Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.

1918-09-07 / 36. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 16, félévre 8, negyedévre 4 K. Egyes szám ára 32 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-ulca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar úr könyv- és papirkereskedésében. Az iskolák igazi értékelése. Mosí, hogy ismét megnyiiik egy újabb hadi iskolai eszteridő, számszerint az ötödik, önkéntelenül i 5 fölelevenednek emlékezetünkben azok a szomorú képek, amelyeknek nyomait a hosszas háború ott hagyta iskoláink életein s amelyeknek folytonos növekedése miar.t gyötrő aggodalom tölti el minden művelt magyar ember lelkét. Sokat veszítettünk e ebben a világforgatagban. Elvesztettünk sok ezer millióra menő pénzt; elvesztettünk még több ezer milliókat kitévő edzelt férfierőt, nagyértékü nemzet-energiát, elpusztultak a családapák százezrei s velők kimondhatatlan számu anya, gyerek — egy szóval egész család; kitüntetni a maga valóságában azt a rengeteg kárt, amelyet anyagi eszközökben: közlekedés, ruha, állattenyésztés stb. szenvedtünk, — szinte képtelenség; — de mégis mindezek melleU a legtöbbet a szellemi és erkölcsi téren s kivált az iskolázás terén vesztettünk. Hogy erkölcsileg hová jutottunk, elég rámutatnak arra, hogy a gyorsan és bármi módon való vagyonszerzés, illetve meggazdagodás vágya ragályos betegség módjára lepi és mételyezi meg az eddig becsületére vigyázó emberek millióit is. V?ló gos tülekedéssé fa ult el a verseny, amellyel egyik ember a másik fölé akar jutni a vagyonszerzésben, a meggazdagodásban. Cinikus egykedvűséggel és érzéketlen elfásuitsággal teszik túl legtöbben magukat a módszeren is, amely által céljukhoz jutni óhajtanak. A fő a siker, a mielőbbi siker, az oda vezető út megválasztása mellékes. Nem a peszimista erkölcsbiró sötét szemüvege mutatja nekünk ilyennek e gyászos állapotokat, hanem az általánosan hangoztatott íipasztalat. E szinte kétségbeejtő viszonyoknál még szomorúbb a kép a kultura munkás csarnokaiban, az iskoláztatásban. A hábori előtti jelszó, amely iskoláink nevelő- oktató munkájában vezérlő eszméül szolgált, t. i. a kötelességérzetre nevelés, ma már üres és ha' síalan frázissá lett. Nem mintha az iskolák oktatói nem igyekeznének mcst is megfeszített erővel érvényt szerezni a fenti magasztos elvnek — oh nem! — hisz az ügybuzgóság e tekintetben csak fokozódott bennök a háború napjaiban, — haiem azért, mert í e nevelői ténykedésnek útjában ezer s ezer más körülmény, amelyek erősebbek minden oktatói ráhatásnál és amelyek magukkal ragadják ei az ifjú lelket a kötelességteljesítés mesgyéjéről. A körülményeket igen jól ismerik tanügyi, de talán nem tanügyi köreink is. A rövid lélekzetü tan- és póttanfolyamok eredményeivel illetve eredménytelenségeivel tisztában vannak maguk a professzorok is, meg a tanulók is. A hadibizonyítványok gyártása, hogy mennyire kigúnyolása a komoly tanulság s tudományos készség igazolásának, arról fölösleges volna bővebben szót vesztegetni. Valamint az sem szorul terjedtebb megokolásra, hogy az iskolai fegyelmezés és a szellemi előhaladás eddigi pillérjei már kezdenek összeroppani a súly alatt, amelyet rájok rakott és folyton rájok rak a kegyetlen háború. Röviden összefoglalva az egészet: az iskolázást katasztrófa fenyegeti az egész i vonalon, ha mielébb nem áll be bármiféle ellenhatású változás. És e téren mérhetetlen erkölcsi és szellemi értékekről van szó, amelyek nélkül nemzet r.em állhat fenn, mert azok képezik életerejét. És ha egyszer ezek véglegesen veszendőbe mennek, nincs az a varázsos hatalom, amely ismét visszatudná vinni a nemzet generációinak véredényeibe ingereiket. Az anyagi veszteségeket, bármily nagyok is, kiheverheti előbb vagy utóbb egy dolgos, k'tartó nép, de a szellemi és erkölcsi téren való hanyatlásból új életre pezsdülni már sokkal nehezebb, nem ritkán szizifuszi munka. Mindenkinek tehát, akinek szivén fekszik a haza jövő sorsa, először is figyelmét a mai iskolázás betegségére kell fordítania és teljes erővel odahatnia, hogy a háboru-okozta végzetes körülmények minél inkább távoltartassanak az iskolák falaitól. Az oly országban, ahol mint nálunk is, a tudományos oktatás legfőbb hajtó oka a kenyér, a megélhetés: az iskolai élet hanyatlásival együtt jár az intelligens elemek kötelességérzetének gyengülése és a nagyobb szellemi munkára való képtelenség. Ezt egyikünk sem akarhatja, mert ez a nemzeti debacle utja. G

y. Hirdessen a Pápai Hírlapban! Még egyszer a lakásrendeletről. E hirlap 34. számában a Lakásrendeletről cikket irtam, amelyben mig egyrészt hangoztattam a rendelet főintézkedéseinek a védtelen lakók, főként a hadbavonultak családjai érdekeben való szükségességét, másfelől lehető tárgyilagossággal reámutattam a sérelmekre, miket a rendelet a háztulajdonosokat illetőleg tartalmaz. Cikkemre a Pápai Lapok, amely mostanában minden jóérzésű ember Ízlését sértő pökhendi hangú támadásokkal szeretné magára vonni a közfigyelmet — hozzáméltó otromba személyeskedő visszhangot ad. A hely, ahol a támadás megjelent, a jól ismert forrás, amelyből származott, — mert hisz Ézsau szőrös keze mellett könnyű volt felismerni a Jákób hangját, — eleve felmentenének attól, hogy a közleményre reagáljak; de az ügy érdeke kötelességemmé teszi, hogy magára a tárgyra néhány megjegyzést tegyek. Említett cikkemben a háztulajdonosokra sérelmesnek tartottam, hogy amikor tetemesen megnövekedett a házadó, amikor horribilisen felemelkedett a^ épületek fenntartási költsége, akkor a rendelet reáoktrojálja a háztulajdonosokra, hogy elégedjenek meg azokkal a lakbérekkel, amelyeket lakóik a béke boldog idejében fizettek, megtiltván a lakbérek bármilyen kismértékben való emelését is. Hogy ez a rendelkezés mennyire igazságtalan s mennyire jogosult volt kritika tárgyává tennem, a legeklatánsabban bizonyítja az, hogy biztos tudomásom szerint a lakók nagyrésze a háztulajdonosok egyszerű felszólítására készséggel beleegyezett a lakbérek emelésébe, másik jó része pedig önként ajánlotta fel, hogy több bért- fizet, méltánytalannak tartván, hogy a rendelet előnyeit kíméletlenül kihasználja a háztulajdonossal szemben a maga javára. Különben ez a „bölcsen" megalkotott rendelet csak a kisebb háztulajdonosokat sújtja; a nagyobb — tehát: vagyonosabb! — háztulajdonosoknak megengedi, hogy 1000 koronán felüli lakásaik bérét felemelhessék. Az egész rendeletből kirí, hogy teljesen a fővárosra szabták, ahol a lakásoknak legalább is 5Ö%-a 1000 korona béren felül van, tehát bérük felemelhető. De hány lakás van Pápán, amelynek bére 1000 koronán felül volna? Megnyugtathatom egyébként az „n" betű mögé bujt cikkírót s mindazokat, akik esetleg gonosz inszinuációit magukévá tették, hogy cikkem megírásával eszemágában sem volt azt a célt szolgálni, hogy a lakbér szabad uzsora tárgya legyen, s a háztulajdonosok kényükkedvük szerint emelhessék lakbéreiket. A lak— k P«p« gf

^ Effe ^^ W^ W*% éf*** B i Kitűnő hangú, szép munka K 30-— j ^ii 1 ILtl N D t KÜ HEGEDŰ Hangverseny-hegedű, mesés ^MHMHHiHMBn hangja páratlan! Vonó k 8--, k 12-— k 15 - I BUDAPEST, VII., RÁKÓCZI-UT 60, saját palota. Rendelésnél a pénz előre beküldendő.