Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-08-29 / 35. szám

csak 100 K-t kérünk megszavazni, mert az elmúlt évben eggyel több tanító vett részt a tanfolyamon, mint ahány részére a segély megszavaztatott, a jövő tanévben azonban ily célra segélyt nem javasolunk. 5. A VIII. 47. b) és c) pont alatt előirány­zott 1400 K törlését és az Erzsébetligetbe vezető hidak megcsináltatásának alkalmasabb időre való elhalasztását kérjük. E törlések a kiadásokat 4960 K-val apasz­tanák ugyan, de a változott viszonyokra s a kamatláb emelkedésére való tekintettel emelnünk kellett a X. rovat 51. tételének e) pontjában a folyószámla kölcsönök kamatja cimén előirány­zott összeget. A folyószámla tartozásunk állo­mánya ugyanis emelkedik a hadba vonultak családtagjainak segélyezésére a közgyűlés által megszavazott 12.000 K-val, viszont a Viasz-utca végén levő Cinca-árok beboltozására előirányzott s a közgyűlés által még meg sem szavazott 5000 K-t e helyről törölni kérjük, minek követ­keztében a folyószámla kölcsönünk állománya 340.535 K lesz. Ezen összeg után azonban a kamatokat nem 6'5 %-kal, hanem 7'5%-kal számítottuk, ezek összege 25.540 K 21 f-t tesz ki s így kiadásaink e cimen 3860 K 35 f-rel, továbbá a legutóbbi közgyűlés rendeletéből a Rohonczy-utca csapadékvíz elvezetésének költ­ségei cimén 847 K-val emelkednek a városi tanács javaslatával szemben. Végül az esetben, ha a közgyűlés a Viasz-utca végén levő Cinca­árok beboltozását elrendelné, — aminek el­készítését a bizottság csakis az Erzsébet-liget ezen részen levő bejárójánál javasolja, — az esetben kiadásaink összege 6507 K 37 f-rel emelkednék s 4960 K-val csökkenne, úgy hogy a városi tanács által 509.006 K 75 f-ben elő­irányzott kiadások helyes összege 510.554 K 10 f-t tenne ki. Fontosnak tartjuk annak kimondását, hogy az újonnan rendszeresített alkapitányi, továbbá két uj rendőri állás csak az esetben tölthetők be, ha már a rendőrség fejlesztésére kilátásba helyezett felemelt összegű államsegély a város részére tényleg folyósíttatott. A fedezeti résznél ugyan a bizottság súlyos aggodalmakat táplál az iránt, hogy különösen a városi jövedékek, kövezetvám stb. bevételei az J előirányzott összegben befolynak-e, de minthogy e jövedelmek három év állaga alapján lettek előirányozva, ezen változtatásokat nem tehettünk. Csakis a folyószámla kölcsönök kamatlábának 1 %-kal v aló emelése folytán kellett a VI. rovat 21., 22. és 23. tételeinél előirányzott térítményeket 1608 K 93 f, 240 K és 120 K 74 f-rel emelni, úgy hogy a bevételek összege ezáltal 293.049 K 03 f-re emelkedik. Minthogy tehát javaslataink elfogadása esetén a kiadások összege a bevételek összege . lenne, ennélfogva a pótadó­val fedezendő hiány: 217.505 K 07 f. 510.554 K 10 f 293.049 „ 03 „ A § A városok takarékoskodása. A hábo­rús viszonyok folytán előállott kedvezőtlen gazda­sági helyzet arra indította a belügyminisztert, hogy rendeletet bocsásson ki a városok takaré­koskodásáról. A belügyminiszter utal arra, hogy a jelenlegi vészes helyzetben a városoknak nemcsak a pillanatnyi szükséghez képest kell cselekedniük, hanem a jövőre nézve is számító előrelátással kell berendezkedniük. Mert igaz, hogy a győzelmes fegyverek nyomán járó gaz­dasági föllendülés bő kárpótlást nyújt a fejlő­désnek esetleg hosszabb tartamú elmaradásáért, ma mégis félre kell tenni a fejlődés minden tervét s az anyagi erőket a küzdelmes idők minden pillanatára készen kell tartanunk. Épp ezért elrendelte, hogy a közjövedelmek Össze­gyűjtése érdekében mindazokat a beruházáso­kat, amelyeknek fedezetéül egy felveendő köl­csön jelöltetett meg, még ha azok jóváhagyást nyertek is, ez idő szerint megvalósítani nem szabad. Ugyanígy kell eljárni azokra a beruhá­zásokra nézve is, amelyeknek fedezetéül a város tulajdonában, vagy kezelése alatt levő alapok, ala­pítványok, gyümölcsözőleg elhelyezett tőkék, költségvetési megtakarítások vagy más pénz­készletek vannak kijelölve. § Virilisták névjegyzéke. Pápa város polgármestere közhírré teszi, hogy a legtöbb állami adót fizető városi képviselők 1915. évi névjegyzékének kiigazítását az arra kiküldött bizottság a városi főjegyzői irodában 1914. évi augusztus hó 31-én délután 3 órakor fogja megejteni. Felvivja tehát a város lakosságát, hogy érdekeinek megóvása végett a fenti idő­ben és helyen jelentkezzék. § A városi pénztári ellenőri állás. Krancsák József volt pénztári ellenőr halálával ezen állás is megüresedett. A városi tanács ez ügyben úgy határozott, hogy tekintettel arra, miszerint a jelenlegi viszonyok között a pénztár munkája nagy mértékben kevesbedett, az ellenőri állást a legközelebbi tisztújításig csak helyettessel fogja betölteni. HETI ÚJDONSÁGOK. — Aranyat vasért. Auguszta királyi herceg­asszony kezdeményezésére indult meg az a nemes mozgalom, amely ezt a jelentőségteljes cimet viseli. Aranyat vasért! annyit jelent, hogy aki a jótékonyság oltárán áldozni akar, valami fölösleges ékszerdarabját vasból készült emlékgyürüvel cseréli fel, melynek egyetlen ékessége a beléje vésett világtörténeti dátum : 1914. A vöröskereszt egylet e hó 27-én tartott gyűlésén Oyurátz Ferenc püspök indítványt tett, hogy az egyesület is indítsa meg ez irány­ban a mozgalmat. Ékes szavakban fejtette ki, hogy ez a gyürü jobb időkben drága emlék­tárgya lesz mindenkinek a nagy napokra, melynek zivatarában Magyarország oly bámulatra méltó nagysággal szállt sikra nemzeti becsüle­téért. De szent emlékezés lesz ez a vasgyürii a jó szivek nemes munkájára is, amikor min­den adomány száz sebet gyógyított s a sirók arcáról száz könnyet törölt le. Dr. Weltner Sándorné volt az első, aki nyomban lehúzta ujjáról gyűrűjét és letette a szent cél oltárára. A nemesen érző közönség ha ilyen formában is áldozni akar a fenséges nagy ügyért, magasz­tos szándékát Galamb Józsefné elnöknőnél jelentse, ahol felcserélheti aranyát és ék­szerét azért a vasgyürüért, amelyen a haza iránt való hűség és a felebaráti szeretet soha el nem muló patinája ékeskedik. A gyűlés végén a következőd adták át aranygyűrűiket: Gerstl Leó, dr. Rechniiz Edéné, Weisz René, Weisz Zoltán tanuló, Blau Erzsi, Blau Margit egy arany szivet, Kis Vilma egy pár fülbevalót. Gyürümegváltás cimén: Dr. Rosenthal gyárigazgató 6 koronát, Kriszt Jenő, Krausz Józsefné, Bélák Lajosné 10—10 K-át, Gyurátz Ferenc 50 koronát. — A harcba vonultak hátramaradottjai­nak segélyezése a lefolyt héten is az eddigi mód szerint történt. A főiskolai köztartás helyi­ségeiben működő népkonyhán naponként átlag 660—670 adagot szolgáltattak ki, tejből pedig naponta 130 litert. Az államsegélyek megérke­zése e napokban várható. A veszprémi pénzügy­igazgató, Horváth Iván kir. tanácsos értesítette dr. Antal Géza orsz. képviselőt, a segítő bizott­ság elnökét, hogy mihelyt az egyetemi nyom­dából a fizetési könyvecskék megérkeznek, a segély kiutalását azonnal eszközli. Ezzel a hátra­maradottak segélyezésének eddigi módja feles­legessé válik s mint értesülünk, hétfőtől kezdve a népkonyha eddigi alakban való működése is megszűnik. Ha az állami segély hétfőig nem érkezik meg, úgy a segélyt részben legalább a városi pénztár fogja előlegezni. Ez érdemben s a további teendő megbeszélése végett a segítő bizottság ma délután öt órakor tart gyűlést a városháza nagytermében. — Hamis hirek. Mióta mindenfelé, észa­kon, délen, keleten és nyugaton ágyuk dörög­nek, fegyverek ropognak s minden ember egy­egy hadvezérnek képzeli magát, a fantázia is élénkebben működik a koponyákban. Ezek a kávéházi- és korzó-hadvezérek világra szóló esemény eket döntenek el egyetlen kézlegyintés­sel és minden stratégiai tudás — nélkül. Csapatmozdulatokat és összeütközéseket hely­telenítenek és elitélnek. Óriási vereségeket meg­állapítanak és kitalálnak, — csak úgy ... a korzón és a kávéházakban. Pedig mennyivel hasznosabb szolgálatot tennének a hazának és a társadalomnak, ha ezeket a hadi szintereket a harctérrel cserélnék fel, ahol nem a fantázia, hanem a tettek beszélnek. A kevésbbé művelt közönség körébe is eljutnak ezek a me, döbentő fantazmagóriák, ahol kövérre hiznak ( mint valótlan rémhírek kerülnek ismét viss2 azok fülébo, akik annak magvát széthintettél Mondanunk sem kell, hogy az ilyen hamis h rek nyugtalanságot és izgalmat keltenek é kétségbeesést hagynak maguk után. Igen so hatóság szigorú intézkedéseket tett az ilye hamis hirek terjesztésének meggátlására, terjesztőket pedig példásan megbünteti. Miv< a mi közönségünk körében is napról-napr terjednek ilyen valótlan, hamis hirek, szükse gesnek tartanók, ha a hatóság részéről inté: kedés tétetnék, hogy az ilyen híreket terjess tők méltó büntetésben részesüljenek. Mi a mí gunk részéről is kérjük a közönséget, hogy n üljön fel minden mende-mondának. Az esemi nyékről hiteles értesítéseket kapunk, s ha azc nagyfontosságúak, külön kiadásban tudatjuk közönséggel, a többit pedig Kis Tivadar köny kereskedésében kifüggesztjük. — Véreinkért. Fiaink, testvéreink harco nak megannyi hősökként a csatatéren. Büszl lelkesedésünk kiséri őket, de aggódó szeret tünk elménkbe idézi, hogy milyen megpróbá tatások várnak reájuk. Betegség fenyegeti, eller ség támadja, ezer veszedelem örvénye tátor előttük. És mi itthon, aggódó szeretetünköi honszeretetünk lángoló lelkesedésén kivül kel hogy egyebet is tegyünk azokért, akik érettün véreznek, érettünk halnak. A felebaráti szer tet már béke idején felkészült arra, hogy segí séget nyújtson a hadsereg sebesültjeinek < betegeinek. Ezt a nemes célt szolgálja a vörö kereszt egylet, mely dicséretesen buzgólkodol hogy a haza becsületéért és dicsőségéért küz< katonáink szenvedésének enyhítésére kel eszközökkel rendelkezzék. Ezek az eszközi azonban a mai hadviselés mellett elégtelene A kormány tehát a társadalom kipróbált haza ságára és testvérszeretetére apellál és kéri közönséget, hogy a vöröskereszt egyletbe min többen belépjenek s az egyesületet a beteg és sebesültek sorsának könnyítésére ki-ki, an vei teheti: pénzzel, természetbeni adományo kai, helyiségek átengedésével, ápolói vagy m szolgálatra való ajánlkozással támogassák. Mc ne felejtsük el, hogy mindent, amit teszün magunkért tesszük ! x Értesítés. Bevonulásom ideje al fogorvosi és fogtechnikai mütermemb dr. Balla (Blúm) Róbert fogorvos és Meybauer Pál volt berlini egyetei fogtechnikus úr rendelnek. Dr. Kóródi Simo — Adományok a népkonyha javára. legutóbbi kimutatás óta a népkonyha javára következő adományok érkeztek: Dezső Benc főzelék, Dömötör Jánosné főzelék, 1 keny Rosenfeld Samuné 1 kosár szilva, 1 ko zöldség, 1 fazék tejfel és turó, Sedelmaier Józ: 25 kgr. liszt, 30 tojás, 1 kenyér, Szegi Józsefné, Győri Gyuláné, Mihályi Gézáné zelék, Böröczky Lajos 30 kgr. füstölt hus, Hi gária műtrágyagyár 6 zsák burgonya. Minde2 adományokért hálás köszönetét nyilvánítja Segítő bizottság. A Polgármester és Segítő-bizottság i adakoztak: Gerstl Leó 100 K, Ágh. hitv. leányegylet, Bikur Cholim egylet, Hindler Józ 50-50 K, Vaszary Gyuláné gyűjtése 50 K. H ipari munkások, Obermajer Józsefné 40—40 Ref. egyház gyűjtése 38 K 30 fillér, Csizma Lajosné gyűjtése 25 K 50 fillér, Krausz Jóí N. 20 K, Horler Ferencné 12 K, Oram Wal Rosenthal Franciska 10—10 K, dr. Rechi Ede 6 K 36 fillér, Gerstl Leó 5 K, dr. Here Manó 3 K. — Halálozás. Őszinte részvéttel ve' a szomorú hirt, hogy Tóth Károly polgárdi lelkész, egyházkerületi tanácsbiró f. évi augi tus hó 25 én, életének 61-ik, lelkészkedésé 30-ik évében rövid szenvedés után elhunyt megboldogultat augusztus hó 27-én helyei a polgárdi ref. temetőben örök nyugalomra, elhunytban Tóth Károly pápai ref. főgimnázii tanár édesapját gyászolja. — Tüz Salamonban. F. hó 19-én re 7 óra felé Csaplár Antal pápasalamoni lelkész méhese kigyulladt és a szomsze Herbent József pajtájával együtt elégett. A 2000 koronán felüli összegre tehető.

Next

/
Thumbnails
Contents