Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-06-27 / 26. szám

Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: KŐEOS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. A fischamendi áldozatok. Nagy katonai sszel eltemették őket, gyönyörű síremléket is gnak állítani sirjuk fölé és énnekem mégis az ilt az impresszióm, hogy kevesebb szó esett luk a sajtóban, mint ez a végtelenül tragikus et valójában megérdemelte volna. Valószinüjj a hadvezetőség nem akarta, hogy az a űszaki hiba, ami katasztrófájukat okozta, hiteden kiderüljön, illetve hitelesen nyilvánosság é kerüljön és pertraktáltassék s ezért szorította ^g az egész hírszolgálatot. A toulousi nagy porrobbanásnál, amely az áldozatok számával ég megdöbbentőbb volt, tett ilyesformán a tncia hadügyminisztérium. A presztízst félte és ezért maradt mindvégig homályban az ész ügy. Jó politika-e az ilyen, igazán nem lom. Aki a tűzzel játszik, hogy azt baj érti, ezt jól tudja az egész világ. S hogy a pülőgép- meg a ballon-technika még messze n a tökéletességtől, azt — ha titkolják is — egész világon szerte mindenfelé majd nanta történő katasztrófák amúgy is eléggé .rulják. Azok a szegény fischamendi áldoza; szintén nem voltak, nem lehettek hibátlabb művészei a maguk mesterségének, mint íz meg száz más társuk, akiket a levegő íéletes meghódításának lázas szenvedélye eladott. És akármint van a dolog: az a Haus•th kapitány, aki az utolsó pillanatban is a elességét teljesítve kiadja parancsait, s az a bi is mind, aki a parancsot teljesítve mint or katona hal meg egy szörnyű pillanat tt, olyan példáját adta a katonai erénynek, elyre a vész napjaiban bizakodva tekinthek fel mindannyian. Emberek voltak, tévedtek, de jó katonák voltak és ezért részvék, kegyeletünk száll sirjuk felé, a bécsi te:őbe. Iskolaévi kapuzárás. Mint a gazdálkodásban amily megszokott ismétlő sorrendben követik egymást évről-évre a földmunkálás, a vetés és az aratás ideje, épp oly rendben kezdi meg minden esztendőben az iskolai munkát a tanév megnyitása, folytatja e bevezetést az áldásos oktatói fáradozás és befejező koronáját e működésre ráteszik a vizsgálatok forróbb napjai. Év év után halad. Közoktatásunk évről-évre elvégzi tőle telhetően a rá kiszabott feladatot. Tanuló és oktató egyaránt megérdemli a hosszabb pihenést. Ha valaki, ők joggal elmondhatják magukról: munka után édes a pihenés. S ámbár oly sok energiát emészt fel tanuló és oktató részéről egy-egy esztendő s ámbár szinte a merevítésig körülirt s megparancsolt tantervek korlátai között mozog egységes módszerre törekvő tanításunk: az iskolázás eredményével sem tanulmányi, sem fegyelmezési tekintetben nem nyilvánul megelégedés. Sőt napról-napra több-több panasz merül föl ellene. Természetesen ezen panaszok és bírálatok között igen sok az avatatlanok fecsegő kritikája. Ezekre reflektálnunk nem érdemes. Azonban a méltó helyekről elhangzott kifogások és kritikák ránk parancsolják a felemlített bajok okainak kutatását és az ezekre való rámutatást. Tanulmányi tekintetben, hogy az óhajtott siker nem mutatkozik, azt az osztályok zsúfoltságán kivül más körülmények is okozzák. Első sorban éppen az oktatókra a merevséget ráerőszakoló tanterv nem helyeselhető. Mert az oktatónak magának kell első sorban egyénnek lennie és ha egyén, akkor majdnem a szájába rágni minden tanulási anyagrészecskének didaktikai feldolgozását, pedagógiai abszurdum. Ez a balul felfogott és tanításunkban alkalmaztatni kényszerített eljárás oda vezet, ahol most vagyunk, t. i. hogy nem csupán a tanulni való anyagot tömi az iskola a növendékbe, hanem még a módszert is. Ahol ennyira tömnek, ott a szellem nem emésztheti meg az anyagot. S ahol a tanult dolgok a tanulóban vérré nem válnak, ott a tudás bizonytalan s rövid idő múlva kihull az ember emlékezetéből. Ennek a körülménynek tudhatni be azt a szomorú tapasztalatot, amely szerint az elemi oktatástól eltekintve az iskolázás többi fokain erősen divik csak a vizsgálatra tanulás. Minél rövidebb idő alatt legalább annyit — mondjuk ki — bemagolni, amennyivel hihetőleg át lehet vergődni a vizsgálatokon. És sajnos, vizsgálati rendszerünk még elősegíti e pedagógiai gyomnak a tovaharapódzását, ahelyett, hogy kiirtaná. Ez a keserves tömő-rendszer természetes eredménye annak is, hogy főleg középiskolázásunk nem tudott még máig sem megszabadulni attól, hogy inkább PÁPAI HÍRLAP TÁRCÁJA Este a lagunán. Veneziát a tenger eljegyezte, ? a tenger szerelmes csókja rajta ég. iz asszonyos, lágy, csupacsipke város Járványba vésett porladó falához Kegyes a tenger őrlő árja még. Vinnéd, hogy trónol most is még a Dogé, kalmárkodik Shylock, s alkot Tizián, Mintha ma is királyi nő lenne, 1 régi mámor ringatózik este, 1 márványba vésett szép Venezián. °edig a tenger büszke asszonyából )reg kokott lett. Mindenkit szeret. — íol csipkévé vált sok régi drága márvány, lilljó plebejus jár a nagy Piazzán, i nem Rómeó nézi az alkonyi eget. mulandóság nagy komédiája: 7elencében immár minden eladó, A régi város minden üdve, kéje Mindenkié, — s ez mindennek a vége, 8 a lagunán ilyenkor sirni, sirni jó. (Venezia.) Dutka Ákos. A másik. Irta: Sárándy István. A kert felől mámoros májusi szél jött muzsikálva, rezedaszagot hozott magával s bemélyesztette a nyitott ablak függönyét, amely libegett-rengett, mint egy állmodó virágkehely. Bent, a szobában nagy, ijedt csend hallgatózott, a szögletben árnyak settenkedtek, gyászfátyolt szövögettek s szétteregették a bútorok közt. A nap az ég peremén haldokolt éppen. Kevély jegenyék megindultan nézték a rószaszin halált s ezernyi levélcsöngettyüiket rázva megszólaltatták a lélekharangot. És csakugyan: a szoba homályokkal teli zugában, a felvetett ágy fehér vánkosain fehér halott feküdt: Tercsi, a vincellér leánya. Vézna kis teste domborulás nélkül veszett el a duzzadó dunyha alatt s hátra szegett fejével, hegyes kis arcával olyan volt, mint egy kontár kéz csinálta viaszfigura . . . Az ajtó kinyílt, a vincellérné jött be, maga előtt lobogó gyertyát tartva. Nyomában a vincellér. Esetlenül, lábujjhegyen lépkedett a nagy darab ember, kalapja karimáját álla hegyének támasztva. Az ágy fejéhez somfordáltak mindaketten, a halottat nézték és sokáig szótlanul álltak. — Mikor szenvedett ki? — kérdezte a vincellér végre. — Reggel nyolckor — suttogta az asszony s a magasra emelt gyertyát a megállított óra felé tartotta. Nem akartam hazahivatni kendet, tudom, égeti a munka ... De most már hozza le azt a koporsót a padlásról sebtiben. A mosdató asszony már itt van, a virrasztók is jönnek nemsokára. Sarkadi, a vincellér, szó nélkül fordult ki az ajtón. A szive könnyű volt, mint a fosztott tollú, csak a torkában émelygett valami régi keserűség ... Ez a Tercsi, ez a Tercsi! Nyavalyás volt már porban mászó korában. Később, ahogy lassacskán cseperedett, a szomszédok FF Az idei nyári szezon legnagyobb újdonságaiból: JPONZS ÉS KREPP KELMÉKBŐL r italmas választék KRAUSZ ES KORÉIN dívatnagyáruházában.