Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.
1918-08-03 / 31. szám
mondották az elárusítók, hogy már nincs több, elfogyott, mert keveset küldöttek. E vádat természetesen csak azokra a trafikosokra értjük, akik a fenti módon jártak el a közönséggel szemben. Sajnos, nagyon sokan voltak. Hogy hová tűntek el ezek a trafiktárgyak, és kiknek mi üzleti hasznuk lett belőle, most már nem akarjuk rekriminálni. Örülünk, hogy vége szakadt ennek a gyalázatos és a más bőrén garázdálkodó rendetlenségnek. Ezen üdvös eredményt kétségtelenül az új rend javára kell Írnunk és kiváltképpen annak az ellenőrző bizottságnak, amely megértve az új rendszer célját és feladatát, lelkiismeretesen és odaadóan támogatta az ezen iroda vezetőjét a munkában és vállalta vele közösen az ezzel járó felelősséget is. A kezdet nehézségei, mint minden új dolognál, itt is mutatkoztak. Teljesen kifogástalanul az első osztásnál nem ment végleg, de, hogy a legjobb szándékkal történt, azt nem tagadhatjuk és hisszük, hogy az ellenőrző bizottságnak lesz gondja rá, hogy az eddig szerzett tapasztalatok alapján a további elosztások még jobban kielégítik a közönséget, mint az első. Valószínűleg a dohány és a szivar, illetve cigaretta egyenletesebb elosztásával és a pótjegyek kiküszöbölésével, valamint a dohányzástól el-, tiltott betegek szigorú ellenőrzésével sokat fognak javítani a rendszeren. És ha a pénzügyigazgatóság is segít nekik a kiutalt trafik pontos jegyzékének elküldésével, akkor városunk a trafikelosztás ügyében még minta lehet az ország sok városára nézve. Hogy egyébként a dohánynak jegyek után történt elosztása mennyire közszükséget képez, mutatja, hogy több város fordult hozzánk felvilágosításért és útbaigazításért a dohányjegyrendszer behozatala érdekében. Az itt bevált ellenőrző-bizottság példája késztet arra, hogy a közellátás más ágában is alkalmazzunk ily segítő szervet. A cukorelosztással, kivált a befőzési és a pótcukornál, nincsen a közönség megelégedve. A 20 deka befőzési cukor valóságos gúny és egyenes kicsúfolása magának a miniszteri rendeletnek is; hasonló a helyzet a pótcukornál is. Nem akarunk mi kételkedni az ezen ügyet vezetők jóhiszemű és odaadó munkájában, azonban, véleményünk szerint, ha egy pár érdektelen tagból álló bizottság kezelné ezt is és ellenőrizné a végrehajtást, akkor nagyobb sikere lenne a lisztiroda ebbéli működésének is. És mi e szempontból kiindulva kérjük is a cukorra nézve ily bizottság — hangsúlyozzuk, érdektelen tagokból álló bizottság — alkalmazását. Ez üggyel kapcsolatban nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a lisztiroda egész évi működéséről rendes és tételesen összeállított kimerítő jelentést, vagy mondjuk zárószámadást vár a város közönsége és képviselőtestülete. Óriási értékek és óriási költségek terhei halmozódnak ott fel és nagy hivatali apparátussal dolgoznak, ennélfogva a terheket viselő lakosságnak, de meg a jó rendnek is joga van hozzá, hogy e gazdálkodásban tisztán és megnyugtatóan lásson. Végül népruházati kirendeltséghez is lenne egy pár szavunk. Azt tapasztaljuk, hogy nagy buzgalommal állítja fel irodáit és ott alkalmaz egy sereg hivatalnokot a közönség zsebének terhére, de kézzel fogható munkát nem végez. így például : cipőjegyet a rendeletnek szigorúan megfelelő módon adnak, de — ami a fő — a cipőhöz való anyag, bőr, talp, cérna, bélés stb. nincs. Pedig ezekre volna szükségünk s ezért állnak fenn a drága irodák, nem a jegyekért. E haszontalan cédulákért kár megsarcolni az ártatlan és szerencsétlen lábbeli keresőket. Hogy hol a hiba, nem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy ily módon nem sok értelme van az egész népruházati kirendeltségnek. Figyelő. Egy kérés.* Más kérésem nincs, Istenein, de szeretnék meghalni szépen. Hogy kínlódnom ne kellene a szenvedések tengerében. Halnék meg úgy, egy perc alatt. Perc alatt aludnám á mát át. Ne is sejteném a halálom. Ne érezném elmúlás átkát. Hogy halnék meg átmenet nélkül. Álom közbén, álmodva szépet. Álomtündér fogná szemem le, hogy ne lássam az undok véget. Este lefekve, nem is sejtve, hogy holnap reggel nem kelek fel Oh Uram, tedd meg ezt a nagy jót te szegény, bűnös gyermekeddel! Kegyed nem érdemlem, tudom jól. De atyja vagy az irgalomnak s királyi halált adhatnál tán te szegény életkoldusodnak ? ... Vértesy Gyula. * A Magyar Szalon-ból. HETI ÚJDONSÁGOK. — Képviselőnk parlamenti sikere. Dr. Antal Géza képviselőnk ismét egy nagy horderejű felszólalással gyarapította parlamenti sikereinek számát. A képviselőház keddi gyűlésében nagyobb beszédet mondott, melyben erélyesen tiltakozott az osztrák parlamenti köröknek Wimmer pénzügyminiszter fejtegetéseiben nyilvánosságra került abbeli felfogása ellen, hogy a háború okozta hadi károk közös ügynek tekintessenek és a kvóta arányában fizettessenek. A kiegyezési törvényen alapuló meggyőző fejtegetései, hatalmas érvelése a Ház minden oldalán igen mély hatást tettek és általános tetszést arattak. Ennek adott kifejezést Popovics pénzügyminiszter is, aki a kormány nevében e tárgyban megnyugtató nyilatkozatot tett. Képviselőnknek vitálisán országos érdekű beszédét a lapok pártállásukra való tekintet nélkül nagy elismeréssel méltatták. — Török biró Pápán. Salih Hilmi bey török kúriai biró a helybeli földmives-iskolában gyakornokoskodó fia látogatása céljából a mult héten néhány napot városunkban töltött. — Vizsgálat az adótárgyalások ügyében. A folyamatban levő III. osztályú kereseti adótárgyalások ellen tudvalevőleg az a panasz merült fel, hogy a kincstári előadó javaslatainál figyelmen kivüL hagyta a törvénynek azt a rendelkezését, hogy a jövödelmi adó kivetésénél felhasznált adatok a III. o. kereseti adó kivetésénél nem használhatók fel, illetve hogy a kereseti adó — kivételes esetektől eltekintve — az előbbi alapon hagyandó meg. E miatt — mint előző számunkban megírtuk — a mult héten deputáció is járt a pénzügyminiszternél, orvoslást kérve az előadó helytelennek vélt eljárása ellen. A pénzügyminiszter a panasz folytán kiküldötte városunkba dr. Kneppö Sándor miniszteri titkárt, aki a törvény végrehajtásához az utasítást készítette, hogy az előadó javaslatait vizsgálja felül. Nevezett miniszteri titkár megérkezvén városunkba, kedden tüzetesen átvizsgálta az előadó javaslatait, s informáltatván magát követett eljárásáról, Saáry Lajos bizottsági elnök előtt kijelentette, hogy az előadó adójavaslatai mindenben megfelelnek a törvény szellemének s nemhogy nem túlzottak, hanem az illető adózók háborús kereseti viszonyaihoz alkalmazva igen méltányosak és semmiféle helyesbítésre nem szorulnak. Mindössze azt rendelte el, hogy az adóemelésre javaslatba hozott néhány kisiparos adóját hagyják meg a régi alapon, mert a törvény intenciói az adó felemelését csak azokkal a kereskedőkkel, üzemés vállalat-tulajdonosokkal szemben célozzák, akik a háborús konjunktura folytán megnövekedett forgalomra és keresetre tettek szert. A vizsgálat befejeztével a rehabilitált kincstári előadó: Radetzky Károly pénzügyi titkár megjelent a polgármesternél s ismertetvén vele a vizsgálat eredményét, kérte, hogy hasson oda, miszerint az adóellenes mozgalom megszűnjék s a tárgyalások zavartalanul befejezhetők legyenek. — A megszakított tárgyalásokat szerdán egyébként már továbbfolytatták. A bizottság működése ellen az adózók részéről újabb kifogások nem merültek fel. — Lakáshivatal Pápán. Ismét egy háborús hivatal alakult városunkban: a lakáshivatal. Célja a háztulajdonosok és lakók közötti minden vitás ügy elintézése, a bérbeadó lakások nyilvántartása, lakatlan helyiségeknek a lakásínség enyhítésére rekvirálása stb. A hivatal aug. 1-én kezdette meg működését. Elnöke dr. Csoknyay János v. tiszti főügyész, helyettese dr. Molnár ügyvéd. Tulajdonképen ő a hivatal ügyvezetője, mert dr. Csoknyaynak főügyészi elfoglaltsága mellett a lakáshivatal vezetésére nem volna elég ideje. A lakásbizottság tagjai egyébként a következők: A háztulajdonosok közül Saáry Lajos, Wuest Ferenc, dr. Kende Ádám, Kis Tivadar, dr. Scheiber Jenő, Mátz János; a bérlők közül Kristóffy Gyula, Grátzer János, Herz Dávid, Szijjártó Gyula, Oszwald János, Dolgos Ferenc; a Iakbérleti bizottság tagjai a háztulajdonosok közül: Karlovitz Adolf, Gaál Gyula, dr. Antal Géza, Steinberger Lipót, Mikovinyi Ödön, Kluge Károly; a bérlők közül: Bodai István, Losonczi Jenő, dr. Herzog Manó, Lázár Ádám, Mészáros Károly, Gampf Ignác. — A lakáshivatal megalakulását üdvözöljük nemcsak a lakók, de a háztulajdonosok érdekében is, akiket immár valósággal gúzsba kötöttek a különböző háborús lakásrendeletek. — Osztrák gyermekek nyaralása. A „Károly király gyermeknyaraltatása" cimü jótékony akció útján 144 osztrák gyermek fog nyaralni Pápán. Ezek a mai napon délután V 43 órakor a Graz felől érkező vonattal érkeznek városunkba. Fogadtatásukra a dr. * Tenczlinger polgármester élnöklete alatt működő bizottság e hó 1-én megtette a szükséges intézkedéseket. A gyermekek a vasútról az állami elemi iskola helyiségébe mennek, ahol ozsonna fog várni reájuk. A családi elhelyezésben részesülő gyermekekett ott fogják átvenni azok, akik nyári ellátásukra vállalkoztak. Jelentékeny része kis vendégeinknek azonban tömegellátásban fog részesülni a tisztviselői szövetkezet konyhájából. Ezek a gyermekek az izr. népiskola helyiségeiben lesznek elszállásolva. Kívánjuk, hogy az apró idegenek érezzék magukat nyaralásuk tartama alatt otthonosan körünkben ! — Talp a városi tisztviselőknek. Az alispán a város tisztviselőinek és alkalmazottainak 45 kg. talpat és sarkbőrt küldött 686 kor. 60 fillér értékben. — A jég árát augusztus 1 -tői hatóságunk a következőleg állapította meg: Helyben : kicsinyben tömbje 1 kor. 20 fillér, nagyban 1 korona; vidékre': 1 kor. 40 fillér. f I MKPrrifll ITÉ CIGARETTAPAPÍR ÉS HÜVELY JÜ LIUD JRTLIHLI 11 FELÜLMÚLHATATLAN .: ( . .. • .. 1 i »• .V.^ / IGYÁZZUNK A VÉDJEGYRE ?