Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.

1916-02-05 / 6. szám

pl. Somogyban valóságos hadjáratot kellett indítani ellenük, amikor néhány fekete lelkű more beleharapott a fűbe. De nem jobbak a többieknél a mi saját külön cigányaink sem. Füstös „polgártársaink" nemcsak hogy maguk is loptak és raboltak, de földmives-iskola melletti tanyájuk élénken látogatott gyülekező helye volt a dicső „rokonodnak, akik bandákban innen indultak szét a környék falvainak fosztogatására. A rendőrségnek végül is erélyesen közbe kellett lépnie. Ez a közbelépés azonban véres kimenetelűvé vált, amennyiben egyik rendőr fegyverét volt kénytelen használni s egy cigány holtan maradt a küzdelem színhelyén. A sajnálatos esetről a következőkben számolunk be: A pápai cigány-familia. Amikor törvény rendelte el, hogy a kóbor cigányokat illetőségi helyeiken le kell telepíteni, nekünk id. Horváth József famíliája jutott. A família férfi-tagjai a már említett id. Horváth Józsefen kivül a fiai: ifj. Horváth József, Horváth János és a veje Kolompár József. Mind tagbaszakadt erős emberek. Az asszonyokkal és gyerekekkel együtt a család mintegy 15 tagot számlál. A cigányok a földmives-iskola mellett ütöttek tanyát, hol eleinte szellős sátorokban, néhány év óta pedig három, szilárd anyagból épitett házban laknak. A cigány-familia állandóan gondot okozott a hatóságnak. Minduntalan bepanaszolták őket. Utóbbi időben nagyobbszabásu rablásokról is érkeztek feljelentések ellenük, viszont azt is megtudta a rendőrség, hogy a rablóbandának „kültagjai" is vannak, akik állandó érintkezésben állanak pápai vér- és fajrokonaikka!, s rendszerint ezek tanyáján beszélik meg „működésűk" tervét, s ugyancsak ide hordják össze a lopott holmikat. A mult hét végén egy teveli asszony tett panaszt a rendőrségen, hogy a cigányok nála búzát és korpát loptak, észre is vette, hogy éjnek idején házánál jártak, de nem mert kimenni, mert attól félt, hogy leütik. Hajsza a cigányokkal. Mivel több terhelő adat merült fel a Horváth-famia ellen', a rendőrség megbízta két rendőrét, hogy a nyomozást a helyszínén ejtsék meg, s tapasztalataikról tegyenek jelentést. A rendőrök: Frisch Ferenc tizedes és Márkus Lajos rendőr mult szombaton délután 2 óra tájban szállottak ki a cigánytanyára. Ám a rendőrök jövetelét a cigányok megneszelték, s mintegy 10-en, férfiak és asszonyok, be nem várva a rendőrök megérkezését, elmenekültek. A rendőrök utánuk, s megkezdődött az izgalmas hajsza. A cigányok az Öreghegynek, majd Igarpusztának vették útjokat, a rendőrök mindenütt a nyomukban. A hajsza a két rendőrre nézve elég veszedelmes volt, mert a cigányok sokszor valóságos sortüzet zúdítottak feléjük, csak úgy röpködtek körülöttük a fegyverek golyói. Néhány lövést a rendőrök is adtak le, de — szerencsére — az ellenfelek golyói egyetlen egy esetben sem találtak. A menekülő cigányok Igar-pusztáról a teveli szőlőhegyekbe tértek be. Itt Mészáros Máté teveli gazda őrizte búzáját puskával kezében a varjak ellen és sejtvén, hogy a cigányok nem passzióból törtetnek keresztül a szőlőkön, rájuk kiáltott, hogy álljanak meg, de a cigányok egyike megfenyegette, hogy ha őket feltartóztatni akarná, beléje lőnek. Mészáros jobbnak látta útjokra engedni őket. A rendőrök aztán elzavarták a cigányokat egész a Tevel és Tapolczafő közötti határig, de mivel közben leszállott az este, 6 óra felé abbahagyták az üldözést s 8 óra tájban holtra fáradtan visszaérkeztek Pápára. A halálos lövés. A cigányok elmenekülése azonban csak színleges volt, éjjel visszasomfordáltak Pápára, s továbbfolytatták garázdálkodásaikat. A rendőrség tehát nagyobb rendőri készültséget küldött ki letartóztatásukra. A készültség 5 főből, névszerint Kauker Ferenc, Edvi József tizedesekből és Márkus Lajos, Kun Pál, Takács János rendőrökből állott. Kedden délután 2 órakor mentek ki hozzájuk a rendőrök, s úgy osztották ki maguk között a szerepeket, hogy 2—2 ember száll meg egy-egy házat, a harmadikat pedig, amelyben Horváth János lakott, Márkus rendőr egymaga. Mikor a házak közelébe értek, Horváth fejszével kezében a konyhaajtóban állott. Mint egy 10 lépésről rászólt a rendőr: — János, tedd le a fejszét! — Nem teszem bizony, — volt rá a dacos válasz. A rendőr többször megismételte figyelmeztetését, s mindannyiszor tagadó választ kapott. Közben a rendőr mintegy két lépésnyire megközelítette, kezében revolvert tartva, a cigányt, s ekkor erélyesen felszólította a törvény nevében, hogy a fejszét tegye le és adja meg magát. Erre a cigány neki dühödve az éles fejszével teljes erejével a rendőr felé sújtott. Széthasította volna, ha a rendőr félre nem ugrik. Egy pillanat múlva a cigány újra ütésre emelte a fejszét, de ekkor a rendőr elsütötte revolverét s a hatalmas szál cigány nagy zuhanással hanyatt vágódott a konyha földjére. A lövés zajára a másik házakból társuk segítségére akartak rohanni a cigányok, de a konyhaajtóban töltött revolverekkel álló rendőrök ebben megakadályozták őket, így nagyobb vérontás nem történhetett. A súlyosan sérült cigányt a rendőrök a saját kocsijára helyezték s beszállították az irgalmasok kórházába, de mire ide értek vele, meghalt. Helyszíni szemle, boncolás. A. rendőrök az esetről azonnal jelentést tettek a rendőrkapitánynak, aki pedig sürgősen értesítette a veszprémi kir. ügyészséget, melynek vezetője: Lányi Sándor ügyész csütörtökön reggel Pápára érkezett s a cigányok tanyáján helyszíni szemlét tartott, megtette továbbá az ilyen esetben szükséges intézkedéseket. Csütörtökön délután megtartották a hivatalos boncolást is. A bizottság elnöke dr. Fiiredy Gyula járásbiró volt, a boncolást dr. Kövi József járásorvos és dr. Kreisler Károly orvosok végezték, a jegyzőkönyvet Virágh János járásb. irnok vezette. Megállapították, hogy a halált a lövés idézte elő, amely nemesebb belső szerveket roncsolt szét. A golyó a szegycsonton hatolt be a testbe és a medence jobb oldalán akadt meg. A gyász. A temetés. A renitens cigány agyonlövetése a városban nagy szenzációt, a cigányok körében pedig érthető konsternációt keltett és a maguk módja szerint mélyen meggyászolták az élete delén rendőrgolyótól elpusztult társukat. Az asszonyok lenyírták hajukat, a férfiak letépdesték magukról ingeiket, össze-összeültek s valami sirónyöszörgő gyász melódiát dúdoltak, így adván bánatuknak külsőkép kifejezést. A temetés csütörtökön délután volt az Irgaltnasrend kórházának udvaráról. A cigányok nem sajnálták a költséget, drága koporsóba helyeztették halottukat s meghúzatták rája a harangokat. A ritka temetésre óriási kíváncsi közönség jött össze. Zsúfolva volt a kórház udvara, s a rendház előtt a széles kocsiutat is teljesen elfoglalták az érdeklődők. A környékbeli cigányok szintén nagyszámban jöttek be a temetésre, de ezeket — igen helyesen — nem bocsátotta a rendőrség a ravatalhoz, nehogy a cigányvér kilobbanásából valami baj történjék. Az alsóvárosi temetőben hantolták el a dráma áldozatát. Mit mondanak a cigányok? Beszéltünk az esetről a cigányokkal is. Az öreg Horváth János volt a szószólójuk. Persze, az ő előadása szerint a cigányok olyan ártatlanok az egész dologban, mint a ma születetett bárány. Ők bizony nem loptak és nem raboltak. Nincsenek is rászorulva, van elég pénzük. Az agyonlőtt Horváth Jánosnak is a tiz és 20 koronás bankók mellett ezres bankó volt a zsebében. A véres esetre vonatkozólag pedig azt mondták, hogy a rendőr felszólítására a cigány, aki az udvaron fát vágni készült, a fejszét künnhagyva szépen bement a konyhába, s ott a rendőr egyszerűen lelőtte. Ezt a naiv mesét azonban senki sem hiszi el nekik. * Emberi szempontból mindenesetre sajnálatos, hogy a garázdálkodó cigányok megrendszabályozása egy élet kioltásával végződött. A cigány is ember, férj és apa volt, akinek élete kedves volt hozzátartozóinak. De a véres eset intő például szolgálhat Faraó népének, hogy a hatósággal szembeszállniok oktalanság s ők sem állanak a törvényen kivül, amelynek megvédelmeznie a közbiztonságot még az ilyen szomorú következmények árán is kötelessége. N. F. HETI ÚJDONSÁGOK. Válasz a Pápa és Vidékének. Azokra az észrevételekre, amelyek Strommer Viktorinnak a katholikus nővédő-egyesület hangversenyén mondott beszédéről e lapokban megjelentek, „egy jelen volt világi" válaszol a Pápa és Vidéke mult heti számában. A cikkíró e válaszában vitatkozik velünk, holott nekünk nem lehet semmiféle vitánk vele, aki Strommer Viktorin beszédének lényegét javított kiadásban reprodukálja. Sőt ki kell jelentenünk, hogyha Strommer Viktorin csak azt mondotta volna, amit a „jelen volt világi" neki tulajdonít, a^kor a P. H. megjegyzései sohasem láttak volna napvilágot. Ámde emlékeztetnünk kell az igen tisztelt Cikkíró urat arra, hogy Strommer Viktorinnak a patronázsmunkáról és a lélekmentésről szóló beszédében a „kizárólag", a „csakis", az „egyedül" kifejezések nagyon sürün fordultak elő a kereszténység, a keresztény világnézet és a keresztény szellemmel kapcsolatban. Nem a „keresztény" szó provokálta a P. H. észrevételeit, hanem az, amit az illusztris szónok oly sokszor emlegetett, t. i. az „egyedül", a „kizárólaga „csakis" szók használata egy oly társaságban s különösen egy oly városban, ahol a szeretet munkájából mindenkor nagy részt kértek maguknak azok is, akiket Strommer Viktorin nem számít az egyedül, a kizárólag és csakis szók által vont hetedfélszáz milliós határok közé. Kérdezze meg a jelen volt világi úr a pápai patronázs hivatalos vezetőjét, hogy milyen harmonikus és szeretetteljes összműködést folytat egy-egy gyermekbirósági eset kibogozása körül pl. Tomor Árkád tanár úr a patronázs nem keresztény felekezetű szerepvivőivel, s akkor be kell látnia, hogy épen Pápa városában s abban a társaságban, amelyben meghívott vendégek gyanánt a szeretet munkája iránt való érdeklődésből más felekezetüeknek oly nagy serege gyűlt egybe, kár volt, sőt súlyos hiba volt annyiszor hangoztatni az egyedül, a csakis, a kizárólag szókat. — Fenkölt gondolkodás. Mult hó 30-án elhalt városunkban Nagy Ferenc kapus, aki 44 évig szolgálta becsülettel a pápai Esterházy grófi uradalmat. 31-én délután helyezték a hü szolgát a kálváriái temetőben örök pihenőre. Utolsó útjára elkísérte a grófi uradalom személyzete, s a végső tiszteletet megadta neki a hitbizomány urának fenkölt gondolkodású nővére Esterházy Mária Anna grófnő is, aki a temetőben mindaddig ott maradt a simái, amig azt teljesen fel nem hantolták. Az egyszerű szolgának ez a szép megbecsültetése a legigazibb felebaráti szeretetről, a legnemesebben érző szívről tesz tanúságot, s a grófnő iránt a legmélyebb tiszteletre indít. — Mezőgazdasági bizottsági ülés. A városi mezőgazdasági bizottság mult vasárnap ülést tartott, amelynek tárgya volt a tavaszi munkák zavartalan biztosítása. A gyűlés határozatából kifolyólag javasolja a vármegyei intéző bizottságnak, hogy tegyen lépéseket az iránt, hogy vetőmag hiányában másféle mag beszerzéséről történjék jó előre gondoskodás. A tavaszi munka megkezdése alkalmával a gazdasággal foglalkozó s katonai szolgálatot teljesítő egyének bocsáttassanak hosszabb szabadságra, végül, hogy az igavonókban észlelhető hiány pótlására kölcsönöztessenek ki a gazdáknak a lókórházakban levő s mezei munkára már használható lovak. — Előadás kisgazdák részére. Kajdacsy Endre, a vármegyei gazdasági egyesület ügyvezető titkára, e hó 6-án d. u. 6 órakor a városháza tanácstermében a kisgazdáknak előadást tart a háborús gazdasági munkálkodásokról.