Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.

1915-05-22 / 21. szám

HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: KŐKÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Második hadi kölcsön. A haza ügye ismét áldozatra hivja fel a polgárokat. A hosszas háború és az ujabb veszedelem, amely most támadt ránk váratlanul, arra kényszerítik kormányunkat, hogy a hadjárat folytatására szükséges anyagi fedezetről gondoskodjék még idejekorán. Csodálatraméltó a nemzet eddigi magatartása a háborúban. Lelkesedéssel és férfias elhatározással indult a ráerőltetett harcba; vérét a csata mezején hősi elszántsággal ontotta; az itthonmaradottak pedig milliárdokat ajánlottak fel a hadi kiadásokra; aki csak tehette, sietett badbavonult polgártársa árván maradt földjét megmunkálni, bevetni, gondozni és az egész békés társadalom teljes erejét vitte a szent cél oltárára: gondját viselni az itthon hagyott árváknak, bús feleségeknek, mindennapi kenyerükről gondoskodni és a harctér sebesültjeivel elfeledtetni a véres viharu, borzalmas csaták és szenvedések keserveit. Ilyennek, hősnek mutatta magát Európa előtt egész nemzetünk. Ámde a nagy áldozatkészségre, amelylyel eddig oly lélekemelöen szolgálta megtámadott hazája szent ügyét, még mindig szüksége van a honnak. Észak határain véres fejjel vonul vissza az ádáz ellenség gigászi csapásainktól megrémülve, de azért még mindig boszura szomjas fogait vicsorítja felénk s végleg letörve nincs. Délen, ahonnan, a szövetségi hűség becsületében bizva, ha nem is támogatást, de legalább nyugalmat reméltünk, orvkezek emelkedtek fel ellenünk, hogy szorult helyzetünkben megraboljanak. Ily körülmények között kell-e csak egy igaz honfinak is bővebben megmagyaráznunk, hogy mindannyiunknak segítségül kell sietnünk azon a téren, amelyre a hon veszélyeztetett hajóját erős kezekkel irányító kormányunk hiv. Újra hadi kölcsönért .fordul a kormány a nemzethez. Nem ajándékot kér — noha a mai napokban ehhez is jussa volna —, hanem kölcsönt, olyat, amely után bö kamatot fizet. Nem akarom e pénzmüvelet anyagi hasznát fényesebb világításba helyezni, nehogy e fény elhomályosítsa azt a szentséges célt, amelyre e kölcsön kéretett s amelyért az anyagi haszon minden vágya nélkül feláldoznia kellene filléreit valamennyi honfiúnak, minden honleánynak. Akiknek tehát adatott, erejükhöz mérten jegyezzenek e kölcsönből. Szinte a többszörös kötelesség parancsszavával sülyosodik e felhivás azokra, akiket a mai súlyos napok nemcsak, hogy nem tettek szegényebbé, hanem váratlanul meggyarapítottak. A haza hiv mindnyájunkat. Álljunk oldala mellé valamennyien s hozzuk filléreinket dicső lángokkal égő oltárára. Gy. Gy. Apró megjegyzések. A tej. A mai rettenetes drágaságban, amikor nap-nap után aggódva vetjük fel a kérdést, hogy mit együnk, mert mindennek az ára megfizethetetlen, némi megnyugvásunkra szolgált, hogy a tej ára — a mai viszonyok között •— tűrhető volt. Sőt abban reménykedtünk, hogy tavasz jöttén, amikor a drága téli takarmányozás helyett aránytalanul olcsóbban a nagy természet látja el illatos füvei, bő tejhozamu táplálékkal a jámbor tehénkéket, magától értetődőleg — mint máskor is szokásban volt — a tej ára alább száll, s még gyakrabbam szerepelhet ez a könnyű, egészséges nyári eledel az agyonsanyargatott családok asztalán. Sajnos, csalódtunk. A tej ára nemhogy alább szállott volna, hanem még inkább drágult, s ma 30—32 fillér városunkban egy liter tej ára. A spekuláció nyilván így okoskodik: ha a hús, burgonya, rizs, bab stb. ára napról napra emelkedik, miért ne drágulna a tej is. Nincs ugyan rá ok — sőt! —, de hát annál több a haszon. S nálunk, aki csak teheti, vagyont akar szerezni a háborúból. Mi máskép gondolkodnak Németországban. Lapunk hírrovatában olvasható, hogy ott — a háború tizedik hónapjában ! — a gabona és liszt árát lejebb szállították, s ma is ki van függesztve az üzletekben a tábla : „A háború miatt nem emeltük az árakat". Nem is merem tanácsolni, hogy kövessük ezt a szép példát, de a drágaságnak is meg van a határa, amelyen túl már országos érdekeket sért. Pl. a tej a gyermeknevelésnél elengedhetetlen táplálék, s ha azt a szülők — nagy drágasága miatt — nem tudják kellő mennyiségben gyermekeiknek nyújtani, az okvetlen bekövetkező nagyobb gyermekhalandóságban kárát látja az ország, amelynek pedig olyan nagy szüksége van reá, hogy a háború emberveszteségeit a jövő generáció pótolja. Aki tehát akkor is és ott is drágítja a nép élelmiszereit, amikor és ahol az megindokolva nincs, az bűnt követ el hazája ellen, amelynek sorsa összeforrott a rajta élők sorsával. * A kukorica. A háború következtében a zsir igen keresett cikké vált, s hiánya mindinkább érezhetőbbé válik, ami részben onnét származott, hogy a hadsereg céljaira nagy készleteket vásároltak össze, részben pedig onnét, hogy a kukoricának emberi táplálkozásra felhasználása miatt a zsirt szolgáltató állatoknak hizlalása igen nagy nehézségekbe ütközik. Ezen a bajon segítendő, bátorkodom a hatóság figyelmébe ajánlani, hogy hizlalási célokra szerezzen be egy pár waggon kukoricát s azt kis mennyiségben bocsássa a közönség rendelkezésére. Innen-onnan az idei libákat tömőbe lehetne fogni, s ily módon a zsirhiányt enyhíteni. Igen ám, de hizlalásukhoz nincs kukorica. S ha magánkézben van is, azért olyan árat zsarolnak ki, amelynek meghatározására az uzsora szó fogalma nem elégséges. A nyelvtudósoknak valóban nagy gondot okozhatna, ha teljesen megfelelő új kifejezést akarnának találni reá. 50—60 fillért is elkérnek a kukorica literjéért s még meg kell köszönnöd, ha ilyen áron is kapsz. A közélelmezési bizottság felvehetné programmjába ennek a kérdésnek megoldását is. Hogy ez is hozzátartozik a közélelmezéshez, az vitán felül áll. Pár waggon kukorica beszérzésével s közrebocsátásával jócskán lehetne segíteni nemcsak a zsir-, de a húshiányon is. * Madarak, fák. A fentiekben direkt közélelmezési dolgokat tettem szóvá, ám az itt elmondandók is közvetve belekapcsolódnak a közélelmezés kérdésébe. A madarak, ezek a mi kis fürge barátaink, a gyümölcstermés biztosításánál rendkívül hasznos szolgálatokat tesznek. Ahova az ember hozzá nem férkőzhetik, ott a madarak az ártalmas rovarok millióit pusztítják el, s ha idejekorán netn hullik le a gyümölcs a fáról, vagy az nem válik élvezhetetlenné a férgektől, azt jórészben nekik köszönhetjük, azonfelül, hogy szép énekükkel is • gyönyörködtetnek bennünket. Megbecsülhetetlen a szolgálat, melyet a madarak az embernek tesznek, különösen a jelenlegi időkben, mikor a gyümölcsnek az eddiginél nagyobb és fontosabb szerepe lesz a népélelmezésnél. A szabad természetnek ezek a kedves lakói: a madarak, tavasszal fészkelnek, és — sajnos — ilyenkor vannak kitéve a legnagyobb üldözésnek. Vásott gyerekek, sőt meggondolatlan felnőttek is, megrabolják fészkeiket, elszedik tojásaikat, zsenge fiókáikat, miáltal nemcsak szaporodásukat akadályozzák meg, hanem előidézik azt is, hogy az üldözött madarak más, békésebb helyre költöznek. Városok környékén ezért olyan kevés a madár, s ezért szokott olyan gyenge gyümölcstermés lenni. — De akárhányszor láthatjuk megbotránkozva azt is, hogy rakoncátlan nebulók megrongálják, tépázzák nemcsak a lombjaikkal kellemes üdülést nyújtó fákat, hanem a gyümölcsfákat is. Rendőr nem állhat minden rossz gyerek mellé, a szülőknek, a közönségnek kell a madarak, a fák védelme érdekében közremunkálni oly formán, hogy a gyermekeket felvilágosítják affelől, miszerint szívtelen és káros cselekedet az, ha a hasznos madarakat üldözik, pusztítják s a fákat rongálják. Ha pedig a szép szó nem használna, át kell adni őket megfenyítés végett a rendőrségnek. Most még a gyermekeknek is máskép kell gondolkodni, mint azelőtt. 6 Nánik Pál.