Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.

1915-11-27 / 48. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13, szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. A fa. Harmadszor is kénytelenek vagyunk irni erről a kérdésről. Mert mennél zordonabban közeledik a tél hidege, annál inkább érezhetővé válik a tüzelőfa hiánya. S nemcsak az alsóbb néposztályok, hanem a középosztályuak közül is igen sokan panaszkodnak a fahiány miatt. Ez utóbbiaktól azt halljuk, hogy még a nyárban megrendelték, sőt többen ki is fizették a fát egyik vagy másik uradalomban, de mindez ideig nem juthattak hozzá, mert egyáltalán nem akadt fuvaros a beszállításra. Már pedig, ha eddig nem bírták behordatni tüzelöfájukat, akkor ezután még kevésbbé remélhetik azt, hogy még az igazán kemény tél beköszöntése előtt e tekintetben rendben lesz a dolguk. Minden bővebb magyarázat nélkül világos, hogy ez az állapot továbbra így nem maradhat. Az egyesek már erre nem képesek, itt csakis hatósági közbelépés idézhet elő javulást. Más városokban is a hatóságok vették fel gondjaik közé és energikus cseiekvesók hatáskörébe a lakosságnak fával való ellátását. Ki így, ki amúgy iparkodik dűlőre juttatni e fontos kérdést, de valamennyi a sikeres megoldásra törekszik és néhol már a jó eredmény meg is van. A mi hatóságunk is tesz valamit, de vajmi keveset. Még most is a kérdezősködés határában mozog, holott már az alku stádiumában kellene lennie. Hisz úgy e lap hasábjain, mint a városi közgyűlésen söt az élelmezési bizottság ülésein is már régen felhívták hatoságunk figyelmét ez ügyre. Ha egyes kereskedők még nem is oly régen a körülöttünk levő uradalmakban tudtak nagyobb mennyiségű fát vásárolni, a városnak is sikerülhetett volna ez. A mi hitünk szerint még most sem késő az erélyes és sikert igérő cselekvés. Uradalmaink erdeiben, depóiban van még fa elég, legalább is annyi, amennyire nekünk szükségünk van, t. i. némi takarékosság mellett. A város kérjen ezen uradalmak birtokosaitól közvetlenül, tárja fel a helyzetet őszintén és adja elő a beállható fainség által okozható bajokat, ígérje meg a méltányos árt, s valószínűleg nem egy uradalom készséggel áll velünk szóba és nem zárja be előttünk depói ajtait. Bár elörelátóbban mi köthettük volna meg annak idején a szerződést a mi uradalmunkkal és nem az a bizonyos győri fakereskedö. Nem a győri piacra, hanem a miénkre került volna a több ezer öl fa. Da ha ezt elmulasztottuk, tegyük jóvá azt, amit még lehet. A fenmaradt mennyiséget vásároljuk meg. A behozataláról magunk gondoskodjunk. Má9 városok példájára a város, mint közhatóság keresse meg a helyi katonai vezetőséget, mint szintén közhatóságot arra nézve, hogyha másképpen nem tehetné, a lókórházakban ápolt s már felépült lovakat adja oda segítségül a város által megvásárolt fa behozatalára. Nem oly teljesíthetetlen kívánság ez és amellett a háborútól okozott helyzetet is enyhíti. Ezenkívül érintkezhetnék hatóságunk azzal a bizonyos győri és más szerencsés kereskedőkkel is, akik a környékünk uradalmaitól megvették a fát, hogy legalább egy részét depóiknak a mi városunkban árusítsák el. Talán csak nem zárkóznak el ridegen előle. Rövidre fogva az egészet: Most már hatóságunkon áll egyedül a fenyegető faÍnséget elhárítani a város lakosságától. Tekintélyével és ügyének igazságosságával fölvértezve fog találni nem siket fülekre is. De csak gyorsan és igazán cselekedjék. Nem sokára üt a 12-ik óra, amely után már hiába kopogtat az ajtókon. Gy. Gy. A két milliárd. Éppen egy hónap leforgása alatt a magyar állam polgárai kerek összegben két milliárdot jegyeztek a harmadik hadikölcsönre. A kölcsön eredményének megítélése szempontjából egészen egyre megy, hogy a jegyzések pontos eredménye valamivel alatta marad-e ennek a számj kolosszusnak, vagy pedig azt meghaladja. Mert a lényeg az, hogy a harmadik hadikölcsön jegyzése kerek összegben kétezer millió korona ós ez az összeg az, amelyet az ország lakosai a háború tizenötödik hónapjápan, két előző hadikölcsönnek szintén fényes eredménye után, az állam rendelkezésére bocsátottak. Ez a számóriás éppen annyira határkövet jelent a magyar állam életében ós fejlődésében, mint katonáink diadalmas hadjárata az orosz síkságoktól és mocsaraktól le egészen Szerbia zordon'hegyvidékéig. Ellenfe'eink reánk erőszakoltak egy háborút, amelynek közeledését aggodalommal sejtettük ugyan, de elhárítani, ellenfeleink tervei következtében, nem állott módunkban. Saját országunk megmentése érdekében bele kellett mennünk az elkerülhetetlen háborúba ós éppen ez a meggyőződós szunnyadó — ellenfeleink részéről talán éppen ezért alábecsült — erőink megfeszítésére ösztönzött. A másfél esztendőhöz közeledő háború nagy megpróbáltatások mellett nekünk eddigelé csak sikert jelentett. Diadalokat a harcmezőn ós ezeknél jobban megnyugtató, mert vértelen eredményeket gazdasági és pénzügyi téren. A fenséges tőkeóriás : a kétezer milliós számcsucs lábánál állva, ma nem gondolunk arra, hogy ez a kölcsöneredmóny az elkövetkező békés fejlődésben mit jelent. Minő hatással lesz különösen államhitelünk és állambevóteleink alakulására, a gazdasági termelés és osztályképződós átalakítására é3 egész gazdasági jövőnkre nézve. Ma az első hatás alatt csodálkozással nézünk fel a számcsucsra, mert annyit jelent, hogy a Magyarország és Ausztria között a jövödelmi és vagyoni viszonyokban eddigelé fennállott jóval nagyobb különbség ellenére mi a harmadik hadikölcsönben a felét tudtuk elérni annak a négy milliárdnak, amelyet a gazdag iparral, kereskede- lemmel ós a miénket sokszorosan meghaladó tőkeerővel rendelkező Ausztria a saját harmadik hadikölcsönére összehozott. A nemzeti áldozatkészség volt kétségkívül a leghatalmasabb tényező, amely ezt a szédületes eredményt létrehozni segített. És ebben az egy szóban csak össze akartuk gyűjteni mindazokat az erkölcsi érzelmeket, amelyek egyénként ós összesen közreműködtek abban, hogy ez az ellenfeleinket a porba sújtó, minket pedig felemelő pénzügyi erőpróba ennyire fényes sikerre vezethessen. Kötelességtudás, az együttérzés ós összetartás a közös cél érdekében, a bámulatos akaraterővel párosult kitartás, az odaadó buzgalom, amely a hadrkörcsön sikere érdekében mindenkiben megnyilvánult, valamint az a sok nemes erkölcsi érzés, amelyet a hadikölcsönjegyzés folyamán annyiszor megfigyelhettünk, járult legelsősorban hozzá, hogy négy hót leforgása alatt ujabb kétezer milliót bocsáthassunk az állam rendelkezésére abból a célból, hogy a háborút sikerrel befejezhesse. És magában ennek az imponáló erkölcsi erőnek ilyen elemi hatalommal való megnyilvánulása megnyugvással tölthet el bennünket, mert újból meggyőződhetünk róla, hogy az a tiszta erkölcs, amely Berzsenyi szerint az államok támasza és talpköve, nagy feladatokra képesíti országunkat a jelenben és ezzel biztosítja számára a fényes jövőt. Gazdasági és pénzügyi szempontból nem annyira a kölcsön eredménye, mint inkább azok a források érdekelnek, amelyekből a kölcsön hatalmas összege kikerült. A jegyzési eredményekből már is nyilvánvaló, hogy a kölcsön jegyzésóből mindegyik társadalmi osztály derekasan kivette a rószót, bár az egyes osztályok szerepét a kölcsön jegyzésében majd csak akkor lehet megítélni, ha az erre vonatkozó részletesebb információk is közzé lesznek téve. Annyit azonban már ma is konstatálhatunk, kogy a különféle pénzintézeteknek, az iparnak és kereskedelemnek ismét a legjelentősebb része volt a jegyzési eredménynek elérésében. Az állami kölcsön feltótelei a jelenlegi viszonyok között kedvező elhelyezést biztosítanak, a háborús gazdálkodás nagyban elősegíti a fölös tőkék képződését ós azok túlnyomó részben az állami kölcsönökben keresnek elhelyezést. Hitelszervezetünk erős fejlettségót ós szolid alapjait nemcsak a. kölcsön eredménye, hanem úgy, mint az előző kölcsönöknél, a befizetések sima lebonyolítása is igazolni fogja. Ami a legjobb bizonyítéka annak, hogy a mostani kölcsönnél sem váltha-