Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-08-08 / 32. szám

Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Nemzeti háború. Elérkezett az idők telíssége. Az történik ezen az ezer év óta magyarikta földön, amit nem hittük, hogy valaha lég n egtí rénhessék. Legendás időnek szokták evezni a 48-at és ime a legenda újból eleven aló lett. El kell menni, hangzik a parancs, 3 az az elszántság, az a lelkesültség, amivel parancsot mindenki teljesíti, egyetlen csodás •zésnek tulajdonítható, amely eltölti a sziveit. Ez az érzés annak érzése, hogy valóságos °mzeti hálorunak indulunk elébe. Olyan háborúik, melyben minden, ami szent előttünk, kocin van, kockán a nemzet ősi hirneve, szeplőtn becsülete, kockán egész jóléte, boldogsága. indenkinek, aki a hivó parancsra a kötelességljesítés komoly elszántságával sietett a zászló í, áthatja szivét az a felmagasztosult érzés, )gy ez a háború — amelyet Isten látja lelinket, mi nem kerestünk — megalapíthatja m ujabb ezredévre, de örök időkre a legíéletesebb magyar nemzeti hegemóniát. Hogy igyarország van, hogy e földön nemcsak ősi gánál, nemcsak a törvények erejénél fogva, egyéni fajsúlyánál fogva is a magyar az úr, gy Magyarország valóban egyenlő jogú és fenlő rangú társa a monarchia másik felér, azt a maga imponáló egészében ez a nzeti háború tárja a bámuló világ elé. Mi zte fel e háborút? Szerbia ki akarta szakíii nemzetünk testéből a déli vármegyéket, Dszország a Kárpátokig akarja terjeszteni árait. Két felől fenyeget bennünket a szláv .dat. Ugy mint 48-ban, ma is önvédelmi harkell vivnunk. De a harcot — reszkessenek ínségeink! — meg fogjuk vivni emberül. A gyar névről, a magyar becsületről van újra szó ! Ha az Isten úgy akarja, mint magunk, Szennyet rajta és bitor bünt nem hagyunk ! Felhívás! Az általános mozgósítás városunkis a harctérre szólítja a hadkötelese; és ezek között nagy számban a családntartókat, akiknek távozása a családot íyérkeresőjétől fosztja meg a háború jére. Nem engedhetjük, hogy azoknak a ládjai, akik legszentebb hazafiúi köteségük teljesítésére távoztak, Ínségbe s )morba dőljenek. Nem engedhetjük, hogy a táborba ;ök azzal a gondteljes gondolattal távoztak hazulról, hogy itthon maradottjaik ntartásáról nem történik gondoskodás. Szent kötelességük mindazoknak, kik onmaradnak, anyagi erejük legvégső ^feszítésével gondoskodni azokról, kik ársadalom odaadó támogatása nélkül ignagyobb nyomornak néznének elébe. E gondoskodás eszközlésére, a segítésnek minél eredményesebb keresztülvitelére városunkban is megalakult egy segítő bizottság, mely magasztos hivatásának tekinti megjelenni mindenütt, ahol a családfenntartó távozásával inség ütné fel fejét és enyhíteni azok keservét, kiket a családfő távozása nemcsak érzelmeikben, de életfeltételükben is sújtott. E bizottság nevében azzal a kérelemmel fordulok városunk minden lakosához, hogy hozza meg ki-ki áldozatát a nagy nemzeti célra a maga tehetsége szerint. Az önkéntes adományok gyűjtésére a különböző jótékony egyesületek választmányai voltak szívesek vállalkozni. A választmányi tagok által gyűjtött pénzek és segélyadományok a városi pénztárba lesznek beszolgáltatva és ott kezeltetnek felhasználás végett. A segélyre szorultak fályó hú 5-iől kezdve jelentkezzenek a városházán a hivatalos órák alatt Kemény Béla városi tanácsosnál, a segítő bizottság jegyzőjénél, hogy a bizottság megállapíthassa a jelentkezőkre nézve a segélyezés mérvét és módját. Az adományokat hirlapilag nyugtázzuk és nyilvánosan számoljuk el. Legfőbb törekvésünk oda irányul, hogy minél nagyobb mérvben enyhíthessünk az Ínségbe jutottak szenvedésén. Ezért kérjük a társadalom segítő kezét. Mindenki, aki adományával a nagy célra hozzájárul, a nemzeti lét fenntartási harcát könnyíti meg. Az Isten áldása legyen a hadba vonulókon és mindazokon, kik katonáink itthonmaradottjainak nehéz sorsát áldozatkészségükkel enyhítik! Pápán, 1914. évi augusztus hó 1-én. Dr. Antal Géza a segítő bizottság elnöke. Honvédhuszárezredünk búcsúja. — 1914 aug. 7. — A sziveket elöntötte a fájdalom árja, a könny kicsordult a szemből. .. Bucsuztunk .. . Bucsuztunk háborúba induló honvédhuszárainktól, szívből szeretett magyar véreinktől. És a búcsú szomorú mindig s még szomorúbb, ha arra kell gondolnunk: lesz-e még viszontlátás ? . . . Lesz ! Bizonnyal lesz! El gyászos kétség, melynek egy pillanatra martalékává lettünk. Látni, látni fogjuk még vitézeinket csákójuk mellett a diadal zöldelő cserfalombjával! . . . Délelőtt féltizenegykor a város egész közönsége kivonult a honvéd-gyakorló térre, hogy jelen legyen azon a lélekemelő ünnepélyen, aminőt nem látott még e mi nemzedékünk. A téren diszes sátor volt felállítva, benne az oltárral. Az oltár előtt foglalt helyet honvédhuszárezredünk be nem osztott tisztikara élén Lubienski János gróf ezredessel. Az ezred a tábori oltárral szemben foglalt helyet Bertalan Pál őrnagy osztály parancsnok vezetésével. A szent misét Kriszt Jenő esperes-plébános mondta két káplán segédletével. Mise alatt egy külön alakult férfikar Szentgyörgyi Sándor karnagy vezetésével régi egyházi énekeket énekelt. Szivekbe markolt az ősi zsolozsma : Boldogasszony Anyánk! Régi nagy pátrónánk: Nagy Ínségben lévén, Így szólít meg hazánk ! — Magyarországról, Romlott hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról. A szent mise végeztével Kriszt Jenő esperes-plébános lépett a csapat elé és a teret egészen betöltő érces hangon a következő gyönyörű, lelkesítő beszédet mondotta a katonáknak : Kedves Honvédhuszárok, Vitéz Hadfiak! Mindenütt, amerre csak a közelmúltban jártam, a honfiúi lelkesedés néphimnuszától visszhangzik a hármas bérc, érzelmeink árját hömpölygeti a négy folyó és a hit, valamint a hazafiság angyala ünnepi koszorút és nemzeti zászlót tüz az apostoli magyar keresztre. Ezer éve, hogy fönnáll szép hazánk, azóta sok század^ folyt le az örökkévalóság tengerébe, sok vérzivatar vonult át a magyar haza egén, sok földrengés nyilallott keresztül a hármas bérc szinén, sok csillag kialudt, sok oszlop ledült, sok sirhant emelkedett a négy folyó mentén. A magyar majd siralmas belvillongások, majd vallási pártharcok fegyvereivel próbálgatá magán véghezvinni a lassú öngyilkosságot, majd rabló mongol nyila zúgott el fölötte, majd török rabiga nehezült vállaira, majd járványok és csapások istenostora ütött rajta vérző sebeket. De hála az egek Urának, szent István koronája még mindig megvan, az ő kincsei, különösen a vallás által ápolt magyar hősi vitézség még mindig nem mentek ki a fogalomból. Magyar nemzet! pápai Honvédhuszárok! akartok-e tovább is élni, akartok-e méltó unokái lenni világhírű őseiteknek, akartok-e csak egy kapa földdel is hozzájárulni azon körtöltés emeléséhez, mely egyedül van hivatva arra, hogy hazánkat és nemzetünket az idők rohamos áramlata ellen megvédje, mely tekintélyünket önállóságunkat és függetlenségünket a szemeink előtt hánykolódó gaz, nemzetiségi törekvések piszkos hullámai ellen biztosítsa ? Ha mindezt akarjátok, akkor tekintsetek a mai napon szent Istvánra, a boldogságos szűz Máriára, Magyarország védőasszonyára és koronás apánkra I. Ferenc József királyunkra ós fogadjátok meg nekik, hogy vitézül fogtok harcolni a csatamezőn. Isten ugyanis megengedte, hogy hű szolgáját, királyunkat 84 éves öreg korában nehéz megpróbáltatások érjék, hogy hosszú békéjének, üdvös intézkedéseinek ültetvényes kertjét pusztító vihar támadja meg. Riadoznak már a harci kürtök és szilaj paripák tompa tombolásától reng a haza földje, a rác és orosz kigyó fölemelte fejét és e királygyilkos nemzetek lobogtatják a háború véres lobogóját és azt reánk erőszakolták. De azért, magyar Honvédhuszárok! ne féljetek, mert igaz a mi ügyünk és az igazságos Ur Isten lesz éltetek oltalmazója, pedig ha Isten velünk, ki ellenünk? Egyse legyen köztetek gyáva, mert az ilyen