Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.

1917-01-20 / 3. szám

A pamut-rendelet és a kis­kereskedelem.* Nem szabad szó nélkül hagyni azt az igazságtalanságot, mely a pamutáruknak foly­tonos bejelentésével főleg a kiskereskedőket sújtja. Távol áll tőlünk minden olyan szándék, mely akadályt kiván gördíteni azon nemes cél elé, hogy a katonaság, bármily módon is, szükségletét fedezhesse, nem szabad azonban ennek úgy történnie, hogy ezzel egy nagyon szerény anyagi viszonyok között lévő társa­dalmi osztály jelentékenyen károsodjék. Az egymásután megjelent pamutrendele­tek oly hirtelen jöttek és a bejelentésre oly rövid időt szabtak meg, hogy a kiskereskedők s?inte fejveszetten álltak. Hogy egy példát említsek, sok helyre a december 20-ig törté­rendő bejelentésekre vonatkozó felszólítás csak recember 18-án érkezett meg. E rendeletek, 'zt hangsúlyozni kívánjuk, kizárólag a kis­kereskedelmet érintették. A nagykereskedelem már korábban nagyon tartózkodó volt a véte­lektől és ha vett is, a vevőköre oly nagy volt, hogy ezt a mennyiséget könnyű szerrel és igen gyorsan elhelyezhette. Természetesen, ez egyáltalán nem áll a kiskereskedőre, akinek, dacára a nagyon magas áraknak, állandóan azon kellett lennie, hogy raktára szortírozva legyen és vállalnia kellett a magas árak rizikó­ját, hogy vevőinek állandó kiszolgálását bizto­sítsa, holott természetes, hogy neki is figye­lembe kell venni, hogy egyszer csak meg fognak szűnni a háborús magas árak és ha addig ügyes manipulálással le is tudja raktárát redukálni, az az állandó elv, hogy a lehetőség szerint mégis választékos raktár felett rendel­kezzék, az árak esésével okvetlen veszteséget idéz elő. Tehát veszteségre eleve számít a kiskereskedő, reménykedhetett azonban, hogy az üzlet folytonossága részben kárpótolni fogja. Megjött azonban a pamutrendelet, mely azok­nak az áruknak a birtokba vételét mondja ki, mely a kézmüáru-szakmának legnagyobb for­galmi cikkét képezi. És ha már megjött és ezzel együtt az a valószínűség is, hogy az árura tényleg szüksége van az államnak, miért kell éppen a kiskereskedőnek, aki tegyük fel, hogy tényleg keresett valamit régi raktárán, leadni ezt az összeget, azzal a differenciával, mely az ő bevásárlási ára és a rekvirálás alapára között van ? Ha az államnak szüksége van bármire, legyen meg a joga a mai viszonyok között azt a saját céljaira lefoglalni, azonban elvenni valakitől valamit 1*70 K-ért, amiért az illető 450 K és 5 koronát fizetett, nem hiszem, hogy az államnak célja volna. .Tessék hiteles számla szerint mindent átvenni, amire az államnak szüksége van, de épp azt az osztá­lyát a kereskedőknek, mely direkt érintkezett a vevőközönséggel és mely ügyelt, hogy á direkt fogyasztót minden viszonyok között kiszolgálhassa, — éppen ezt ilyen horribilisán megadóztatni, nem igazságos. * A Magyar Kereskedők Lapjának 1917 január 13-iki számából. Eladó ház. Pápa város legegészségesebb he­lyén, a város központjához közel egy újonnan épüSt modern lakház fürdőszobával, villanyvilágítással, vízvezetékkel s minden szükséges mellékhelyiséggel felszerelve, szabadkézből eladó. A pápai baka-diák.* Irta: Szász Károly. Metsző, hideg szél süvöltött végig a kis horvátországi patak völgyén, melyben a katona­ságtól betegsége miatt elbocsátott Petrovics Sándor ziháló mellel, verejtékező homlokkal gyalogolt. A patakocska sebesen ugrált kőről kőre, s vigan csevegett, mig a szegény elcsigá­zott obsitos-baka szomorúan, szótlanul ballagott mellette. A hegyek lassacskán kezdtek elmaradni s az ifjú és a patak sik rónára értek. S ime, egy­szerre szerepet cserélt a két vándor! Az imént vigan szökellő habok lassan, csendesen foly­dogáltak, — Sándor pedig — mintha új erő­höz jutott volna — ruganyos léptekkel haladt s ajkain vidám nóta csendült. Mi történt? Semmi egyéb, mint hogy az elnémult patak el­hagyta hazája határait, — Sándor pedig ismét hónába ért. Eddig nem gondolt semmi másra, csak hogy magyar földre érjen. Most már felmerült a kérdés, hogy a hazában merre térjen, mitévő legyen ? De nem sokáig tépelődött. Tudta, hogy jó barátai közül néhányan, Petrich Samu és Salkovics Károly is, e tanév­ben a reformátusok régi hires iskolájában, Pápán folytatják tanulmányaikat, — elhatározta tehát, hogy ő is odamegy. Petrich Samu kis szobácskájában készült a másnapi leckére, mikor a háziasszonya szo­bájába vezető ajtón lévő tenyérnyi kis ablakon át megpillantotta utána kérdezősködő Sándor barátja nyurga alakját. Szinte sirva fakadt Samu, mikor szemtől szemben állt az elrongyolt ruháju szegény bakával, ki kezében hatalmas vándor­botot szorongatott. — Beteg lett a testem, beteg lett a lel­kem is ott a katonáknál, — mondá Sándor, lepihenve egy székre. — Ha ezer esztendővel ezelőtt születtem volna, talán jól éreztem volna magamat Árpád apánk daliái közt, — de így !... Eh ! Fölcsapok ismét diáknak, fogadjatok ma­gatok közé, hadd haladjak kitűzött célom felé. Másnap Sándor már jelentkezett az isko­lában s fel is vétetett a gimnázium Vll-ik osz­tályába, egyelőre ideiglenes tanulónak. Hanem hát, bármilyen nagy legyen is valakinek a lelkesedése a tudományok iránt, s bármilyen erős is az akarata — laknia mégis csak kell valahol, s ennie is kell valamit, ugye­bár? Lakást és kosztot azonban abban a régi jó világban sem kapott az ember ingyen, csak úgy szép szóra. — Sándor barátunknak pedig nem hogy kevés pénze lett volna, hanem egy­általában nem volt pénze. Én uram Istenem, hogyan segítsen hát magán ? Nohát megjött a segítség is. Egyik új pajtása, Parragh Gábor azt mondta neki: — Lakik itt a szomszédban egy kiérde­mesült öreg pap, nagytiszteletü Török uram, kinek — mivelhogy szemevilága elveszett — én szoktam naponkint felolvasni, valami csekély dijért. — Én azt a kis fizetést könnyen nélkü­lözöm, tehát téged foglak magam helyett fel­olvasónak beajánlani s megkérem az öreg urat, hogy ennek fejében adjon neked naponta ebédet. Úgy is lett. De hát egy kis reggeli meg vacsora is kell ám az embernek, még ha szegény pápai diák is. No hát került az is. Mert most meg Petrich Samu lépett közbe s beszerezte Sándort Horváth ügyvéd úr házá­hoz, hol hősünknek az ügyvédi iratokat másol­gatni, meg a szőkefürtü kis Lenkét tanítgatni kellett, amiért aztán reggelin és vacsorán kivül még egy pár forintocskát is kapott havonkint. S hogy ne a rongyos bakaruhában kell­jen megkezdenie új életét, a jószívű pajtások hirtelenében egy öltözet ruhát is összeállítottak számára. — Ez az én kockás nadrágom éppen jó lesz neked Sándor, — mondá Petrich Samu. — Én meg ezzel a tubákszinü kabáttal segíthetlek ki — sietett kijelenteni Salkovics Karcsi. elvekre, megállapítandó, hogy a fentebb részletezett mennyiségnek mi lesz a marad­ványa abban az időpontban, amikor a nevezett nagykereskedő cégeknek januári ellátmánya kiszámításra és utalványozásra kerül, a megállapítandó maradványt a nevezett cégeknek januári ellátmányából levonni kívánom. Természetesen, ameny­nyiben a mai napon elküldött táviratomra a kereskedelmi miniszter Koréin Vilmos készletét zár alá veszi és rendelkezé­semre bocsátja, ezen kereskedőre nézve a tervbe vett beszámítás elesik. Veszprém, 1917 január 8. Dr. Véghely alispán." Mind a két alispáni leiratból vilá­gos, hogy a Koréin-cégnek küldött csak­nem 240 mm. kőolaj legalább is ható­sági jellegű volt és jelentékeny részében Pápa város lakosságának szólt, mert különben nem bizta volna a megye al­ispánja az elárusítását polgármesterünkre, így értelmezte ezt maga a polgármeste­rünk is, aki jelentette is az alispánnak, hogy általános a panasz a petróleum hiánya miatt s kér újabb intézkedést. Közben megbízta a rendőrkapitányt a Koréin Vilmos cégnél levő 81 mm. petróleum lefoglalásával. A kapitány foganatosította a rendeletet, de — érte­sülésünk szerint — eredménytelenül, mert már nem volt semmi belőle. Ezek az adatok igazolják álláspon­tunkat, t. i. azt, hogy a Koréin-cégnek a mult hóban kapott petróleumához, vagyis annak elárusításához szava volt a városnak is, tehát a mi lakosságunk­nak kellett volna nagyrészét kimérni. Hogy mit kapott a 28 ezer liter petró­leumból a mi közönségünk, bizonyítja a polgármester urnái tett számos panasz, a nevezett cégnél támadt tüntetés és a közismert tény, hogy sem intelligens, sem nem intelligens családnak nem jutott belőle egy csöpp sem, pedig ha legalább felét, 14 ezer litert juttatnak a pápaiaknak, hat hétre el lett volna látva közönségünk. Ily körülmények között nem a közjó érdekében cselekedtünk-e, amidőn ezt a petróleum-ügyet nyilvánosságra hoztuk és vizsgálatot követeltünk ? Mondhatja-e valaki, tehát a magát sértettnek tartó cég is, hogy rosszindulatú információn vagy tévedésen alapult a mi felszóla­lásunk? Ha tévedett valaki, a cég tévedhetett csupán. E tévedését valószínűleg az okoz­hatta, hogy noha a vármegye már decem­ber hóban tudott a cég nevére küldött kőolajszállítmányról, mégis január 3-án értesítette erről polgármesterünket, ami­kor a petróleumnak már csak hült helyét konstatálhatta a hatóságunk. Mi tehát korrektül és a nagyközön­ség eminens érdekét tartva szem előtt, jártunk el és követeltünk és követelünk is ebben a dologban szigorú vizsgálatot. A vizsgálat természetesen kiterjed arra is, hogy a maximális 52 fillér áron adták-e el a kőolajat! Mert értesülésünk szerint ez árnál jóval magasabban áru­sították. Igenis vizsgálatot kérünk! Gy. Gy. Szeretetadományokat kér a Had­segélyező Hivatal átvételi különítmé­nye Budapest, IV., Váczi-utca 38. Bővebbet e lap. kiadóhivatalában. * A „Nemes Ösvényeken" cimti most megjelent kötetből közöljük ezí a helyi vonatkozású érdekes históriát, mely részlet szerzőnek Petőfi életét szépirodalmi formá­ban tárgyazó, készülőben levő ifjúsági munkájából.

Next

/
Thumbnails
Contents