Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.

1917-07-07 / 27. szám

Az iskolák felszabadításáról. 1914 november havában foglalták le városunkban katonai kórházi célra a bencésrendi főgimnáziumot az alsóvárosi r. k. elemi népiskolát, a református főgimnáziumot és a zsidó elemi nép- és polgári fiúiskola épületét, a városi iparos- és kereskedelmi tanonciskolát, az állami polgári leányiskolát és még néhány kisebb, nem iskolai célokat szolgáló helyiséget, amelyekben 1915 január első napjaiban beteg katonákat helyeztek el. 1914 november 1-én tehát ki kellett vonulni a rendes iskolákból és elképzelhetetlen az a leleményesség, amelyeket az egyes iskolák igazgatói fejtettek ki az iskolák elhelyezése körül, csakhogy a tanítás rendes menetét biztosíthassák. Az osztályokat szétszórva több egymástól távol eső utcában egészségtelen, alacsony, nedves lyukakban, redukált óraszámmal tanították, az óraközökben tanárok és tanítók vándorútra keltek, hogy a következő órában más helyen, más osztályokat tanítsanak. Az elmúlt iskolaévben már itt-ott csaknem megakadt a tanítás, mert az 1914- és 1915-ben még üresen álló nagyobb és népesebb osztályok elhelyezésére alkalmas szobákat bérbeadták másoknak, nagypbbrészt ismét a katonaságnak és előrelátható, hogy a jövő iskolaévben olyan nehézségek fognak bekövetkezni, amelyek a tanítást lehetetlenné fogják tenni. A bencés gimnázium még legtürhetőbben volt elhelyezve a róm. kath. belvárosi elemi népiskolában. Azonban a róm. kath. hitközség továbbra nem hajlandó iskoláját átengedni és ha saját épületüket a bencések vissza nem kapják, a jövő iskolaévben tanítani sehol sem tudnak. A zsidó elemi és polgári fiúiskola mintegy 500 tanulójának pl. kritikán aluli elhelyezése volt a három esztendőben. Alacsony, nedves, dohos szobákban szorongott d. e. a polgári fiúiskola tanulóinak serege, hogy délután ugyanazon osztályokban az elemi iskolák tanulóinak adjon helyet. A nagyon is szükséges szellőztetésre alig volt egy órai idő és a megyei kir. tanfelügyelő szavai szerint, isteni csoda, hogy ragályos betegség nem pusztított az iskola tanulói közt és nem terjedt el a városban. A katonai parancsnokság azonban — úgy látszik — mindezzel nem törődik és amig a Pápához közeli Csót község 30.000 fogoly részére berendezett fogolytábora majdnem teljesen üresen áll, Pápán 1000 beteg részére lefoglalnak hét nagy iskolát, amelyekben mi^itegy 3—4000 tanuló nyerhetné rendes oktatását. Pedig könnyen lehetne a bajon segíteni. Vagy ki kellene helyezni' a pápai katonai segédkórházat Csótra, vagy pedig a csóti fogolytábor néhány barakkját szét kellene szedetni és Pápán a vasúthoz közel felállítani és ott a beteg katonákat pompásan el lehet helyezni. Azonban — ha máskép nem lehet — más városok példájára építsenek Pápán egypár kórház-barakkot. A háború kitörésekor az iskolák lefoglalása megokolt és jogos volt. A pápai iskolafenntartók hazafias érzésből önként ajánlották fel helyiségeiket és készséggel áldozták fel iskoláikat. Ma azonban, három év multán á katonai parancsnokság már gondoskodhatott volna a beteg katonaság célszerű elhelyezéséről és egy nagy tanulósereg tanítását és egészségét továbbra is kockáztatni az ifjúság ellen elkövetett bün, amely könnyen megboszulhatja magát éppen a katonaságon, amely ezen tanulókból fogja később embereit szedni. Tudomásunk van róla, hogy más nagy városokban a lefoglalt iskolákat már régebben visszaadták rendeltetésüknek, sőt a harctérhez közel eső városokban is, pl. Munkácson is, ahol pedig az iskolák lefoglalása némiképpen menthető volna. De nálunk öreg hiba és az iskolákat még ezután is elvonni rendeltetésétől igazságtalanság, amit szó nélkül tűrni nem szabad. Ha az iskolafenntartó hitközségek elnökei, az iskolák igazgatói a városi hatósággal, a kerületi főigazgatósággal, a kir. tanfelügyelőséggel az iskolák felszabadítása ügyében összefognak, ha az érdekeltek együttesen lépitek föl, lehetetlen, hogy a közoktatásügyi minisztérium hallgatagu tűrje továbbra is a pápai iskolák lehetetlen állapotát, a katonai parancsnokság pedig kénytelen lesz igazságunkat belátni és vissza fogja adni iskoláinkat. Az ügy sürgős, mielőbb meg kell tenni a szükséges lépéseket, tegyék meg az illetékes vezető emberek kötelességüket. Az egész város közönségének hálájáról biztosíthatjuk őket. TOLLHEGGYEL Egy családapa álma. Furcsa álmom volt az éjjel. Azt álmodtam, hogy elfogyott a hadilisztem, s bajok támadtak a „mindennapi kenyerünk" körül, amelyet milliók foglalnak naponta imáikba. Valamit tenni kellett, mert a gyerekek kenyér helyett nem voltak hajlandók elfogadni magyarázatomat, amelyben reámutattam a kényszerhelyzetre, mit a háború förgetege zúdított a bűnös emberiségre. Elmentem tehát a Magisztráthoz, hogy adna nekem pótlisztjegyet, vagy lisztpótjegyet — nem is tudom már, mikép kellene helyesebben kifejezni. A Magisztrát szokása szerint rossz hangulatban volt. Amikor az ajtóban megpillantott, idegesen kiáltott felém: — Mit akar, maga vén alkalmatlankodó ? — Lisztpótjegyet kérnék alásan — mondám, egy jólnevelt adófizető polgár tisztességtudásával. — Azt nem adok! — jelenté ki a Magisztrát olyan ridegen, hogy hideg borzongás futott végig a hátamon. — Hát akkor mit csináljunk? — kérdém félénken. — Menjenek legelni! —- hangzott a felelet. Megköszöntem a szives tanácsot, s elindultam hazafelé. Egy kissé azonban nehéz volt előttem a kérdés. Mikép fogunk mi legelni ? Eddig ugyanis én abban a téves hitben voltam, hogy a „legelés" csak a négylábú állattársaink étrendjéhez tartozik. Hogy kétlábon is lehessen legelni, erre igazán nem gondoltam. No de hát megpróbáljuk, hisz a Magisztrát okos ember, s meglehet, hogy Darwin ősembere is csillapította legeléssel éhségét. Becses családom vegyes érzelmekkel fogadta, amikor elébe terjesztettem, hogy táplálkozásunk ősi rendje változást szenved. Az aszszony egyszerűen azt mondta, hogy „Megbolondultál ?" — a gyerekeknek azonban szörnyen tetszett a dolog, s a szoba padlóján négykézláb állva rögtön próbát is csináltak, hogy mikép fognak legelni. Elindultunk tehát a szabad természet ölére. Ott állott előttünk a tágas mező, amelyen vizsga szemmel kerestem a helyet, ahol meg fogunk „ebédelni". Ekkor azonban az történt, amire nem számítottunk. Elibénk toppant a mezők teljhatalmú ura a csősz, s látva szándékunkat, azt a kérdést intézte hozzánk, hogy lefizettük-e már a fübérí, s ha igen, mutassuk elő a nyugtát. Akárhogy forgattam a kérdést a fejemben, a csősznek igaza volt. A mező tényleg nem a miénk, s ha fogyasztani akarunk belőle, bért kell fizetni érte. Hisz ez egész természetes. Szomorúan fordítottuk tehát vissza felé szekerünk rúdját. Számolni kezdtem. Hatan vagyunk, s ha a fübért darabonként 15 koronájával számítják is, ez 90 korona. Hol veszek én ennyi pénzt ? Amint beértünk a városba, látom, hogy egyik utcasarkon a rendőr dobol nagy buzgalommal. Oda álltunk a körülötte sereglők közé, s hallom, hogy a rendőr fenszóval hirdeti a következőket: „Közhírré tétetik, hogy a lakosság részére rendkívüli segélykép liszt utaltatik ki, és pedig fejenként 1 kg. gabona- és 50 dkg. kukoricaliszt" stb. Fájdalmasan felordítottam. — No, mi lelt? — kérdé aggódva a feleségem. — Nagy kő esett le a szivemről s ép a tyúkszememre pottyant. Egyelőre nem kell befizetnünk a fübért. Azzal rohantunk is a „rendkívüli" lisztért. A lisztkereskedő előtt már sok ember tolongott. Közibük álltam én is. Egyszer csak a tumultusban valaki fejbe koppintott, mire — felébredtem. Szerencsére, az egész csak álom volt . . . Nikpál. HETI ÚJDONSÁGOK. — Katonai szemle. Foglár Károly altábornagy, a honvédelmi minisztérium mozgó ellenőrző bizottságának főnöke, szerdán városunkba érkezett. Az altábornagy a városunkban felülvizsgálat alatt álló honvéd tisztek és legénység felett tartott szemlét. Csütörtökön este székhelyére Budapestre visszautazott. — Kitüntetések a Máv,-nál. A király a háború alatt teljesített buzgó szolgálataik elismeréseül az államvasutak következő alkalmazottainak, és pedig: Dr. Kőrös Márton főfelügyelőnek a II. osztályú polgári hadi érdemkeresztet, Hajdú (Hoffner) Elek főmérnöknek, Szabó Károly hivatalnoknak a III. osztályú polgári hadi érdemkeresztet, Gyurátz László és Marton Sándor pályafelvigyázóknak a IV. osztályú polgári hadi érdemkeresztet adományozta. — Közélelmezési bizottsági gyűlés. A csütörtöki közélelmezési bizottsági gyűlés, eltekintve a lisztirodai esetre vonatkozó felszólalásoktól, elég simán és csendben tárgyalta le a polgármester által eléje terjesztett ügyeket. Leghosszabb vitát keltett a jövő évi lisztirodai vezetés és szervezés kérdése, ami végre is szerencsés megoldást nyert. A gyűlés elején a mult ülés jegyzőkönyvének felolvasása után elnöklő polgármester bejelentette, hogy az orsz. szénbizottság a helybeli cséplésre 30 waggon szenet igért. Ugyanő előterjesztette, hogy a Budapesten a liszt ügyében eljáró küldöttségnek sikerült a város részére az Országos Közélelmezési Hivataltól 3 waggon lisztet kapni, amit már báró Kürthy, a hivatal főnöke, ki is utalt. Mind a két jelentést tudomásul vették és báró Kürthynek köszönetet szavaztak. Egyben utasították a hatóságot, hogy már most gondoskodjék a julius 15-tői augusztus 15-ig szükséges lisztmennyiségről, továbbá 25 °/

0-náI több kukoricalisztet ne adjanak a lisztelárusítók a vevőknek. A dohánygyáriak abbeli kérelmét, hogy munkásaik részére a tömeg élelmicikkeket a lisztiroda hetenkint egy summában adja ki, elfogadják, hasonlóképpen teljesítik a Tisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének a cukorra vonatkozó ily értelmű kérését is. Hosszabb s elevenebb vita után elhatározták, hogy mindazoknál, akiknek a lisztiroda a kijáró lisztmennyiségnél kevesebbet számított ki, az adagokat utólagosan pótolják. A lisztirodát julius hótól aug. 15-ig Gráf Ödön vezeti. A jövő közellátási ciklusra a lisztiroda vezetése és gabona beszerzési módjának megállapítására, illetve tervezetének előkészítésére a v. főjegyző elnöklete alatt bizottságot küldenek ki, amelynek tagjai: Böhm Samu, Révész Arnold, dr. Kende Ádám, dr. Lakos Béla, Hajnóczky Béla, Langráf Zsigmond. Azonkívül fölkérik a polgármestert, hogy azonnal terjesszen kérelmet az illetékes főhatósághoz, hogy a város lakossága részére szükséges gabona beszerzésére a város területén túl, ha lehet, az egész megyére kapjon vásárlási engedélyt és már most biztosítson a város területén a lakosságnak annyi gabonát, amennyit tud. A lakosságot fel kell szólítani, hogy aki teheti, maga vásárolja meg egész évi szükségletét, vagy e végett egy szövetkezethez csatlakozzék. Örömmel vették tudomásul, hogy a városi mészárszékben a hús ára 6 K 50 f, amely a jövő héttől kezdve még egy koronával esni fog, továbbá, hogy a székben tüdőt, pacalt stb. állati belrészeket igen olcsó áron kaphat a közönség. — A v. hentesszék székállója ellen folyik a fegyelmi. — Az alispánt megkérik, hogy engedje meg a nem tenyészképes üszők levágását. Á város összevásárolja a zöldségféléket és központosítva árulja el, a v. kertészetet kötelezi több konyhanövény termelésére. Évtizedek tapasztalata, hogy testedzésre, bedörzsölésre, a betegségek elhárítására legjobb háziszer a BRÁZAY SÓSBORSZESZ!