Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.
1917-08-11 / 32. szám
HETI ÚJDONSÁGOK. i Dr. Véghely Kálmán. I ^alon, tel1 jes tetterejében elragadta a halál vármegyénk első tisztviselőjét, dr. Véghely Kálmán alispánt. A nagyra hivatott férfiút alig két évvel ezelőtt emelte a közbizalom megyei közigazgatásunk élére s most hirtelen halála megsemmisítette mindazokat a szép reményeket, amiket működéséhez füztünk. Több mint negyedszázados tisztviselői múltja, melynek folyamán a főjegyzői tisztet évek hosszú során át kiváló szakértelemmel, nemes ügybuzgalommal, jeles szónoki készséggel látta el, méltán kelthette a legnagyobb várakozást, mely im már a zord halál miatt kielégítetlen marad. A megboldogultat, mint tetőtől talpig zsentlemant is, méltó közbecsülés környezte. Gyászos elhunytáról a törvényhatóság a következő jelentést adta ki: Veszprémvármegye közönsége és tisztikara mélységes megilletődéssel tudatja, hogy nagyrabecsült első tisztviselője, illetve szeretett tiszttársa: szentkirályszabadjai Véghely Kálmán dr., Veszprémvármegye alispánja, a dunántúli ref. egyházkerület képviselője, a veszprémi ref. egyházmegye tanácsbirája, Veszprémvármegye törvényhatósági bizottságának vir. tagja, stb. közhasznú munkás életének 49-ik és érdemteljes közszolgálatának 27-ik évében, folyó évi augusztus hó 7-én Veszprémben váratlanul meghalt. A vármegye közönsége és a gyászoló család korán sirba szálló halottját Veszprémben, a vármegyei székház dísztermében, folyó • hó 9-én délután 4 órakor, a ref. egyház szertartása szerint történendő megáldás után a veszprémi alsóvárosi temetőben levő családi sírboltba helyezi örök nyugalomra. Veszprém, 1917. évi augusztus hó 7-én. Hálás kegyeletünk őrzi emlékét! Városunkat a temetésen dr. Csoknyay János főügyész képviselte, ki a város közönsége nevében koszorút helyezett el a korán elhunyt alispán ravatalára. — A pápai járás részéről pedig Bélák Lajos főszolgabíró volt jelen a temetésen. — A Ferenc József-rend új lovagja. Őfelsége a király az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül vizeki Tallián Zsigmond századosnak a pápai 7. honvéd huszárezredben, a Ferenc József-rend lovagkeresztjét a hadidiszítménnyel adományozta. — A Magyar Társadalomhoz I A katonának egyszerűségével, a hazafinak biztos hitével szólok ahhoz a magyar társadalomhoz, amely kezdettől fogva harcoló hőseihez méltóan állja itthon a háború minden megpróbáltatását, teljesíti a hazaszeretet minden kötelességét. Egy nagylelkű adakozó önkéntes elhatározásából egy fél milliót ajánlott fel a honvédség, népfölkelés és csendőrség tisztjei-, lelkészei-, tisztviselői- és zászlósainak, valamint a honvéd, népfölkelő és csendőr tisztek, lelkészek, tisztviselők és zászlósok özvegyei és árváinak segélyezésére. Az adakozó azon kívánságát fejezte ki, hogy az ezen összeg által létesítendő alap örök időkre a „Szurmay Sándor-alap" nevet viselje. Érzem, hogy e kívánság teljesítése elől nem térhetek ki. Jelen felhívással tehát készségesen állítom a rokkantak, özvegyek és árvák szolgálatába nevemet. Megbántanam a magyar társadalmat, ha az ékesszólás eszközeivel rajzolnám a rokkant Itiszt képét, a hátramaradt özvegyek és árvák [veszteségét, fájdalmát. A világháború három lesztendő óta mindennap elmondja a maga félelImetesen nagyszerű nyelvén, hogy mit köszönhet la társadalom és a haza a honvéd tisztikarnak. [Mindenki érezheti, hogy nem elég leborulni előttük, nem elég a hősök hantjait virággal Dorítani; a megcsonkult kart takaró zubbony ujja, a szenvedésnek az övegyek és árvák arcába rajzolt nyomai a szivekre mutatnak: „Adósok, neg ne feledkezzetek!" . . . Dicső honvédeink levében, a kárpáti csaták legszentebb szenvedéseinek emlékezetében arra kérek mindenkit, aki szivének jóságában, kötelességének megértéséin adakozhat, juttassa adományát és gyűjtésének eredményét a postatakarékpénztár vagy a fáradhatatlan magyar sajtó utján, a Szurmay Sándor-alapra! Ezen alap fölött a mindenkori honvédelmi miniszter rendelkezik. A befolyó összegekről nyilvános leszámolás fog időnként közzététetni. Budapest, 1917. évi augusztus havában. Szurmay Sándor s. k. — Ki lesz Várossy Tivadar utóda? Várossy Tivadar tankerületi főigazgató elhalálózásával megüresedett győri tankerületi főigazgatói állást előreláthatólag hamarosan betöltik. A győri lapok Kárpáti Kelement, Gaál Mózest és Dsida Ottót emlegetik új főigazgatóul. — Szabadságon. Richtmann Győző járási m. kir. állatorvos, 6 napi szabadságra távozott; Pápai Lajos városi állatorvos helyettesíti. — Dr. Kövi József tb. megyei orvos 30 napi szabadságra távozott; dr. Rechnitz Ede tb. járási orvos helyetesíti. — Kitüntetés. Ő császári és apostoli királyi Felsége legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott, hogy a legfelsőbb dicsérő elismerés — a kardok egyidejű adományozása mellett — tudtul adassék az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül báró Gudenusz József 7. honvéd huszárezredben tart. hadnagynak; adományozni méltóztatott az arany érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálata elismeréséül: Kranz József, a 7. honvéd huszárezrednél beosztott 29. honv. gyalogezredbeli tart. hadnagy, gazdászati tisztnek; továbbá elrendelni méltóztatott, hogy a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul adassék Knausz Károly gazdászati tisztnek. • — Áthelyezés a Máv-nál. Deutsch Sándor, a helybeli állomás tartalék hivatalnoka, Enyingre állomásfőnök beosztással áthelyeztetett. — A király és a balatonszabadi hadiárva-szanatórium. Vármegyénkben, Siófok szomszédságában, Balatonszabadin épült fel a hadiárvák első nagy gyermekszanatóriuma. Az intézet ünnepi felavatása — mint már jeleztük — Szent István-napján lesz és azon a királyt a kabinetiroda utján vett értesülés szerint Miksa királyi herceg fogja képviselni. A felavatásra különvonat viszi a vendégeket, akiknek sorában a szövetséges államok közegészségi intézeteinek képviselői is jelen lesznek. — A közélelmezési bizottság f. hó 7-én és folytatólag 8-án ülést tartott, melyen a bizottság valamennyi tagja — a távollevő dr. Kende Ádám kivételével — megjelent. Tárgyalták: 1. A tejkimérők kérelmét, hogy 62 fillérnél drágábban mérhessék a tejet, mert csak 2 fillér a literenkénti hasznuk, s így ráfizetnek. Elutasították kérelmüket. — 2. A lisztkereskedők azt kérték, hogy 2 fillér helyett 6 fillért szedhessenek kg.-ként, mert drága a papírzacskó! Ezen tárgyban addig, mig az új lisztárak nem ismeretesek, a bizottság nem határoz, bár a kérést némileg igazságosnak és jogosnak tartja. — 3. Legfontosabb tárgya volt a folytatólagos ülésnek — amelyben végső döntés még nem történt — a város hus- és zsír-ellátása. Erről lapunk más helyén szólunk részletesen. — 4. A gabonabeszerzéshez szükséges mintegy 1,000.000 (egy) millió korona felvételét nem a közgyűléstől kéri a bizottság, — hanem közvetlen ő veszi fel a pénzintézetektől. — Török ifjak ipari kiképzése. Az Országos Iparegyesület felhívást intézett ipartestületünkhöz, hogy tagjai közül a jobb iparosok hajlandók volnának-e török ifjakat tanoncul magukhoz fogadni. A gróf Bánffy Miklós elnöklete alatt álló Keleti Kulturközpont ugyanis a kormány hathatós támogatásával és közvetlen részvételével 300, tizennégy évesnél idősebbb, megfelelő iskolai előképzettségű török ifjút óhajt fejlődésképes iparágakban Magyarországon segéddé kiképeztetni. Az ügyben ipartestületünk szerdán este értekezletet tartott, amikor is többen kijelentették, hogy hajlandók török ifjakat tanoncul alkalmazni, s az Orsz. Iparegyesülettől e tárgyban megküldött Kérdő-ivet kitöltötték. Az ügyre vonatkozólag mi is csak azt mondhatjuk, amit az Orsz. Iparegyesület lelkeshangu Felhívása mond: „Bízunk benne, hogy minden magyar iparos szívvel-lélekkel teszi magáévá ezt a nagyjelentőségű mozgalmat, amely alkalmasnak látszik arra, hogy szorosabbra fűzze a szövetséges török nemzethez való bajtársi kapcsolatunkat". — Ép ezért „A magunk részéről is a legmelegebben ajánljuk az akció támogatását mindazok figyelmébe, akiknek módjában van abban aktive részt venni és reméljük, hogy a magyar iparosvilág épp úgy át fogja érteni ennek a gazdasági érdekű mozgalomnak jelentőségét, mint a német iparosok, akiknek szervevetei valósággal vetélkednek az eszme felkarolásában". — Hadiárvák figyelmébe. A veszprémi Hadiárva Otthon bizottsága az Országos Gyermekvédő Liga támogatásával a folyó tanévben gondoskodni óhajt olyan szegény középiskolai (polgári, gimnáziumi, kereskedelmi iskolai stb.) fiu- és leánytanulók taníttatásáról, akiknek apjuk a harctéren hősi halált halt, vagy a háború folytán katonai szolgálat alatt elhalt. A kérvényekhez csatolni kell a tanuló előző évi iskolai bizonyítványát, keresztlevelét, az apa elhunytát igazoló okmányt, a családi állapot és vagyoni viszonyt igazoló községi bizonyítványt. A kérvényt legkésőbb augusztus hó 20-ig dr. Óvári Ferenc országgyűlési képviselőhöz Veszprémbe, mint a Hadiárva Otthon elnökéhez kell beküldeni. Az augusztus 5-iki gyermeknapi gyűjtés eredményét az alispáni, illetve főbírói hivatalhoz kérjük beküldeni. — Színészet. Dr. Patek színtársulata, mint biztosan értesülünk, e hó 28-án kezdi meg előadásait Pápán. Podgyászuk már meg is érkezett. A sziniévad anyagi szempontból már is biztosítottnak mondható, amennyiben bérletre eddig is sokan jelentkeztek Goldberg Gyula papirkereskedésében. Akik maguknak még bérlethelyet akarnak biztosítani, jól teszik, ha igyekeznek a jelentkezéssel, amig jobb helyek állanak rendelkezésre. — Betüfém-rekvirálás. A hadvezetőség ismét elrendelte, hogy e hó 15-ig a könyvnyomdáknak betűkészletük 10%-át újból be kell szállíttatni a fémközponthoz. Lapunk nyomdája, a főiskolai nyomda ezúttal 8 mm. betüanyagot szolgáltatott be, amit hozzáadva az első rekvirálás alkalmával beküldött 9 mm.-hoz, 17 mm.-t tesz ki az az anyag, amit a főisk. nyomda eddig a hadsereg rendelkezésére bocsátott. A betüfém kilogrammját 4 K 50 f-ért váltják be. Kereskedelmi tantolyamot végzett leány irodai állást keres. Cim a kiadóhivatalban. — Szérü-tüz. Csütörtökön délben 3/ 412 órakor tüz ütött ki Ruip Vendel földmives-gazda Honvéd-utca 4. szám alatt levő házának szérűskertjében. A tüzet valószínűleg a cséplőgépet hajtó villamos áram kábelvezetékének rövidzárlata okozta. Elégett 50 kereszt buza, két kazal szalma, s a cséplőgép, mely a felsővárosi gazdaközönség tulajdonát képezte. A kár 10.000 korona körül van, amelyből csak a cséplőgép minimális biztosítási díja térül meg. A tűzhöz a tűzoltók gyorsan kivonultak, s derekasan közreműködtek abban, hogy a pokoli hőségben a vész tovább nem terjedhetett. — A Jókai-ház eladása tárgyában egyik helybeli lapban közzétett hirre vonatkozólag megjelent szerkesztőségünkben özv. Klára Sándorné úrnő, s annak a közzétételére kért fel bennünket, hogy a házat nem a régebbi tulajdonos, dr. Horváth Lajos, hanem ő, aki már három év óta birtokolta a házat, adta el Szalóky Géza földbirtokosnak. — Mikor a szökevény foglyok főznek. F. hó 3-án délután szökevény román hadifoglyok a dákai fenyveserdő mellett tüzet élesztettek, hogy főzzenek valamit; amitől az erdő meggyulladt s nagy területen 1000 korona értékben elégett. — Réztárgyak rekvirálása. A rendőrkapitányi hivatal közhírré teszi, hogy a katonai parancsnokság egész területén a réztetőket lebontják, a réz villámhárítókat kicserélik, a harangokat leszerelik. Minthogy előfordultak oly esetek, hogy lebontás közben ezen anyagok illetéktelenek birtokába jutottak s ezáltal úgy a tulajdonosok, mint a hadi igazgatóság érzékenyen megkárosultak, ez okból a közönséget figyelmeztetjük, hogy akinek ily dolgok birtokába jutnak s azt illetékes helyre be nem} szolgáltatják, igen szigorúan megbüntetik.