Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.

1918-04-06 / 14. szám

1918 április 6. PÁPAI HÍRLAP. 3. r Átmenetileg lezárt a Krausz és Koréin cég. Városunk legrégibb és legnagyobb üzlete, mely cég szakmájában országos hírnevűvé lett, a háborús viszonyok miatt kénytelen volt üzletét bezárni, s ezt a kedvezőbb alakulásig szüneteltetni. A Krausz és Koréin cég tehát, mint azt már hónapok óta rebesgetni hallottuk, a katonai szolgálatra bevont cégfőnökök, a hiá­nyos személyzet és a nagy áruhiányra való tekintettel szüneteltetni lesz kénytelen a nagy áruház eddigi működését. Nem tudunk e tény előtt meghatottság nél­kül elmenni, amikor egy ép 70 éves fennállását ünneplő cég a kényszerítő körülmények hatása alatt ily elhatározásra birta magát. Fontos oká­nak kellett ennek lenni s a cég által adott szives felvilágosítást készséggel adjuk t. Olva­sóinknak is szives tudomására. A cég, mely mindenkor választékos, nagy raktárt tartott, összes igyekezetével azon volt, hogy nagy vevőkörének a teljes megelégedésig szolgálatjára lehessen. Ameddig ' a különféle kormányrendeletek — melyek következtében egyébként a cég igen nagy mennyiségű árut szolgáltatott be a különféle központokhoz — az áruk szabad eladását nem gátolták, addig a cég a régi tradícióhoz hű is maradt. Az utóbbi korlátozó, lefoglaló rendeletek azonban oly szűk körre szorították az eladható cikkek számát, s ez utóbbiak is, nem a nagy publikum szükség­letének kielégítésére szolgáltak, hogy választani kellett az üres üzlet és a bezárás között. A cég azonban átmenetinek tekinti ezt az állapotot s bizva reméli, hogy a béke mi­előbbi visszatértével újból rendelkezésre áll­hat annak a nagy vevőkörnek, mely oly sok évtizeden keresztül bizalmával tisztelte meg a Krausz céget. x HETI ÚJDONSÁGOK. — A polgármester lemondása. Mészáros Károly polgármesternek a mai napra kitűzött nyugdíjaztatási kérvényével kapcsolatban e hó 4-én két kísérlet is történt arra nézve, hogy a távozni készülő polgármestert szándékának meg­mászására bírja. Délelőtt városi képviselők egy nagyobb küldöttsége, délután pedig az állandó választmány kiküldöttei jártak nála e tárgyban, de a polgármester egészségi állapotára való tekin­tettel nem volt hajlandó lemondását visszavonni, ám azt teljes készséggel megígérte, hogy addig, mig a megválasztandó új polgármester helyét el nem foglalja, vinni fogja a polgármesteri teendőket. Az állandó választmány egyébként azt javasolja, hogy a nyugdíjba vonuló polgár­mester érdemeit jegyzőkönyvben és majdan más megfelelő módon is megörökíti és hogy számára a nyugdíjazásával megszűnő állami háborús segélyt a folyó év végéig saját pénztárából folyósítja. — Városi közgyűlések. A város kép­viselőtestülete f. hó 6-án (ma) délelőtt 10 óra­kor tartja alakuló közgyűlését, melyen dr. Bibó Károly alispán fog elnökölni. — Az újonnan alakult képviselőtestület ugyancsak ma délután 3 órakor tartja első közgyűlését, melynek tárgy­sorára a következő ügyek vannak kitűzve: I. Ja­vaslat a városi képviselőtestület bizottságainak megalakítása érdemében. — II. A pápai ura­dalom megkeresése a győri-uti vámház elhelye­zése iránt. — III. Kereskedelmi miniszter leirata a vámszedési jognak kiterjesztéséről. — IV. Mészáros Károly polgármester nyugdíjaztatását kéri. — V. Jelentés Cseke Zoltán nyugdíjazta­tása tárgyában. — VI. Özv. dr. Kövi Józsefné kegydíjat kér. — VII. Steinberger Lipót városi képviselőnek, mint a pápai Lloyd-társulat elnöké­nek kérvénye a pápa—csornai helyiérdekű vasút menetrendjének megváltoztatása tárgyában. — VIII. Illetőségi ügyek. — Dr. Czifrák főhadnagy távozása. A helybeli honvédhuszár pótszázadnál már kö­rülbelül két éve teljesített szolgálatot dr. Czifrák János népfölkelő főhadnagy, ki nemcsak a tisztikarban s a pótszázadnál, de városunk tár­sas életében is közkedveltségnek örvendett. Dr. Czifrák főhadnagyot, ki a polgári életben ügyvéd s a muraszombati takarékpénztár ügyésze, e minőségében most a honvédelmi miniszter fel­mentette a katonai szolgálat alól s már e hó 6-án távozik körünkből. Egy előkelő lelkű, sze­retetre méltó úri emberrel leszünk szegényebbek. — Perutz Frigyes meghalt. A Perutz Testvérek pápai szövőgyárának súlyos gyásza van. A nagytekintélyű cég egyik társtulajdonosa: Perutz Frigyes, munkás élte delén, 50 éves korában Prágában, a gyári telepek székhelyén március hó 31-én meghalt. Perutz Frigyes nagy szerepet játszott szülőföldje, valamint magyar hazánk közgazdasági életében is. A cég több mint félszázados gyártelepeit ritka szakérte­lemmel és céltudatos energiával a fejlődés terén folyton előbbre vitte és ezzel a monarchia gazdasági hírnevét is emelte. Érdemei elisme­réséül a király a Ferenc József rend lovag­keresztjét adományozta neki, kinevezte császári és kereskedelmi tanácsossá. Hogy a gyáriparo­sok körében minő tekintélynek örvendett, bizonyítja az, hogy alelnöke volt a prágai gyáriparosok szövetkezetének, tagja a prágai kereskedelmi és iparkamarának. Tagja volt továbbá a vámérték megállapító bizottságnak is. Másfél évtized óta pápai gyáralapításuk ré­vén városunkkal is kapcsolatba kerülvén, itteni érintkezéseiben mindenkor a legnagyobb jó­indulatot tanúsította. Mindig sajnálta, hogy a háború a gyár tervezett fejlesztését egyelőre megakadályozta. A hivatalnoki kar és a mun­kások erős szociális érzésű főnöküket vesztették el benne, kinek halálát szivből sajnálják. A gyászhír Pápára későn érkezett s így az itteni gyár magát a temetésen nem képviseltethette. De aznap szünetelt a gyári munka s a gyár ormáról zászló hirdeti, hogy a tisztes polgári munkának halottja van. — A jótékony egyesületek közös bízott sága húsvét hétfőjén tartotta gyűlését Galamb Józsefné és dr. Antal Géza elnöklete alatt. A gyűlés főleg az anya- és csecsemővédelem ügyeivel foglalkozott s az anya- és csecsemő­védő-bizottság elnökévé a távozó Galamb Józsefné helyett, kinek munkásságáért a bizott­ság meleg köszönetét nyilvánította, Karlovitz Adolfné úrnőt, alelnökévé pedig Mayer Istvánné úrnőt választotta meg. Elhatározta a bizottság a gondozói állás szervezését s erre a célra államsegély kérését. A Kis Tivadarné által előterjesztett zárszámadást és költségvetést elfogadta s a kérvényt ezeknek mellékletül csatolása mellett a belügyminisztériumhoz a Stefánia-Szövetség utján fölterjesztette. A kato­nasághoz behívott dr. Weltner Sándor egyleti orvos teendőinek ideiglenes ellátására dr. Glück Sándor helybeli orvost kérte fel. Elhatározta, hogy a hadiárva-alap céljaira május első vasárnapján, kedvezőtlen idő esetén áldozócsütörtökön, eset­leg május második vasárnapján gyűjtést rendez s a gyűjtés rendezésére az egyesületek elnök­ségeit kérte fel. Hálás köszönettel fogadta dr. Kocsis Lénárd alelnöknek azt a szives ajánlatát, hogy az arra rászorult szülőknek néhány napig a rendház konyhájáról bocsát husievest rendel­kezésükre. Köszönettel vette a Ref. Nőegylet s a Ref. Leányegylet 100—100 koronás ado­mányát s örömmel fogadta Karlovitz Adolfné bejelentését, hogy a vándorkosár-intézmény cél­jaira tekintélyes számú fehérnemű gyűlt egybe. A fehérnemüek leltár melletti kezelésével Alexay Istvánné egyesületi gondnoknő bízatott meg. — Névtelen levél, mint az emberi gaz­ság, örök. Hogy a háborúban elszaporodott, nem lehet meglepő. Ami nemtelen, ami aljas, az most mind magasra burjánzik. És csalásnál, lopásnál, gyilkolásnál, minden bűnnél nagyobb a becsület orgyilkolásainak ez a faja: a név­telen levél. Köre kiterjedt, hatalma megnőtt a a háborúban. A béke idejében gyöngébb ítélő­képességű magánembert tudott csak megtévesz­teni, vagy felingerelni, most meghallgattatásra lel hivatalos heiyen is, szinte udvarképessé válik a becstelenség. Kételkedve rázod a fejed, ked­ves olvasóm ? Rosszul teszed. Amit írok, az tiszta igazság, gyászos valóság. Szemenszedett hazugságokat lehet ma eljuttatni igen magas helyre, s nem elég. hogy a névtelenség sbirr­köpenyébe bujt feljelentést egyáltalán tudomásul veszik, de minden bírálat és vizsgálat nélkül hitelt is adnak neki és akárhányszor intézkednek benne igazságtalanul, kegyetlenül, nem csupán egyes személyek sérelmére, de a közjó kárára is . . . Csak lenne már vége a háborúnak! Majd akkor sok, most lezárt ajak megnyílhat, sok, ma lenyügzöít ököl lesújthat. Majd akkor a névtelen levelezőt is utoléri megérdemlett sorsa. Lessz még a kutyára dér! — Leányegyesüiefci estély. A leány­egyesület ínég az enyhe tavaszban is rendület­lenül folytatja előadó üléseit. A közönség neki ad igazat, mert húsvét vasárnapján is annyian jöttek össze a Griff-ben, hogy többen már nem is lehettek volna. A műsort ifjú műkedvelők nyitották meg egy kis egyfelvonásossal. A da­rab jól ment, tőkép a leányok: B!au Manci, Szalay Juliska, Szűcs Ida, Fleisc'ner Juliska, Klein Aranka és Manci igazán ügyesek voltak, de a diák urak: Szily László, Kunszt Rezső és Rezenka Jenő is megálltak helyüket. Finom tónusu, szabatos technikájú játékával méltó fel­tűnést keltett Singer Manci zeneakadémiai nö­vendék. Dr. Kőrös Endre „Trubjelo messze van* cimmel montenegrói tárgyú novellát olvasott fel. Gárdos Panni — bámulatosan fejlődő kis mű­kedvelő-szubrettünk — háborús műdalokat éne­kelt nagyon szépen. A „Nyolcadik osztály" meg­ható strófáival könnyeket fakasztott. Vagy hat­szor kellett ismételnie. Kis József maestro művé­szileg kisérte. Schwarcz Milivoj — mint mindig — most is pompásan hegedült. Játékából mű­vészi öntudat sugárzik. Méltó záradéka /olt az estnek Stadler Trudi énekszáma. Igen helyes parasztjelmezben cselédkuplékat adott elő ötle­tesen, vidáman, egy képzett énekesnő fölényes biztosságával. A melegen megtapsolt számhoz és ráadásaihoz Goldschmid Juci, zeneakadémiai növendék szolgáltatott diszkrét zongorakiséretet. — Az urkuti mangánérc-telep. Zichy Béla gróf urkuti birtokán szénkutatás közben érdekes felfedezésre jutottak. Azon a vidéken a föld méhe sok mangánércet rejteget, melyet a vasérccel szoktak keverni. így kapják a leg­finomabb vasat. A találatból mintát vettek s vegyészekkel megvizsgáltatták, akik úgy találták, hogy minőség tekintetében az urkuti mangánérc egyenlő a kaukázusival. Lejöttek aztán a geológusok is, akik megállapították, hogy oly mennyiségben van ez érc e vidéken, hogy az osztrák és magyar monarchia ez idő szerinti szükségletét fedezni tudja. A felfedezés jelentőségét mindenki belátja. A kitermelésre vonatkozólag egyelőre a hadügyminisztérium gondoskodik az előmunkálatok megtételéről. — Adomány. Czeglédy Sándor, a ref. theol. akadémia tanára és főiskolai konviktusi felügyelő, 2 mm. burgonyát adott az alsóvárosi szegények közt való kiosztásra. A jótétemény önmagában hordja méltó dicséretét.

Next

/
Thumbnails
Contents