Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.

1916-11-11 / 46. szám

PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfixetéti árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: D" KÓROS EJ NDRE. Kiadóhiratal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Gigler Béla urak üzletében is. Rendet kérünk ! Már többizben akartunk lapunk vezető hasábján felszólalni az ellen a botrányos állapot ellen, amely egyidő óta minden trafik-eladáskor a nagy dohányáruda előtt és mellett, a Fő-utcánkon uralkodik. Tudjuk azt, hogy más városokban is voltak és talán most is vannak zavarok a dohányárusító boltok előtt. Ámde akkora rendetlenség, olyan nagy és minden rendőri tekintéllyel dacoló csoportosulás és sokszor életveszélyes tülekedéstolakodás, a mi véleményünk szerint, még a legkisebb s legeldugottabb községben sem fordulhat elő, mint amilyenre példát szolgáltat a mi városunk. S mindez az ormótlan rendetlenség ott van a város egyik^ legforgalmasabb pontján, ahol a Fő-útba három oldalról futnak be igen forgalmas utcák. Néha napokig tart ezen a helyen a néptömeg egymásra torlódása; napokig hallható a szinte forradalmi zsivaj, közbeközbe nem épületes kifakadásokkal s trágár megjegyzésekkel, durva káromkodásokkal variálva. A békés polgárok már messzire kerülik e trafik-vásárt, nem akarnak a huszárságtól nyitva tartott, de szűkebbé szorított kocsiúton járni, mert félnek az ott keresztül haladó kocsiktól, szekerektől, a nagy lármában nem hallják zörgésöket s könnyen baleset érheti őket. De a gyalogjárón sem akarnak menni, mert ott meg csak verekedéssel és oldalbalökések elszenvedésével folytathatnák útjokat. Inkább hát más utcákba térnek, ahol nem fenyegeti veszedelem s ha kerülővel is, de mégis baj nélkül célhoz érnek. Az ég szerelmére! Nincs a rendőrkapitányságnak ereje és tekintélye hozzá, hogy ez a skandalum ne ismétlődjék meg? Vagy nincs hatóságunknak terve arra, hogy ezt az állapotot megszüntesse ? Nem tudnak-e, nem mernek-e cselekedni? Más városokban erélyesen vetették végét ennek a cigányvásárnak. Nálunk sem várhatunk a rend-csinájással tovább! Elég volt a türelemből. Elég volt nekünk, békés polgároknak a botrányokból; s abból, hogy katonai segédlettel s kordonnal kelljen biztosítani számunkra főutcánkon a szabad járást. Egyelőre nem keressük, hogy hol a hiba, csak megállapítjuk a tűrhetetlen rendetlenséget, a valóságos szégyenfoltot és kérjük, de, a leghatározottabban, a rendcsinálást. Reméljük, nem kell megismételnünk e felháborodásunkat. Érdeklődő. Közös konyhák, közös éttermek. A háború — sajnos, hogy ennek kellett jönnie — sok mindenre megtanított bennünket. A többek között megtanított a takarékosságra. Nem mintha talán a béke boldog korszakában túlköltekezők lettünk volna, mert hiszen a bőség szarujából akkor is csak a kiváltságosaknak jutott, de annyi bizonyos, hogy a háború kényszerhelyzete folytán reájöttünk, hogy ezt is, azt is csinálhattuk volna bizony azelőtt is másként, s megjelölve látjuk magunk előtt az utat, amelyen a jövőben gazdasági életünk berendezése terén haladnunk kell. Szükségünk van erre az iránymutatásra, mert — azt hisszük — a háború után is még jó ideig a háború gazdasági behatása alatt fogunk állani és csak lassan simulnak el a hullámok, melyeket a rettenetes idők zivatara vert békés polgári életünk vizein. Takarékosság, az élet gazdaságos beosztása menthet meg — az állam igazságos teherelosztásán kivül — bennünket attól, hogy háztartásunk egyensúlya fel ne boruljon. Áll ez az egyesre, az egyes ember életére, s az emberek összeségére: a társadalomra egyaránt. A takarékosság elve pedig mindinkább rávezet bennünket a társulásra, a szövetkezésre, a kommunizálásra. így jöttek létre városokban a közélelmezési intézmények, közös élelmiszerüzemek és közös háztartási raktárak, melyek nélkül a szegényebb néposztály és a középosztály a h.áboru alatt megélhetésében beláthatatlan katasztrófák elé jutott volna, még kevésbbé védekezhetvén magára hagyatva a rabló lelketlenségével fosztogató uzsora túlkapásai ellen. Ezek a körülmények, a megélhetési viszonyoknak az egyesekre, a családokra ólomsúlyként nehezedése adta az eszmét Győr város gondolkodó polgármesterének, hogy városi közös konyha, illetőleg közös étterem felállítása érdekében a lapunk múlt számában említett akciót megindítsa. Az eszmét a magunk részéről ismételten melegen üdvözöljük és őszintén kivánjuk, hogy mielőbb megvalósulhasson, a megvalósult intézmény virágozhasson és követendő például szolgálhasson Magyarország többi városainak nemcsak most, a háború idején, hanem a béke óhajtva várt idejében is. Mert a köz-, de főként az egyesek szempontjából a családi háztartások mai berendezettsége éppen nem mondható gazdaságosnak, takarékosnak. A külön családi háztartásokkal rengeteg pazarlás áll elő anyagban, energiában. Hogy kis körből vett példával illusztráljuk állításunkat, kérdjük, azon a tűzhelyen, amelyen most egy 4—5 tagu családnak a napi élelmét elkészítik, s azzal a tüzelőszerrel és azzal a munkaerővel, amely ez ételek elkészítéséhez szükséges, nem lehetne-e — mondjuk csak — két család élelmét előállítani — eltekintve attól, hogy a felhasznált élelmicikkekben is volna megtakarítás elérhető, mert bizonyos, hogy ahány család külön főz, annyiszor származik kevésbbé, vagy egyáltalán nem értékesíthető ételmaradék. A feltett kérdésre, azt hisszük, mindenkinek igen-nel kell felelnie. S ha az előny már kicsiben mutatkozik, mennyivel nagyobb megtakarítás volna elérhető, ha sok családnak az élelmezése történnék egy közös konyhán, egy közös étteremben, amely — mint a tervezett győri közös konyha — nem magánvállalkozásban nyerészkedésből alakulna, hanem olyan erkölcsi testület tulajdonában és vezetése alatt állana, mint amilyen pl. a városi hatóság. Egy-egy város egyeteménél ily módon óriási megtakarítás volna elérhető, ami magával hozná az egyesek és a köz vagyoni jóllétének emelkedését. Háziasszonyaink meg — véleményünk szerint — különösen örömmel fogadnák a közös konyhák létesítését, mert azok a háziasszonyok, akiknek nem áll módjában kellő cselédséget tartani, a mostani rendszer mellett a konyhának valósággal sajnálatraméltó rabszolgái, akik reggeltől estig le vannak kötve a naponként ismétlődő, testet-lelket ölő egyforma munkának. A közös konyhák, közös éttermek eszméje egyébként nem új keletű. Többféle formában már rég idők óta megvalósították. Pl. a katonaságnál, amelynek legénysége, tisztikara közös konyháról étkezik; egyes tanintézeteknél, ahol a tanszemélyzet és növendékek részére köztartások állanak fenn; egyes gyári vállalatoknál — hogy többet ne említsünk, a pápai dohánygyárnak is volt a legutóbbi időkig közös étterme a munkások részére —, stb. Rokon vonatkozásúak a népkonyhák is, habár ezek olcsóságát elősegíti a jótékonyság is. S mindenütt, ahol ilyen közös konyhák vannak, az élelem előállítása határozottan olcsóbb, mint a magánháztartásban, már csak azért is, mert a szükséges cikkek nagyban való bevásárlásánál is többféle előny érhető el. Első tekintetre talán a konzarvativ gondolkozásuak előtt idegenül hangzik a közös konyhák, közös éttermek felállításának eszméje, de aki számol a gyakorlati élettel s szem előtt, tartja a számok megdönthetetlen eredményét, az kell, hogy belássa a közös konyhák nagy gazdasági előnyeit és velünk együtt óhajtja, hogy minél több város kövesse Győr város példáját. A háborúból, ha már olyan nagy kárunk van belőle, tanuljunk — takarékosságot. N. P. Ne feledkezzünk el a pápai hadikórház sebesültjeiről. |||||l!lll!!!!l!IUfil I I § 75%-os árammc útaKariíás Ragyogd, fehér fénnyeléé