Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.

1915-11-06 / 45. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdit8 Károly urak üzletében is. Követendő példa. Egy szerény, csendben müködö, de eddig is áldást terjesztő közgazdasági intézményünk nagyon szép példáját mutatja annak, hogy miképpen kell a pénzintézeti magánügyeket a hazafisággal egybekapcsolni és fáradságosan gyűjtött évi jövedelmének egy jelentékeny részét a mai nehéz viszonyok között a haza oltárára áldozatul hozni. Mi nem szoktunk dicséretekkel kitüntetni sem egyes intézményeket, sem egyes magánszemélyeket feltűnő érdemek nélkül s valóban örülünk annak, hogy az igaz hazafiságnak az a megnyilatkozása, amelyről alább lesz szó és amelyről hisszük, hogy több hasonló jellegű közgazdasági intézetünknél követésre talál, városunk, a mi városunk nevéhez fűződik. A „Pápai Hitelszövetkezet", amely a kisgazdaközönségnek megbecsülhetetlen javára majdnem két évtizede működik, még f. évi augusztus hó 21-én tartott igazgatósági ülésén a következő határozatot hozta: „Az igazgatóság kimondja, hogy a hadifoglyok után esetleg folyósítandó illetéket elsősorban a hadifoglyok ellátása, gyógyítása, őrzése és egyéb esetleges dolgokban felmerült költségek fedezésére fordítja, a megmaradó részből pedig a cséplőgépek mellett dolgozó napszámosok munkadíját fedezi. Miután a hadifoglyokat tartók az illetékről már eleve lemondtak, azért az azon túl fennmaradó részt jótékonycélra: elsősorban pedig a központ által indított gyűjtéshez, t. i. egy, a Kárpátokban elpusztult községnek újra felépítésére fordítja, másodsorban pedig alapot teremt, amelynek kamatai a háború által kenyérkeresőjüktől megfosztott szövetkezeti tagok támogatására szolgál." íme ez az a szép határozat. Ezt egyhangú lelkesedéssel maga a szövetkezeti közgyűlés is folyó évi október hó 10-én magáévá tette és a további intézkedésekkel az igazgatóságot megbízta. Nem tudjuk, hogy az említett jótékony célokra fordítandó összeg mennyire fog növekedni. De azt már előre is mondhatjuk, hogy bármily keretek között mozogjon is ez az összeg, nemesebb célt nem szolgálhatott volna. És még ami legkiválóbb érdeme a szövetkezet fenti határozatának az, hogy legtöbbnyire olyanok mondottak le a nekik járó élelmezési költségekről, akik maguk is szerényebb anyagi viszonyok között élnek, akik kisgazdák. Többet mondani e dolog ismertetéséről feleslegesnek tartanánk. Akik taglalni tudják és akarják e valóban nemes intézkedést, azok kivehetik a maguk részére is, de a másoknak is szóló buzdító erkölcsi tanulságot. Vajha mindazok a kisebb és nagyobb intézetek, kisebb és nagyobb testületek, sőt magánosok is, akik hasonló körülmények között élték át a jelen év gazdálkodási viszonyait, példát vennének a fenti eljárásból és nemes versenyre kelnének vele. Ezt kivánja az igazi hazaszeretet és a becsületes honfiúi érzés. Érdeklődő. HOLNAP. Elhagyom holnap e szomorú ágyat, Pedig a testem beteg, gyönge még. Vonszolom, cipelem, nem akar menni, Csak döcög, mint egy eltörött kerék. Ugy megyek el innen, ahogyan jöttem, Velem jön most is hűséges párom: Botom, ez a szótlan, néma kisérőm, Mellyel az utcát bicegve járom. Elhagyom holnap ezt a halálházat, Elhagyom ezt a szomoiu tanyát, Ahol az ember kínjában föllázad S szeretné sokszor megölni magát. Elmegyek, s nem tudom, utam hová visz. Csábít a csöndes, nyugalmas otthon, Csábít egy ragyogó asszonyi szempár! S titánok, hősök ott kint a fronton. Elhagyom holnap e siralom völgyét S nem hallok mást, csak a kínom jaját, Irigylett előttem, aki még harcol S veri a fekete muszka hadát. Ércfalakat dönget, vérivel áldoz, Előtte vadul rohan a csorda, Tetteit dicső hír emeli égig, Én meg vonaglom itt lent a porba. Elhagyom holnap e kórházi börtönt, Megyek a hullámzó életbe ki. Katonaruhámat leszedik rólam S neki az életnek, újra neki! Beesett szemeim, nyomorék testem Kinek kell? Kinek? Csak nyűg, semmi más, Ki szeret, ki csókol, ki becéz engem? Hisz a szó ajkamon csak jajgatás. Elhagyom holnap e siralom völgyét. .. Gyerünk hát remegő lábam, botom, Kezdődjék valami, akármi, mindegy, Kezdődjék szomorú, új robotom. Valahol talán csak szívesen látnak, Az ebek nem kapnak talán belém, Egy jó szót valahol csak szólnak hozzám, S egy falat kenyeret dobnak felém. Molnár Kálmán. A török Vörös Félhold képeslevelezőlapjait 20 fillérért árusítja az Országos Bizottság (Budapest, Képviselőház). Egyről-másról. Persze a közélelmezéaről. Nagyon érdekes volt végighallgatni a közélelmezési bizottság utolsó ülését. Ha nem láttuk volna együtt komoly férfiak tanácsát, hanem kívülről hallgatjuk felszólalásaikat, szinte azt kellett volna hinnünk, hogy háziasszonyaink szövögetik a maguk megszokott témáikról panaszos beszélgetéseiket. Rendro előkerültek az asszonyok összes sirámai : a zsir, a hus, a tej, a burgonya, a fa, no meg — a ludak is. S a sok panasznak mégis csak az a vége, hogy a mi városunk mégsem áll olyan rosszul a közélelmezés dolgában, mint sok más város. Lisztünk, kenyerünk — hál' Istennek — van elég s eddig a minőség ellen sem panaszkodhatunk. Zsírunk is — úgy látszik — lesz talán, immár biztosítva láthatjuk a mi 400 drb. disznónkat Horváth Istvánnak felmentésével. Már sokkal rosszabb a helyzet a tüzelőfa dolgában. Hetekig kell várnunk egy-egy öl fára s akkor is hallatlan árat kell érte adnunk, pedig itt laknánk a Bakony torkában, ahol van tűzifa bőven, de azt nem nekünk szállítják, hanem — Győrnek. Közvetlen vidékünk tejgazdaságai több mint 10.000 liter tejet produkálnak — a fővárosnak, ahol néhány fillérrel drágábban tudják értékesíteni azt a szegény termelők. A város folyamodott a vármegyéhez, hogy segítsen a bajon s ne engedje tőlünk elszállítani azt a tejet, melyet jobb időkben nekünk szállítottak. Ezt a kérelmünket ugyan nem teljesítette a vármegye, de kaptunk jó tanácsot: emeljük fel a tej árát olyan magasra, hogy a termelőknek ne kelljen Budapestre menni a drága árakért, hanem találja meg azt nálunk is. Akkor lesz tej elég. A piacunkkal sem tudunk rendbe jönni. Még mindig szidjuk a termelőket, ütjük a kereskedőket, pedig hibás maga a közönség is, amely nem törődik a hatósági árszabással ós a piacon kivül, meg — ha a rendőr nem veszi észre — a piacon is rálicitál a maximális árra. Ha a helyett, hogy minduntalan szidjuk a hatóságot, inkább tiszteletben tartanánk annak rendeleteit, akkor sokkal kevesebb baj volna és nem adna maga a közönség példát a termelőknek és kereskedőknek a hatósági árszabás semmibe vételére. Ugy-e bár az volna a dolgok rendje, hogy a közönség fogjon össze a hatósággal, hogy egyesült erővel elbánhassanak a kapzsi termelőkkel s e helyett mit látunk? a közönség összeszűri a levet a termelővel, hogy kijátszhassák a hatóság rendeleteit. így sohasem lesz rend. Használjunk hadisegély-postabélyeget!