Pápai Hírlap – XVI. évfolyam – 1919.

1919-03-22 / 12. szám

az egyetlen mód a megfelelő érvényesülésre, csak ezzel tudnak bekapcsolódni a termelés igazi vérkeringésébe és csak ez nyújt nekik biztosítékot a világpiac konjunktúráinak ingadozása ellen. A szövetkezeti alapon átvett gazdaság továbbra is termelhetne olyan terményeket, melyeket eddig a nagybirtok bocsátott piacra, vagyis a szövetkezeti birtoknak módjában volna nemcsak kenyérmagvakat, tengerit és burgonyát termeszteni, hanem sörárpát, cukorrépát, cikóriát, dohányt, lent, kendert, stbbit is, amiknek termelése a kisebb birtokokon nem igen lehetséges. A szövetkezeti birtok bevezethetné esetleg a bolgár rendszerű konyhakertészetet is, amelynek városok közelében a jövőben nagy fontossága lesz. Nagyobb méhészet felállítása is lehetséges volna ilyen birtokon. A szövetkezeti birtok, mivel nagyobb mértékben termelhet takarmányt, fenntarthatná a birtokon levő tehenészetet, ami a városok lakosságának tejszükségletét elégítené ki, sőt az így kezelt birtok foglalkozhatnék szarvasmarha- és sertés-hizlalással is, amivel a városi lakosok zsír- és hus-szükséglete volna biztosítva. De nemcsak a termelés okszerűsége volna biztosítva a szövetkezeti birtokok által, hanem a kisajátított birtokokon levő gazdasági felszerelések is előnyösebben lennének így kihasználva. Ha azok, akiknek eddig földjük nem volt, az új birtokot használatba akarják venni, be kell szerezniök a megfelelő felszerelést is, ami ma nagy nehézségekbe ütközik. A felosztandó birtokon levő felszerelés az új birtokosok csak egyrészének kielégítésére volna elegendő, többinek más úton kellene beszerezni a szükséges állatállományt és gépeket. Ha azonban a kisajátított gazdaságot termelőszövetkezet veszi át, a gazdaságban levő állatállomány és felszerelés teljesen elegendő lesz a gazdaság további kezeléséhez és az így megvásárolt élő és holt felszerelés voltaképen kevesebb költséget ró az egyes tagokra, mintha minden egyes gazda külön szereli fel gazdaságát. A szövetkezeti birtok előnyösen felhasználhatná a gazdaságok gőzeke-garnituráit és egyéb kisgazdaságba nem való gépeit, amivel csak a termelést tenné intenzivebbé és olcsóbbá. Idővel módjában állna a szövetkezeti gazdaságnak különféle gyárakat létesíteni a gazdaság által termelt nyers termények feldolgozása céljából, amivel azt érnénk el, hogy nem kellene minden cikket idegen gyárakból beszerezni és az ipari munkásságnak is biztosítanék megélhetését. Mindez csak néhány kiragadott kép a sok közül, amelyek a termelőszövetkezetek létesítését indokolttá teszik. Termelőszövetkezetbe első sorban az illető birtokon dolgozó cselédek, arató- és egyéb munkásokat kell bevonni és ha az ezek részére igényelt területen felül még marad a gazdaságból felosztandó terület, ennek biztosítására be kell vonni a szövetkezetbe olyan egyéneket is, akiknek nincs földjük, de arra igényjogosultak, sőt bevonandók volnának azok a gazdák is, akiknek van ugyan földjük, de kevesebb, mint amennyihez a törvény értelmében joguk van. A termelőszövetkezet birtokát a törvény értelmében szakképzett gazdatisztnek kell vezetni. Célszerű tehát, ha a szövetkezetbe bevonjuk a birtokon levő gazdatiszteket is, mert így érdekelve lévén, fokozottabb mértékben törekszenek a jövedelmező gazdálkodásra. Termelőszövetkezet azonban csak úgy jöhet létre, ha az abban tömörült igényjogosultak megfelelőtökével rendelkeznek, mert a felszerelést a tulajdonostól meg kell venni, meg az üzem folytatásához is tőke kell. E tekintetben csak a magunk erejére vagyunk utalva, mert az államtól ilyen segítséget nem várhatunk. Azok a gazdasági cselédek és egyéb földmunkások, kik ilyen termelőszövetkezetbe tömörülhetnének, nem igen rendelkeznek megfelelő tőkével, de azért a szövetkezetben résztvehetnének, mert a jegyzett üzletrészt lassanként letörleszthetnék. És hogy minél könnyebben lehessen termelőszövetkezetet létesíteni, be kell abba vonni a tulajdonost vagy béríőt is, ki annyi értékű üzletrészt jegyezhetne, mint amilyen értéket a tőle átvett állatállomány és felszerelés képvisel. Én a szövetkezeti birtokot úgy képzelem el, hogy az abban résztvevők a birtokon levő állatállományt és felszerelést a megállapított áron átveszik, minden tag és annak családtagja a birtokon rendesen dolgozik, munkájáért megkapja a rendes bért, konvenciót és egyéb járandóságot, a felesleges terményt pedig értékesítik. A gazdasági év végén aztán minden tag a jegyzett részvény alapján a tiszta jövödelemből megfelelően részesülne. Akik ilyen termelőszövetkezetet akarnak létesíteni, igyekzzeenek azt mielőbb megalkotni, az alapszabályokat elkészíteni és az illetékes birtokrendező bizottság utján az Országos Bii tokrendező Tanácsnak bejelenteni. • Fel tehát a szövetkezésre, mert a termelőszövetkezetek helyes megszervezése üdvös lesz úgy a termelőkre, mint a fogyasztókra nézve. Illés Lajos. Tettrehivás. •Játszótér — kórház. A „Pápai Hirlap" március 8-iki számában egy „Dunántúl Athénje" cím alatt megjelent cikknek, mely egy igen régóta aktuális kérdést vet felszínre, van egy mondata, mely különösen megragadta figyelmemet s nem hagyott addig nyugodni, míg a bennem keltett gondolatokat — ha bár felületesen is — papírra nem vetettem. E mondata így hangzik: „S az ifjúsági játszótér egy vele kapcsolatos városi sportteleppel van olyan fontos közegészségügyi intézmény, mint teszem azt, a kórház Nem vitatnám e kijelentés fontosságát és igazságát abban, ha Pápán tényleg szolgálná már a közegészség ügyét egy virágzó, hatalmas kórház. A jelen viszonyok között azonban kissé groteszkül fest a dolog. Sokszor, midőn ismerőseim, akik úgy hírből sok minden jót hallottak már a szépen fejlődésnek indult dunántúli városról, érdeklődnek, hogy milyen nagy kórháza van Pápának, bizony szégyelve vallom be, hogy kórház az nincs, mert ami van, az, mint legalább a kiütéses tífusz fellépte és elterjedése is bizonyítja, alig nevezhető annak. Csudálkoznak, szinte lehetetlennek tartják, hogy egy olyan város, mint Pápa, melynek 22 ezer lakosa van s azonfelül központja ICO ezer lakost meghaladó s ide konvergáló vidéknek — el lehet kórház nélkül. Bizony lehet is csudálkozni azon, hogy ennek a szégyenletes, tarthatatlan, áldástalan voltát a közvetlen érdekeltek közül oly kevesen érzik s látják be s halad a nap-nap után tett, cselekvés nélkül. A régi eszme, a meg-megnyilvánult jóakarat megtört a közönyösségen, felelősségtelenségen. Pedig a kórháznak igen nagy szerepe van, amit felesleges is hangoztatnom, szociális szempontból, de ugyancsak nagy szerepe van, amit ritkán hallunk, orvosi szempontból is. Minden betegség gyógyításánál elvitázhatatlan szerepe van a nyugalomnak, gondos ápolásnak, szakszerű kezelésnek, amit a privát praxisban, segélyegyletek rendelőóráin jelentkező betegek túlnyomó részének mostoha társadalmi viszonyaink, a nép higiénikus érzésének hiánya, kulturális elmaradottsága miatt nem tudnak megadni. (Ezek gyors orvoslása szintén egyenlő értékű szociális probléma, sőt.) Már pedig édes-keveset ér az a rendelés, még a gyógyszerek nagy része is, ha a fenntebbiek elhanyagolása a remélt hatásnak még a nyomát sem engedik sejtetni. Talán a beteget ideig-óráig megnyugtatják; de sokszor a keserűség később annál erősebben tör ki, amit a tudomány rovására irnak fel, pedig a hiba nem ott van, hanem a tudomány vívmányainak hajótörésében az emberi szociális érzés hiányának, az akaraterő és felelősség gyarlóságának mérhetetlen tengerén. Tagadhatatlan, hogy maga a kórház nem oldja meg a szociálhigiénia hatalmas problémáját — de nagy tényező annak munkálásában s ezzel parallel haladva a sok más kisebb-nagyobb tényező — kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak a nagy cél eredményes szolgálatában. Orvosi szempontból talán nem is gondolják, mily nagy szerepe van a jól berendezett kórháznak. A biztos gyógyíthatóság s eredményes gyógyulás legfontosabb kritériuma a korai diagnózis. Ez nagy mértékben összefügg az orvos képzettségével, de a tudós professzorok ajkairól halljuk nap-nap után elhangzani, hogy ennek és ennek a betegségnek korai és biztos megállapítása csak hosszas és alapos megfigyelés után lehetséges, s oly eszközök, berendezkedés, laboratóriumi vizsgálatok segítségével, milyenekkel — különösen vidéken — csak a kórház rendelkezhetik. Az emberiség egyik nagy ny valyáját, rémét említem itt fel, a rákot. Ez ama betegség, melynél a korai diagnózis életmentő szerepet játszik, — már pedig ezt egyszerű vizsgálattal a legtudósabb elme is nehezen tudja megállapítani —, legfeljebb olyan stádiumban, midőn már az illető egyén sorsa meg van pecsételve, legalább is kétséges. Hivatkozhatnám-a sürgős sebészi műtétekre (vakbélgyulladás, bélkizáródás, veszélyes vérzések stb.), a szülésnél nyújtandó gyors segítségekre, a lappangó s elhanyagolt nemi bajok égtelen sorára s az orvosi sürgős beavatkozása megszámlálhatatlan esetére. Kórház hiányában^ az ilyen betegek a legmesszebbmenő orvosi jóakarat mellett is sokszor elpusztulnak, vagy ha éppen a beteg anyagi helyzete, állapota megengedi, felhozzák Pestre, hol az utazás nehézségei, időveszteség az eshetőségeket negatív irányban már nagyban befolyásolják. Szép, nagyon eredményes működést fejthetnek ki az orvosok ott, ahol, mint háziorvosok, gondos felügyeletet, alapos ellenőrzést gyakorolhatnak, de azoknál, akik csak úgy ambulanter, be-bejárogatnak néha-napján, az eredmény már kevésbbé kecsegtető. Pedig azt tudnunk kell, hogy az ily mostohább viszonyod közé teremtett embertársunk életéért is épp úgy felelősséggel tartozunk, s épp úgy kellene róluk gondoskodnunk, mert egészséghez, élethez mindenkinek egyformán joga van. Ez az állapot bizonyára az orvosok túlcsigázottságát is csökkentené s egészségük, idegrendszerük tovább kibírná a nemes, szép és igaz szolgálatot s bizonyára a megélhetőség veszélye sem állna fenn ezeknek dacára sem. Nem akartam e pár sorral tetemrehivást eszközölni — inkább tettrehivás volt a célom. •A mult mulasztásaiért, hibáiért ugyan kiket terhel a felelősség? Mindnyájunkat nyom a vád, mindnyájunkat terhel a felelősség, a sok elmulasztott alkalom, maradiság miatt, s ha ezeket csak újabb vádakkal tetézzük, összeroppanunk. Inkább lerázva a sok felesleges gondot, terhet, lerázva a rabbilincseket — az új, szabad Magyarország eszményét szivünkben, lelkünkben hordozva, annak igazi, isteni sugallatára hallgatva dolgozzunk —, nem orvos, nem hivatalnok, — nem proletár, vagy tőkés —, hanem ember módjára a szó való egyetlen értelmében s akkor a vád terhe nem kisért, még azoké a szerencsétlen nyomorékoké, elpusztultaké sem, akik talán multunk bűnei folytán lettek olyanná, de kiengesztelődtek az unokák megújhodt, felemelt életében. M. S. Színház. Szombaton a méltán népszerű „Pillangó főhadnagy" bemutatója volt. A darab meséje ugyan vékony, de bőven kárpótol érte csengőbongó, dallamos muzsikája, sok szép énekszáma, melyek- közül a „Vén diófa leveléM immár mindenfelé éneklik. A címszerepben Császár Gyula elegánsan játszott, kellemes baritonján hatásosan énekelt. Sarkadi Gusztáv meglepett a vén tábornok pompás alakításával. Vajda Lajos túlzástól ment, jóízű humora egész estén derültségben tartotta a közönséget. Máté László is jól megállotta a helyét. Kállay Jolán betegsége miatt Katinka szerepébe Dalnoky Tessza, Anna szerepébe pedig Kovácsics Margit ugrott be. Igyekeztek a szerepváltozást elfogadhatóvá tenni, többet azonban a legjobb indulattal sem írhatunk róluk. A darabot vasárnap, hétfőn és kedden megismételték, mindig telt ház előtt. Szerdán „A dolovai nábob leányá

u-t elevenítették fel, a címszerepben Benkő Ilonkával. Többet vártunk tőle. Nyilvánvalólag indiszpozicióval~~ küzdött. Pesti Kálmán Szentirmay-ját készületlennek találtuk. Dalnoky Tessza Szentirmayné szerepében kellemes és könnyed társalgónak bizonyult. Helyesebben is tenné, ha a társalgási szerepkörre térne át, " hol sokkal több babér teremne számára, mint az énekesnői pályán. Máté László Tarján főhadnagya a tehetséges színésznek lelkiismeretes munkájáról tanúskodott. Bihary Nándor (Bilitzky hadapród)