Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.

1917-02-03 / 5. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, GigJer Béla urak üzletében is. V Meddig tart még? Nem a háború — mert jóslásokkal nem foglalkozunk —, hanem az az áldatlan állapot, hogy a mai rettenetesen súlyos időkben, a közellátás terén, az erélyes kormányintézkedések ellenére is, a visszaélések napirenden vannak. Megdöbbenve és elszomorodva olvassuk a hireket a pamutszállítók bűnéről, a külföldre csempészett nagy mennyiségű gabonákról, a birtokosok elrejtett terményeinek felfedezéséről és a sok egyéb gazságok között a minden eladóban grasszáló árdrágításokról. Megdöbbenünk rajta, hogy ily hazafiatlan elemek élnek köztünk, s a legtöbbje nagyon is jó módban. És elszomorodunk affelett, hogy az irtás, a rájok kiszabott büntetések ellenére, még mindig oly nagy tábort képeznek. A latin közmondás szerint: ínter arma, silent musae. (A háborúban elhallgatnak a szépművészet és a tudomány.) Ugylátszik, ebben a világirtó vérözönben elhallgatni készül a honestas, a becsület is. Micsoda szörnyű ellentét! Egyik oldalon ifjak, férfiak és öregek, családapák békés otthonukat, szeretteiket elhagyva a messze idegen föld lövészárkaiban szenvednek és halnak meg a hazáért és értünk, az itthonmaradottakért. A másik oldalon, az itthonmaradottak között, egy lelketlen kúfár csoport, amely sem isteni, sem emberi törvényekkel nem törődve, hatósági fenyítéktől nem rettegve, rabolja, nyúzza, csalja a nehéz viszonyokkal küzdő honfitársait. E háború sok fénnyel, de sok árnynyal is jár. A fény benne az a lángoló honszerelem, amellyel harcosaink nemzetünk életharcát vivják a csatatereken és az a nemes áldozatkészség és türelem, amelyet az itthon maradottak nagy része tanúsít e próbanapokban. Az árny pedig az a kapzsiság, amely az itthon levők egy másik részében annyira úrrá lett, hogy mindent, akár szent, akár nem szent, a maga piszkos önzése prédájának tekint. Ennek a hidrának a fejét le kell vágni és kipusztítani közülünk. Ez nem csak átok rajtunk és a becsületes, önzetlen magyar társadalom testén bűzhödt seb, hanem a nemzeti becsület ragyogását sötét folttal fenyegeti. Bűnösök, gonoszok mindenkor lesznek közöttünk, emberi társadalom e gyarlóság nélkül sohasem is volt, sohasem is lesz, de hogy valaha a becstelen kapzsiság oly impudens vakmerőséggel, szinte pöffeszkedve, merjen föllépni, mint azt manapság teszi, arra példa eddig a világ egyetlen háborús idejében sem akadt. Ismételjük, e hidrát meg kell semmisítenünk. E sebet ki kell égetnünk. Csak akarjuk ! Segítségünkre jön a kormány is. Az Országos Közélelmezési Hivatal, amint több esetből látjuk, kímélet nélkül üldözi a fel burjánzott visszaéléseket. Ha kell s oka van rá, nem tesz kivételt a közigazgatási főtisztviselőknél sem. A csalókat felkutattatja s törvény elé állíttatja ; az árdrágítóknak nem kegyelmez. Legutóbb is rendeletet adott ki, amelyben az árdrágítók szigor

1! büntetését követeli a kihágási bíróságoktól. Tehát ez a magas hivatal a közellátás érdekében megteszi a magáét. És ha mindezek ellenére az e resszortba tartozó bűnök továbbra is bátran sarjadzanak, annak jórészben a közönségünk maga az oka. Csak egy példára hivatkozunk. Városunkban az árdrágítások mindenféle fajtájáról hallottunk panaszokat, és pedig sok-sok panaszt. E panaszok jogosak is voltak. És mégis mindezek ellenére alig akadt zúgolódó ezer és ezer ember közt egy is, aki bátran feljelentette volna a kihágást az illetékes hatóságnál. Már pedig, ha nincs panaszos, nincs biró, és ha nincs biró, nincs sújtó ítélet. Igen! A közellátás terén a kiszipolyozó visszaéléseket csak úgy tudjuk kiirtani, ha az e tekintetben kiadott főhatósági rendeletekkel karöltve kérlelhetetlenül üldözzük a gonosztevőket. Valóságos hajszát kell a nagyközönségnek minden egyes árdrágító, vagy egyéb ilyen csalási tünet ellen indítani és a birói szék elé hurcolni a tettesét, bárki legyen is. Hisz e téren a vakmerő cselekedetek számát leginkább az növeli, mert -te elkövetőik biztosan számítanak arra, hogy a panaszosak a szájakon forog, de az illetékes biróság küszöbét sohasem lépi át. Hagyjunk fel tehát a közönyösséggel, mert ez nem csupán a zsebünket és a gyomrunkat érinti, hanem a közállapotok elfajulására is vezet. Ha e helyzet nem változnék, szinte mély honfiúi fájdalommal gondolunk a háború utáni időre, vagyis inkább a békés napokban arra, hogy ezek a tiltott módon hazafiatlanul meggyapjasodott elemek, gyanús illatú vagyonok révén előkelő részt akarnak és tán fognak is nyerni a mi becsületes társadalmi életünkben és oszlopaiul tolakodnak fel a közéletnek is. Ezt pedig hazafiúi szempontból sem szabad megengednünk! Mert a költő is figyelmeztet: „Minden állam támasza és talpköve a tiszta erkölcs, Mely ha megvész, Róma megdől s rabigába görbed

1 Gy. Gy. Megjegyzés. A Pápai Hirlap 3. számában A pápai bakadiák cimen a „Nemes ösvényeken" cimíi ifjúsági munkából átvéve közlemény jelent meg, amelybe több téves adat csúszott be. Mivel mi pápaiak, különösen én is, mint a főiskolai ifjúsági képzőtársulatnak tanárelnöke, a tényeket máskép ismerjük, nehogy e téves adatok zavarólag hassanak, kénytelen vagyok ezekre rámutatni. A cikkely sehol sem közöl évszámot, pedig csak így tudjuk kellőleg megállapítani a tényeket. Petőfi először 1841 március 10-én jött Pápára, először rokona: Orlai Petrich Soma (s nem Samu, mint a cikk ismételten irta) szállására ment; barátai gondoskodtak róla s itt volt vagy két hétig, mert önfejüségből felöltötte baka-ruháját s így akart előadásra menni, Petrich lebeszélte s úgy látszott, hajolt is szavára, de előadás közben mégis csak megjelent baka-ruhában ; a többi úgy történt végeredményében, mint a cikk irja. Petrovich eltávozott a grófi úton Pápáról szüleihez. Másodszor 1841 október vége felé jelent meg Pápán s Tarczy Lajos, a képzőtársulat tanárelnökének: közbenjárásával letette a vizsgálatot s fölvették az első bölcseleti (VII.) osztályba; az egész iskolai évet befejezte szorgalmas munkával; a képzőtársaságbeli munkásságáról r ^mÉm * v „ ,