Pápai Hírlap – XVI. évfolyam – 1919.

1919-04-26 / 17. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. lőfizetési árak; Egész évre 30, félévre 15, negyedévre 7 50 K. Egyes szám ára 60 fillér. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Fő-utca 19. szám alatt. Legújabb telefon jelentés. A budapesti munkástanács ülése. Budapest, április 26. A budapesti központi forradalmi Munkás- és Katonaanács tegnap este nagygyűlést tartott, melyen megválasztották a járási és megyei anácsokat, valamint a katonai forradalmi törvényszék tagjait. A hadihelyzetről Szamuelly Tibor a következőket mondta: A frontról övök, be kell vallanom, nem a legjobb impressziókkal. Nem a felszerelés hiánya, hanem első sorban a fegyelem és vezetés hiánya miatt voltunk kénytelen visszavonulni. A burzsoázia időelőtti megmozdulása, az imperialisták idő előtti támadása megakadályozott bennünket, hogy reguláris, teljesen szervezett hadsereget állítsunk fel. A román nem támad nagy erővel, egyedül a szigor tartja a lelket csapataiban. A mi fegyelmezetlenségünk csak akkor küszöbölhető ki, ha magának a orradal mi kormányzó- és a munkástanácsnak legakcióképesebb tagjai mennek ki a frontra, akik képesek diktatúrát gyakorolni. Vidéki munkástanácsok sok helyen ellenőrzésre szorulnak. A politikai megbízottak több helyen sürgősen kicserélendők. Kényszeríteni kell a katonai szakértőket, hogy tudásukat a proletárok rendelkezésére bocsássák. Ellenőrzésük a politikai megbízottak feladata lesz. Az orvosi ellátás ma kritikán aluli. A gazdasági szervezet jóformán teljesen hiányos. Meg vagyunk győződve, ha a hadsereg vezetése és ellátása olyanok kezébe kerül, akik nem futamodnak meg a veszélytől, a Vörös Hadsereg minden ellenség felett győzedelmeskedni fog. Kun Béla: A bajok miatt hibás a proletáriátus magatartása és a hadsereg dezorganizáltsága. Nem lehet egyik napról a másikra szervezett hadsereget teremem. A keleti fronton megindult támadás nem jelent koncentrált támadást és talán megmarad csupán a román fronton. A hajdúszoboszlói győzelem s^ a budapesti munkásság kiváló csapatai biztató kilátást nyújtanak. Böhm Vilmos a .keleti hadsereg élén nagyszerűen működik. A fronton volt megbizhatlan gárdát megbízható, öntudatos elemekkel cserélik fel. Szántó Béla hadügyi népbiztos: Tisztára öntudatos munkásokból álló hadsereget kell szervezni és kevés fegyverünket ezek kezébe adni. A hadsereg csak úgy hadsereg, ha a kiadott parancsokat ellenmondás nélkül teljesíti. A fegyelem április 21. óta javult, de még nem az igazi. Göndör Ferenc: Minden harckészségünket az ellenség ellen kell fordítani. Végül Szántó, Béla a hadsereg szervezéséről adott felvilágosítást; mivel több politikai megbízott a fronton helytelen beavatkozással zavart okozott, politikai megbízottak számára három napos tanfolyamot állítottak fel. A volt tisztek közül sokan egész tudásukkal szolgáltak. A gyűlés éjfél után ért véget. SZEMLE. Diadalmas május. És ha ma felhők is látszanak tornyosulni a látóhatáron, ha gorgófejével riasztani is próbál bennünket az ősi feajánság, mégis csak diadalmas lesz ez a május. Az eszme, melynek érdekében annyi nemes agy fáradott, melyért annyi százan börtönt és bitót szenvedtek, halad, feltartóztathatlanul halad a Tiaga megvalósulásának utján. A hivek ezelőtt ?ár évvel még aránylag kicsi serege számban ;g súlyban hatalmas táborrá növekedett s bárminő veszélyek és válságok hullám torlaszain át viharban és vészben keresztül harsog a nagy szózat: „Világ proletárjai, egyesüljetek". Igen, diadalmas lesz az idei május, mert ha nem is hozhatja még magát a megvalósulást, de hozza a biztos ígéretet, a biztató reményt, hogy közel már az idő, mikor végre a népek mind, de mind egymásra találnak, mikor végre a föld a dolgozó milliók egyetlen köztársasága lesz, mikor végre az ember embertársában nem nyelvét, nem faját, nem hitét, de csak az embert látja, mikor nem lesz senki, aki dolgozni nem fog s mindenki, aki dolgozik, büszke és boldog lesz. „Éljen a király!" Az ember azt hiszi, hogy lázálmot lát, vagy hogy a bolondok házában jár. Hogy ezen a földön, melynek négy teljes évszázad óta minden nyomorúságát a ki1 rályok, a gyűlöletes Habsburg-dinasztia okozta, hogy ebben az országban, melyre a világháború a legnagyobb csapásokat zúdította, legtöbb fiát elpusztította, leggazdagabb vidékeit elrabolta, hogy ebben a koldussá tett, meggyalázott s most egyedüli életlehetőségéért küzdő magyar hazában, ez a kiáltás hangozhassék el: „Éljen a király!" . . . ez oly hihetetlenül hangzik, hogy az embernek valóban azt kell hinnie: lázálmot lát, vagy a bolondok házába került. Éljen a király 1 Az a király, aki isten kegyelméből soha nem volt kegyelmes ember iránt, akinek fényéért, pompájáért, gazdagságáért millióknak kellett vágóhidra mennie, az a király, aki dáridózott és kéjelgett akkor, mikor a katonák, az ö katonái tetvek között, sárban, lucsokban, rongyosan, éhesen fetrengtek, az a király, akinek kevesebb tudása, kevesebb tehetsége volt, mint legutolsó úgynevezett alattvalójának s akit mégis a legbölcsebbként kellett tisztelni, az a király, aki még a többi királyok között is csak nevetséges torzképe volt a királyi névnek, az annyi kinoskeserves megaláztatások után végre-valahára nyakunkról lerázott király — az éljen tehát?! Hogy a hitvány múló vagyonhoz való görcsös ragaszkodásban s abban a tévhitben, hogy ezzel a kiáltással piszkos pénzeit már biztosította is, ennyire elfajulhat magyar ember, azt igazán soha nem hittük volna s szinte ma sem tudjuk egészen hinni. Komoly órákban. Nyiltan és őszintén, mint ahogy a forradalom összes vezérei feltárták a helyzetet, el kell mondanunk nekünk is ezen a helyen, hogy azt az új társadalmi rendet, mely a tunya gazdagság és dolgos szegénység helyébe a munkában és a munka jutalmában egyenlők köztársaságát akarta megteremteni, nagy veszedelem fenyegeti. Hogy mi ez a veszedelem, mindnyájan tudjuk. Az oláhokat küldötték ki pribéknek, hogy a magyart kivégezze. Nyiltan és őszintén, amint máskép nem is lehet beszélni e végzetesen komoly pillanatokban, el kell mondanunk mindazt, amit helyileg elmondandónak tartunk, mindazt, ami megszabja a mi kötelességeinket önmagunkkal és az országot a kapitalista zsarnokságtól heroikus elszántsággal megmenteni akaró forradalmi kormánnyal szemben. Kötelesség tulajdonképen nincs is több, csak egy: kitartani hűséggel és rendületlenül mindamellett, amit eddig önként jónak és üdvösnek tartottunk s teljesíteni föltétlen, vak engedelmességgel mindazt, amit az ország kormánya az elvállalt és rábízott nagy érdekek, a régi romjain új világnak megteremtésére irányuló törekvéseinek elérésére szükségesnek és helyesnek talál. Azt mondottuk és hangsúlyozzuk újból, hogy önként jónak és üdvösnek tartottunk. Nem ok nélkül hangsúlyozzuk. A szociálista párt, amely a múltban, pláne a régi választási rendszer tükrében, aránylag kicsiny volt, már az októberi forradalom óta jelentékenyen megerősödött. A legkülönbözőbb régi pártokból sorakoztak hivei s fogadtak hűséget az új lobogónak. Kényszerről, erőltetésről szó sem volt; aki jött, magától, meggyőződésből jelentkezett. Nagyon sokan már akkor csatlakoztak a közönségesen burzsoának nevezett táborból is, ámbár ebben a mi városunkban a szó igazi értelmében vett munka nélkül, kizárólag tőkéből vagy kizárólag kizsákmányolásból élő burzsoá aránylag kevés van, de ez a kevés is arra a meggyőződésre látszott jutni, hogy a régi rend tarthatatlan, hogy a világot megváltó szociálizmust, még saját anyagi érdekeik feláldozása, részben a megszerzett vagyonról való lemondásuk által is feltétlenül támogatniok kell. Jött az új forradalom s ime ennek legelső napjaiban, sőt akkor is, mikor már azok az igazán radikális rendelkezések, a nem dolgozók magántulajdonának megsemmisítésére irányuló szándékai napfényre jöttek, mindenki, minden fenntartás nélkül hívének vallotta magát ennek az iránynak, egész lelkével behódolt a forradalmi szellemnek, mely diadalmas