Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-01-31 / 5. szám

nem volna képes a szenvedő emberiség könnyét felszárítani. Ezekből bízvást következtethetünk arra, hogy Esterházy Pál gróf figyelmét misem kerüli el, ami a város életére kihatással volna s miután jövö fejlődésünk az iparos osztály megerősítésétől függ, hisszük, hogy az itt felvetett eszme benne pártfogásra talál. De másrészt az Ö egyéniségétől várhatjuk gyáriparunk fejlesztését, elsősorban egy famegmunkáló parkett, hajlított bútor, esetleg porcellángyár létesülését. Ezen iparágak mindegyikére alkalmas Pápa városa, bi-z itt a Bakony tövében az uradalom annyi nyers terménnyel rendelkezik, hogy maga képes ellátni egy gyárat magát, a nagy vidéket nem is számítva. Ha a külföldet figyelemmel kisérjük, azt tapasztaljuk, hogy a német, cseh, lengyel, angol főurak jelentékeny mértékben részt vesznek a gyárak létesítésében s alapításában, aminek következtében nem csak hogy nagy jövödelemre tesznek szert, de lehetővé teszik a szegényebb néposztálynak a kenyérkeresetet. Nálunk ez még fontosabb feladat, amikor látjuk, hogy irtó háborúk nélkül is napról-napra fogyunk, a kivándorlás óriási mértéket ölt, mert a nép megfelelő keresethez jutni képtelen. Különösen a mezőgazdasági napszámosok és földmivesek hagyják el tömegesen édes hazánkat, mert képtelenek nyáron annyit keresni, hogy a hosszú tél alatt családjukat eltarthassák. Ezért kell nekünk gyáripar, hogy munkát, vele kenyeret, ne pedig vándorbotot nyomjunk véreink kezébe. Vannak, nem is kevesen főuraink között, kik népünk megmentése s ezzel hazánk megszilárdítása érdekében megteszik kötelességüket. Hogy gróf Esterházy Pál a zászlóvivők közt lesz, arra közgazdasági érzéke s városunk iránti meleg szeretete kellő biztosítékot nyújt. Pápa, 1914 január 28. Csolíiiy-ny Károly v. főjegyző. mőiüfil o!ss6, mert ksacsukfeM késifiit Utóhang*o k a munkásbiztosító pénztári tisztviselőYálasztáshoz. A pápai kerületi munkásbiztosító pénztárnál mult hó 16-án megtartott tisztviselőválasztás azzal a kellemetlen következményekkel járt, hogy — mint az a Pápai Hirlap mult számában is olvasható volt — az Állami Munkásbiztosítási Hivatal kiküldötte e hó 23 áu a pénztár autonómiáját felfüggesztette. Mielőtt a dolog érdemére térnék, megnyugtathatok mindenkit, hogy ez a felfüggesztés sem a munkaadók kötelezettségeit, sem a biztosított tagok jogait egyáltalán nem érinti, a pénztár adminisztrációja ép úgy fog fungálni, mint azelőtt, azzal a különbséggel, hogy az elnökség és az igazgatóság teendőit a pénztár igazgatójának információja alapján az Állami Hivatal megbízottja — a jelen esetben Mészáros Károly polgármester úr — fogja ellátni. Mégis annyiban sajnálatos a dolog, hogy mig másutt rendszerint súlyos belső bajok miatt nyuit az Áll ami Hivatal a megtorlás legvégső eszközéhez, az önkormányzat felfüggesztéséhez, addig Pápán ez a büntetés — mint azt az Állami Hivatal kiküldötte megállapította — csupán másodrendű személyes ügyből érte az eddig békén, eredményesen munkálkodó pénztárt. Mivel a pénztár ügyei majd 5000 biztosított tagot s körülbelül 2000 munkaadót, cirka 7000 embert érdekelnek, szükségesnek tartom, hogy most, a vizsgálat meg^jtése után, amikor már mint volt elnök a köteles hivatali diszkréció alul bizonyos tekintetekben felszabadultam, a választás történetét tárgyihgos megvilágításban a nagyközönséggel megismertessem. A közérdeken kivül erre nekem speciális okaim is vannak, amennyiben a munkások úgynevezett „vezérei" nyilván személyes boszuból szármázó rosszindulatiól vezettetve a pénztár igazgatóját, velem szolidáris igazgatósági tag társaimat, de főként csekélységemet úgy állították a közönség elé, mintha mi valakit szivtelenül megfosztottunk volna a kenyerétől. A tényeknek egyszerű kronológikus felsorolása — ,an^.nt az^iít következik — meg fogja győzni az elfogulatlan olvasót arról, hogy ez a hangulatkeltés okából kitalált állítás nem egyéb közönséges rágalomnál. A pápai pénztár 1913. év elején egy új kezelőtisztviselői állást szervezett, melyre, a szocialisták óhajának lojálisán engedve, az igazgatóság junius hó 29 én tartott ülésében megválasztotta Schönherr Józsefet, az Országos Pénztár napidijasát. Mivel Sch. a törvényes 40 éves korhatárt meghaladta, az igazgatóság a pályázati feltételek értelmében felterjesztést intézett az Állami Hivatalhoz, hogy részére a korhalár alól felmentvényt adjon. De ugyan ekkor a választást az Állami Hivatalhoz ketten is megfellebbezték. Mikor a fellebbezésről értesülést szereztem, tisztában állott előttem, hogy Sch. tiszt viselői állását komoly veszedelem fenyegeti. Hogy tehát állásának a fellebbezés eldőlte előtt való elfoglalásából anyagi károk ne érjék, indítványomra az igazgatóság azon előbbi határozatát, hogy aug. 1-én szolgálatra jelentkezni köteles, julius hó 27-én tartott ülésében feloldotta, s kimondotta, „hogy Schönherr Józsefnek a halasztást állásának elfoglalására ügyének végleges eldöltéig megadja, s meybizza igazgatót, hogy ezen határozatot vele jegyzőkönyvi kivonatban hivatalosan közöljeAz igazgatóság ezen előrelátó határozatát a pénztár már másnap postára adta Sch. cimére. Nagy meglepetésünkre azonban Sch. pár nap múlva az igazgatóhoz irott magán-levélben tudatta, hogy állását aug. 15-én okvetlen elfoglalja, mert értesülése szerint az Állami Hivatal választását jóvá fogja hagyni. Azonban nem így történt. Az Állami Hivatal okt. 11-én kelt leiratában a fellebbezésekben felsorolt indokok alapján, meg talán azért kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvenynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. Ropható dsvdnvjvizkereskedésekben és gyógyszertárakban. ^fHTII TP<s A ríKT Szinvelipóczi Salvatorforrás-vállals XnULI W Aü-U^l Budapest, V. Rudolf-rakpart 8. is, mert Schönherr Józsefnek egy sztrájkmozgalomból Pápa város területéről örök időkre történt kitiltása csak ideiglenesen vonatott vissza, a választást megsemmisítette, a korhatár alól a felmentvényt nem adta meg, „mert — úgymond a végzés — Schönherr Józsefnek a kéznél levő iratokból megítélhető előképzettsége és előélete nem helyez kilátásba a pénztár részére oly számottevő előnyöket, melyek a korhitár alóli kivételes fölmentésre indokul szolgáihatnának'

1. Fezzel az ügy tulajdonképen elintézést nyert, a legfelsőbb munkásbiztosítási fórum kimondotta, hogy Sch. a pápai pénztár tisztviselője nem lehet. Okos ember ebbe, mint megváltozhatatlanba belenyugodott volna, nem úgy azonban a helybeli szociáldemokrata párt. ök Sch. személyes ügyét párt-üggyé tették, s kimondották, hogy Scti.-t másodszor is okvetlen meg kell választani. Ezt ők így követelik, így parancsolják. Leheti tlen álláspontjuktól az sem térítette el, hogy a szociáldemokrata párt alelnökének vezetése mellett közbenjárásra küldöttségileg felkért országgyűlési képviselőnk őszintén megmondotta, hogy az ügy jelen stádiumában, amikor a legfelsőbb fórum döntése egyszer már megtörtént, semmiféle intervenció sikerrel nem kecsegtethet. Engem, mint elnököt bizalmas véleményadásra ugyan soha nem kértek fel, de a partvezetőség több tagja előtt mégis többször hangoztattam azt a nézetemet, hogy ezek után Sch. másodszori megválasztatásában nem bízom, s ügyét veszett ügynek tekintem, és pedig annyival is inkább, mert ha mindjárt keresztülvihető is volna az igazgatóságban másodszori megválasztatása, vele szemben az Állami Hivatal más álláspontot, mint első izben, nem foglalhat el. Ezért a nézetemért, valamint annak a reám oktrojálni akart szerepnek nem vállalásáért, hogy én egyes igazgatósági tagokat a második választásnál Sch. javára nyerjek meg, kificamodott logikával „árulóvá" tettek meg. Ugy értelmezték ugyanis a dolgot, hogy nekem, mivel soraikból kerültem ki, mindenben vak eszközüknek kell lennem. Önérzetes ember azonban ilyen szerepet nem vállalhat. Én sem vállaltam. Erre aztán jött a legerőszakosabb terror. Ha Sch. elbukik, így teszünk, meg úgy teszünk. December 16-án este megtörtént a második választás a törvény előírása szerint titkos szavazás utján. Sch. elbukott. Kapott 4 szavazatot, Horváth István honvéd huszár számvevő őrmester 6 ot, Kárász Albert dési pénztári tisztviselő 1-et. Mikor az eredményt kihirdettem, Sch. párthívei közül hárman vad sértegetésektörtek ki, „piszkos eljárásinak nevezvén a legprecízebben lefolytatott választást. A/.tán sértő kifejezések közben, nagy dérrel-durral eltávoztak az ülésteremből, mikor pedig mi is távoztunk, néhány hozzájuk tartozó egyén a Kossuth Lajos utcán súlyos szavakkal inzultált bennünket, s főkép ellenem olyan fenyegető magatartást tanúsított, hogy a rendőrség védelmét kellett kikérnünk. Másnap tudtam csak meg, miért volt a szégyenletes támadás. A szociáldemokrata párt sarkalatos elvének a titkos választásnak kijátszásával (szavazó lapjaik egyik sarkát letépték) önkéntes feltevésekbe bocsátkoztak, hogy ki hova szavazott, s ezért akartak boszut állani. Legnagyobb ütőkártyájukat másnap akarták kijátszani. A Munkás Otthonban gyűlést tartottak, ahol kimondották, hogy Sch. bukása miatt kollégáimnak — a nyomdászoknak — engemet becstelenség terhe mellett ki kell közösíteni a munkából, az iparos igazg. tagokkal, akik feltevésük szerint nem velük szavaztak, segédeiknek kell majd elbánniok, a kereskedő igazg. tagok üzleteire pedig bojkottot mondottak ki, s ráadásul neveinket a Munkás-Otthon fekete táblájára megbélyegzésül kiírták s heteken át ott tartották. Mindezt pedig cselekedték a véleményszabadság szent nevében, amelyért állítólag a pápai szociáldemokraták is küzdenek. Mielőtt tovább mennék, itt közlöm, hogy a nyomdászok Országos Bizottsága a MunkásOtthonbeli gyűlés rettenetes határozatára, hogy kollégáim velem ne dolgozzanak, felterjesztésükre a következő határozatot hozta: „.. . Nánik Pál szaktárs a szervezeti érdek ellen nem vétett, tehát megtorlás vele szemben nem alkalmazható*. Ilyen körülmények között kizárt dolog volt, hogy mi, a pénztárnál ingyenes szolgálatainkért