Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-02-14 / 7. szám

után a jelenlegi hely (pl. lakásoknak és istállóknak a csekély jövedelmű Korona-vendéglő), anyagraktárnak pedig a szövőgyár melletti részben már feltöltött, részben még feltöltendő 3500 d-öl üres telek, melynek még azon előnye is van, hogy a szövőgyári iparvágányról lehetne az érkezett árut direkte a raktárba helyezni. Ezen helyet legjobb lesz parcellázva értékesíteni. Legszebb pedig volna parkírozni szépítés és levegőjavítás miatt. Közelében sok az iskola s így igen látogatott és hiányt pótló hely volna. Azonban ez pénzügyi szempontból alig lesz keresztülvihető. Ezek után rátérek azon helyek felemlítésére, ahova én gondolom elhelyezendőnek az új színházat. Ezek közül első helyen említem fel a Corvin utca és Fő-tér sarkán levő, legnagyobb részben uradalmi kézen levő (Gastiglione-ház stb.) complexumot egészen a Barát-utcáig. Természetesen, ekkora hely még ha négy oldalról szabadon állna a színház, akkor sem kellene, de szintén ide gondolok a színházzal együtt elhelyezni vagy egy szállodát — vagy a városházat, alul üzletekkel. A mai jövedelmeknek megfelelőleg az értékek nem nagyok itten és kisajátítás utján előnyösen megszerezhetők volnának. Második helyen említem a Corvin- és Barát-utca sarkán álló szintén legnagyobb részben uradalmi kézen levő complexumot. Ebbe esik a régi „Mátyás-ház" is. Harmadik helyen pedig a Kossuth-utca, Major- és Rákóczi-utcák által határolt tömböt egészen a közléig. Ez drága, de igen jó hely. Üzleti szempontokból is. Negyedik helyen említem fel a v. főjegyző úr ideáját, mely olcsóság tekintetében első helyen áll. Hogy szerinte épüljön az új színház a mai Korona-vendéglő helyére. Itt telket nem kell venni, teljesen szabadon állhat és a heti vásár elhelyezése folytán károsult környék némi kis kárpótlást nyerne. Miután ez évenként összesen (adót leszámítva) csak mintegy 1200 K jövedelemcsökkenést jelent a városra, mindenesetre megfontolandó anyagi szempontból — bár ez is decentralizációs törekvés s idő szerint ez Pápán még korai. Ezekben vázoltam nézeteimet a színház hovahelyezéséről s alkalmilag még hozzá szólok, ha ujabb eszmék merülnek fel; s ha ezeknél jobb, szívesen csatlakozom hozzájuk. Révész Arnold v. főmérnök. Senki sem képei utánozni 3 Kathreiner-féle Knefpp malátakávét! ámde sok esetben a csalódásig hiven utánozzák a Kneipp plébános arcképével ellátott ismert csomagokat. Cpen ezért ne hagyjuk magún* wy hat a bevásárlásnál megtévesz~ ' tetnl tt utasítsunk vissza minden utánzatot I Minden, ami nem Kathreiner, különösen pedig a súly szerint kimért árú, még ha potom ;áron vesztegetik Is, túlontúl drága. Tanítóképzőnk hangversenye. — 1914 febr. 7. — Nagyszámú, intelligens közönség, bájos fiatal leányok diszes koszoruia jött össze múlt szombaton este az öreg Griff falai közé tanítóképzőnk derék ifjúságának hangversenyére. A tanítóképző minden, eddig tartott hangversenye a siker jegyében folyt le, de olyan vonzó, olyan hangulatos egy sem volt, mint az idei, amely bizonyára sokáig kedves emlékezetében marad a jelenvoltaknak. A műsor mind a hét számát a tanítóképző ifjúsága látta el. Főerősségük most is a zeneszámok voltak, amelyekkel igazán ragyogtak. Alapos készültség, fegyelem jellemezték a zenekart, amelyé a vizero^ akaratával mintha csak villamos árammal lett volna egybekapcsolva, oly tökéletes, oly harmonikus volt az összműködés. Nyitányul bő egyveleget adtak Strausz örökszép Cigánybárójából. A hatalmas, 45-tagu zenekarból hol selymes-lágyán, hol dörgő akkordokban csendültek fel egymásután Szalfi, Barinkay, Gábor diák stb. gyönyörű melódiai, s mi elmerengtünk a 25 év előtti forró színházi estéken, amikor a Cigánybáró zajos sikerétől voltak hangosak a múzsák csarnokai. Csak hálával tudunk megemlékezni a zenekarról, hogy ezeket a kedves emlékeket felújította lelkünkben. Hasonló művészi élvezetet szereztek a Kovács az erdőben cimü zeneszámmal, remekül illusztrálván az erdő reggeli ébredését az imára hivó kápolna zsolozsmájával, a dalos madarak csicsergésével, a munkába kezdc kovács kovácsolásával. A Pétervári szánkázás színezése, hangulatfestése szintén kitűnő volt. Általában a legnagyobb elismeréssel kell megemlékeznünk arról a tanítási módszerről mellyel a növendékek rövid pár év alatt t zenei készültségnek ilyen magas fokára el jutottak. Az énekkar két számmal szerepelt Í műsorban. Műdalokkal és népdalokkal. Az éne kek általában — főként a népdalok — jó sikerültek, de némileg észrevehető volt, hog egyik másik fiatal énekes hanganyaga még nen megállapodott. Ezen a természetszerű hiányor azonban majd segít — az idő. Szabó Ede komoly szavalattal működöt közre. Szász Károly Bánfi Dénes csókja cim történelmi tárgyú költeményét szavalta az érzol mek hűséges tolmácsolásával. A vig múzsa is szóhoz jutott a pódiumor Loósz János előadta Szávay Gyula Bucsu i szalmaözvegységtől cimü humoros költeményé amelyben egy szalmaözvegy férj ártatlan képpé számol be feleségének a magánosan leél szomorú napokról. Hogy aztán az asszony ki mindezeket elhiszi-e, — arról nagy bölcse hallgat Szávay, de ne kutassuk mi se. Elégec jünk meg azzal, hogy a „jámbor" szalma özvegy sokszor jóizü kacajra hangolta a hálá publikumot, amely az egész estén az össze szereplőkkel szemben nem fukarkodott elismer tapsaival. A zene- és énekszámokat az intézet kivál zene- és énektanára Lengyel Gyula vezett nagy szakavatottsággal, de mivel — igen helyi sen — a hangverseny a tanítás céljait is szo gálta, a ráadásokat már úgy a zene-, mint a énekkarnál egy-egy növendék dirigálta, énekkarnál Hauszer Károly, a zenekim Szommer János fungált ilyen minőségben, minc ketten igen ügyesen, az utóbbi arról is bizon; ságot tevén, hogy kitűnően kezeli a vonót, akármikor oda állhatna valamelyik cigányband élére. Hangverseny végeztével a terem varázsli tos gyorsasággal táncteremmé változott át. Mi A PÁPÁI HIRLAP TÁRCÁJA A tánc tartalmi fejlődése. Irta: Sándor Pál. Ne tűnjék fel senki előtt csodálatosnak, se különösnek, se indokolatlannak, hogy e helyen most a táncról fogok szólani. Nem a tangó-láz ejtett hatalmába. Régóta szándékom, mert régóta tanulmányozom, hogy a tánc történetét, fejlődését megírjam s — hacsak vázlatosan is — ismertesem. Nem a tánc külső megnyilatkozását, külső formáját, tehát formabeli különféleségét, formabeli változását akarom vizsgálni. Ehhez nem is értek, nem is tartozik rám Én a tánc belső tartalmi fejlődésével foglalkozom, s hogy ezt ép mostanában tegyem meg, ebbeli elhatározásomra döntő befolyással volt egy igazán hihetetlennek tetsző, különös hir, melyet a mult év őszén tágra nyilt szemekkel olvastam, és olvashatott mindenki — a lapokban : „A tangó a francia Akadémián". Igen! A tangó bevonult a világ leghíresebb, leghidegebb intézetébe, a zöld frakkos akadémikusok közé, a Szajna parti gőgös „Institut"-be. A franciák ismert, hires poétája, Jean Richepin olvasta fel ott ezer kíváncsi fül hallatára a tangóról szóló tanulmányát. Ez a körülmény bátorított fel engem is a fentebb említett tétel kidolgozására s annak e helyen való bemutatására. A táncnak óriási múltja van. Oly régi az, mint maga az emberiség. Ha mint életjelenség, mint ritmikus mozgás az állatoknál is ki van fejlődve, sőt mi több: jelentkezik is; miért ne lett volna meg ez az ösztönszerű, ritmikus mozgás az ősembernél is?! A gyermek, mikor a zene rithmikus dallamát halíja, ösztönszerűleg ringatja tagjait. Ez pedig nem más, mint az ős-ösztön tudattalan megnyilatkozása. A legrégibb táncok, melyekről a történelem említést tesz, még nem egyebek, mint az életjelenségeknek, különösen a lét örömeinek legegyszerűbb megnyilvánulásai. Nem egyebek, mint az életöröm keltette mimika, taglejtés, mozgás, ugrálás. Figyeljünk csak meg egy szenvedélyes táncost, látni fogjuk, hogy az életöröm mily belső szükségszerűséggel nyilvánul meg nála szinte tudattalanul, mikor egy pompás csárdás, vagy kitűnő keringő dallamai hangzanak fülében. Hallószerve utján fölébred életösztöne, vére hevesebben kering, izmai önkénytelen mozgásba jönnek. Nemcsak a talpa alatt ég a föld, — amint mondani szokták, — nemcsak a lába ujjai mozognak, hanem az egész törzs, a vállak, a nyak, az arc izmai, sőt a szemek is táncolnak. Ezek az ösztönszerű mozgások azok, amelyek az ősembernél mint az életörömöknek ritmikus jelenségei mutatkoztak. így függ össze a tánc a mimikával és a zenével, énekkel. Minthogy az emberiség ének és zene nélkül sohasem lehetett meg, következik ebből, hogy a táncra is mindig szüksége volt. Mikor aztán az ösztönszerű mozgásokat el kezdte korlátozni, szabályozni, a zene rithmusához alkalmazni, idomítani, — szóval, mikor azt ösztönszerű jellegétől megfosztva tudatosan rendelte alá a költészetnek, zenének: akk< lett a tánc művészetté; — ha ugyan műv szetnek lehet nevezni akár alakilag, akár ta talmilag. Én részemről csak másodrangú műv szetnek tartom. És pedig azért, mert az ige művészetnek kellékei nélkül könnyen el Ieh Alakilag csak testi ügyességet és gyakorlati tartalmilag csak az egészséges, élénk kedél világot feltételezi. Ha azonban feltesszük, hogy a tánc m így is művészet, akkor azzá mindenesetre t< talmi feltételei tették. A táncművészet, mint ilyen, az ók görögöknél fejlődött a legmagasabbra. Nál vált igazán művészetté, mely által kedélyhullá zást, érzelmeket, gondolatokat, eszméket fejt tek ki. De nemcsak kifejezték, hanem plasz cizálták, megérttették. Hogy a tánc ily fokig fejlődhetett, ho szinte helyettesítette a beszédet, azt csak akh tudjuk némileg elképzelni, ha elgondoljuk, ho a görög ifjú naponta többet táncolt, mint e XX. századbeli modern ifjú egy hét alatt, tánciskolái szezónban. Egy napjuknak sem volt szabad elmu tánc nélkül. Végtelen sokat gyakorolták a tánc melynek talaja azonos volt a gimnasztikáé\ Ez pedig nevelésüknek főfeltétele volt. Csakhogy mig a torna a testi erő ügyesség fejlesztésére célzott, addig a tánc n a testi erő gyarapítására, nem is az ügyesí gyakorlására vonatkozott; hanem mint mű szetnek önnön magában rejlett célja. A erők kifejtésének és fejlesztésének gimnasztik volt az ő táncuk.