Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.
1917-01-06 / 1. szám
— Koronázási iskolai ünnepélyek. Mivel a koronázás napja, rnult év dec. 30-ika, a karácsonyi szünetre esett, a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete értelmében az iskoláknak a karácsonyi szünet utáni első tanítási napon kellett a koronázás iskolai ünnepélyét megtartani. Városunkban csaknem minden iskola f. hó 3-án ünnepelte a koronázást és pedig ugyancsak a kultuszminisztertől kiadott programit) szerint. Hazafias ének vezette és fejezte be az ünnepségeket s a két énekszám között a tantestületek egy-egy tagja megmagyarázta a magyar királyi koronázás jelentőségét, másik tagja pedig felolvasta az új király, IV. Károly, Népeimhez intézett proklamációját és a koronázási hitlevelet. Több intézetben még alkalmi költemények elszavalása is emelte a fontos nemzeti ünnep sikerét. — Hős halottaink emlékműve. A most folyó világháborúban elesett pápai illetőségű hőseink emlékmüve mintáját, illetve modelljét, már megtekinthetni a városházán, az árvaszéki tanácsos hivatalos helyiségében, ahol ki van állítva. A mű hatalmas művészi alkotás tervének benyomását kelti a nézőben és igazi művészi munka. Egyébként magáról a modellről a legközelebbi számunkban mondjuk el észrevételeinket. — Leszállították a lisztadagokat. Az országos közélelmezési hivatal elnöke a fejkvótának országosan való egységesítését rendelte el, ebből folyólag a havonként és fejenként visszatartható gabonamennyiség legmagasabb mértékét 15 évnél idősebb termelőkre, valamint a gazdasági féfimunkásokra és gazdasági férficselédekre nézve havi 16 kilogrammban, — vagy ennek megfelelően 10 kg. 80 deka lisztben — 15. évben levő gyermekekre, kik gazdaságban férfimunkát teljesítenek, havi 13 kilogrammban, vagy ennek megfelelő 8 kgr. és 68 deka lisztben és minden egyéb kategóriákba soroltak családtagjaira nézve 10 kilogrammban, vagy ennek megfelelően 6 kgr. 75 deka lisztben állapította meg. — Kitüntetett honvéd huszárok. Az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásuk elismeréséül a boronz vitézségi éremmel tüntették ki a 7. honvéd huszárezredben a következőket: Janovicsek Pál huszár, Miklovics Flórián huszár, Soós József huszár, Pesch József, Pintér Pál őrmesterek, Benke Ferenc, Kalmáczhelyi László, Zahár János, Holló József, szakaszvezetők, Bacsa János tizedes, Filipovics Ferenc huszár, Szabó Kálmán szakaszvezető, Beke Lajos járőrvezető, Damasta János, Helíer Mihály, Kovács József, Közlik István, Szakács István huszárok, Széles István, Imre József járőrvezetők, Horváth János, Nagy Titus, Sipos József, Winkler József, Kelemen János huszárok, Latecska Rezső tizedes, Fekete János, Kovács Pius, Tóth István, Tóth Sándor, Szüllő József huszárok, Sima Károly tizedes, Vankó Imre, Vojkovich János, Botló Vince, Varga István, Dara József, Juhász András, Lagler Mátyás és Pratscher Károly huszárok, Duka Imre népfölkelő tizedes, Csukán Mihály, Egri Lajos és Herczó István népfölkelő huszárok, Mochó Mihály és Öze Imre huszárok, Sztrokay Géza népfölkelő tizedes. — Nemes alapítvány. Kis Tivadar helybeli könyvkereskedő, a főisk. nyomda kezelője, hősi halált halt derék fia: Károly, tüzérhadapród emlékére a pápai ref. főgimnáziumnál tanulók részére 1000 K-ás alapítványt tett. — Sorozás városunkban. Az 1892—98. évfolyamosok új sorozását f. hó 8., 9., 10. napjain tartják meg városunkban, még pedig az első napon a pápai illetőségüeket sorozzák, a másik két nap a járásbelieket. A sorozás a felsővárosi róm. kath. olvasókör helyiségében (Csáky-utca 5. szám alatt) fog megtartatni. — Gyermekvédelmi előadás. Dr. Kovácsics Sándor ezredorvos vasárnap délután 5 órakor előadást tart a Munkásnő Egyesületben a csecsemők táplálásáról. Vendégeket is szívesen látnak. Az előadás a r. kath. elemi iskola tornatermében lesz. — Köszönetnyilvánítás. Az Irgalmasrend székháza 50 koronát, a Toch és Braun cég pedig 100 koronát voltak szívesek jótékony célra kezeimhez juttatni, mely adományokért hálás köszönetét nyilvánítja Mészáros Károly polgármester. — A petróleum. Többi nyomoruságainkhoz újabban csatlakozott a petróleum is. Azok a boldogtalan halandók, akik a béke idején nem vezettették, vagy nem vezettethették be lakásaikba a villanyvilágítást, most ugyancsak keserves napokat élnek. Petróleumot az egész városban nem kapnak, vagy ha kapnak is, legföljebb 2 decit, s mikor ez elfogy, újra a nyakukba vehetik a várost kunyorálni egy kis világító anyagért. Közben — természetesen — virágzik az uzsora is, s a kegyesen juttatott 2 deci petróleumért egyes helyeken bevasalnak 20 filléreket, pedig a rendes ára csak 12 fillér volna. Ezen kivül — ismét hangsúlyozzuk: csak egyes helyeken — a kis petróleum-adag ellenében megkövetelik, hogy a publikum mást is vásároljon, illetőleg ha már mást vásárolt, kaphat csak petróleumot. Éppen nem csodálkozunk rajta, hogy a közönség ezen visszásságok fölötti elkeseredésének a héten néhány üzlet előtt drasztikus módon adott kifejezést — ami pedig semmiféle tekintetben nem kívánatos. A hatóságnak feltétlenül közbe kell lépnie a tűrhetetlen állapot megszüntetésére. Ki kell puhatolnia, hogy hol van a hiba, s ha másként nem lehet, vegye városi kezelésbe a petróleumot is, és jegyek utján szolgáltassa ki megfelelő adagokban a közönségnek. A mai rettenetes időkben nem lehet a petróleum talán spekuláció tárgya, s nem lehet, hogy a városi közönséggel szemben esetleg holmi apró előnyök ellenében a vidéki publikum a petróleum kiszolgáltatásánál is előnyben részesüljön. — Rendet kérünk! — A Ker. Munkásegyesület új-év napján a katonák részére rendezett előadást, mely alkalommal a Betlehemi Bakter cimü pásztorjátékot adták elő, ezúttal már harmadszor. Elismeréssel kell adóznunk az egyesületnek, hogy fáradtságot nem ismerve igyekezett a kórházi ápolásban részesülő katonákat szórakoztatni; melyért a Vörösk. kórház vezetősége is köszönetet mond. — Exhumálás. Mint értesülünk, Széchenyi Tódor gróf honvéd huszár kapitányt, a mi huszárezredünk egyik legkedvesebbnek ismert tisztjét, aki az első orosz invázió alkalmával hősi halált halt s ott is hantolták el Galíciában, a családja exhumálíaíja és hazahozatja eltemetés végett. Az exhumálásnál hivatalosan jelen lesz városunkból, mint az azonosságot igazoló tanú, dr. Köródi Simon, helybeli ezredorvos is. — Az alsóvárosi olvasókör m. szombaton este Lampérth Lajos elnök vezetése mellett költségvetési közgyűlést tartott, melyen — tekintettel arra, hogy a tagok fele katonai szolgálatot teljesít s e miatt a kör jövödelme igen megcsappant — kimondották, hogy az 1917. évi tagsági járulékot a tavalyi 3 koronáról 4 koronára emelik fel. (Békeidőben a tagsági díj 2 korona volt.) — Köszönetnyilvánítás. A Református Leányegyesület karácsonyfájára, mit az ipariskolában állított az ott ápolt beteg katonák részére, ajándékokat adtak a következők: Füredy Gyuláné 10 K; Bolla Júlia 4 K; Árvay Lenke, Horváth nővérek, Rácz nővérek 2—2 K; Balla nővérek, Csoknyay nővérek, Kis Rózsi cigaretta; Kiss nővérek, Mészáros Ilona szaloncukorka és sütemény; Borsos nővérek, Kis Margit sütemény; i Gyenese Jolán, Hermán Sarolta kalács; Baráth nővérek dió; Kiss Mariska és Stefkovics M. cukor; Csizmadia Irén karácsonyfadiszek. A fenti adományokért és szolgálatokért hálás köszönetet mond az egyesület elnöksége. — Anya- és csecsemővédőnői tanfolyamok felállítását határozta el a belügyminiszter, mely tanfolyamon az arra vállalkozó alkalmas, intelligens nők kiképzést nyernek. Dunántúl az első tanfolyam Szombathelyen fog megtartatni, mely január 29-én veszi kezdetét és hat hétig tart. Pályázhat minden magyar honos 24—45 éves, magyarul beszélni és írni tudó nő, aki a polgári iskolának négy osztályát elvégezte, vagy a tanfolyamhoz szükséges műveltséggel bir és erkölcsi kifogás alá nem esik. iskolai és erkölcsi bizonyítvánnyal ellátott bélyegtelen kérvények a. szombathelyi vagy veszprémi gyermekmenhely igazgatóságához nyújtandók be. A tanfolyam ingyenes, de a hallgató saját költségén tartja el magát. A tanfolyam mellett létesített internátusban azonban a belügyminiszter kivételesen megengedheti, hogy a vagyontalanok ingyenes ellátást kaphassanak. — Műkedvelői előadás Tapolczafőn. Tapolczafő ifjúsága új-év napján igen szépen sikerült jótékonycélu előadást rendezett a ref. népiskola helyiségében. Az előadást Varga Károly főgimn. tanuló, aki az egész előadást rendezte, szavalattal, Szabó Erzsébet és ugyancsak Varga Károly dialóggal vezette be; majd pedig előadták Kisfaludy Károly pompás vígjátékát: a „Csalódások"-at. Ebben szerepeltek: Alexay Zoltán, Tóth Kálmán, Tamás Elza, Tóth Margit, Horváth Lajos, Fuchs Dezső, Szabó Erzsébet, Dömötör Jolán, Szőke Károly, Neupor Miklós, Fuchs Imre. Az előadás tiszta jövedelmét, 180 — koronát, a vak katonák javára adták. Az anyagi eredmény eléréséhez felülfizetéseikkel hozzájárultak: Mészáros Imre 5 K; Balogh Gábor, Varga Károly 4 -4 K; Fuchs Irén 2 K; Fuchs Jolán, Orbán Teréz, Orbán Mária, Deutsch Károly 1 — 1 K. Úgy a szives felülfizetőknek, mint Tóth Kálmán ref. tanítónak és családjának, Szíjj Etelka tanítónőnek, Fuchs Károlynak és családjának, az összes rendezőknek, pártfogóknak és szereplőknek ez úton is hálás köszönetét fejezi ki az előadás rendezője: Varga Károly főgimn. VIII. o. tanuló. — Lábadozó katonák gazdasági oktatása. A Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület a veszprémi honvéd lábadozó osztagban elhelyezett katonák részére három hónapig tartó gazdasági tanfolyamot rendez. A gazdasági tanfolyam célja, hogy a polgári életben földmiveléssel foglalkozó katonákat megtanítsa az okszerű gazdálkodásra, hogy a háború után helyesen gazdálkodva többet termeljenek. Ezen tanfolyam keretében nemcsak szorosan vett gazdasági kérdések lesznek előadva, hanem kiterjeszkednek az előadók a falusi nép egészségügyi, jogi és anyagi védelmére is, amennyiben kioktatják a földmivelő népet a fertőző betegségek elleni védekezésre, a telekkönyvi eljárás és a házastársak közötti jogviszony megismerésére, a gazdasági jog elemeire. A tanfolyamon történelmi előadások is fognak tartatni, ezzel a falusi nép hazaszeretetét, erkölcsét célozza a tanfolyam megszilárdítani. A tanfolyam vezetője: Kajdacsy Endre várm. gazd. egyesületi igazgató lesz, előadó társai pedig : dr. Vadnay Szilárd megyei főorvos, Havass Jakab törv. hat. állatorvos, Pillitz Ármin j. m. kir. állatorvos, Stierand Kálmán urad. intéző, dr. Barna Leander főgimn. tanár, Kletzár Miksa vm. árvsz. ülnök, Csákány Sándor törvsz. bíró, dr. Lenkey Dezső főhadnagy, kir. jbiró, Schön József püspöki főkertész és Sági Béla főhadnagy, ügyvédjelölt. — A IV. osztályú kereseti adó kivetési lajstroma a királyi pénzügyigazgatóságtól érvényesítve leérkezett. Értesíti a v. adóhivatal az adózó közönséget, hogy folyó évi január 7-től 17-ig a fenti lajstrom a hivatalos órák alatt Pápa r. t. város adóhivatalánál közszemlére kitétetett a hivatalos órák alatt betekinthető. Az esetleges fellebbezések a veszprémi királyi pénzügyigazgatósághoz címezve a városi adóhivatalnál is beadhatók. — Az /—//. osztálya kereseti adó kivetési lajstrom pedig folyó hó 7-től 15-ig tekinthető be s esetleg fellebbezhető meg. — Nyilvános elszámolás és köszönet. A Leányegyesület elhunyt dicső királyunk, I. Ferencz József emlékére gyászünnepélyt rendezett, melynek perselygyűjtése 92 K, a kiadás 44 K, a tiszta jövedelem tehát 48 K volt. A Leányegyesület a Kaszinó helyiségében levő hadikórházban ünnepélyes karácsonyestét rendezett a sebesültek számára. A karácsonyest szeretetadományához hozzájárultak: A Leányegyesület saját pénztárából 20 K-val, a Vöröskereszt-egylet 6 pár harisnyával, 20 csomó dohánnyal, 1 mákos kaláccsal, Schwarcz Vilmosné, Hapt Loló 4—4 K-val, dr. Fürst Sándorné, Beck Ilona, Breuer Lázárné, Eisler Mórné, Frauendienst Mariska, Goldschmid Ödönné, dr. Guth Emil, Hajnóczky Margit, Havas Ernőné, Hirsch Margit, Kohn Adolfné, Lázár Ádámné, Singer Arturné, Schönfeld Károlyné, Koréin Flóra, dr. Kóródi Simonné, Strausz Rózsi, Sági Sománé, Tóth Anna, Ungár Mihályné, Wallenstein Sándor, Wallenstein Dánielné, Wittmann Rózsi, Weisz Franci 2—2 K-val. Ezenkívül Braun Dezsőné küldött 500 drb. cigarettát, 1 doboz csillagszórót, Boskowitz Ibolyka 24 drb. pipát, Lázár Klári 300 drb. cigarettát, dr. Fürst Sándorné süteményt, Klein Jolán-, Kohn Feri, dr. Scheiber Jenőné, Barna Iván, Révész Ar-