Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.

1915-01-30 / 5. szám

Szerkesztőség : Liget-utca 6. fílőfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulaidonos főszerkesztő: I)KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Yárosi képviselőválasztás előtt. Szerdán lesznek a városi képviselőválasztások. Máskor nagyobb érdeklődést, élénk mozgalmat keltettek a választások, ma jóformán senki sem törődik velük. A városi ügyek iránt való érdeklődésnek ez az abszolút hiánya egészen természetes, hiszen a város igazgatása most csak amolyan Fortwursteln-féle tengődés, mely nem nyújt alkalmakat ideák kigondolására és kivitelére. Tisztviselőink egyrésze hadbavonult s az itthon levők munkája elé is minduntalan gátat vet a háborús időknek egy-egy jelensége. Nálunk ugyan nem honosult meg az a más városokban divó szokás, hogy a jelöltek programmot adnak, de ma igazán zavarba hoznánk a jelöltek bármelyikét is, ha tőle programmbeszédet kívánnának. Városfejlesztés ... ki beszél ma erről? Örülünk, hogy élünk! Csatornázás... a messze jövő zenéje maga milliós költségvetésével. Közkórház ... ez a terv is alszik, pedig az utóbbi időkben elég súlyosan éreztük egy modern kórház hiányát. A városi jövödelmek fokozása. Vájjon lehet-e erre gondolnunk, mikor régi jövedelemi forrásaink is lassankint szinte kiapadnak ? i Pénzügyeink rendezése. Valóságos ana- i kronizmus akkor, midőn apró-cseprő kiadásokat is kölcsönnel kell fedeznünk; a nagy kiadásokat nem, mert nagy kölcsönt nem kapunk. Ezúttal tehát ne kérjünk programmot a jelöltektől, de kérjük tőlük a reájuk háruló kötelességek lelkiismeretes teljesítését. Végre is bíznunk kell abban, hogy a mostani nehéz napok mihamarább véget érnek s a gyilkos fegyverek zaját az áldásos béke csendje fogja felváltani. A béke korszakával megnyíló új perspektívát ma még nem tudjuk áttekinteni, de az bizonyos, hogy annyi erkölcsi és anyagi javak pusztulása után még a legdiadalmasabb béke is fokozott, sőt a végsőkig megfeszített munkásságunkat kívánja. Az elpusztult energiák helyét erőink megsokszorosításával és teljes kifejtésével kell pótolnunk, a megsemmisült értékek helyébe új értékeket kell alkotnunk, Most jön még csak az igazi harc, a rombolás után az építés munkája. Ebben az igazi nemzetépítő munkában a legfontosabb szerep ismét a városokra vár s ha ma nem tudunk városi programmot alkotni, annál gazdagabb programm, annál kiterjedtebb munkakör vár a városokra a reánk köszöntő új ' korszakban. Aki részt kér magának a város jövő sorsának intézésében, az nemcsak tisztességet, de tisztséget is, nemcsak cimet, de súlyos kötelességeket is vállal. — Szívleljék meg ezt a választás napján választók és jelöltek egyaránt. Az ínséges tél. Az igazi tél, úgy látszik, Pálfordulása után köszönt be zordonságával, amikor, más esztendőkben, a közmondás szerint kifelé fordulni szokott. No, de ez az időjárás kiszámíthatatlan szeszélyességének a dolga. Azonban ami bennünket ebben a nagy télre változott időben érdekel, az az a kérdés: vájjon gondoskodtunk-e arról, hogy ezen évszak napjaiban az inség ne legyen úrrá népünk egyetlen rétegében sem? Eddig a nélkülözést, a nagyobb fokú nyomorgást csak igen kevés családnál láttuk. De láttuk már december és januárban is, ismételjük. Sőt tudjuk azt az irgalmatlan eljárást is, amely fogadta e szerencsétleneket éppen azon fórum előtt, ahol első sorban volt joguk oltalmat kérni. — De amit e fórum megtagadott, azt érző szivvel jóvátette a magánosok emberszeretete. Újra hangsúlyozzuk, hogy eddig meg az inség csak itt-ott. mutatta meg sáppadt képét. Szélesebb kört még nem birt hatalmába keríteni. Most már azonban térhódítása miatt jogosan aggódhatunk s kell ellene felfegyverkeznünk. Egy-két fegyverünk már van évek óta. Ezek a népkonyhák. Áldásos működésüket nem hogy beszüntetni kellene, mint egyesek rebesA PÁPÁI HÍRLAP TÁRCÁJA Meghaltak a mesék. Meghaltak a mesék mind, mind; eltemették őket. Rájuk harci-lobogókból szemfödelet szőttek, Ágyúdörej, halálhörgés vitte őket sirba . . . Búsan nézem távozásuk, könnyes szemmel, sirva . . . Mesebeli árvagyerek, ki gondol most véled ? Tündérkirály, szép királyné, hová tünt a néped ? Várablaknál vőlegényét már hiába várja, Árva lett az öreg király kedves, ifjú lánya. Mesék kora, boldog korszak feltámadsz-e újra ? Térj meg hamar, múljon rólad gonosz átok súlya! Én a csatazajban csupán emberölést Iáitok S visszasírom azt a régi, kedves, szép világot! Irmelin. Háborús tréfák. — Kálnoki Izidor. — Aki a magyar katonát igazán, a maga egész nagyszerűségében meg akarja ismerni, annak nemcsak hősi tetteivel, csodás kitartásával, semmi veszedelemtől vissza nem riadó bátorságával kell megismerkednie, hanem humorával is. Ez a humor többet mutat a tettnél is, mert mélyebbre mutat, mert a magyar léleknek olyan szépségeit ragyogtatja fel előttünk, melyek speciális magyar szépségek. Ezért olvastuk nagy örömmel és nagy meghatottsággal Káinoki Izidornak: Háborús tréfáit. Nagyon kedvesek, nagyon finomak és nagyon jellemzők a harcmezőkön gyűjtött virágok, melyeket Káinoki úgyszólván csak felfrissített. A Modern Könyvtár 437—438. számú füzeteiben küldi őket szét a nagy magyar olvasóközönségnek, mely bizonyára nagy szeretettel fogja őket fogadni. A füzet ára 40 fillér és minden könyvkereskedésben kapható. A füzetből mutatóba itt közlünk néhány ötletes apróságot: ± A sötétlátó. „Es muss auch solche Keutse geben." Olyan fickókra is szükség lehet, akik mindent sötétben látnak, akik örökkön tele vannak aggódással és bizalmatlansággal. Mivel ha nem kellenének, hát miért volnának ? Nos hát a kávéházban a pesszimista elkezd keseregni: — Nem lehet ezt kibírni. Elpusztulunk! Végünk van! A világosabb fejű ember a szemébe nevet: — Miért pusztulnánk el? Miért volna végünk ? — Mivelhogy ann^i az orosz, mint a sáska. Nem lehet velük bírni. Ha egyet lelövünk, tiz ugrik a helyébe. — Gsakugfars? — Isten bizony. — Ha egyéb baj nincs, ezen nagyon könnyen segíthetünk. — Arra már csakugyan kíváncsi vagyok, hogyan segít ezen a bajon. — Nagyon egyszerűen. Nem lövöm le azt az egyet, s akkor nem jön a helyébe a tiz. Mert nagyon szereti. Ugy bántak a sebesülttel, hogy a menyországban se élhetett volna szebben. Puha fehér ágy, gondos ápolás, a legfinomabb ételek, italok. Selyemkezek igazították a fejealját, rózsás fülek lesték minden kívánságát, eperajkak suttogtak neki vigasztaló szavakat. Akárhányszor két-három gyönyörű ápolónő sürgött-forgott körülölte. — Kellene-e valami, derék, vitéz katona ? A mord legény lehunyta a szemét, úgy morogta: , — El akarok menni. Vissza akarok menni a háborúba. Addig-addig mondta, amig csak eleresztették gyógyultan.' De búcsúzáskor a doktor megkérdezte: — Miért kivánkoztál olyan sürgősen vissza. Még pihenhettél volna öt-hat napig. — Inkább a csatamezőn, mint ennyi sok asszony között. Nagyot néz az orvos: — Hát olyan nagyon gyűlölöd az asszonyokat? V A katona felsóhajt: — Nem. Olyan nagyon szeretem őket. Ne kapkodd a fejedet! A tartalékcsapat a második lövészárokban helyezkedik el, néhány száz lépéssel a tűzvonal mögött. Innen futóárkok visznek előre s ezeken szállítják a muníciót és a pótlásokat azoknak, akik lövöldöznek. Ha sora kerül, fel is váltják őket. Elől még csak mozgalmas az élet, de hátul unatkoznak a legények. Várni, egyre csak várni. Mit csináljon ilyenkor a pesti katona? Összebújnak hárman s elkezdenek alsózni. Ütik a blattot nagy buzgósággal. Csak néha-néha néznek fel, amikor búgva, sisteregve, autótütüléssel közeledik a shrapnell. Éppen ott sistereg a fejük fölött. Az egyik játékos önkéntelenül is félrekapja a fejét. Nagyon közel búg az a bolond golyóbis. A másik rászól: — Csak ne kapkodd a fejedet, komám. Tudom én jól, hogy nem a'miatt kapkodod, hanem be akarsz pislantani a kártyámba! . , .