Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-06-05 / 23. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENI K MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Uget-utca 6. y Előfizetési árak: Egész évre 50, félévre 25, negyedévre 12*50 K. Egyes szám ára 1 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A magyar nemzet nagypéntekje. 1920 junius 4. Nem, nem lehet másra gondolnunk! Hiába minden erőfeszítés, hiába minden próba, hogy másra forduljon figyelmünk, hiába minden kísérlet, hogy belemerüljünk a látszólag régi módon folyó élet hétköznapi árjába, hogy feledjük azt, amire nem megy ki agyunkból azóta, amióta hire jött, hogy meg fogják tenni, hogy mégis megtörténik! Hiába minden. Mosolyoghat reánk a tavasz minden bűbájával, feltárhatja a természet örök megújulásában ezernyi szépségét, kecsegtethet minden jóval, dús nyárral, jólét reményével, nem lehet és százszor nem lehet másra gondolnunk, mint csupán arra, ami a mai napon a versaillesi Trianon-kastélyban végbemegy. Péntek van ma. Nagypéntekje, ezer esztendős lételében legvalódibb, leggyászosabb nagypéntekje a magyar nemzetnek. Ártatlanul, mint a Megváltó, nem latrok között, hanem latrok által ma feszíttetik a keresztfára. Sokáig ácsolták a keresztfát, de végre elkészült, nehéz stációi voltak a nemzet kálváriájának, de végre elérkezett a legnehezebbhez, a világ hatalmasai, álnokul mosolygó, kezüket mosó Pilátusok befejezték müvüket, amin tanácsot ültek, minden, de minden elmúlott immár s mint az Isten fiáé, a magyar sorsa is — elvégeztetett. Elvégeztetett! F.rzítek-e ennek a szónak megrendítő súlyát, annak a tragikumnak mélységes gyászát, amely a mai napon lelketeket koí\ hogy eltöltse. Az első nagypéntek óta, midőn az emberiség bűneiért szenvedett kinokat és halt meg a keresztfán Ő, aki eljött: megváltásunkra, nem, soha nem volt ennél szomorúbb, soha nem volt ennél kegyetlenebb, nem volt ennél irgalmatlanabb nagypéntek a földön. Elszorul a szivünk, könnybe lábad a szemünk, fekete kárpit ereszkedik alá/ bánat, gyász, kétségbeesés, sötétség előttünk . És ekkor! Ekkor mégis ime a sötét kárpit mintha megnyílnék kissé, mintha egy sugara csillanna ki a fénynek,' halvány, de biztató sugár, pirosló Ígéret a jövőre: a húsvét sugára az! Igen. Úgy áll irva, úgy él öröktől a szivekben: megfeszíttetett, meghala és eltemettetett. De harmadnapon feltámadott. Feltámadott, hogy ne haljon meg többé soha, hogy dicsősége örök legyen, mint örök a lélek, mely volt a teremtés előtt és lesz akkoris, midőn nem lesznek többé teremtettek, mert megmarad minden időkben. Várjuk mi is, rendülettel, hittel, nem csüggedő reménnyel várjuk mi is a harmadnap hajnalát. Meg fog jönni, meg kell jönnie ennek. Az idők teljessége hamarabb meghozza, semmint bárki ma gondolná. Gyászolja azért lelkünk nagypéntek gyászát, ne átaljunk keseregni, amiért ennek így kellett történnie, de a feltámadás szilárd hitével tüzzük ki szivünk fölé az édes reménység soha nem hervadó, öröküde zöldjét! Városi közgyűlés. — 1920 május 31. — Pápa város képviselőtestülete május hó 31-én, hétfőn közgyűlést tartott. A gyűlésen mindössze úgy 35-en lehettek jelen, főkép az értelmiségi osztály részéről érthetetlen és nem helyeselhető közöny mutatkozik a város ügyeinek intézése iránt. A gyűlésen dr. Tenzlinger József polgármester elnökölt, aki a következő napirend előtti bejelentéseket tette. A vármegye jóváhagyta a tisztviselői állások szaporítása tárgyában hozott határozatot. Ennek megfelelőleg egy aljegyzői állásra menekült tisztviselő kirendelését kérték, a két közigazgatási gyakornoki állást egyelőre nem tartják betöltendőnek. Jóváhagyatott az a határozat, mely szerint a hivatalos órák beosztása a polgármester hatáskörébe tartozik. A minisztérium új lakbér rendelete alapján a városi házakban a lakbérek 35%-al, a boltbérek 100-150°/ 0-al emeltettek, utóbbiakat azonban a közgyűlés — főkép a városházában levő boltokra vonatkozólag — jelentékenyen mérsékelte. A napirendre áttérve mindenekelőtt a város pénzügyi terheinek könnyítése céljából eladandó ingatlanok ügyével foglalkoztak. Élénkebb vita után, melyben részt vettek Keresztes Gyula, dr. Lővy László, dr. Molnár Imre, dr. Fehér Dezső és Jílek Ferenc, s mely főkép akörül fordult meg, hogy a város összefüggő nagyobb birtokai is eladhatók legyenek-e, a képviselőtestület a tanácsi javaslatot teljes egészében s birtokon kivüli fellebbezés kimondásával elfogadta. E szerint a Korona-vendéglő, a csatorna-utcai, felsőhosszu-utcai, Török Bálint utcai és Jókai-utcai házak (a kataszteri bérház) kerülnejí eladásra, továbbá több kisebb ingatlan-parcella, utóajánlatok elfogadtatnak. A városi fogatok használatára nézve kimondották, hogy egyik fogatot a polgármester hivatalos, valamint hivatalos célt szolgáló magánhasználatra igénybe veheti s ily célra esetről-esetre a tanácstagóknak is rendelkezésre adhatja. A minisztérium lakbéremelési rendeletét a városi tisztviselők lakbérénél végrehajtják, a költségek fedezésére 6034 K államsegélyt kérnek. A Korona-utca rendezési vonalát az építészeti bizottság javaslatának megfelelőleg megállapították. A hadiszolgálatban megrokkant, évek óta súlyosan beteg Molnár Kálmán kiadót nyugdíjazták. Többen hozzászóltak a kéményseprési díjak felemelésének ügyéhez. Az emelést, mely a földszinti kémény seprését 2, égetését 6, illetve 9 k 50 fillérben szabja meg, ideiglenesen, a békekötési év végéig elfogadták, a tanácsot utasították azonban, hogy a kéményseprési szabályzatot a tekintetben revideálja, hogy a munkálatokat hányszor és mikor s kinek rendeletére kell végezni. A póttárgysorozatban felvett tárgyak elintézéseként a „Falu" országos szövetségébe a város 2000 korona alapító díjjal belépett. Az Ébredő Magyarok azok kiutasítását kérték, kik 1914 után költöztek be a városba s hivataluk nem köti oda, továbbá a nagyobb lakásoknál a város rekvirálási jogának kimondását. Az utóbbi tárgyban a miniszter a közelmúltban intézkedett, az első kérelemre nézve a megfelelő miniszteri rendeletnek városunkra is leendő kiterjesztését kérték. Napirend után interpellációk voltak. Hajnóczky Béla a vámőrök által a fogyasztási adók alá eső cikkek után szedett biztosítéki összegekre nézve kért és kapott megnyugtató felvilágosítást. Keresztes Gyula a külvárosi utcák kavicsjárdáinak kijavítását szorgalmazta meg. Somogyi József a Perutz-gyár részére fonógyár céljaira átengedett telek visszavételét és eladását kérte. Ez utóbbi ügyben a hatóság az ügy megvizsgálása után fog felvilágosítást nyújtani. Rendületlenül! — Dereskei Béla őrmester zászlója. — Rendületlenül! Hatalmas, mély értelmű szó. Imádni a hazát, édes anyánkat, érte szenvedni, nélkülözni, kiállani a sors minden ostorcsapását zokszó nélkül, rendületlenül, ez minden magyar ember kötelessége. Igaz magyarnak ingadozni, megtántorodni, soha, sohasem szabad, bármilyen sötétnek látszik jövőnk — szenvedésekkel teli multunk után. De vájjon mennyien vannak, akik valóban átérzik e szónak valódi jelentőségét ? Vájjon nincseijek-e sokan olyanok, kik csak mellüket verik', hogy milyen jó magyarok, különösen bor mellett, de ha tettre kerül a sor, kiderül, hogy a beszéd nern szívből fakadt, hogy csupán szájukon hordták a hazát. Szerényen, meghúzódva állt Dereskei Béla, egy egyszerű, csukaszürkeruhás, nagyszakállas idősebb korú őrmester, kétszáz orosz fogságból hazatért bajtársa között. Meggörnyedve állt, kezében egy összegyűrődött, de tiszta nemzetiszínű lobogóval. Időnként rámpillantott szelid kék szemével, melyekből valami büszke öntudat, lelkesedés lángját láttam felcsillanni. Hozzá léptem és megkérdeztem: „Honnan szerezte, öregem, ezt a magyar zászlót?" „Uram ! — mondta és büszkén nézett a szemem közé — e zászlót 1914 augusztus 11-én kaptam Budapesten, amikor a harctérre mentem. 1915 március 22-én fogságba estem Przemyslben. Turkesztánban és Fergánában (Közép-Ázsia) szenvedtem, mint hadifogoly, a zászló mindig velem volt. Az oroszok, később pedig a bolsevikok sokszor végigmotoztak; a zászlót egyideig testemre csavarva, később kályhacsőbe dugva, majd paplanba varrva, végül pedig köpenyegem belsejébe varrva rejtegettem. Nézze, csak, látszik-e rajta egy kis folt vagy szenny? Úgy-e, hogy nem 1 E zászlót oly tisztán hoztam vissza most, mint ahogy azt 1914-ben elvittem. Csak az fáj, hogy a rúdját nem tudtam megmenteni, mert ez gyanút keltett volna. Minden szalagja, minden ezüst szögecskéje meg van sértetlenül." Szólt és a zászló többi részét is megmutatta nekem. Mit szóltok ehhez, jó honfitársaim? Én szótlanul, valami igen nagy szeretetet érezve, meghatva szorítottam meg Dereskei bácsi kezét. Valami igen szépet akartam mondani neki, de nyelvem felmondta a szolgálatot, s csak meleg kézszorításom és tekintetem éreztette vele azt, amit szavakkal nem tudtam volna úgy sem kifejezni. Azt hiszem, ezek után nincs mit hozzáfűznöm. Dereskei magyar érzelmei miatt, amelyet sohasem titkolt még a bolsevikiek előtt sem, sokat, igen sokat szenvedett, de rendületlenül hive maradt hazájának és hazahozta