Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.
1916-08-12 / 33. szám
A holnap asszonya. Mi magyarok igen büszkék vagyunk ezer éves alkotmányunkra, melynek eredetét a vérszerződésig tudjuk visszavezetni, ennek alapján arisztokratáknak érezzük magunkat az európai népek között. Szabadságtisztelők és szabadságvédők vagyunk és jogainkra igen-igen féltékenyek. Segítettük, bátorítottuk más nemzet szabadságharcát és önérzetünkben nem fogadtunk el leckét másoktól. Azonban a magyar asszony helyzetére nézve nem oly megértő a köztudat, mint azt a magyar nő múltjával és jelenével bőségesen kiérdemelte. A „lovagias" magyar ember „megbecsüli" asszonyát, de sohasem ismerte el önmagával egyenrangúnak, egyenlő értékűnek. Az asszony másodrangú ember, „ura" után lépked az úton és sokhelyen csak utána és fia után nyul az ételhez. A müveit osztály férfia csupán szórakozásaiban keresi a nő társaságát. A közhit szerint az asszony maga sem kiván jobb sorsot, teljesen meg van elégedve helyzetével. Hogy ez nem áll, kitűnik azokból a régi okmányokból, amelyek bizonyítják, hogy a régi magyar asszony 1848 előtt a mainál több joggal rendelkezett: követet küldhetett az országgyűlésbe és Kossuth Lajos is egy asszony követe gyanánt került oda. Ma, mikor a mindkét nemre kiterjedő iskolakötelezettség lehetővé tette értelmessége fejlesztését, mikor a gazdasági fejlődés, a háziipar legtöbb ágának gyáriparrá fejlődése sok százezer asszonyt szóllított ki otthonából, a magyar nő önérzete fokozódott és tudatossá vált. A háborús kor izzó levegője gyors hajtásra kényszerítette a magyar nő gazdasági önállóságának zsenge növényét és bármily kevéssé örvendetes e fejlődés okozója és hirtelen menete: ezzel most már számolnia kell mindenkinek, feministának és a feminizmus ellenségének egyaránt. A háború készületlenül kényszerítette bele a nőt mindenféle munkakörbe, mert fenn kellett tartani önmagát, családját és a nemzet gazdasági életét. A közgazdaság fontos tényezőjévé lett. Számtalanszor állott eddig szakképzettség nélkül munkába, most pedig arra ébred, hogy a kiképzés lehetőségét elzárták előle csaknem mindenütt, ahol jól fizetett munkához vezet. Az állam az iskolákra szánt amúgy is csekély összegnek csupán kis töredékét költi lányiskolákra, a legtöbb szakiskola: gazdasági, erdészeti, bányászati akadémiák, felső ipariskolák, a kertészeti tanintézet, a vidéki gimnáziumok, az egyetem jogi fakultásai stb. csupán fiunövendékeket fogadnak be. Kizárják a nőket a szakképzésből még a szakszervezetek is, teljesen érthetetlen, megfoghatatlan elvek szerint, még a legősibb női foglalkozásokból is, mint például a cukrászipar szakmunkájából. Szakképzettség hiján pedig természetesen rosszabb díjazással kell beérniök, a munkaadók pedig sietnek ezt kiaknázni a férfiak és a csekélyszámu jó kiképzést nyert nő kárára. Ezeken a mindenkit sújtó gazdasági bajokon csak törvényhozási úton lehet segíteni. Csak ennek segítségével érhetik el, hogy minden iskolát megnyissanak a nők előtt és, hogy a munkát értéke szerint és nem ahhozképest kell díjazni, hogy nő, vagy férfi végezte-e? Magyarországon régebben a nő magánjogi helyzete jobb volt, mint más országokban, másutt rendelkezett a férjes asszony saját vagyona és keresete fölött, nem ismerték a házastársak közszerzeményét, az özvegyi jog sem volt annyira méltányos, mint nálunk. Annál sajnálatosabb, hogy külföldön állandóan javult a a nő magánjogi helyzete, nálunk nem haladt a korral, nem módosult a gazdasági viszonyok változásával. Már másfél évtized óta dolgoznak törvénytudósaink egy új polgári törvénykönyv tervezetével, ebből azt a reményt meríthettük, hogy ismét visszahelyezik a magyar nőt régi magánjogi helyzetébe, amelyben az európai nők közt legbecsültebb, legméltányosabb helyzetű volt; hittük, hogy ebben a törvénykönyvben, amely megveti a magyar nő jövőbeli helyzetének alapjait, törvényalkotóink figyelembe veszik e modern törvényhozás tanulságait. Keservesen csalódtunk! A tervezet szerint a feleségnek jövőben is parancsol az ura, övé a „döntő" szó a családi ügyekben. A nő változott gazdasági helyzetét csak annyiban veszi tudomásul a törvényjavaslat, amennyiben háromszoros kötelességgel terheli meg, a ház rendbentartása mellett szükség esetén köteles férjét munkájában támogatni, sőt önállóan is keresni. Még ezen a tervezeten is rontott a képviselőház jogi bizottsága, amely teljesen semmibe vette a nők kívánságait. Serényen szervezik most a közegészségügyet, talán kezdik belátni, mily végzetes tévedést követett el az államhatalom, mikor teljesen elhanyagolta a nő gazdasági helyzetének biztosítását, képességeinek érvényesítését, holott ez lett volna az a szilárd talaj, amelyen egészséges nemzedékek jövője megalapozható. Csak a nő gazdasági helyzetének biztosításával, képességeinek érvényesülésével juthatunk arra a tisztább erkölcsi alapra, amely az egészséges új nemzedék nélkülözhetetlen előfeltétele. Hogy megkezdhessék a társadalmi helyzet javításának korszakalkotó nagy munkáját, a nőknek türelmetlenül sürgetniük kell azt a szerszámot, amelyek segítségével ez a munka elvégezhető : a minden téren való teljes érvényesülést. Ha a világ minden táján minden asszony egyöntetűen és egyértelműen fog munkához, meg tudják teremteni azt a világot, amelyben élni érdemes, amelynek benépesítését örömmel vállalhatják, amelyben az emberek nem dúlják fel egymás békéjét, boldogságát, nyugalmát. íMellerné Miskolczy Eugénia. HETI ÚJDONSÁGOK. Visszaemlékezés. A Felicián-ünnepségnek nem szabad feledésbe mennie; kell, hogy maradandó emléke legyen. Állítsunk maradandó emléket P. Feliciánnak : szervezzünk Pápán egy gyermekkart, amely Felicián szellemében és módszere alapján művelje azt az énekművészetet, mely, amidőn hallottuk, magasabb régiókba emelt és soha nem tapasztalt lelki élvezetet nyújtott mindannyiunknak. Mint egyszerű laikus, a dolgot úgy fogom fel, hogy megfelelő hanganyag Pápán éppúgy található, mint Pozsonyban, csak meg kell válogatni és munkába állítani. Igaz, hogy ez a „csak" itt a legnehezebb; de feltehető, hogy ott, ahol szaktudás, oly őszinte lelkesedés nyilatkozik meg a lefolyt Felicián-ünnegségek ismertetésével kapcsolatban, mint azt egyik helyi lapban olvastuk, ott a megfelelő talentumu vezetőegyéniségre is bízvást számíthatunk. Ne feledjük: nem arról van szó, hogy ez az új énekkar képes legyen „rablóvezéreket kezes bárányokká tenni, betegeket gyógyítani, halottakat feltámasztani, sőt még ellenségeinket is kibékíteni" ; hanem csak arról, hogy az új énekkar legyen a Felicián-kar nagy művének halvány utánzója, amely szorgos munka, lelkes vezetés mellett a tökély magas fokára emelkedhetik és sok-sok örömet szerezhet majd a pápai közönségnek. A Felicián-ünnepség rövidsége miatt álomnak látszik csupán. Akit a Gondviselés teremtő erővel ajándékozott meg, legyen rajta, hogy Pápán ezen álom az indítvány elfogadásával s keresztülvitelével örök valósággá legyen. Egy érdeklődő. — Katonai kitüntetés. Kovács Lajos cs. és kir. 19. gyalogezredben főhadnagyot, a pápai ref. kollégium kitűnő tornatanárát, Őfelsége a király az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartása elismeréséül a katonai érdemkereszt hadiékítményes 3. osztályával tüntette ki. — Tanfelügyelőnkről. Dr. Vértesy Gyula, Veszprém vármegye kir. tanfelügyelője, gyógykezeltetése végett jelenleg Gleichenbergben tartózkodik, ahol — mint örömmel értesülünk — állapota javul; de a kúra természetesen hoszszabb időt fog igénybe venni. — A pápai kaszinó folyó hó 15-én d. u. 3 órakor a városháza nagytermében közgyűlést tart, melyre ez úton hivja meg tagjait az elnökség. — Közélelmezési bizottsági gyűlés. F. hó 9. és 11-én nevezett bizottságunk igen fontos ügyekben tanácskozott és hozott határozatokat. Az első napon az elnöklő polgármester jelentéseit terjesztette elő. Ezek szerint a vármegye alispánja rövid határidővel biztosítja a polgármestert, hogy a városnak abbeli kérelmére, mely szerint a gabonavásárlási engedélyt hatóságunk más községek területére is megnyerje, sürgősen megkapja az illetékes minisztérium döntését. Továbbá a H. T. R. igazgatósága közli, hogy az augusztus 15-ike utánra kért 15 waggon lisztet iparkodnak idejében ide szállítani. Majd felszólalás történt az iránt, hogy a hatóság adjon most is elegendő lisztet elárusítás végett a városi üzleteknek, mert egy pár nap óta az üzletekben nincs liszt. A polgármester a helyzet jobbra fordultát e hó 15-ikére Ígérheti, mivel kellő mennyiségű lisztünk csak akkor lehet. Bogár István, a városi nyultenyésztőtelep felügyelő vezetője részletesen elősorolja mindazokat a beruházásokat, amelyek a telep célszerűsége és jövedelmezősége szempontjából szükségesek. Az előterjesztést tanulmányozás és esetleges végrehajtás végett kiadják a tanácsnak. Langráf Zsigmond előadása alapján megállapítják az augusztus 15-ike utánra a lisztek árát, és pedig a nullásliszt ára kilogramonként 1 K 4 fillér, a főzőé: 66 fillér, a kenyér liszté: 48 fillér. Hosszadalmas vitát keltett a kenyér árának megállapítása. Ugyanis a bizottság több tagja azt indítványozta, hogy más városok mintájára a kenyér kilogrammja egyenlő árus legyen azon liszttel, amelyből készült. Az ellentétes vélemények végül is oda vezettek, hogy e tárgyban előbb meghallgatják a helybeli pékmestereket s csak azután határoznak véglegesen. 11-én folytatta a bizottság ülését, amikor is elhatározták, hogy a kenyér kilogrammjának ára egyenlő a liszt árával, de ennek ellenére a pékek a lisztet a kezelési költség leszámításával veszik át a lisztirodától. Azt a javaslatot, hogy a ref. konviktus számára is a városi husszék szállítson sertéshúst, mindaddig függőbben hagyják és nem tárgyalják, amig hivatalosan nem tudják meg, hogy a vállalkozó a szerződésben kikötött sertésmennyiséget mind leöli-e. Végül megállapították, hogy a liszt kicsinyben elárusításáért a kereskedőknek waggononként 200 K elárusító díjat fizetnek. — Gyász. Schulz-Leitershofen Klotár magánzó, aki csendes visszavonultságban élte szép öreg kora napjait Jókai Mór-utcai palotájában, e hó 7-én este 10 órakor 85 éves korában szelíden elhunyt. Holttestét 9-én délután 5 órakor szentelték be lakásán, másnap reggel pedig Lovászpatonára szállították s ott helyezték örök nyugalomra. Halálát neje, szül. Wallis Júlia grófnő, valamint előkelő rokonság gyászolja. — Hivatalvizsgálat. Dr. Bachberger József miniszteri titkár és Takács Béla miniszteri számtanácsos, mint az Állami Munkásbiztosítási Hivatal kiküldöttei, a hét elején több napon át vizsgálatot tartottak a helybeli munkásbiztosító pénztárban. Tekintettel a pénztár nehéz anyagi helyzetére, nagy mérvben felszaporodott tartozásaira, akként intézkedtek, hogy a hadbavonult pénztári tisztviselők eddig folyósított fizetését szüntessék be, az itthonmaradt tisztviselők 20%-os drágasági pótlékát vonják meg, s a járulék hátralékokat kíméletlen szigorral hajtsák be. — Csak sajnálni lehet, hogy a még pár év előtt is virágzó pénztár ilyen szomorú viszonyok közé jutott. csecsemő/t gyermekek és lábadozók legjobb tápláléka gyomor-és bélbetegségek után. Mindenkor kapható. *• Próbadobozt és tanulságos orvosi könyvecskét a gyermeknevelésről teljesen dijtalanul küld a Nestlé-féle gyermekliszt társaság, Wien, I., Biberstrasse 40. e.