Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-10-16 / 42. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 50, fé!évre 25, negyedévre 12*50 K. Egyes szám ára 1 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: dr. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. ,Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek eg-y isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen." Népszavazás döntött Dél-Karinthiában egy darab terület hovatartozásáról. Semleges ellenőrzés mellett szabadon megnyilatkozó népakarat többsége mondott^ ki, hogy neki kedvesebb a mégis csak németnek mondható, bár osztrák kötelék, semminthogy az újdonsült SHS igájába hajtaná fejét. Miután a népszavazás megtörtént, naivabb lelkek azt hinnék, hogy minden el van intézve. Nagy tévedés. Csak most kezdődik a cifra komédia. A jugoszláv állam nem akar belenyugodni a döntésbe, igaz, hogy a békeszerződés megkötésekor .magára nézve kötelezőnek ismerte el, de akkor még biztosra vette, hogy Völkermarkt és vidéke érte fog lelkesedni, azaz, hogy annyi német embert kikergethet addigra onnan, hogy aztán többségbe kerül. Mivel azonban tévedett, máris küldi csapatait s fegyverzörej váltja fei a népszavazás kortesbeszédjeit. Azt kérdezhetné tőlem valaki, mit fáj nekem Ausztria, vagy az SHS feje? Nekem valóban mindegy lehet, hogy a németek fogják-e elnyomni a szlovéneket, avagy fordítva, a szlovének ülnek-e a nemetek nyakára. Mivel hogy barátunknak eleddig egyik sem bizonyult, valóban közömbösen hagyhatna az ügy. Ám az eset példája annak, ami még velünk is történhetik. Ahogy most az osztrákok jártak Dél-Karinthia esetében, azon sors érhetne minket Sopron vidéke és Csallóköz stb., stb. esetleges népszavazása esetén. Jaj volna tehát nekünk, ha csak a népszavazásba vetnők reménységünket. Erősségünk nekünk igenis az igazság, bizodalmunk az ősi együttérzés,deamivel igazságunkat valaha érvényesíthetjük, együttérzésünket valaha valóra válthatjuk, az végeredményképen mégis csak egy: a fegyver. A fegyvert nem szabad kezünkből kiadnunk, a fegyvert készen kell tartanunk, mert előbb vagy utóbb, de szükségünk lehet rá. A mi Völkermarktjaink (nomen est omen: népeket visznek vásárra!) még csak eztán kerülnek napirendre. Gyümölcsöt Pápán hetek óta nem lehetett enni. Alma, körte s még szőlő is, dió, lasponya, mi egyéb, ami ilyenkor ősszel özönével szokott lenni, eltűnt a piacról, mintha a föld nyelte volna el. Pedig nem is a föld gyomrába került például az alma, mert azt elemi bizonyossággal a becsületes jó kocák falták fel, nagyokat csettintve a csalánnál valóban ízesebb csemegének. Nem vagyok jóstehetséggel megáldva, s íme mégis merem állítani, hogy a jövő héten már lessz bőven gyümölcs a piacunkon. Mi tette e változást? Egy egyszerű határozat, mely a gyümölcs árának maximálását feloldti, szabadjára bocsátotta ismét a gyümölcsuzsorát. Ha valaki azt hinné, hogy én azért kárhoztatni akarom derék árvizsgálóinkat, az lényegesen tévedne. A közönség óhajtja a gyümölcsöt, ez volt a közhangulat, melynek végre is engednie kellett. Ha a közönségben nincs kitartás, miért legyen az árvizsgálókban ? Megállapítható, hogy ismét győztek a termelők s a kofák, s mindaddig, míg a pénzünknek valódi értéke nem lessz, nem is fogunk semmit tehetni a majdan fantasztikusnak tetsző gyümölcs-, cipő- és ruhaárak ellen. Gazdasági dolgok. Tejszövetkezet. . Mindnyájan tudjuk, miiyen nehézségeket okoztak a városok lakosságának tejjel való ellátása terén is a háborús és az azután következett zavaros viszonyok. Ezeknek a nehézségeknek a leküzdésén is dolgozik jelenleg Pápa városa is, a városi tejüzem létesítése, illetve annak számára a szomszédos tejtermelő községekben tej rekvirálása utján. Nézetem szerint azonban a dolog mégis erősen üzleti természetű lévén : jobb helye volna annak a mozgékonyabb magánvállalkozás, mint a többé-kevésbbé bürokratikus városi adminisztráció kezében. Ezért helyes volna tejszövetkezet létesítésén gondolkodni, melyben a város nagyobb érdekeltséget vállalna, már csak azért is, hogy az ügyek menetére magának befolyást biztosítson. A városnak ezzel az áldoiatával, amely idővel különben is nem az lenne, hanem gyümölcsöző befektetés: szemben állana az, hogy a tejszövetkezet megalakulása pillanatában meglevő üzemi berendezéseit átadná és hogy megszabadulna az üzem továbbfejlesztésével járó befektetésektől. Részt kellene a tejszövetkezetben venniök mindazon termelőknek, akiktől a város jelenleg tejet rekvirál és akik így nemcsak a tej eladási árát kapnák, hanem a szövetkezet nyereségében is részesednének. De bele kellene abba vonni távolabbi községek gazdáit is. A tej összegyűjtése csak úgy gyüjtő-állomások útján történnék, mint a város kezelésében. Nagyobb, illetve több tejet termelő községekben *ülön gyűjtőhelyet lehetne fenntartani; másutt több község számára egyet, lehetőleg központi fekvéssel, ahova az odautalt termelők tejüket kevés időtöltéssel odaszállíthatnák. Nagy tehenészeteink számára is, legalább sok esetben, előnyös valna a tejszövetkezet, mert megszabadulnálak a sok kis „kundsaft"-nak való szállítás kellemetlenségeitől, melyektt egykor magam is végigélveztem. Igaz, hogy az még abban az időben volt, mikor nagy bőség volt a tej dolgában; egyik-másik „kundsaft" akkor valósággal művészi tökéletességre vitte a naprólnapra való, újabb sikanériák kitalálásában. De megszabadulhatnának a fuvarozás terhétől is, ha a tejet a legközelebbi gyűjtő-állomáson adnák át, esetleg azonban behozhatnák a saját termésük mellett a gyűjtő-állomáson átvett, máshonnan származó tejet is, fuvardíj-megtérítés ellenében. Természetesen mind a két esetben a különböző provinciáju tejek teljesen elkülönítve volnának kezelendők, mint az a háború előtt Mosonmegyébefi történt. A pápai telepet tejvizsgáló-állomással lehetne összekötni, melynek berendezéséhez állami segélyt kieszközölni a város feladata lenne. Az összegyűlt tejből bizonyos, a statisztikai adatok alapján kiszámított fejkvótára elegendőnél mindenesetre jóval nagyobb mennyiséget a városi fogyasztás céljára kellene átengedni, a többit esetleg részben Budapest, vagy más nagyobb városba tej alakjában elszállítani, a fennmaradó mennyiséget, esetleg mindazt, ami a helybeli fogyasztásra nem szükséges: vajjá és sajttá feldolgozni. Állandóan kaphaté, jó minőségű vaj bizonyára elegendő piacra találna helyben is; de az elszállítás útja is nyitva előttünk mindig. A lefölözött tejet sertésekkel való feletetése útján értékesítené a tejszövetkezet; egy részét esetleg méltányos áron átengedné a nem termelő, de azért sertést mégis tartó városi lakosoknak. Tejvizsgáló államásunk lévén: megcsinálhatnánk azt, ami tudtommal még Magyarországon sehol sincs meg : a tejnek minőség szerint való átvételét. Legalább is a bizonyos, mondjuk 4%-on felüli zsírtartalmat százalékonként prémiumban részesíthetnénk. Az azután már számítás dolga volna, hogy a város tejkontingenséből lehetne-e és meanyit, különböző társadalmi akciók számára mérsékelt áron átengedni. Efféle számítást most, az idevágó adatok teljes ismeretlenségében, nem tudok csinálni; lehet, hogy kevesebb statisztikára, mint inkább az illetékes faktorok részéről több jóakaratra valna szükség ebben az irányban. Úgy tudom: nemcsak a „Pápavidéki Gazdák Szövetsége", hanem Pápa városa is mozgolódott az elmúlt nyáron a sárvári tejgazdasági szakiskola Pápára leendő áthelyezése ügyében. Mennyivel több sikerre lehetne kilátása ilyen akciónak, ha itt kész telepet tudnánk az iskola céljára a földmivelésügyi kormányzat rendelkezésére bocsátani, esetleg az üzemi költségekhez való hazzájárulás fejében. Schricker László. Szinészet. Vége felé közeledik a sziniszezon. A katonazenekar már elhagyta a várost s a pattogó csárdásoknak, édes valcereknek,. lágy olasz zenének már csak visszhangja cseng vissza füleinkbe, és a szomorú valóság egy bús zongora képében tárul elénk .. . Maguk az előadások azonban kezdenek határozottan jobbak lenni s a szerepnemtudás réme sem kisért már oly gyakran. Illeti ez elsősorban a főszereplőket. Mellékszereplők még mindig jönnek úgy be a színpadra, hogy nem tudják miért. Egyébként a hét ismétlésekből telt ki, csupán két felújított darab bemutatása volt: „Laxenburg grófja"-é és a „Tajfun"-é. Pénteken, szombaton és vasárnap a .Cigánygrófnő" előadását ismételték meg. Ez előadások a legszigorúbb kritikát is kiállják, s meggyőződtünk róla, hogy színtársulatunk jó előadásokat is tud produkálni, ha megadják neki az időt a készülésre, a begyakorlásra. Hétfőn „Luxemburg grófja". Az előadás feltűnően simán, teljesen kifogástalan rendezésben folyt le s a karok is megállták helyüket. A Quartier Latin két bohó alakját Tömöry Nusi és Polgár a tőlük telhető legjobban, játékos jókedvvel adták. Rajtuk kivül legtöbb része volt a darab sikerében Pappnak és Szalókynak. Papp, mint Luxemburg grófja tiszta hangjával