Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.
1914-06-20 / 25. szám
PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: L)KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Halál Albániáért. Thomson ezredes vagy lezredes vagy őrnagy (rangjára nézve a sajtóodák igazán megállapodhattak volna maguk >zött) feltétlenül kötelességtudó, derék katona >lt, aki életében és halálában mindenkitől ak a legnagyobb tiszteletet érdemli. Meghalt csatatéren bátran, hősiesen. Katonától ez az ;yetlen, de ez a legtöbb is, amit kivánni lehet, íljes kegyelettel tehát Thomson ezredes vagy ezredes vagy őrnagy emléke iránt, másrészről 5zont azt is szeretnők megállapítani, hogy •ért haltő meg tulajdonképen. A fentemlített, tonai rangfokozat megállapításában nem túlttan megbízható sajtó-irodák úgy adták tudtul világnak, hogy — Albániáért. Nem rossz: bániáért. De mije volt neki tulajdonképpen bánia ? Kötötte őt valaha csak a legvékonyabb selmi szál is ehhez a (még nem rég) geoglai fogalomhoz ? Albániáért talán inkább azok albánok halnak meg, akik nem tudnak beleugodni abba, hogy ne albán ember legyen a ük, vagy akiknek talán olyan a természetük, gy egyáltalán semmi fejet nem óhajtanak, úgy nézem, hogy Thomson ezredesnek vagy zredesnek vagy őrnagynak alig volt több ze Albániához, mint e sorok Írójának és ha etlemil nem Wied Vilmos herceg ment volna i próba-uralkodásra, soha, de soha eszeágába n jutott volna, hogy malisszorok ós mirditák 'kelő társaságában puffantassa le magát. Nem 1 tehát eltérni az igazságtól, meg kell moníi teljes nyíltsággal: meghalt — hűséges, isületes zsotáos-katona gyanánt — meghalt ed Vilmos hercegért. És ilyen felfogásban sse őt meg a vitézt illető minden kegyelet. Városi közgyűlés. — 1914 junius 15. — Meglehetősen élénk érdeklődés nyilvánult meg a folyó hó 15-én tartott közgyűlés iránt, aminek egyedüli magyarázatát abban találjuk, hogy ezen a közgyűlésen került még egyszer és — hála mindeneknek — immár utoljára is szőnyegre az Irhás-utca, illetve a nyilvános házak ügye. Ebben az ügyben volt kilátás heves és hosszantartó vitára s mégis ez az ominózus ügy úgyszólván vita nélkül nyert végleges elintézést és pedig olyanformán, hogy a képviselőtestület az ügy fölött egyszerűen napirendre tért. A közgyűlésről egyébként részletes tudósításunk a következő: Megnyitás, Mészáros Károly polgármester pont 3 órakor a közgyűlést megnyitván, jegyzőkönyvhitelesítésre dr. Lővy László, Legény Ferenc, Becsei Ferenc, Jílek Ferenc és Braun Ármin városi képviselőket kérte fel. Elnöki bejelentés. Az előző ülés jegyzőkönyvének felolvasása és tudomásul vétele után elnöklő polgármester bejelentette, hogy a villamostelep felügyelő-bizottsága egy katonai teherautomobilnak 16.500 korona vételár mellett való beszerzését határozta el, melyhez a hadügyi kincstár 10.000 korona hozzájárulást biztosít. A bejelentést a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vette. Interpellációk. Napirendre térés előtt dr. Lővy László interpelláció alakjában szóvá teszi, hogy rossz vasúti összeköttetésünk Pápa városának és a járásnak a vármegye székhelyével való érintkezését megnehezíti, s mivel Pápa városa sohasem találkozott a vármegye részéről azon jóindulattal, melyre, mint a vármegye legfejlettebb városa joggal számíthatott volna, indítványozza, hogy a pápai járásnak és Pápa városának Győr megyéhez való csatolása ügyében mozgalom indíttassék, s kéri a polgármestert, hogy ezt az ügyet tűzze napirendre. Polgármester kijelenti, hogy az ügyet a legközelebbi közgyűlés napirendjére tűzi. Dr. Lakos Béla Antalháza pusztának a Hodoska pusztával való elcserélése ügyében interpellál s mivel a közgyűlés a puszta parcellázását határozta el, utasítani kéri a tanácsot, hogy az elcserélés eszméjétől álljon el, s ebben az ügyben a közgyűlés intenciója szerint járjon el. Elnöklő polgármester kijelenti, hogy az elcserélés ügyével a tanács érdemlegesen még nem foglalkozott, de mivel a javaslat megtétetett, neki kötelessége lesz annak idején a parcellázási javaslattal együtt a közgyűlés elé terjeszteni, mert ebben a kérdésben dönteni egyedül a képviselőtestület hivatott. A válaszokat úgy az interpellálók, mint a közgyűlés tudomásul vette. Napirend. Több interpelláció nem lévén, Csoknyay Károly v. főjegyző a tanácsnak a városi képviselők választására jogosult választók névjegyzékét összeállító választmány megalakítására vonatkozó javaslatát terjesztette elő, s a képviselőtestület a javaslathoz képest a névjegyzék összeállítására az I. kerületbe dr. Herczog Manó, dr. Kőrös Endre és Oszvald János ; a II. kerületbe Wüest Ferenc, Legény I Ferenc és Molnár István; a 111. kerületbe Hajnóczky Béla, dr. Lakos Béla és Giczi Gábor; a IV. kerületbe Győri Gyula, Halász Mihály és Gyenese János; az V. kerületbe Kalmár Károly, Keresztes József és Ács Ferenc városi képPÁPAI HÍRLAP TÁRCÁJA Vendégjáték otthon. Irta: Dóra. A kis város lakossága izgalomban forrott. Imát a „Híradó" cimü napilap szinház rovatn megjelent apró hir okozta, mely eképp gzott: „Városunk színházlátogató közönségét örömmel értesítjük, hogy Kardos úrnak, színtársulatunk derék igazgatójának sikerült vendégszereplésre megnyerni Rose Marton kisasszonyt, a párisi opera tagját. A művésznő, aki városunk szülöttje, február 19-én lép fel a „Traviata" címszerepében." A tetemesen felemelt helyárak dacára már Dkkal az előadás előtt valamennyi jegy élés az előkelőségek nagy része olyan here szorult, amiket más estéken urak „őrtertői lefelé", a kiválasztott hölgyeikkel tt szoktak elfoglalni. Mindenki ott akart lenni, amikor Márton Rózsi hazajön bemutatni a művészetét. A legnagyobb izgalom azonban a művésznő szüleinek házában volt. Édesanyja, aki a legjobb gazdaasszony hirében állott, reggel, piaci bevásárlása alkalmával, észre sem vette, hogy a legkisebb tojást csempészték Julcsa leányasszony kosarába, sőt ezekből is kiloptak még négy darabot, három csomó hónapos retek kíséretében. Mártonné ma nem vett észre semmit, csak folyton boldogan mosolygott. Ő ma „anyakirálynőnek" érezte magát. Még a Julcsa kövér, piros ábrázatján is kiütött az udvari lakáj gőgje, miközben égette a lelkét egy vágy: elujságolhatni cselédtársainak, sőt a vitéz hadfiaknak is, hogy ő ma este a földszinti zsöllyén ül a színházban, ott, ahova az urak járnak. A művésznő fehér leányszobáját ünnepi köntösbe öltöztették, kedvenc virágai, gyöngyvirág és fehér szegfű illatozott benne. Márton úr, az apa, mar órákkal leánya érkezése előtt türelmetlenül járt-kelt a szobájában, folyton nézte az órát, nehogy elkéssék. Legkisebb leányát, a kedvencét ő várja meg a vonatnál! Kalap, bot, keztyük katonás rendben sorakoztak az asztalán és a viszontlátás öröme már jó előre könnyeket sajtolt ki szemeiből. Visszagondolt Rózsi születésére. O fiút várt, aki majdan átveszi a nagy vállalkozó cég vezetését, amely immár egy évszázad óta szállt apáról fiúra. Helyette megjött ez a csöpp leány, aki — ha csak a szekrény ajtaját felejtették nyitva — már tüsszen (eni kezdett. Menynyire szivükhöz nőtt az a kis emberi, nem várt csalódás és ime, most ő teszi halhatatlanná a Márton nevet. A zene fogalmáról a Mártonok régebbi generációja különös véleményt formált magának. Amikor ötven év előtt Márton úr atyja megengedte, hogy a fia hegedülni tanuljon, a nagyatyja, a család félve tisztelt feje, ezüstfogós botjával mérgesen ütötte a földet, mondván: „Minek ez a haszontalanság? Csak nem akartok kóbor cigány-muzsikust nevelni a fiúból?" Még a sirban is megfordulna az öreg, ha sejthetné, hogy dédunokájából „komédiás leány" lett . . . Az idei nyári szezon legnagyobb újdonságaiból: 1PONZS ÉS KREPP KELMÉKBŐL italmas választék KRAUSZ ÉS KORÉIN dívatnagy áruházában.