Pápai Hírlap – XVI. évfolyam – 1919.
1919-11-29 / 47. szám
KEMÉNY GYULA CIPÖÜZLETE Páp a' Ko ssttth L ai° s mca a p° stava | szemben. Dús választékú raktár gyermek-, fiu-, női- és férfi-cipőkben. =1 Cipőket, mérték után, elsőrendű anyagból jutányos áron készítek. Javításokat gyorsan és pontosan eszkőzlök. — A polgármester bíróság előtt. A városunkban folyó törvényszéki tárgyalás során dr. Tenzlinger József polgármester is vádlottként állt a bíróság előtt. Ügyének tárgyalása pénteken délelőtt 10 órától esti 8-ig tartott s mindvégig izgalmas és rokonszenves érdeklődés kisérte. Az államügyész a proletárdiktatúra rendszeréből és szelleméből folyó legkülönbözőbb bűncselekményekkel vádolta meg, de a polgármesterre minden irányban kedvező s működésének jóhiszeműségét helyes fénybe állító tanúvallomások hatása alatt vádjai nagy részét elejtette. Dr. Ruppert Rezső veszprémi ügyvéd remek -védőbeszéde után a bíróság dr. Tenzlinger József polgármestert nemcsak az ellene emelt összes vádak alól felmentette, de azzal, hogy ítélete meg«kolásában kiemelte, hogy a polgármestert minden cselekedetében a város jól felfogott érdeke s a lakosság békéjének, nyugalmának megőrzése vezette, teljes elégtételt szolgáltatott neki az elszenvedett meghurcoltatásért. A felmentő Ítéletet a termet zsúfolásig megtöltő közönség lelkesen megéljenezte. — A Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdíjegyletének 245. számú pápai fiókja, miután a románoknak Budapestről való kivonulása következtében a beszedett tagsági díjakat a postatakarékpénztárba befizetheti, a pénzbeszedést (a városházánál) ismét megkezdette. Tagsági díjakat minden hó ellő és harmadik vasárnapjának d. u. 1 órájától 3 órájáig lehet befizetni. Tagsági dijak csak előre összeolvasott összegben lesznek elfogadva. A már rokkantsági segélyben részesülő tagok rokkantsegélyeiket, heti 8 40 K, 9 80 K és 1190 K-t postatakarékpénztár utján saját lakásaikon kapják kézhez. — Az internálások ügye, A magyar hadügyminiszter az alábbiakat közli: A román csapatok kivonulása következtében a bel- és hadügyminiszter által kirendelt vegyes bizottságok folyó hó 22-én a következő internált táborokat vették át: Csepel, Tápiósüly, Czegléd, Ujszász, Szolnok. Ezen bizottságok az átvétel után azonnal megkezdték az internáltak igazolását s akik eddigi magatartásukból és ténykedésekből kifolyólag nem kézveszélyes kommunisták, azonnal otthonukba szabadságoltattak. Miután ezen igazoló eljárásnál a bizottság a legigazságosabban és Iegtárgyilagosabban az internáltak bajtársai és elöljárói meghallgatása alapján mondja ki ítéleteit, az egyéni kérvények, a hozzátartozók bizonygatása csak késleltetik az eljárás menetét, tehát ezek minden körülmények között mellőzendők. — Szentgyörgyi Sándor beteg. A helybeli kath. hitközség közkedvelt karnagya, Szentgyörgyi Sándor, mint részvéttel értesülünk, hetek óta súlyos beteg. Felgyógyulásáig a karnagyi teendők végzésére Kecskés Lajos tanító nyert megbízatást, akit viszont az iskolában Nagy Ilona tanítónő helyettesít. — Hír Károlyi Mihályról. Arról értesülünk, hogy Károlyi Mihály mindenáron ki akarna jutni Csehországból az Egyesült Államokba agi-j tációs körútra. E célból jelentkezett Massaryk elnöknél, aki azonban nem is fogadta. Általában igen vigyáznak rá, hogy ne izgathasson bolsevista irányban. — Az alsóvárosi olvasókör táncmulatságára utólag felülfizetni szívesek voltak: ifj. Kovács Sándor 14 K-t, nagytiszt. Mesterházy László 10 K-t. Fogadják a kör köszönetét. — Köszönetnyilvánítás. Kominek Antal tánctanár úrnak, aki a hadigondozás céljára 30 koronát adományozni szíveskedett, ezért a szép tettéért, amellyel több mint egy év óta egyedül ő adta jelét gondozottaink iránt való érdeklődésnek, hálás köszönet. Ugyancsak ő még tovább ment nemes jószívűségében és a népiroda hozzájárulását kérte ahhoz, hogy Mikulás-napot rendezhessen, 50%-át a tiszta nyereségnek a hadigondozásnak ajánlva. Nemcsak készséggel elfogadtuk ezt a szép ajánlatot, hanem ajánljuk is a közönség meleg pártfogásába. — A Polgári Kör vasárnap délután közgyűlést tartott Tóth Ferenc alelnök elnöklete alatt. A gyűlésnek főtárgya a jövő évi költségelőirányzat volt. Az óriási drágaság folytán a kiadási tételeket olyan magasan kellett előirányozni, hogy több mint 1300 koronával felülhaladták a bevételeket. Erre való tekintettel elhatározták, hogy 1920. évre a tagsági díjat 10 koronáról 20 koronára emelik fel. — A postai korlátozások megszüntetése. Magyarországnak meg nem szállott és fokozatosan felszabaduló területein a postaforgalomban eddig fennállott összes korlátozások megszűntek és a régi rend ismét helyre áll. A levelek ismét zárva adhatók fel. Értéklevelek úgy zártan, mint az 1000 K-t meghaladó összegűek nyitva (olvasva) is feladhatók s írásbeli közleményt is tartalmazhatnak. A szállító-levelek, utalványok szelvényeire, valamint a csekklapok hátlapjára lehet Írásbeli közleményt alkalmazni. — Az ev. leányegyesület folyó hó 30-án, vasárnap délután 5 órakor egyesületi helyiségében (ev. tanácsterem) tartja megnyitó estélyét a következő műsorral: 1. Himnusz. Előadja a ref. főiskola kis zenekara. 2. Megnyitó beszéd. Tartja Fadgyas Aladár ev. s. lelkész. 3. Hubay : Magyar ábránd. Zongorázza dr. Hermann László. 4. Melyiket? Költemény Várady Antaltól. Szavalja Szimler Erzsike. 5. Szerenád. Zongorázza Osztermann Stefike. 6. A keresztyény nő hivatása. Felolvasás. Tartja Gyurátz Ferenc ny. püspök. 7. A beteg. Egyfelvonásos vígjáték, Dumanoirtól. 8. Szózat. Előadja a ref. főiskola kis zenekara. Az estély offertóriumát a nemzeti hadsereg javára fordítják. Pontos megjelenést kér a rendezőség. — Hajléktalanná lett ovodások. A városi ovoda apró növendékeit az ovodába szállásolt katonák kiszorították helyükről, s egyideig az ovoda szünetelni kénytelen. Kívánatos volna azonban, hogy.ez a szünetelés minél rövidebb ideig tartó legyen, mert a kis óvodásoknak az ovoda mostan úgyszólván életszükséglet. Sok szegény szülő házánál ugyanis egész nap fütetlenül állanak a szobák, s oda haza ki vannak téve a hiányos ruházatú apróságok a meghűlés veszélyeinek. Az ovodában pedig jó meleg helyen, gondos felügyelet alatt voltak, ahol egészségüket nem fenyegette semmi baj. Kérjük a hatóságot, hogy a kicsikék részére sürgősen gondoskodjék más ovodai helyiségről. Talán az iparostanonc-iskola földszinti helyiségeiben lehetne lefoglalni részükre egy termet a közélelmezési hivatal osztályainak összevonásával. Ott most, úgy tudjuk, kevesebb a munka, s nem okozna nagy nehézséget a hivatal összevonása. — Kedélyes búcsú. Folyó hó 9-én az egyik szomszéd kézségben búcsú volt, ahol véletlenül vargából vedlett a korcsmáros. Kedvet kapott a korcsmáros, hogy a búcsúban mulasson, mint ahogy azelőtt szokta, félrelökte hát korcsmáros mivoltát, idegeneket állított a söntésbe, akik őt is, mint vendéget szolgálták ki. Igen jól érezte magát az újdonsült korcsmáros kedves életepárjával mindaddig, mig a búcsú el nem mult és a mámorából felnem eszmélt. Fájdalmasan tapasztalta ekkor, hogy bora és pálinkája elfogyott, pénze pedig, különösen a falusi ember előtt értékesebbnek hitt kékhasu bankója igen megapadt a fiókban. Szaladt a csendőrséghez pénze előkerítése végett, de hát a cigányok nem adták vissza a nekik szórt pénzt, az adós maradt vendégek sem fizettek utólag, így a hiányzó 4—5000 korona bizony nem került elő. Hogy is mondja a közmondás ? Suszter, maradj a kaptafánál. — Az 1919. évi házbéradó kivetési lajstrom a veszprémi m. pénzügyigazgatóságtól érvényesítve leérkezett. Értesíti a városi adóhivatal az adózó közönséget, hogy f. évi december hó 1-től 8-ig a fenti lajstrom a hivatalos órák alatt betekinthető. Az esetleges fellebezésnek a veszprémi m. pénzigazgatósághoz címezve e hivatalnál is beadhatók. — Kérelem. Állami tisztviselő vagyok i Megszállott területen — a Szepességen — működtem. Onnan kiutasítva, egyik helybeli állami intézethez kaptam á magyar kormánytól beosztást. Családommal s bútoraimmal még október elsején keltem útra, hogy itten állásomat elfoglaljam, de csak három heti keserves és viszontagságos utazás után tudtam Pápa városát elérni. Végre itt vagyok, de — sajnos — már négy heti szorgos utánjárás után, sem pedig a lakáshivatal közbejárása folytán sem tudok szerény hajlékhoz jutni. Azért ily módon fordulok Pápa város derék polgárságához, ha valamelyike egy kétszobás, konyhával s szükséges mellékhelyiségekkel biró lakást tudna, vagy bérbe adhatna, lenne szives ezt e Lap kiadóhivatalában jelenteni. Közbejárót — siker esetén — kellő jutalomban részesítem. x Rehabilitálva. Köztudomásu dolog, hogy Kerpel Gusztáv pénzintézeti tisztviselé kommunizmus vádjával volt terhelve. Mint értesülünk, nevezett ellen az államügyészség a további eljárást megszüntette, mert az ellene emelt vád alaptalannak bizonyult. Ennek alapján a Pápai Közgazdasági Baiknál viselt pénztárnoki állásába őt az igazgatóság visszahelyezte. — Katonaköteles egyének jelentkezése. A vármegyei katonai parancsnokság elrendelte mindazon 21-től 45-ig évesek utóállítását, kik a rendes sorozáson bármely okból meg nem jelentek, vagy már a sorozást megtlőző lajstromozást is elmulasztották. A h. polgármester felhívja ennek értelmében mindazokat, akik folyó évi december hó 31-ig betöltik 21-től 45. életévüket és vagy rendes sorozáson, vagy népfelkelési szemlén is alkalmasnak találtattak, s a legutóbb tartott lajstromozáson, illetve sorozáson mindennek dacára meg nem jelentek, hogy összeírás céljából december hó 1-én és 2-ikán a városházán a katonai előadó hivatalos helyiségében (emelet, jegyzőség) reggel 7 29 órakor jelentkezzenek. Aki a jelentkezést elmulasztja, a legszigorúbban fog megbüntettetni. — A Máv. arcképes igazolványai. A magyar államvasutak igazgatóságának rendelete szerint az állami stb. alkalmazottak arcképes igazolványainak kiállítási, illetve kezelési illetéke 2 koronáról 4 koronára emeltetett, az elveszett igazolványok helyet új igazolvány 6 koronáért adandó. A megszállásra való tekintettel a Dunántul lakó, utazási kedvezményre jugosított állami, törvényhatósági stb. alkalmazottak és családtagjaik acképes igazolványai a szombathelyi üzletvezetőség által érvényesíttetnek. — Köszönetnyilvánítás. Özv. Hanauer Zolíánné, Hoffmann Bianca úrnőknek, Ébredő Magyaroknak s az egylet tagjainak a rendezéséri, a szereplő hölgyek és uraknak, állomásparancsnokságnak a kocsik és katonák rendelkezésére bocsátásáért, Fa Mihálynak a dobogó készítéséért s mindazoknak, kik estélyünk sikere érdekében fáradoztak, hálás köszönetet mondunk, A pápai kath. Leánykör. Felülfizettek: Korosi alezredes (Ihász), Ötvös Sándor 100-100K; Takács Ferenc 60 K; dr. Domonkos Géza, Szente-család, Csóti tisztikar, Tar Gyula, Pápai Péter, Kristóffy Gyula, Pápai Takpt. 50-50 K; Gigler E . 45 K; Baba, Zsilinszkyné, Kulcsitzky János 40—40 K; Hanauer Béla 32 K; gróf Wallis Gyuláné, Hindler Erzsi 30—30 K; Okolicsányi, dr. Adorján Gyuláné, Kutassy Mária, dr. Kőrös Endre, özv. Régnerné, ívanovics György, Nagy Mariska és Mili, Porpáczy fózsefné, Szabó N., Hokhold Júlia, Piátsek Gyula, Schneider Jenő, Mészáros Kálmán, Juhász Imre, Meisel József, Botka Elemér, id. Horváth József, Ötvös Sándorné, Lipka Pál, Rédei Józsefné 20 -20 K; Kovács Jenő, Fábián Imre, Dragovits István, dr. Jerfy, Csarmasz, Somogyi I, Széplaky R. 15—15 K; Kalmár Károly, Tihanyi Miklós, Gelléri N., Noszlopi néni, Dudás, Blaha János, Ludvig Tamásné, Fa Alajosné, Bangha Ernőné, N. N., Wandlich Lujza, Nagy Jolán. Kis Mici, Vince János, Lipka Satnu, Szakács Imre, Vér Kató, N. N,, Hütter Vilmos, Vadász, Szita István, Kalmár Béla, Frauendienstné, Győri István, Kis Tivadarné, Keresztes Gyula, Kis Laci, Fehér Kató, Karner Rezső, Wohlrab Gyula, Zánkay Olga 10—10 K; Kovács Kálmánné, Szűcs Erzsi, Tomor Imre, Peternell Józsefné, Mező Bözsi, N, N., Császár Laci, Hevessy József, X. 5-5 K; Buday M. 7 K; N. N. 2 K; N. N 1 K. Összesen: 1765 korona.