Pápai Hírlap – XVI. évfolyam – 1919.
1919-03-29 / 13. szám
direktórium nevében Molnár Árpád párttitkár örömmel üdvözölte a közalkalmazottak elhatározását s nem rekriminálva a múltért, elfeledve az előző limonádé-egyletet, a fizikai és szellemi munkások testvéri egyetértő munkájának szükségességet hangoztatta s a kommunista berendezkedés boldog képét rajzolta meg. Miután Sarudy György elnök hosszabb beszédben az egyesület eddigi álláspontjának helyessége mellett érvelt s a megváltozott viszonyokba való lojális beleilleszkedés fontosságát fejtegette, a beterjesztett javaslatokat egyhangúlag elfogadták. Willmann József felvetette azt a kérdést, hogy a szociálista pártba történt belépés után szükséges-e még az egyesületi alakulás s nem volna-e elég a szakszervezeti tömörülés, a közgyűlés azonban az ügyvezető elnök felvilágosító szavai után a bizalmi tanács álláspontját fogadta el. Végül a Munkás Tanácsba a közgyűlés Imreh Albertet, Kőszeghy Jenőt és Sarudy Györgyöt delegálta. — Közigazgatási népbiztps. A cimek /és rangok eltörlése következtében ez lett dr. Tenczlinger eddigi polgármesterünk hivatali beosztásának új elnevezése. A közigazgatási népbiztos, mint nevéből is következtetni lehet, a direktórium irányítása és ellenőrzése mellett s a direktóriummal együtt ugyanazt a hatáskört tölti be, mint az eddigi polgármester. Ö a városi hivatal vezetője s a közélelmezési ügyek intéznie. Hogy a direktórium mindezt jó kezekben hagyta meg, azt Pápán mindenki készséggel elismeri. — Népgyűlés. A helybeli szociálista párt f. hó 30-án, vasárnap délután 3 órakor a Főtéen népgyűlést fog tartani. — Tanítók szakszervezete. A tanítószemélyzet szociálista szakszervezetbe tömörülése e hó 25-én megtörtént. A szakszervezeti alakuláson Blau Henrik elnökölt, a szervezkedési részletes programmját Nagy Sándor terjesztette elő. Molnár Árpád párttitkár és Várhelyi j Izsó felszólalásai után lelkes egyértelmüségge;l kimondták a megalakulást. A tisztikar így a/lakult meg: elnök Nagy Pál, társelnökök Jílek f Ferenc, Győri Gyula, Kraft József, titkár Tűrnier Nándor, pénztárnok Faragó Andor, ellenőr Lux Lajos, munkástanácsi kiküldött Buchjsbaum Lipót. A választások befejezése után ) a direktórium képviseletében jelen levő dr. l^örök Mihály kulturnépbiztos a szociálista tanoi^ tanulmányozására buzdította a tanítóságofy hogy az új nemzedéket az emberiség nagy f. eszméinek szolgálatára nevelhessék. — Eljegyzés. Hutflesz Jenő, helybeli fiatalságunk ambiciózus tagja, eljegyezte Bereczky Irénke kisasszonyt, Bereczky Ferenc polgártársunk leányát. — Pártok feloszlása. A Magyarországban végbe ment világtörténeti jelentőségű változás következteben a helybeli politikai pártok közül a függetlenségi Károlyi- és a Kisgazdapárt feloszlottak, tagjaik túlnyomó részben beléptek a szociálista pártba, a keresztény-szociálisták pedig működésüket teljesen megszüntették s már soraikból is sokan csatlakoztak a vörös zászló köve vetői kö zé. n} ~A devecseri vasút. Kifejezésre juttattuk abbeli # véleményünket, hogy az építés küszöbén álló 'devecseri vasút reánk csak úgy bírna valódi értékkel, ha a döbröntei s a noszlopi szénterület kiaknázását előmozdítaná. A város részéről most megtörtént az ily irányú felterjesztés. Kérik a vasútnak a következő irányban levő vezetését: Pápakovácsi, Kup, Noszlop, Devecser, mely esetben a Bitva völgyén 7 kilóméteres kiágazással Döbröntére lehetne jutni. — Diákok szervezkedése. A főiskolai és középiskolai tanulók szociálista alapon való szervezkedése szintén megtörtént. Az e tárgyban f. hó 25-én a Munkás Otthonban Seregély Géza elnöklésével tartott nagy gyűlésen előbb a diákok részéről Stern Jenő és Kiss Albert, majd a szociálista párt részéről Szelestey János, Várhelyi Izsó, Molnár Árpád és Buchsbaum Béla szóltak az ifjúsághoz, utóbbiak hangsúlyozták azt is, hogy. a szervezkedést a munka szelleme hassa át, az ifjúság fokozott erővel folytassa a tanulást. Az alakulás megtörténte után az egyes középiskolák osztályonkint megválasztották a maguk bizalmi diákjait. — Ipari üzemek szocializálása. A Direktórium meghagyásából a héten városunk három nagy üzemét szocializálták. Első volt a főiskolai könyvnyomda, melynek vezetését a Direktórium Nánik Pál eddigi művezetőre bizta, ezt követte a Perutz Szövőgyár és a Hungária Műtrágyagyár köztulajdonba vétele. Előbbi vezetését Deutsch Lajos szövőgyári tisztviselőre, utóbbiét dr. Rosti József eddigi gyárigazgatóra ruházták át. * Népbiztosok tanácsa. A direktórium vezetése alatt áll a népbiztosok tanácsa. Népbiztosok a következők: Közigazgatási: dr. Tenczlinger József, népjóléti: Renner Ármin, lakásügyek: Szilos Lajos, Bognár Sándor, élelmezési ügyek: dr. Tenczlinger, Nóvák István, leltárügyek: Forgács László, Buday József, Polgár József, katonai ügyek: Buxbaum Béla, Kerekes János, kulturügyek: dr. Török Mihály, munkaügyek: Viczay János, Imreh Albert, Hockinger Ignác, Gombás Imre, Réffy István, Pados Ferenc, egészségügyek: dr. Sugár Jenő, Illés Józsefné, propagandaügyek: Muli József, Szelestey János, ruházati ügyek: Sarudy György, Pelek Mihály, faügyek: Győri Gyula, járásbíróság: Németh Lajos, dr. Lukács Vilmos, ipartestület: Becsey Ferenc, hitbizományi ügyek: dr. Hoffner Sándor, szövőgyár: Pauer József, Deutsch Lajos, dohánygyár: Willmann József, Willmann Jenőné, posta: Mátyás Izsó, Czifrik Antal, vasút: Seffer Frigyes, Nagy Pál, Bogár, dohányelosztás: Nyitribusz József, rekvirálási ügyek: Freund Ferenc, Stark György. h — A vörös hadsereg. A vörös hadsereg felállításának munkálatai városunkban is lázas sietséggel folynak. A toborzás szinhelye^a grófi kastély udvara, hol naponta délután sürü csoportokban jelentkeznek a volt katonák a tanácsköztársaság fegyveres szolgálatára. A hadseregbe tudvalevőleg beolvasztattak a rendőrség tagjai, mig a volt csendőrség vörös őrséggé alakul át. A rendet a város területén a hadsereg tagjai tartják fenn mintaszerűen. — Az ipartestület vasárnap délután rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen elnököt választottak s betöltötték a lemondás folytán megüresedett elöljárósági és számvizsgáló-bizottsági helyeket. Csoknyay Károly iparhaíósági biztos és Csapó Géza alelnök megnyitója után megejtették a választást, közfelkiáltással megválasztván elnökké Hajnóczky Bélát, számvizsgálóvá Kluge Ferencet, elöljárósági rendes tagokká Bornemissza Józsefet és Szóllás Pált, póttagokká Kis Gyulát, Csapó Jánost, Grábics Vendelt, Dorcsi Jánost, Buxbaum Józsefet, Vida Gyulát, Czirfusz Istvánt, Keresztes Gábort és Eöry Lajost. Az új elnök az érte ment küldöttséggel a teremben megjelenvén szép szavakban arra kérte az elöljáróságot és a testület minden tagját, 'hogy minden pártpolitikai nézeteket félretéve, vállvetett erővel támogassák őtet a mai nehéz időkben az iparosság és a a testület érdekeinek megvédésére irányuló munkájában. — Szinházi heti műsor. Hétfőn: „Francianégyes", újdonság; kedden: „Túl a nagy Krivánon", Vajda Lajos bucsuestélye ; szerdán: „Trilby", dráma, Dalnoky Tessza bucsuestélye; csütörtökön: első proletárelőadás, mérsékelt helyárakkal „Boszorkányvár", operett, „Eredj fiam!" Szavalja Benkő Ilonka; pénteken: „Gül Baba", operett, Heltai Hugó felléptével; szombaton: „Gül Baba", Halmágyi karnagy bucsuestélye ; vasárnap d. u.: „Nebántsvirág", este: „Próbaházasság", Kállay Jolán felléptével. — Feminista-előadás. Dr. Dienes Valéria budapesti kiküldött hétfőn, 31-én a városi színházban délután fél 4 órakor előadást tart. Tárgya : A nő és a kommunizmus. Belépő-díj nincs. Legyen ott mindenki. 4 pápai feminista szövetkezet. — A Polgári Kör e hó 30-án, vasárnap délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart. Tekintettel a napirend nagy fontosságára, ez úton kéri az elnökség a Kör tagjait, hogy a gyűlésen minél nagyobb számban jelenjenek meg. Személyre szóló meghívókat nem küldenek szét. — Átv ett lapok. Két keresztény szocialista irányú lapot, a Szombathelyen megjelenő Vasvármegyét és a győri Dunántúli Hírlapot a munkásság átvette, és ezentúl saját szerkesztésében adja ki. Lingauer Albint, a Vasvármegye volt szerkesztőjét ellenforradalmi üzelmek miatt letartóztatták. — Veszprémi direktórium. A veszprémi direktóriumnak, mely Veszprém város és a vármegye felett a hatalmat átvette, tagjai : Beöthy Dezső, Jankovics Lajos és Roland Ferenc. E helyen megjegyezzük azonban, hogy a pápai direktórium teljesen egyenlő rangú, önálló hatáskörrel bír Pápa város és a pápai járás területére. — Gyász. Őszinte részvéttel értesültünk a szomorú hirről, hogy Balla Kálmánné szül. Bolyarits Mariska f. hó 27-én hosszas szenvedés után fiatalon, 42 éves korában elhunyt. A megboldogultban Balla Kálmán vasúti ellenőr, kit hivatali és társadalmi működésében egyaránt becsülés környez, szerető j£ feleségét, négy gyermeke a legjobb édesanyát gyászolják. Temetése ma délután 4 órakor lesz a Hunyadi János utca 8. sz. gyászházból. — A ref. nőegylet köréből. A ref. nőegylet alapító tagjai lettek : Eöry Szabó Dénes,. özv. Geöbel Ernőné, Szalóky Gézáné, ifj. Kovács Sándorné, Lutor Józsefné és Kis Józsefné. — A ref. nőegylet folyó hó 30-án délután fél 4 órakor tartja évi rendes közgyűlését a ref. főgimnázium igazgatói irodájában. Kéri a tagok szives érdeklődését. — A sárvári eset. A hét első napjaiban túlzott rémhírek keltek szárnyra a Sárváron állítólag lefolyt nagy zavargásról. Sárváron tényleg volt zavargás, de még a proletárdiktatúra létrejötte előtt részben pártvillongások, részben felekezeti gyűlölség következtében. A rendet a csendőrség helyreállította s a proletárdiktatúra pedig megszilárdította. — Felülfizetések. A varrónők estélyén felülfizettek: Dobosy Kálmán 20 K; Erdélyi Sándor 15 K; Glück Hermina, Rosenfeld Nővérek, Selinko Gyula főpincér, Szkurszky János, Bolla Ferenc, Réfi Bálint, Csovelák Imre 10-10 K; Kázlik N. 7 K; Balázsy Gyula, Blum Nándor, Laufer N., Varga Lajos, Beck Mór, Friedbauer Franciska, Kohn Miksa, Steiner Mór, Komlós Sándor, Gold Hermina, dr. Lukács Vilmos, Kutrovátz Jenő, Árvái István, Paksy Mariska, Kósa Béla, N. N., N. N., N. N., N. N., N. N. 5-5 K; Szokolyi Gizi 4 K; Horváth Miklós, Steiner József, N. N. 3-3 K; Sz. I., N. N. 2—2 K; Kremer Margit, Bujáky Jolán, Krausz Teréz, Németh István 1 — 1 K. A szives felülfizetők fogadják köszönetünket 1 A rendezőség. Állami anyakönyvi kivonat. Születés: Márc. 22. Szakács József cserepes és neje Kaiger Rozália, leánya: Rozália, rk. — Friedmann Márkus cipész és neje Funk Mária, fia: Béla, izr. Halálozás: Márc. 22. Tóth Aranka, rk., 4 éves, kiütéses" tifusz. Márc. 24. Jánosa Kálmán szabó, ev., 44 éves, szivbaj. — Özv. Becsey Jánosné Czum Zsuzsánna, cipész özvegye, rk., 69 éves, tüdőlob. Márc. 26. Megyeri Zoltán, ref., 10 napos, görcsök. Márc. 27. Tóth József kőmives, rk., 43 éves, kiütéses tifusz. Házasság: Márc. 22. Szilágyi Ferenc asztalossegéd, rk. és Csehi Terézia dohánygyári munkásnö, rk. — Lampért János földmives, rk. és Polauf Anna cseléd, rk. Márc. 24. Nagy Géza vasúti kocsivizsgáló, rk. és Csehi Ilona, rk. — Bodrics Lajos népzenész, rk. és Nagy Zsuzsánna, rk. — Nemschitz Ede vegyesárukereskedő, izr. és Sonnenfeld Helén, izr. Márc. 25. Lebedjov Mihály gépészkovács, gkl. és Györfy Kataliné dohánygyári munkásnő, ref. — Vadócz János asztalos, rk. és Pillér Juliánná dohánygyári munkásnő, rk. Márc. 26. Kövi József cseléd, rk. és Tóth Mária földmives leány, rk. }{álanijilatkozat. Mindazoknak, kik forrón szeretett, felejthetetlen jó férjem, illetőleg édes atyánk KLUGE KÁROLY elhunyta alkalmából bennünket részvétükkel bármi módon felkeresni, a ravatalra koszorút helyezni, vagy a temetésen megjelenni szivesek voltak, — e helyen is szívből jövő hálás köszönetet mondunk. Pápa, 1919 március 27-én. Őzu. Jfluge JCárolgné és ggermekei.