Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.
1918-11-16 / 46. szám
PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 16, félévre 8, negyedévre 4 K. Egyes szám ára 32 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar űr könyv- és papirkereskedésében. Ne csüggedjünk! Óh, mi nehéz e rettenetes kálváriás napokban e szavakat kiírnunk: ne csüggedjünk! Minden oldalról határainkon a boszut lihegő győzelmes ellenség, bent, hazánk belsejében, a velünk együtt élő népek kezében durva kés, hogy darabokra hasogassák szent István királyunk ezeréves palástját, s nekünk, ez állam megalkotóinak s mindenkori fenntartóinak hősi markából kicsavarva a fegyver — oh, ily kegyetlen viszonyokban nem pusztába kiáltó szózat-e a miénk, hogy: Ne csüggedjünk!? És mi mégis, e szinte kétségbeejtő helyzetben azt irjuk jövendőnk lobogójára: Ne csüggedjünk! Igaz, hogy a nagy tatárjárás, a mohácsi vész és a világosi fegyverletétel minden csapása talán együttvéve sem zúdított ránk oly próbaidőket, mint amilyeneknek most elébe nézünk. Ámde, ha a multakon okulva és a jelen megrázó eseményeitől tettre sarkalva összetartunk, szellemi, erkölcsi és anyagi erőnket egy célnak, a haza fenntartásának szenteljük, akkor nincs elveszve nemzetünk s a poklok minden tusája ellenére is megmutatjuk, hogy még mindig magyar a magyar. Az nem lehet, hogy egy nép, amely, úgyszólván, egymagában védett titáni hősiességgel két országot ötödfél éven át délről, keletről és nyugatról, koncául jusson erényeire agyarkodó belellenségeinek. E népben van fenntartó energia és élni biró erő. Az sem lehet, hogy az igazság és a jog, amely megszenteli minden államalkotó és államfenntartó erőnek munkáját, ne keljen pártjára annak a nemzetnek, amely ezer esztendős életének legnagyobb részét a nyugati kultura megvédésének, a tatár dúlások és a török hódítások visszaverésének áldozta fel. Sok, nagyon sok vért vesztettünk el a most elült világháborúban. Hisz nem csupán magunkért, hanem mások helyett is kellett vérünket ontanunk. De ha e többszörös küzdelemben elgyengültünk is, még odáig nem jutottunk el, hogy tiltakozó szavunkat és ha kell, védő fegyverünket a győzelem reményével fel ne emelnők oly támadások ellenében, amelyek kajánul széttépni akarják e haza szent testét. Csak összetartsunk! A végzetes veszedelem látása, ha megdöbbent is, de ne nyűgözze le tetterőnket. Ne kerüljük, hanem keressük fel egymást és kéz kezet fogva, váll vállnak vetve egyesüljön a mentő munkára. Félre e nagy napokban a torzsalkodásokkal ! El a kicsinyes személyeskedésekkel ! Ne nézzük most, hogy ki mikor és hol követett el hibát, nem perpatvarra és viszályra van szükségünk, hanem együttérző s egy célra törő cselekvésekre! Aki a jelen napjaiban is visszavonásra törekszik, az nem méltó fia hazájának, az áruló. Ember kell mosta gátra! És valamennyiünknek ily embernek kell lennünk, mert a gát nagy, köröskörül vesz bennünket és az ár nem egy helyen rést ütött már. Csak összetartó igyekezet, melyből egyenlő részt kér kicsiny és nagy, szegény és gazdag, előkelő és alsóbb rendű, menthet meg minket az elpusztító áradattól. Ha eggyé válunk mindannyian, ha egy szent feladat lelkesít valamenyiönket a tettekben, akkor nincs csüggedésre okunk. Kibírtuk a határjárást. Átszenvedtük a másfélszáz éves török igát. Nem ölhette meg életerőnket és nem fojthatta el szabadságvágyunkat a több száz éves osztrák zsarnokság. Hát most, amikor végre-valahára leráztuk a jármot végképpen, amikor végre teljesen önmagunk urai vagyunk, szabad nép szabad államformában, — hát ily kedvező sorsfordulatban csüggedjünk el? Imé! A rég elbukott Lengyelország feltámadt. Az ukránok mult ködébe eltűnt birodalma ismét előlépett. A finnek nem érzik többé magukon a fehér cárok rabláncát. Kúrland, Esztland s annyi sok kis nép most nyerte vissza oly rég elrablott szabadságát s függetlenségét, — hát csak a magyarnak volna mindent elveszteni valója e szabadságot s új világot szülő napokban ? Ne csüggedjünk! Csak összetartsunk! E jelekben, ha legyőztek is a háborúban, a békében győzni fogunk. Gy. A MI CSATÁNK* Nekünk még van egy harcunk hátra, Amely nagyobb minden csatáknál, De mely áldást hoz a világra. Ezt nem akarjuk vérrel vivni, Csak tudással és igazsággal. ... És nem tudunk csak ebben hinni. Ám lehet, hogy majd vér is csordul, ,De amig lét és Proletár lessz, Önként nem állunk ki a sorbul. Ez lessz a mi igazi harcunk! Ez hoz majd áldást a világra. Rágondolunk, felderül arcunk . . . Most holtak felett varjú károg ... Oh csak már ennek lenne vége, Hogy mi jönnénk, Proletárok. Molnár Árpád. * Mutató szerzőnek most megjelent kötetéböl. MODIANO c,G Af r Á Nemzeti Tanács teljes ülései. i. A Nemzeti Tanács eskütétele. 1918 november 10. Vasárnap délelőtt ünnepélyes esemény történt a Pápai Takarékpénztár dísztermében. A Nemzeti Tanács tagjai tették le az esküt Magyarország szabadságának, függetlenségének megvédésére, népe boldogságának, demokratikus előhaladásának szolgálatára. Nem afféle sablonos eskü volt ez, amelyet gépiesen mondott el a száj, hanem a szívnek, a benső meggyőződésnek és hazafias kötelességtudásnak őszinte megnyilatkozása, mert a Nemzeti Tanács minden egyes tagjának arcán viszszatükröződött, hogy teljesen átérzi és átérti, hogy a mai nehéz időkben, amikor az ország és népének léte forog kockán, mit kíván tőle a haza, mit kiván tőle sokat szenvedett népének érdeke. Mielőtt az eskütétel aktusa megtörtént volna, dr. Kőrös Endre bejelentette, hogy Renner Ármin egészségi állapotára való tekintettel kérte a jegyzői tiszt alól leendő felmentését. Indítványozta, hogy helyébe Tánczos Antal telekkönyvvezetőt válassza a közgyűlés. A közgyűlés helyesléssel tette magáévá elnök indítványát, s a Nemzeti Tanács jegyzőjévé Tánczos Antalt megválasztotta. Keresztes Gyula bejelentette, hogy Maróthy Mihály és Németh István a Nemzeti Tanácsból kiléptek. Ajánlatára helyükbe Molnár Istvánt és Mészáros Istvánt hívták meg, előbbit Maróthy Mihály helyére az intéző bizottságba is beválasztván. Ezek után dr. Kőrös Endre elnök helyéről felemelkedvén, aggódó szívvel mutatott rá a legyőzött ország szomorú sorsára, bizonytalan jövőjére. A mohácsi vész után bekövetkező időkkel hasonlította össze a győző ellenség kegyelmére utalt ezeréves hazánk mai szomorú állapotát, amelyben némi vigaszul csak az szolgál, hogy a megpróbáltatások napjai valószínűleg rövid ideig tartanak, s hogy most kultur népekkel állunk szemben, amelyek remélhetőleg nem fognak visszaélni szerencsés helyzetükkel. A gyászos időkben összetartásra, testvéries egyetértésre, békés magatartásra, a rend- és közbiztonság megvédésére hívta fel a Nemzeti Tanács utján a város minden lakosát. Nagy figyelemmel hallgatott beszéde után felhívta a jelenlevőket, hogy tegyék le az esküt. Mire a Nemzeti Tanács tagjai helyükről felállva, jobb karjukat felemelve, elnök után elmondták a következő esküt: Én (név) esküszöm, hogy Magyarországhoz hű leszek, teljes függetlenségét megvédem, minden erőmmel Magyarország népének javát, szabadságát és haladását fogom szolgálni. Isten engem úgy segéljen! Isten minket úgy segéljen ... zúgta végül együttesen a Nemzeti Tanács, s ezzel az eskütétel komoly aktusa véget ért. Ezekután elnök az intéző-bizottság és az egyes bizottságok működéséről beszámolván, köszönetét nyilvánította a polgármesternek és a mi *fin TT. ^^ÍCYÁZZIJNk A VÉDJEGYRE ?
