Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.

1917-11-24 / 47. szám

vezeték elpusztulására és a többi kisebb javítá­sokra a műszaki vizsgálatot nem terjesztették ki, mert a többi kiadáshoz mérten csekélység, meg kell jegyeznünk, hogy hiszen a vizsgálatot a v. képviselőtestület erre is óhajtotta volna és tulajdonképpen ezekből indult ki az ügy. Az pedig, hogy a többi kiadásokhoz képest ezek költsége csekély összeget te szki, nem vigasztaló nekünk; de meg kérdés, hogy mit ért a mű­szaki vizsgálat „csekély összeg" alatt. Mert mi igenis sok ezer koronára menő kiadást látunk azokban a többi kisebb javításokban is. Hiszen az építés alkalmával csak a villa­mos berendezés 1184 K-ba került, mibe kerül­het ez most, ebben a nagy drágaságban, leg­alább 5— 6-szorosába a fenti összegnek. Pedig ez talán nem is a legnagyobb tétel. A csarno­kokban a vakolatok helyreállítása, a boltozat s oldalfalak rendbehozatala, a felvonó csigák jó­karba helyezése, a megrozsdásodott vízvezetéki csövek kijavítása s az összes vasszerelékek, ajtók és asztalok újra elkészítése, jórészt még nagyobb kiadást vonnak maguk után. Hát ez csekélység ? Lesz gondunk rá, hogy e második műszaki vélemény e pontját emlékezetünkben tartsuk és annak idején, amikor készen lesznek a kijavítandók, emlékezetbe visszaidézzük. Nem hagyható említés nélkül a válasz azon mondata sem, mely szerint „Tény, hogy a város által készített aszfalt védőréteget javí­tották stb., tehát nem hatósági intézkedések hiánya miatt, hanem a be nem vált aszfaltfedés az oka, hogy a hiányok ma is fennállanak". Nem tudjuk, hogy honnan vette a műszaki vizsgálat ezt az adatot. Hiszen 1913-tól 1917 őszéig, a mai napig, egyetlen egyszer költöttek e cimen a tetőzetre, még pedig 1914-ben ösz­szesen 33, mondd harminchárom koronát. Hát | ezt nevezi a műszaki vélemény javításnak ? Erre többet nem szólunk. Beszél ez maga is eleget. Hogy összegezzük a magunk mondani­valóját : A műszaki véleményben is és a vá­laszban is több jelét látjuk a hivatalos szemé­lyek mentegetésének, mint az igazi szakvéle­ménynek. Ez a közvagyonok sorsa. Sajnos. Gy. Gy. HÚSZASOK A ZUGNÁN. Lappangva, mint a tolvaj. Megjött a néma köd, A. Zúgna szikla-ormán Mindent homálya föd, A. sáncon át, az árkon Gomolygva hempereg, Az ösvényt elborítja — "Vigyázat, embereit! Lappangva, mint a tolvaj, Elhagyta odúját S köd árnyakónt a talján Most kúszik erre át, "Vasnyársak erdejében Mint kígyó tekereg, Mérges tőr a fuláixkja — Vigyázat, emberek ! Mi nyisszan ott? Mi zörren? A. drótsövény szakad ! . . . Hajrá, megjött a perclink. Most nékünk is szabad ! Dördüljön végítélet : Halálos fegyverek, Hulljon rá bombazápor — Vigyázat, emberek ! Hallod, hogyan zuhant le, Hogy ordít, hogy hörög ? A Lénó mély öléből Kínos visszhangja nyög. Hallod, hogy dobban a bérc. Hogy fut szegény gyerek ! Iramlő, bús ködárnyak — Vigyázat, emberek ! Magasba a rakétát, Szikrázzon csillagunk ! Lássák remegve túlnan : Itt voltunk, itt vagyunk ! HETI ÚJDONSÁGOK. — Ferencz József emléke. Dicsőült emlékezetű királyunk, Ferencz József halálának e hó 21-én volt első évfordulója. E napon a plébánia-templomban ünnepélyes gyászisteni­tisztelet volt az összes katonai és polgári ható­ságok részvételével. — Jenő-nap. Az a tisztelet és szeretet, mellyel e város minden rendű és rangú polgára, Esterházy Jenő gróf személye iránt viseltetik, impozánsan nyilatkozott meg e hó 18-án, midőn névünnepe alkalmából intézmények, intézetek, egyesületek seregestül keresték fel őt kastélyá­ban, hogy szerencsekivánataikat szavakban ki­fejezzék. Sokan voltak jelen e spontán tisztelet­nyilvánításnál, de lélekben még többen voltak jelen, lélekben ott volt az egész város, amely mélyen érzi, hogy a nemeslelkü, magyarszivü főúr mit jelent-e városnak, mit jelent e város szegényeinek. Őszinte érzésből fakadt tehát a szívbéli kívánság, hogy élete hosszú és boldog legyen! — A Jókai-kör igazgató-tanácsa e hó 17-én dr. Antal Géza elnöklésével ülést tartott, melyen a megüresedett titkári állásra Tomor Árkád bencés főgimn. tanár, háznagynak Futó Jenő ref. főgimnáziumi tanár, igazgató-tanácso­sokul dr. Kocsis Lénárd bencés főgimnáziumi igazgató és Kötse István áll. képezdei igazgató megválasztattak. A Kis Ernő által előterjesztett pénztári jelentésből értesült az igazgató-tanács, hogy a kör vagyona 3725 K, a Petőfi-Jókai­szoboralapé pedig 13.809 K. Az elnök javas­latára elhatározták, hogy a szobor-alap terhére az eddigi 10.000 koronán felül újabb 5000 K hadikölcsönt jegyeznek. Elhatározták végül, hogy január hó 12-én hadi jótékony célra nagy es­télyt rendeznek, mely célból Tar Gyuláné elnök­lésével szűkebb bizottságot küldtek ki. — A hetedik hadikölcsönre nagyban folynak a jegyzések. Fényes példával jár elől a hazafias áldozatkészség terén Rott Nándor vesz­prémi püspök, ki 1,200.000 K-t jegyzett. A káp­talan többi tagjai szintén nagyobb összegeket i jegyeztek. Hisszük, hogy vármegyénk és váro­sunk ez alkalommal is hűek maradnak maguk­hoz s a nemzeti kölcsön sikerét tőlük telhetőleg előmozdítják. — Városi közgyűlés. Pápa város kép­viselőtestülete f. hó 27-én délután 3 órakor közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: I. Dr. Rott Nándor veszprémi püspökhöz intézett üdvözlésünkre érkezett válasz. II. A vágóhid megvizsgálására kiküldött szak­értők jelentése. III. Városi tanács javasolja, hogy a Vll.-ik hadikölcsönre a város százezer koronát jegyezzen és azt a helyi pénzintézeteknél kölcsön vegye fel. IV. Városi tanács javasolja, hogy Cseke Zol­tán alszámvevő nyugdíjaztassák. V. Jelentés a hivatalos órák új beosztásáról. VI. Városi jövedéki hivatal alkalmazottjai ruha­beszerzési segélyt kérnek. VII. Városi tanács javasolja, hogy a szervezeti szabályrendeletben megállapított utazási napidíjak a háború tartamára a főtisztvi­selőknél napi tíz, a kisebb alkalmazazot­taknál pedig napi három koronával emel­tessék, illetve pótdíj állapíttassák meg. VIII. Városi tanács Régner Pál pápai lakossal, a Szladik-ház bérbeadására vonatkozólag kötött bérleti szerződést — jóváhagyás végett — bemutatja. IX. Jelentés az 1916. évi augusztus hó 15-től 1917. évi augusztus hó 15-ig közélelme­zési bevételekből fennmaradt tiszta jöve­delemről. — Fehérneműt a katonáknak. A had­sereg részére szükséges fehérnemű gyűjtése városunkban /. hó 25-én, vasárnap d. u. 1 órakor kezdődik. A város különböző utcáin kocsik gyűjtik össze a felajánlott fehérneműt; a gyűjtést a két főgimnázium s a tanítóképző­intézet magasabb osztályú növendékei eszközlik, a kocsikat a helybeli huszárezredtől kért legény­ség kiséri. Kérünk mindenkit, hogy tehetsége szerint adjon akár használható, akár használ­hatatlan állapotban levő tiszta, kimosott fehér­neműt vagy barchetot stb. a szent célra; a had­sereg mindent felhasználhat, mert még az apró darabokból is újra vászont szövet, hogy a katonaságot fehérneművel elláthassa. Az ado v mányokról mindenki elismervényt kap az át­vevő-bizottságtól. — Vaskorona-rend. A király az ellen­ség előtt tanúsított vitéz és eredményteljes magatartásáért Bérezik Lászlót, honvéd huszár­ezredünk tart. hadnagyát, a 3. oszt. hadidiszít­ményes vaskorona-renddel tüntette ki. — Katonai érdemkereszt. A király báró Kaas Andor századosnak és Ledniczky György főhadnagynak honvéd huszárezredünkben a 3. oszt. katonai érdemkeresztet a hadidíszitménnyel és kardokkal adományozta. — Kitüntetés. Koréin Miksa tart. hadna­gyot Ö Felsége a Signum Laudissal tüntette ki a kardok egyidejű adományozása mellett. Földinknek ez már a második kitüntetése, mellyel legfelsőbb helyen vitézségét jutalmazták. — Sajtóhiba igazítás. Hajdú Jenő fő­hadnagy harctéri kitüntetéséről szóló hírünkbe sajtóhiba csúszott be. A vitéz főhadnagy nem i IV. osztályú, hanem természetesen III. osztályú katonai érdemkeresztet kapott a kardokkal. — Doktorrá avatás. Böröczky Jenő m. kir. állatorvost f. hó 11-én d. e. 10 órakor a m. kir. állatorvosi főiskola dísztermében állat­orvos-doktorrá avatták. — Házi estély. A Jókai-kör mult vasárnap nagy és előkelő közönség jelenlétében kitűnően sikerült házi estélyt rendezett. Az est felolvasója Pongrácz József theológiai igazgató volt. A leg­nehezebb problémák egyikéről, a halhatatlanság kérdéséről tartott az idevágó tudományos iroda­lom teljes ismeretéről tanúskodó, de a mellett eredeti gondolatokban gazdag előadást. Érzésé­nek belsősége, hitének ereje, valamint a költői stilus egyáltalán mély hatást tettek elismerő hallgatóságára. Értékes szám volt Széptóth Ma­riska zenetanárnő zongorajátéka. Bach Toccato Fugáját adta elő, pompás technikával győzve le a mélyértelmü zenedarab nehézségeit és csil­logtatva szépségeit. Lelkes taps volt jutalma. Ezután a kör főtitkára, dr. Kőrös Endre olvasta fel három harctéri versét, melyek közül egyet mai számunkban közlünk. A következő számot, dr. Czifrák Jánosné énekét az előadó úrhölgy* igen szellemesen maga bekonferálta. Az elnézésre, melyet kis szónoki rögtönzésében kért, éppen nem volt szüksége, mert benne gyönyörű hangú és finom előadásu énekesnőt ismert meg a Jókai-kör közönsége. Magyar és német müdalo­kat énekelt igen szépen s műsorát a felzúgó tapsokra ráadással is meg kellett toldania. A műsort egy ártatlan kis vigjáték zárta be, mely­ben Tuba Erzsébet nagyszerű anyós-alakítással csillogtatta komikai tehetségét. Partnerei: Gárdos Panni, Kovács Ili és Tóth Sándor szintén na­gyon jók voltak s hozzájárultak az est sikerének teljessé tételéhez, miért első helyen a rendező Sült Józsefné úrhölgyet illeti meg méltó elisme­rés. — A kör tagjai közé beléptek : Özv. Cser­nussák Andrásné és leányai, Gőbel Károlyné, Halász Józsefné, Hirsch Margit, Hirner Paula, Kolbe Nándorné, Lázár Klára, Manheim Ármin Meg nem riasztnak árnyak, Köddöntő éjjelek, Csak szájrul-szájra adjuk : Vigyázat, emberek ! Körös Endre. X. A pápai m. kir. dohánygyár vízellátás tár­gyában Pápa várossal kötött szerződését újabbi három évre meghosszabbíttatni kéri. XI. Illetőségi ügyek. és neje, Nief Jánosné Kapossy Edit, Singer Arturné Lázár Vilma. — Hozzánk érkezett tudako­zódásra közöljük, hogy a kör tagsági díja: személyjegy évi 4, családjegy évi 6 K. gTERNBERG HARMONIKA hangja nagyszerű! BUDAPEST, VII., RÁKÓCZI-UT 60, saját palota. Kitűnő hangú, háromváltós acélsarku K 50"— Még finomabb, orgona­hangú K 80'— 2-soros,21 billentyűs,finom K120'— Rendelésnél a pénz előre beküldendő

Next

/
Thumbnails
Contents