Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.
1915-12-04 / 49. szám
egész terjedelmében helyesléssel elfogadta; a szegényügy vezetésére elnökül felkérte Galamb Józsefnét, jegyzőül Baldauf Gusztávot; továbbá felkérte Karlovitz Adolfnét, a városi nőegylet elnöknőjét, hogy az elnöknővel és jegyzővel egyetértőleg a legközelebb megoldásra váró feladatokat a jövő értekezletig készítsék elő. Az értekezlet második tárgyakép Baldauf Gusztáv jegyző előterjesztette ugyancsak a vöröskereszt egyesület ülésén felvetett azon eszmét, hogy tekintettel a rendkívüli fűtőanyag Ínségre és nagy szegénységre, állítassanak fel a szegény néposztály részére melegedő-helyiségek; egyúttal bejélenti, hogy e célra a vöröskereszt 300 koronát már meg is szavazott. Ezzel kapcsolatosan Mészáros Károly polgármester bejelentette, hogy a város a népkonyha épületében már megnyitott melegedő-helyiséget; továbbá, hogy gróf Esterházy Jenő 30 köbméter fát ad e célra a városnak, a városi szegények közti kiosztásra pedig 400 köbméter fát utalványozott. — Az értekezlet örömmel fogadta a melegedő-helyiségek felállításának eszméjét, valamint a polgármester bejelentéseit, s hálás köszönetét nyilvánította gróf Esterházy Jenőnek nagylelkű adományáért, amellyel a városnak segítségére jön a tél fagyával, hidegével szemben kifejtendő küzdelemben. A továbbiak során elhatározták, hogy az összes jótékonycélu egyleteket felkérik a melegedő-helyiségek fűtési szükségleteihez való hozzájárulásra. Felkérik az ovodai és iskolai hatóságokat annak elrendelésére, hogy a tantermek reggel 6 órától esti 6 óráig fűtve legyenek a szegény gyermekek a hideg ellen ott védelmet találhassanak, ott tartózkodhassanak. Amennyiben indokoltnak fog látszani, az értekezlet több melegedő-helyiség felállítását is elhatározta; e célra megfelelő helyiség keresésére felkérte az értekezlet vezetőségét. A melegedő-helyiségek felállításáról a közönséget dobszó után értesítik. Karlovitz Adolfné, a városi jótékony nőegyesület elnöknője felemlítette, hogy tüdővészes betegeknek és szegény gyermekeknek nem tud tejet szerezni s kérte az orvoslás módjának megállapítását. Az értekezlet megilletődéssel hallja a panaszt, a bajon segíteni óhajt, s e végből felhívja a szegényeket, betegeket gyámolító egyesületeket jelentsék be az elnöknél, hogy körülbelül naponta hány liter tejre volna szükségük. Ez a referáda mindennél ékesebben szóló i bizonysága annak a magasztos programmnak, mit a közös akció m aga elé tűzött. Részünkről szivünk egész melegével üdvözöljük a jótékonyság közös alapon szervezett munkáját, s amidőn lapunk hasábjait készséggel felajánljuk a nemes szövetkezés támogatására, örvendünk, ha a nyomor, a szegénység, a nélkülözés keserveinek enyhítésénél működése nyomán minél nagyobb eredményekre mutathatunk rá. REZIGNÁCIÓ. Boldog szerelemről Nótám sohsem szólott; Nem égették ajkam Forró, tüzes csókok. Ha fakadt is néha Szivemben egy rózsa, Illatozó szirmát Mind letépte róla. Ha zsongott is bennem Egy-egy boldog ének: Hiába próbáltam, Vége csak sötét lett. Mégis szivem, lelkem Reménykedve várja, Hogy az a sok könnyű Nem hullott hiába. Bármiként lesz sorsom, Várom, egyre várom, Nyilik még majd egykor Nekem is virágom. Br. Gudenus Leó. Nagyuorttaa káváit » harctéren küzdőknél t álWűAtea Mindenkinél mint legjobb r fájdalomcsillapító bedörzsölés mechUts, rhew», köesrénj, influenza, torok-, •d- é> hktíkiuTút. eseteibe* Br. UohteMéia eapsici oompos. Horgony-Liniment. Horgony-Pain-Expeller pttia*. ŰTotfo x —to, i tt, r-% 4: KftBkttt J7*gy»»ertár*kb»a yapr kietlenül M ,,Arany uroazlánhoi eimaett Dr. RSch tor-fél ts (cyógyMzertéjrbM., Práfk 1, Klia»bei,hau-. i. •aponkéatl tzétkOltfé*. HETI ÚJDONSÁGOK. — Személyi hir. Dr. Vértesy Gyula kir. tanfelügyelő a héten hivatalos ügyekben több napon át városunkban tartózkodott. — A katonai kórházak szemléje. Dr. Schücking vezértörzsorvos szemle-kőrútján hétfőn délután városunkba érkezett s másnap szemlét tartott a hadi kórházak felett. A tapasztalt renddel, tisztasággal, gyógyellátásal, valamint az ápolás alatt levő katonák élelmezésével teljesen meg volt elégedve, s elismerését fejezte ki a helybeli hadi kórházak parancsnoka, dr. Darányi Árpád törzsorvos előtt. — Vármegyei közgyűlés. Veszprémvármegye törvényhatósági bizottsága folyó hó 13-án s a következő napokon rendes közgyűlést tart. Kezdete mindennapon délelőtt 9 és fél órakor. Az 54 pontból álló tárgysorozatból kivesszük a következő főbb pontokat: Alispáni jelentés. — Arad szab. kir. város törvényhatósági bizottsága a közélelmezés országos rendezése érdekében a m. kir. kormányhoz intézett feliratát hason szellemű felirattal való pártolás végett megküldi. — Alispáni előterjesztés hadikölcsön jegyzésekről. — Alispáni előterjesztés a Kárpátokban elpusztult falvak részére eszközölt gyűjtés eredményéről és ennek felhasználásáról. — Alispáni előterjesztés Veszprémvármegye alkalmazottai, valamint azok özvegyeinek és árváinak ellátásáról alkotott vármegyei szabályrendelet módosítása tárgyában. — Miskolcz szabad királyi város közönsége a rokkantak, továbbá a háború következtében elesett, elhalt, eltűnt állampolgárok családjainak eltartása tárgyában a m. kir. kormányhoz intézett feliratát hason szellemű fölirattal való pártolás végett megküldi. — Pápa rt. város képviselőtestületének a katonai átvonulási illetékek fedezése tárgyában hozott határozata. — Alispáni előterjesztés a katonabeszállásolási alap javára az ebadóalapból 10.000 kor. kölcsön felvétele tárgyában. Bttrmüller Alajos halála, j m Egész városunkban mély részvétet keltett az a Budapesten kelt gyászjelentés, mely városunk egyik előkelő, köztiszteletben állott polgárának : Bermüller Alajosnak halálát adta hirül. Bermüller Alajos évtizedeken keresztül jelentős szerepet játszott városunknak úgy közgazdasági, mint társas életében. Mint egyik legnagyobb üzletünknek tulajdonosa messze vidéken ismertté tette nevét s majdnem három évtizeden keresztül vezető szerepe volt a Pápai Takarékpénztárnál, melynek egyideig igazgatósági tagja, majd alelnöke s 1899 tői 1907-ig elnöke volt. E mellett előkelő tényezője volt városi közéletünknek is s Pápáról való elköltözésóig szorgalmas és hangadó tagja volt a városi képviselőtestületnek s különösen a pénzügyi bizottságnak. Nyolc évvel ezelőtt költözött el Pápáról, de régi meghitt barátai körébe évről-évre ellátogatott hozzánk s mindig megjött a Pápai Takarékpénztár közgyűlésére. Már hosszabb idő óta súlyos betegség támadta meg szervezetét s november 26-án csendesen elhunyt. Hült tetemét Pápára hozták s csütörtökön délután a Kálvária temetőben levő családi sírboltban tették örök nyugalomra. Temetésén óriási résztvevő közönség jelent meg. — A ref. leányegyesület hangversenye. A pápai ref. leányegyesület nov. 28-án tartotta szokásos évi összejövetelét vallásos estély keretében a nőnevelő-intózet dísztermében. Impozáns közönség jelenlétében az estélyt Kis József esperes-lelkész, főisk. gondnok gondolatokkal teljes, igazán szivbe markoló alkalmi beszéde nyitotta meg, melynek szépségei egész este ott vibráltak a lelkeinkben. Majd Kis József zongoratanár a tőle megszokott precizitással és műérzékkel szórakoztatta a közönséget. Gyóni Géza költeményei közül szavalt néhányat Krausz Adrienne. Hű interpretálója volt a világháború magyar Tyrteuszának. Pongrácz József theol. tanár Lull Raymond misszionáriusról tartott tartalmas felolvasást, melyet különösen érdekessé tett a mohamedánizmusról beszőtt fejtegetéseivel. Örömmel láttuk viszont egy régi műkedvelőnket, Kurucz Gyula komáromi s. lelkészt, akinek közismert szóp hangját, érzéssel teli énekét nagy lelki gyönyörűséggel hallgattuk. Oyöry Elemér szénior szavalt egy vallásos tárgyú költeményt; melegséggel, megértéssel, a részletek gondos kidolgozásával. A nőnevelő-intézet kiváló zenetanára Oáty Zoltán adott elő néhány zeneszámot, virtuóz technikájával szűnni nem akaró tapsot váltva ki a hallgatókból. Végezetül a főisk. kántus, Tóth Lajos vezetésével, énekelte Gsokonay örök szép dalát: A reményhez, színesen, hangulatosan. Méltán illeti dicséret az estély szereplőit, az egyesület fáradhatatlan elnöknőjét, özv. Széky Aladárnét, valamint a rendezőt, Tuba Erzsébetet, akinek fáradságot nem ismerő buzgósága, mindenre kiterjedő figyelme meghozta a kivánt anyagi és erkölcsi sikert. Még csak annyit jegyzünk meg, hogy az estély tiszta jövödelme aktuális jótékony célra fordíttatik. — Kitüntetés. Hermann István szám vivő őrmestert, aki a helybeli hadi kórháznál teljesít szolgálatot, a katonai egészségügy terén szerzett érdemei elismeréséül a Vöröskereszt hadi ékítményes ezüst diszérmével tüntették ki. Az érmet a tisztikar és legénység jelenlétében a bencés főgimnáziumban levő hadi kórházban csütörtökön délután 3 órakor ünnepélyesen tűzték fel a mellére. — Jegyzőválasztás. Csornán a harmadik jegyzői állásra Szutter Zoltánt, Szutter Dániel helybeli ev. elemi iskolai igazgató-tanító derék fiát választották meg, aki eddig Bogyoszlón volt segédjegyző. — Tisztviselők szövetkezése a drágaság ellen. Veszprém városában élő tisztviselői kar is megmozdult az élelmiszer drágaság leküldése érdekében. A vármegyei gazdaság 5 egyesület ugyanis tervbe vette, hogy kapcsola tot létesít a városi fogyasztók és a falus termelők között oly célból, hogy a városi közép osztály a közfogyasztásra való élelmiszereket direkt a falusi termelőktől szerezhesse be. A veszprémi tisztviselők értekezletén dr. Bibó Károly megyei főjegyző elnökölt, Kajdacsi Endre dazdasági egyesületi ügyvezető titkár pedig ismertette a nagy számban megjelent tisztviselőkkel, ügyvédekkel, tanárokkal, tanítókkal a fogyasztók és termelők közötti összeköttetés módozatait és a tisztviselők fogyasztási szövetkezetének megalakítási tervezetét. Elnök indítványára azután egyhangúlag kimondották, hogy megalakítják a Veszprémi Köztisztviselők Egyesületét, valamint a Veszprémi Köztisztviselők Fogyasztási szövetkezetét, s a termelők és fogyasztók közötti kapcsolat létesítésére, a szövetkezet alapszabályainak kidolgozására egy bizottságot választottak, melynek ólén Hunkár Dénes főispán áll. — Bő istenáldás. Lapunk régi kihordóját, Farkas István cipészt bőséges istenáldás érte: felesége vasárnap délután három gyermekkel — 2 fiúval ós 1 leánnyal — ajándékozta meg. Anya és gyermekei a körülményekhez képest jól érzik magukat. — Ha a magyar anyák követnék Farkasné példáját, a háború nagy embervesztesége csakhamar pótolva lenne. x Karácsony estére alkalmas játékszerek, csillogó karácsonyfadíszek, karácsonyi és újévi ajándéktárgyak: társasjátékok az ifjúság és felnőttek részére, sport- és tornaeszközök, fegyverek, revolverek, korcsolyák, pénz-, szivar- ós cigarettatárcák, kézi- ós útitáskák, díszműáruk, Íróasztal kellékek, dohányzóknak való tárgyak, finom acél áruk, háztartási- ós toilettecikkek, chinaezüst áruk, tábori fölszerelések, gyorsfőző, tábori ágy, thermos palackok, villanylámpák, stb. felől nagy képes árjegyzéket ingyen és bérmentve küld Kertész Tódor Budapest, Kristóf-tér. — A malommunkások felmentése. A kereskedelemügyi miniszter leiratban kéri a várost, hogy az alábbiakat közölje a malomtulajdososokkal: A hazai malmok üzemük fenntartására az utóbbi időben gyakran kérik katonai munkások kirendelését. Minthogy a kórelmek újabban már nem teljesíthetők, a honvédelmi miniszter hozzájárult ahhoz, hogy a malmok bevonult ós a mögöttes országrészekben lévő népfölkelői szolgálatot teljesítő malom-alkalmazottai, a legkivételesebb és külön méltányölást érdemlő esetekben korlátolt időre visszaadassanak. Ily irányú kérelmek, rendes fölmentési javaslat alakjában a kereskedelemügyi miniszterhez intézendők. Megjegyzi azonban a miniszter, hogy csakis magyar honosok menthetők föl.