Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-06-26 / 26. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 50, félévre 25, negyedévre 12*50 K. Egyes szám ára 1 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A háborü folytatása, Az osztrák kommunisták — innen kimenekült „ elvtársaik" nógatására — háborút indítottak Magyarország ellen. A harc ma áll — különlegesebbet, groteszkebbet alig lehet képzelni. Blokád alá helyeztek bennünket. Nem szabad behozni, ami eddig is alig jött be s válaszként mi nem engedjük kiszállítani azt, amit eddig bőségben kapott tőlünk Ausztria. Mert ugyebár azt már eléggé megtapasztaltuk évek óta, hogy szövetet, vásznat s más ipari termékeket jóformán semmit sem kaptunk, hisz azért emelkedtek az árak őrült magasságra. Ellenben, hogy Ausztria mai napig éhen nem veszett, az egyedül és kizárólag nekünk volt köszönhető. Valóban különös, groteszk harc tehát ez. Olyasféle, mintha a szopós gyerek blokád alá helyezné a dadáját, vagy az ebédlőasztal kiközösítené a takaréktüzhelyet. Eredménye, vége — ha csak egy kis kitartás van bennünk — senki előtt nem lehet kétséges. Azok a határmenti zavargások, melyekről a tegnapi lapok hirt adtak, máris világosan mutatják a helyzet kialakulását. Ki kell tartanunk! Mint a háborúban, ma is csak ez legyen jelszavunk s ma inkább, mint valaha, mert ma nagyobb erkölcsi erők ütköznek meg, mint a háború idején. A nemzetköziség fenekedik itt a nemzeti érzés ellen, kommunista világnézet küzd a keresztyén erkölccsel, a hitetlenség száll harcba az istenfélelem ellen. Ha ideig-óráig szenvednünk is kellene, magasztos eszmékért történik. Ebben a háborúban más nem nyerheti el a győzelem pálmaágát, egyedül csak mi. Néhány szó az „idegen" légióról. Mendemondák keringenek, hogy nagyobb francia szervezed érkezett Magyarországba, az idegen légióba való toborzás céljából. Indokolják a mendemondát azzal, hogy a leszerelés következtében a tényleges és tartalékos tisztikar, valamint legénység körében beállott kenyérnélküliséget akarja a francia kormány kihasználni arra, hogy a gyarmatokban lévő idegen légiókba — hová más területekről kötéllel sem tud embert fogni — innét szerezzen anyagot. Egy pillanatig sem kételkedünk abban, hogy Magyarországon egy oly bolond ember sem akad, aki hajlandó volna az afrikai mocsarak lázában, a bennszülöttek kétes vendégszeretetében feláldozandó áldozati bárány szerepébe beugrani. Azután meg a magyar ember nem birja a korbácsütést. Már pedig a légiók egyetlen fegyelmi eszköze a korbács. Sajnos, túlsók élő- és egész életére szerencsétlen és nyomorék magyar ember példája áll előttünk, kik kalandos vérüknek engedve, valamikor, még háború előtt elvetődtek a légió ezredeibe s aztán hihetetlen erőfeszítésekkel, ifjú erejük otthagyásával szöktek a gyilkos éghajlat alól. És hányan lehetnek, "kik már vissza sem tudtak szökni. Talán Bécsben nagyobb eredménnyel lehetne toborozni. Ott jelenleg sok kalandos egyén tartózkodik. Még hozzá olyanok, kik nemzetköziek s „hazátlanoknak" vallják magukat, így minden lelki megerőltetés nélkül tudnák helyüket változtatni. A francia kormány igazán súlyt helyezhetne ezek bevonására, már csak azért is, mert társadalmi és kulturális munkájukkal kiváló eredményeket érhetnének el az afrikai bennszülöttek között, amiről rövid magyarországi uralmuk alatt kétségtelen bizonyságot tettek. Kommunizáló eszméjük, valamint az embergyilkolás és gajdesz különböző módjainak oktatása jobb termő-talajt igazán nem találhatna. — Mi, szegény magyarok, már csak megmaradunk nyomorban is, könnyekben is ezen a rögön az ősi igazság hitelvével, hogy: „Itt élnünk, s halnunk kell!" Nemzeti zarándoklat Pannonhalmára, — 1920 junius 20. — Vasárnap reggel alighogy , elütötte a nagytemplom órája a 6-ot, élénk mozgalom támadt a Fő-téren. Zöld galyakkal, nemzeti kokárdákkal kitűzött nők és férfiak sokasága igyekezett a Fő-tér szerte-ágazó utcáiból a nagytemplom felé, ahol rövid pár perc alatt hosszú sor képképződött a lelkes seregből, amely Pannonhalmára, a nemzeti zarándoklatra indulandó volt. Az ég borús volt, az eső is szemetelni kezdett, de ez a kellemetlen körülmény nem tudta a lelkesedés lángját lelohasztani; akik a zarándoklatra előjegyeztették magukat, azok — csekély kivétellel — mind megjelentek a gyülekező helyen, s mire az indulás ideje, fél 7 óra elérkezett, végeláthatatlan négyes sor állott fel a vasútra vivő úton. Valami ki magyarázhatatlan Ünnepélyes hangulat szállta meg a lelkeket, olyasvalami, mint mikor nagy ünnepen felmagasztosult érzelmekkel, titkos vágytól hajtva, Isten házába készülődnek az emberek ... Oda készülődtek most is ... A magyarok Istenéhez zarándokoltak el könyörögni meggyötört, szomorú sorsra jutott hazánk jobb jövőjéért arra a szent helyre, melynek minden köve, minden talpalatnyi földje a magyarság régi dicsőségéről, a kereszténység diadaláról beszél, ahonnét elindult Pannonhalma első apátja, Asztrik, hogy meghozza az első magyar királynak: Szent Istvánnak a koronát, amely azóta féltett klenódiuma lett az ezeréves küzdelmen keresztül ment magyar nemzetnek , . . Az állami tanítóképző zenekara rázendített a Szózatra. Pillanat alatt elült a útra készülök zsibongása, kalaplevéve, áhítatos csendben végighallgatták a felséges akkordokat, azután a rendezők megadták a jelei az indulásra. S az ezeret jóval felülhaladó tömeg lassan megindult a ker. szoc. pártnak a menet élén vitt gyönyörű nemzeti zászlója s a magyar ruhás leányok szines csapata után. Majd fél órába került, mig a vasúton a külön vonatban elhelyezkedett a rengeteg sokaság. S mindez a legkisebb zavar nélkül történt meg, a figyelmes rendezőség eleve gondoskodott róla, hogy mindenkinek kényelmes hely jusson a kocsikban. Negyed nyolc körül járt az dő; mikor a zarándokok külön vonata kirobogott a pápai állomásról. A különböző rendű és rangú zarándokok az úton csakhamar összebarátkoztak, élénk társalgástól lettek hangosaK a háborús elhanyagoltság nyomait magukon viselő vasúti kupék szakaszai. Az egyes állomásokon elszánt ifjak leugráltak a kocsikról, s a vasúti árkok csatakos bokraiból sebtében galyakat metéltek, feldíszítették vele a kocsikat, s Pápateszér felé robogtában már zöld lomboktól volt ékes az egész vonat. 11 óra körül ért a vonat Pannonhalma állomásra. A makacsul kitartó esőben — a tanítóképző zenekarával élén — kettős rendekbe sorakozva vonult fel a menet Szentmárton községen keresztül Pannonhalmára, hol a vár bejáratánál felállított kereszt alatt a pápaiak régi kedves ismerőse: Jándi Bernardin perjel fogadta a zarándokokat szives Isten hozott-tal. Azután ünnepi misére sereglett a közönség az apátság gyönyörű ősi templomába, hol a misét fényes segédlettel Schlamadínger Vendel pápai szentbenedekrendi tanár celebrálta. Fent a szentélyben egyik oldalon élő virágok ékes koszorújakép magyar ruhás leányok állottak sorfalat, másik oldalon a ker. szoc. párt nehéz selyem nemzeti zászlóját tartották. Mise közben a közönség a „Hol vagy István király" és a „Boldogasszony anyánk" kezdetű, régi szép magyar énekeket énekelte olyan bensőséges érzéssel, hogy sokaknak könnyek csillogtak szemeikben. Mise végeztével a közönség meghatódottan elénekelte nemzeti imánkat: a Himnuszt, azután Blazovich Jákó bencés tanár, a zarándoklat fáradhatatlan rendezője mondott lobogó lelkesedéssel, hazafiságtól izzó, magasan szárnyaló szentbeszédet, mely a hallgatóságot az igaz hazafiság eszményi régióiba emelte. Templomból kijövet a zarándokok boldogemlékü Asztrik apát szobra körül gyülekeztek, ahol dr. Tenzlinger József, Pápa város polgármestere mondott rövid, de annál tartalmasabb és szebb beszédet, ecsetelvén a történelmi esemény fontosságát, hogy Asztrik a pannonhalmi , apátságot megalapította, s az első magyar királyt, Szent Istvánt, az általa Rómából hozott szent koronával megkoronázta. Majd Porpáczy Irén lendülettel elszavalta Kurbély Vince Pannonhalma cimü alkalmi költeményét, azután elhelyezték a szobron a ker. szoc. párt hatalmas koszorúját. Innen,az ünneplő sokaság a millenniumi Árpád-emlékhez vonult, ahol dr. Kocsis Lénárd bencés igazgató mondott nagy szónoki készséggel gyönyörű beszédet. Pohl Irén a Magyarok legyünk cimü hazafias költeményt szavalta el temperamentumosán, azután a Kath. Leánykör megkoszorúzta az ezeréves dicső multunkra figyelmeztető emlékművet. Az ünnepségek végső akkordja a Boldogasszony kápolnában folyt le, ahol Fa Emmus szavalta el . áhítatos érzéssel Sik Sándornak a Magyar búcsúsok éneke Máriához 1920-ban cimü imaszerű szép költeményét, a Kath. Leánykör pedig karénekéket adott elő összhangzatosan. •. Ünnepségek végeztével az apátság előzékenységéből rendelkezésre bocsátott helyiségekben ki-ki elfogyasztotta a magával vitt ebédet, mások pedig a nagyvendéglőben ültek ebédhez, azután a közönség a rendtagok szives kalauzolása mellett megtekintette az apátság kincseket érő, nagyszerű könyvtárát, a képtárt és régiségtárt s a mostani monumentális templom szentélye alatt levő kápolnát, amely még a pogány magyaroknak kereszténnyé létele idejében épült. Tervezve volt még a délután folyamán népgyűlés tartása s térzene a parkban, de ezekről a kedvezőtlen idő miatt je kellett mondani. Délután 5 óra tájban a zarándokok hosszú menete megindult a vasút felé, hol már a gőzmozdony sipja éles füttyökkel figyelmeztette a közönséget, hogy közeleg az indulás ideje. Pont 6-kor indult el a vonat Pannonhalma állomásról s 9 órakor érkezett Pápára, hol a