Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.

1915-05-08 / 19. szám

MINDEN SZOM BATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. FAőfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Győzelmi örömünk. Amit oly rég bizva vártunk s amit hosszas küzdelmünk biztos gyümölcsének Ígértek diplomatáink, hadvezéreink, ime kezd valóra válni. E hét megérdemli, hogy győzelmes hétnek nevezzük el. Első napjától végig csak azt az örömhirt hozta számunkra, hogy győztünk. Diadalmas seregünk a Kárpátok nyugati lejtőitől kezdve egész NyugatGaliciában fel a Visztuláig mindenütt veri az ellenséget, régi hadállásait gyorsan feladni kényszeríti, miközben tizezer számra adja meg magát üldöző csapatainknak. S már eddig is több mint 60 ezer orosz fogoly maradt e harcokban kezünk között. Mi, akik távol vagyunk a véres harctértől, talán nem is tudjuk igazságosan mérlegelni és átérteni a most aratott nagy győzelmek jelentőségét. Pedig e diadalok nagy kihatásuak az egész hadjáratra. Nem a foglyok és egyes hadizsákmányok kisebb-nagyobb számában rejlik fontosságuk, hanem abban, hogy ádáz ellenségünk, amely 9 egész hónapon át rettegtette óriás hadával országunkat, kénytelen csúfosan és döntőleg megverve jól elkészített hadállásaiból kitakarodni s futva visszavonulni a maga birodalma belseje felé, mert máshol nem találhat pihenő és nyugalmat biztosító helyzetet magának. Az ellenség végső letörésének biztató jeleit viselik magukon az e héten hirdetett győzelmek. Ezt érezte ki belőle egész Németország. Ezért ünnepelt impozánsan és igaz örömáradattal. Ezért lobogóztatta fel városait a szövetséges seregek zászlóival és ezért tüntetett azzal is, hogy iskoláiban két napig szünetelt a tanítás. Hadd jegyezze meg magának erről is a tanuló a nagy győzelem napját. De nemcsak Németország fogta fel teljes értékében e diadaljelentéseket, hanem ritka örömre s mámoros lelkesedésre ragadták ezek a mi képviselőházunkat is. Midőn kormányelnökünk felolvasta a harctérről érkezett örvendetes tudósításokat, tomboló éljenzéssel és örömkiálltásokkal telt meg a ház és a lelkesültség áradata percekig hullámzott az ország első tanácskozó termének márványfalai közölt. Részt vett e nemzeti örömben városaink legnagyobb része is. Lobogódiszt öltött magára valamennyi s polgárainak arcát az örvendezés pirja borította el, ajkukról a vidám hang zengett, amelynek ércét és varázsát az a büszke tudat adta, hogy győztünk. De téved az, aki azt hiszi, hogy jelen örömünk féktelen és elbizakodott. Nem! Hisz tudjuk, hogy hadainkra még óriási munka és gigászi feladat vár. Ellenségeink, akik évtizedek óta fenték ránk agyarkodó fogukat és szinte technikai előreszámítással készítették ellenünk a megsemmisítés aknamunkáit rengeteg pénzáldozattal és balkáni szomszédaink céda megvesztegetésével és fellázításaival, — ezek az ellenségeink egyhamar nem ismerik be kudarcukat s nem is rakják le fegyverüket. Ámde ez bennünket a mostani jelek után nem fog többé rémületben tartani. A mostani héttől kezdve elhagyjuk az esetleges félelem és agságoskodások mesgyéit, bátran kilépünk a jogos bizodalom terére és büszkén irányítjuk oda tekintetünket, ahol hős fiaink piros vére hullik értünk már tizedik hónapja. E hulló vérről eddig csak sejtettük, most már tudjuk, hogy nem hiába ömlik alá az édes anyaföldre, avagy az idegen föld lövészárkokkal rovátkáit téreire, hanem a legszebb termést készíti elő számunkra : a győzelem, a végleges győzelem áldást hozó termését. E tudattá erősített hitre a jelen hét győzelmei tanítottak meg minket. Ezért ünnepeljünk valamennyien most magyarok! Ezért lobogózzuk fel, polgárok, házainkat ! 6

y. Gy. A Tapolczameder tisztogatása. Hagyományos szokás, hogy a mi Tapolcza patakunk — vagy ahogy a helyi patriotizmus nevezi: „folyónk" — medrét pünkösd táján tisztogatják. Közelegyén ez az idő, szükségesnek tartjuk, hogy a medertisztogatásról mint köztisztasági aktusról s vele kapcsolatban a Tapolczapart védelméről elmondjuk véleményünket, melyet a jelenlegi viszonyok tesznek aktualissá. A medertisztogatásnak az idén különös gonddal és figyelemmel kell megtörténnie. A háború velejárójaként ragályos betegségek eshetőségeinek vagyunk kitéve. Mindent el kell tehát követnünk, hogy ezeket a gyászt, szomorúságot hozó hívatlan vendégeket távol tartsuk városunk határaitól. Ennek pedig egyedüli óvszere a tisztaság. Tisztaság minden téren, a szűkebb körű családi-, s a tágabb körű városi életben. Mi azonban most nem szándékozunk általában köztisztasági állapotainkkal foglalkozni, nem akarjuk kritika tárgyává tenni utcáink, tereink tisztátalanságát, a Czincza egészségellenes voltát, ezekről már eleget beszéltünk s alkalomadtán még beszélni fogunk, most csak a Tapolcza meder tisztogatásának fontosságára akarunk reámutatni. Tudott dolog, hogy ha az ország valamely részén kolera- vagy tífuszjárvány lépett fel, a baj okát kutatva, mindig azt állapították meg, hogy a fertőzést viz okozta. Régebb időben, amikor még nem volt vízvezetékünk s a Tapolcza patak látta el a várost ivóvízzel, itt is többször okozott a szabadon folyó viz használata tifusz-megbetegedéseket, amelyek gyakran járványos jelleget öltöttek. Most már ugyan ivásra nem használjuk a Tapolcza vizét, de azért közegészségügyi fontosságát elvitatni nem lehet. Használjuk mosásra, főként nyáron fürdésre. Ha azonban a viz piszkos és iszapja betegségeket terjesztő lerakodásokkal van tele, a benne mosott ruhával, vagy a fürdéssel ép úgy lehet ragályoknak okozója és terjesztője, mint amikor ivásra is használták. Ha tehát általában szükség volt reá, hogy a Tapolcza medre évenként kitisztogattassék, az alapos tisztogatásra különösen szükség van most, amikor a viz fertőzésnek lehet kitéve. Tifusz szórványosan az idén is fordult elő városunkban, s nincs kizárva, hogy ennek bacillusai a sekély-medrü, csöndesfolyású patakba jutottak, ahol aztán a szennyes iszapban ütötték fel tanyájukat, s ott tenyésznek, szaporodnak tovább. A patak medrét tehát a vizfogáskor jó ' mélyen ki kell tisztogatni. Az iszap, szenny így i a fenékről mind a partra jut, ahol a nap heve —• ez a legjobb bacillus-pusztító — rövidesen megöli, ártalmatlanná teszi a bacillusokat. Az alapos tisztogatással a meder mélyül, miáltal a viz gyorsabb folyásúvá lesz, ez pedig megakadályozza azt, hogy a szenny a viz fenekén oly könnyen lerakodhasson. De a közönségnek is vannak kötelességei a viz tisztántartásánál. Régi rossz szokás Pápán, hogy az elhullott állatokat, ahelyett, hogy elásnák, a Tapolczába dobják, s egyéb piszkos tárgyakat is a vizbe dobálnak. Ezzel az Ízléstelen rossz szokással egyszersmindenkorra felhagyhatnánk. Tartozó kötelességünk, hogy a magunk ós embertársaink egészségére ügyeljünk, s különösen a mai időkben ne kövessünk el vétségeket a közegészségügy ellen. Ki tudja, a sors nem éppen a saját környezetünkben boszulja-e meg magát. A meder tisztogatásával kapcsolatban, mint vele összefüggő dologgal, foglalkoznunk kell röviden még a Tapolcza partjával is. A Tapolcza partja a legtöbb helyen szilárdabb anyaggal védve nincs, így azt a viz folyása mindig odább és odább mossa, ezzel is elősegítvén a meder gyors eliszaposodását. Ezenkívül a parttulajdonosok sok helyütt nem fordítanak kellő gondot a part jókarban tartására, tatarozására, minek folytán az elvékonyodott, gondozatlan parton a viz — különösen, ha egy kissé megárad — keresztülszivárog s hasznavehetetlenné teszi az alatta elterülő kerteket. Ugy tudjuk, szó volt már egyszer a part beton-fallal megvédéséről, de azóta az ügy elaludt. Pedig a part megvédésének, részben a meder tisztántartásának ez volna a legradikálisabb módja. A város azonban pénzügyileg most meglehetős nehéz helyzetben van, a munkálat keresztülvitelét tőle nem igen várhatjuk. Igaz, hogy lehetne ezt több évre felosztva,