Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.

1918-07-13 / 28. szám

felkérik a mezei lopások rendőri meggátiására. A főügyészt megbízzák, hogy a közel vidéki tej­termelőkkel szerződést kössön a város tejjel való ellátása céljából. Tudomásul vették a v. állatorvos jelentését, mely szerint Bata Miklós uradalmától átvette az 50 drb. hizott sertést, azokat leölette, az arra való részekből szappant főzetett s a rendőrök és egyéb v. alkalmazot­tak között elárúsíttatta. Jelenti, hogy több közel vidéki birtokossal sikerült neki megegyezni, hogy a város részére 750 drb. sertést hizlalnak. Halász Mihály, közélelmezési ellenőr, havi díját 200-ról 250 K-ra emelik. Kőszeghy Jenő kérelme felett, hogy jelenlegi munkaköréből felmentes­sék, később határoznak. Végül az árvizsgáló bizottság tagjaiul a következőket jelölték ki: a földmives-iskola igazgatója és főkertésze, dr. Kluge Endre, Billitz Béla, Langráf Zsigmond, Bőhm Ignác, Hajnóczky Béla, Beck Zsigmond, Osvaíd János, Viz Ferenc, Kohn Miksa Mihály, Hochschorner Jenő, Berger Antal, a v. állat­orvos, Breuer Lázár, Keresztes Gyula, Lázár Ádám. — Razzia. Ami már oly régen volt nálunk, de amit már oly jégen kivánt a város lakossága a közrend és a közbiztonság oká­ból, azt most végre, e hét csütörtökén végre­hajtotta a csak pár nap előtt megérkezett csendőrosztag segítségével rendőrségünk. A nevezett nap estéjén razziát rendelt el Kemény Béla, helyettes rendőrkapitány. Este fél 8 órakor vette a razzia kezdetét, s kiterjedt az egész városra. 14 járőrcsapat indult útnak különböző irányokban s minden csapat három személyből állt. Fél 12-ig tartott a rozzia, amely alkalom­mal mindenkit, aki az útjokba került a járőrök­nek, igazolásra szólítottak fel, s ha nem tudta magát igazolni, a közeleső gyűjtő-állomásra vitték. Az öt gyüjtőállomásra 68 egyént kisértek be, akik közül 35 katonailag nem tudta magát igazolni, 33 pedig orosz fogoly volt. A h. rendőrkapitány, aki a razzia ideje alatt bejárta kocsival a várost és ügyelt, hogy minden rendben folyik-e, fél 12 órakor éjjel a város­házán megkezdette az igazolási eljárást. Előtte igazolta magát 23 katona és 23 orosz fogoly, ezeket elbocsátotta, a megmaradt 12 katona­szökevényt és a 10 orosz foglyot letartóztatta. Ezt a rendőrségi műtétet a város egész kül­területén is jó lenne végrehajtani. — Gyászhír. Miskolczról gyászjelentést kaptunk, mely tudatja velünk, hogy ott e hó 4-én életének 74. évében elhunyt Bikky Sándor volt pápai kocsigyártó-mester, tüzoltó-testüle­tünk volt buzgó tagja, majd tiszteletbeli al­parancsnoka. A boldogult serény munkában eltöltött hosszú évek multán nyugalomba vo­nulván, két évvel ezelőtt Petrozsényben, majd Miskolczon megtelepedett leányához költözött, s ott élt csendes visszavonultságban leánya szerető családja körében. De szive visszahúzta Pápára, hol 53 esztendőket töltött el. A tavasszal — mintha csak érezte volna, hogy többé úgy sem fogja viszontlátni szeretett Pápa városát — ellátogatott közénk, s röviddel utána imé, gyászlapja jött hozzánk. A szókimondó, érdes modorú, de áldott jó szivü és egyenes lelkű Bikky bácsi halálát velünk együtt igen sok jó barátja és ismerőse fogadta igaz részvéttel Pá­pán. Miskolczon temették el e hó 6-án. — A lábbeli-ipar válsága. A cipő­rendeletre is elmondhatjuk, hogy: „Adtál Uram esőt, de nincs köszönet benne", mert amikor a kormány kiadta — egyébként igen helyes! — rendeletét a lábbeli-készítés és árszabás ügyében, ugyanakkor nem gondoskodott róla, hogy a lábbelikészítő iparosok részére anyag is álljon rendelkezésre, mit feldolgozzanak. A meglevő készletek az iparosok raktáraiból immár kifogytak, s újat helyökbe szerezni nem tudnak, úgy hogy a lábbeli-ipar teljes válságától kell tartanunk, ami nemcsak a szakmai iparosokra, de a nagyközönségre is rendkívül kellemetlen következményekkel járhat. A helybeli tisztvise­lők fogyasztási szövetkezetének cipészműhelye is, amely pedig úgyszólván a város lakossá­gának egyötödét látja el lábbelivel, a fent vá­zolt okokból nagy nehézségekkel küzd, s az előtt a nehéz dilemma előtt áll, hogy begyakorolt személyzetének létszámát a legminimálisabbra redukálja, vagy pedig a cipész-műhelyt teljesen beszüntesse. Mondanunk sem kell, hogy milyen óriási mértékben hátrányos volna ez a háború súlyát különösen érző tisztviselő osztályra; azért az illetékeseknek mindent el kell követni, hogy ez a kommunális műhely mielőbb anyaghoz juthasson. Hasonlóképen gondoskodni kell az anyag hijján teljesen munkátlanul levő kisipa­rosokról is. A hatóságnak, a népruházati kiren­deltségnek tekintélyének egész súlyát latba kell vetni, hogy városunkba kellő mennyiségű bőr­anyag érkezzék, mert most van az ideje annak, hogy magunkat télire lábbelivel felszereljük. — A primadonna öngyilkossági kísér­lete. Kállay Jolán, az országos nevü kitűnő primadonna, aki a már eltávozott színtársulat­nak Pápára érkezése óta városunkban tartóz­kodik, s vendégfellépteivel többször gyönyör­ködtette a színházba járó közönséget, vasárnap este Petőfi-utcai lakásán az idegesség ellen használni szokott orvosság megsokszorozott nagy adagjának bevevésével megmérgezte ma­gát. Végzetes tettét szobaleánya idejekorán észrevette, így a gyorsan igénybevett orvosi segítséggel megmenthető volt az életnek. Álla­pota még mindig súlyos, de már túl van a veszélyen. Hir szerint szerelmi okból akart meg­válni az élettől. — „A posta és eső" cimü, egyik előző számunkban megjelent közleményünkre a soproni m. kir. posta- és távirdaigazgatóságtól a követ­kező levelet kaptuk: A Pápai Hir lap tekintetes Szerkesztőségének Pápa. A Pápai Hirlap 1918. évi junius hó 22-én megjelent számában „Posta és eső" cimü köz­leményre értesítem a tek. Szerkesztőséget, hogy az ottani Liget-utcában lakó címzettek részére szóló levélpostai küldeményeket a kérdéses napon az érdekelt levélkézbesítő a szakadó eső által akadályozva lassabban kézbesítette s így a levelek egy része délelőtt helyett aznap dél­után jutott a címzettekhez. Az érdekelt levélkézbesítő ellen önkényes eljárása miatt megfelelően eljártam s intézked­tem, hogy a Liget-utcában lakó címzettek ré­szére szóló levélpostai küldemények késedelem nélkül kézbesíttessenek. Kérem a tek. Szerkesztőséget, hogy a nyil­vános panaszra vonatkozó'intézkedésemnek be­cses lapjában helytadni szíveskedjék. Sopron, 1918 julius 5. A posta- és távirdaigazgatóság vezetője helyett: Frivald pt. főtanácsos. — A rendőrség államosítása. Végre hát ez is bekövetkezik. A háborúnak kellett jönnie s a háborúnak — Hej! — már 4 éve tartania, hogy a rendőrség államosítása — ami­nek szükségességét e lap is annyiszor fejtegette — végre bekövetkezett. A törvényjavaslat immár a képviselőtestület elé kerül és kétségtelenül el is fog fogadtatni. Minden rendezett tanácsú városban állami lessz a rendőrség a belügy­miniszter által kinevezett személyzettel. Az ország 10 kerületi főkapitányságra fog osztatni, lessz középponti nyomozó hatóság, országos nyilván­tartó hivatal és minden városban — persze — bejelentőhivatal. A régi rendőri személyzetből csupán azokat tartják meg, akik teljesen bevál­tak, a többit nyugdíjazzák. — Elhunyt tanuló. Török Antal helybeli rendőrtizedest, a polgármesteri hivatal közismert derék kézbesítőjét és családját mély gyász érte. Tíz éves, egyetlen fiuk: István, e hó 10-én meg­halt, mély bánatba borítva jó szüleit és szerető nővéreit. A szelidlelkü, jóigyekezetü fiút, aki már a jövő tanévre az első gimnáziális osz­tályra beszerezte maga számára a tankönyveket, csütörtökön délután temették nagy részvét mellett. Koporsóját a virágok özöne borította be. Vajha ez az impozáns részvét megenyhít­hetné a megsebzett szivek fájdalmát. — Helyettesítések. A hadbavonult Pethő Endre csóti rendszeresített segédjegyző helyére járási főszolgabiránk Leiner Ignác okleveles segédjegyzőt rendelte ki. — Ömböli Aladár lovászpatonai k. jegyző egészségi helyreállítá­sára aug. 31-ig szabadságot nyert; helyettesí­tésével Bertalanics József pápakovácsi jegyző­gyakornok bízatott meg. — Termés-átvételi értekezlet. Vár­megyénk alispánja az 1918. évi gabonatermés igénybevétele stb. tárgyában f. hó 17-én d. e. 10 órakor az átvevő bizottsági tagokkal értekezle­tet tart. Ezen értekezletre az összes jegyzők és hatósági megbízottak kötelesek megjelenni. x Ügyvédi iroda megnyitás. Dr. Schei­ber Jenő helybeli ügyvéd értesít bennünket, hogy hadbavonulása: 1915 március 15 óta szüneteltetett ügyvédi irodáját tartós szabadsá­golása folytán előbbeni helyén, a Széchenyi­téren levő házában ismét megnyitotta. — A dohányjegyek ellenében történt dohánykiszolgálás hétfőn vette kezdetét, s a boldog dohányosok a szelvényükön megjelölt legtöbb trafikosnál pontosan megkapták a ré­szükre előjegyzett dohányt, szivart, cigarettát. A szivarzók rendszerint 60 drb. szivart, a ci­garettázok vagy 100 drb. cigarettát, vagy négy csomag 25 dkg.-os dohányt, a pipázók 100 dkg. dohányt kaptak. Némely trafikos az iroda által kiutalt mennyiség kiszolgáltatását meg­tagadta. Ezekkel erélyesen . kell elbánni! Az utalványokat nagyobb tolongás elkerülése végett a dohányiroda ajtajára kifüggesztett betűrend­ben osztották ki, 2 korona 40 fillér keze­lési költség ellenében kiadván mindjárt az egy évre szóló 12 szelvényt. E miatt egy kissé lassabban ment a szelvények kiosztása, de a második dohánykiosztásnál már igen gyorsan tölthetik ki a szelvényeket. A városházán levő dohányiroda dr. Balla Róbert, Halász Mihály, dr. Herczog Manó és dr. Kapossy Lucián ellen­őrző bizottsági tagok közreműködésével, kiket mult heti felszólalásunk folytán e célra a városi tanács kért fel, közmegelégedésre működik. — A vármegyei tanítóegyesület múlt héten tartotta Göndör Ferenc s. tanfelügyelő elnökségével rendes közgyűlését. A közgyűlés elfogadta Gubicza Lajosnak abbeli indítványát, hogy a vármegyei közművelődési egyesülettel szorosabb összeköttetésbe lép és a maga kebe­lében közművelődési szakosztályt alkot. A há­ború véres napjaiban helyes, ha a kultúra békés munkáját is előkészítjük! — Szénmanipuláció. Mint komoly for­rásból értesülünk, egyik ismert fa- és szén­kereskedőnk ellen azért tettek feljelentést a szénbizottságnál, mert az egyes gazdák nevére az ő tudtuk nélkül szenet rendelt s aztán azt túlmagas árakon másoknak adta el. Érdek­lődéssel várjuk ez ügyben a Vizsgálat ered­ményét. — Adomány jótékonycélra. Mészáros Elek helybeli pék-mester 30'— koronát adott át szerkesztőségünkben, hogy azt tetszés sze­rint valamely jótékonycélra fordítsuk. Mi az összeget felerészben a Pápa városi Hadigon­dozó bizottságnak, felerészben a Pápai Vörös­kereszt-egyletnek adományoztuk, a szíves ada­kozónak pedig nyilvánosan köszönetet mondunk. — Köszönetnyilvánítás. A Pápai Takarék­pénztár bold. Steiner Ignác úr, volt felügyelő­bizottsági tagjának elhunyta alkalmából koszorú­megváltás címén 50 koronát volt kegyes ápolt­jaink részére küldeni, mely adományért hálás köszönetet mond Steinberger Lipót, a pápai izraelita ápolda elnöke. Folyó hó 1-én éjjel a győri állomáson a pápai vonatra felszálltamkor elveszett egy fekete bőrtárca kb. 4000 K pénztartalommal. A becsületes megtalálót kérem 400 K jutalom ellenében azt Kricz Istvánhoz (Moson­szentjános 360. sz.) juttatni. — Vasúti lopás. A háború alatt szinte szabad gyakorlattá vált vasúti lopások egyikének tettesét fogta el e hó 10-én rendőrségünk. Még a május hónap folyamán eltűnt a vaszari állo­máson egy 14 ezer korona értékű női holmival megrakott nagy utazókosár, amely Szentgálra volt feladva. Májustól kezdve mostanáig nyo­mozott a járási csendőrség, mig végre meg­találták Pápán az igazi tolvajt, Németh Gyula szolgálatból elbocsátott vasúti munkás szemé­lyében. Az alig 18 éves ifjút még szerdán este elfogták és kihallgatta rendőrségünk. A bűnös eleinte tagadott, de a bizonyítékok súlya alatt bevallotta tettét. A delikvenst átadtákr a büntető bíróságnak. x Köszönetnyilvánítás. Az első magyar általános biztosító társaság 125-— koronát volt szíves adományozni a vezetésem alatt álló tűz­oltó-testületnek. Fogadja érette hálás köszöne­temet. Viz Ferenc tűzoltó-parancsnok. KURTZ GYIM zoagoraraktára EED Pápa, Fő-tér. S

Next

/
Thumbnails
Contents