Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-06-13 / 24. szám

— Egy pápai színész ünneplése. Szer­Ián este lelkesen ünnepeltek Kolozsvárott egy ;itünő, sokoldalú magyar színészt, Dezséri Hor­váth Gyulát, aki itt született városunk falai kö­;ött. Erre a színészre, erre a szülöttünkre, aki án harminc-negyven évvel ezelőtt játszott a ni közönségünknek, bizony-bizony csak az édes ipáink emlékeznek talán. Mert régen volt. az, imikor Thália papjai és papnői nem a mostani zinházban, hanem a Kelz-féle kertben terjesz­ették a magyar szinmüvészetet, a magyar kul­urát. Dezséri 1872-ben játszott Pápán utoljára, nint ő mondja, a Kelz-kertben, 3 forintos pro­>orcióra, ami annyit jelent, hogy ha tíz tizé­ét keresett a társulat, akkor Dezsérinek 30 orintja jutott egy hónapra. „így aztán — londja Dezséri — sokszor megtörtént, hogy aralábét, sárgarépát, földi szedret és egyéb yomort nem terhelő élelmieikkeket kávéztunk yersen, de legalább nem kellett snellszidert ipelnünk magunkkal." Dezséri maga irta meg, ogy 1872-ben Pápán -egy zsidó családnál la­3tt. „Az öreg úr aurum pigmentummal borot­álta a híveket s hitközségi elöljáró volt. Fele­ge és három leánya kalapskatulyákat csinál­k és vásárokra jártak velük. A szini évad ;án az egyik kisasszony bucsuzásul készpénzt, yakkendőket és zsebkendőket adott Dezsérinek, nit két testvérével gyűjtögetett ajándékul. Sőt egyik leány maga is a társulat után indult úgy kellett őt visszatessékelni." — Ezt a ezsérit ünnepelték most Kolozsvárott, akit ez kálómból a belügyminiszter a kolozsvári Nein­ti Szinház örökös tagjává is kinevezett. Innét szülővárosából mi is elküldjük tiszteletünk­ik egy babérágát ahhoz a koszorúhoz, mely 3gyvenként éves kitűnő művészi pályáját övezi. — Új segédtanfelügyelő. A vallás- és zoktatási m. kir. miniszter dr. Pólya Sándor mtvármegyei királyi segéd,tanfelügyelőt Vesz­ém vármegye királyi tanfelügyelőségéhez he­3zte at. — A molnárok sztrájkja ügyében az "nult hét sem hozta meg azt a békét és meg­yezést, mely mindkét fél részéről annyira bánatos volna. A mesterek a velük szemben masztott követeléseket túlzottaknak tartják, ezért azon alkalmazottaikat, akik mult szom­ton munkába nem állottak, állásukból el­csátották s munkakönyveiket az elsőfokú irhatóságnál letétbe helyezték. Viszont a édek nincsenek megelégedve azzal az dménnyel, amit a békéltetés alkalmával a inkaadók felajánlottak. x Csak egy anya tudja, mennyi gondot óz egy gyermek táplálása, amikor a leges­jobb táplálószer, az anyatej hiányzik vagy fés. Milyen sokszor gyötrődik az anya amiatt, gy nem tud mit adni gyermekének. Ám azért gondos anya nem bocsátkozik kísérletezé­sbe, hanem csakis kipróbált, megbízható táp­rhez folyamodik, s ez nem lehet más, csak Mestlé gyermekliszt, amely már pár nap mul­érezteti kitűnő hatását. — Egy igen tanul­os könyv jelent meg a Nestlé-liszt haszná­ról és úgy ezt a könyvet, valamint egy Dadoboz Nestlé-lisztet ingyen és bérmentve d a Henri Nestlé cég, Wien, I. Biberstrasse I. P. — Tűzoltó-gyakorlat Csóton. Gsóton f. 21-én délután 3 órakor Gsót, Vanyola, Ba­lyság, Bakonyszentiván, Pápateszér, Szűcs, fonykoppány, Ugod, Béb, Nagygyimót, Vaszar ;ségek tűzoltóságainak bevonásával verseny­izással egybekötött tűzoltó-gyakorlat tartatik. ikorlat után Csót község tűzoltósága Gsóton, sövetkezet helyiségeiben zártkörű nyári tánc­atságot rendez. Belépődíj a táncmulatságra mélyenként 1 K, tűzoltóknak 50 fillér. A korlat sorrendje: 1. A tüzoltórajok felvonu­l. 2. Az egyes testületek parancsnokainak ntése. 3. Fecskendők iskola- és gyors-szere­snek bemutatása jelképes tüztámadással s mentéssel. 4. Diszfelvonulás. 5. Eredmények rdetése s a dijaknak Bélák Lajos járási fő­gabiró által leendő kiosztása. Aspirin tabletták : fej és fogfájásnál, rheumánál, influenzánál stb. H elismert fájdalomcsillapitószer: hogy biztosan a §§ valódi Aspirint kapjuk, kérjük a „Bayer" féle Aspirin || tablettákat. Ezek eredeticsomagolásban csövenként fH T 20 tabletta á 0,5 g 1 kor. 20 fill. ért kaphatók. ^ g Minden tablettán az Aspirin szó látható. fj? k Az Aspirin szó védjegyzett, tehát a törvények szerint, más cég nem ioeosult készítményeit -==—-f — A polgári kör e hó 28-án tartja szokásos nyári táncvigalmá t. A meghívók a napokban bocsáttatnak szét. Szövegét jövő számunkban közöljük. Előre is felhívjuk a kelle­mesnek ígérkező mulatságra a közönség figyelmét. — Ut-bejárás. Járási főszolgabiránk a pápa-vaszari vicinális út bejárását f. hó i7-ének délutánjára, a pápa-nagyacsád-görzsönyi, nyárád­békási, pórszalók-szergényi vicinális utak be­járását f. hó 18-ának délelőttjére tűzte ki, amikor is az elmaradt fedanyag pótátvételt is meg fogja ejteni. Az utak bejárása után Vasza­ron, Alsógörzsönyben, Mihályházán és Nemes­szalókon a községi jegyzői irodákban az érde­keltségekkel utibizottsági üléseket fog tartani. — Villámcsapás. F. hó 11-én, űrnapján délután 1 óra tájban, C3Ót község határában a község legelőjén kint levő marha-csorda össze terelésével foglalkozó Szalai Gyula 15 éves pásztorfiut a villám agyonsújtotta. A közelben volt bátyját is érintette a villám, de annak az ijedségen kivül más baja nem történt. — Tüz a vidéken. F. hó 7-én délután 1 órakor Ugod község mellett fekvő Dióspusztán az urasági lak padlásán tüz keletkezett. A tüzet elnyomták ugyan, azért mégis részben az épü­letben, részben a padlásra helyezet ingóságok­ban 2000 korona kárt okozott. — Gyorsirási kurzus. Buxbaum Sándor orvostanhallgató a nyár folyamán — mint már 3 év óta — gyorsirási kurzust nyit. Tanít bár­mely rendszerű magyar-német levelező- és vita­gyorsirást. Kurzus dija (heti 3—4 óráért) havi 4—5 korona, mely előre fizetendő. A tanítás junius hó 15—20. veszi kezdetét az Iparostanonc­iskolában (Anna-tér). Jelentkezni lehet: Kis Tivadar és Nobel Arminné könyvkereskedésében . nndkivfil olcsó, mer! kaucsukból UuMí x Szép akar lenni ? akkor használja a Kriegner-féle szépítőszereket, melyek hírneve­sek az egész világon. A Kriegner-féle Akácia­krém 2—3 nap alatt minden szépséghiányt, szeplőt, májfoltot, pattanást eltüntet, teljesen ártalmatlan. Fehéríti, üdíti, simítja a bőrt, tehát szépít, fiatalít. Ára 2 korona. A Kriegner-féle Akácia-szappan kellemes illatú, tartós és üdítő hatású, ára 1 kor. Kriegner-féle Akácia-puder védi a bőrt a nap és szél befolyása ellen. Doboza 1 kor. Aki ezeket a kozmetikai szere­ket használja, annak nem kell vénüléstől tar­tania, szépségét megtartja a legmagasabb korig. Kaphatók a gyógyszertárakban és drogériákban. Postán küldi az egyedüli készítő: Kriegner­gyógyszertár, Budapest, Kálvin-tér. — Lótulajdonosok figyelmébe. Szük­ségesnek tartjuk a helybeli lótulajdonosokat ezúttal figyelmeztetni arra, hogy a lóosztályozás Pápán, folyó hó 22. napjától 27. napjáig fog megtartatni, mindenkor délelőtt 8 órakor kez­dődőleg, az országos állatvásártéren. A városi hatóság által kibocsátott falragaszokon mindenki megláthatja, melyik napon tartozik lovait osz­tályozás céljából elővezetni. Figyelmeztetjük a lótulajdonosokat, hogy a lovak elővezetésének elmulasztása kihágást képez és a törvény teljes szigorával büntettetik. Iskolai liirek. Évzáró ünnepélyek. A református fő­iskola 1914. évi junius hó 14-én, vasárnap délelőtt V2II órakor a főiskola tornatermében évzáró ünnepélyt tart. Műsor. 1. Himnusz. 2. Megnyitó beszéd. Tartja Németh István püspök. 3. Igazgatói jelentés. 4. Magyar népdalok. Énekli a főiskolai énekkar Tóth Lajos tanár vezetésé­vel. 5. Ifjúsági elnök jelentése a képzőtársulat évi működéséről. 6. Jutalmat és dicséretet nyert lírai költemények. Felolvassa Bakó Béla. 7. Álom. Szavalja Keserű Géza. 8. Jutalmat nyert nagyobb költői elbeszélésből egy részlet. Fel­olvassa Rózsás József. 9. Jutalmat nyert szatíra és elégia. Felolvassa Szabó Imre. 10. Orr-jele­net. Előadja Dukon Béla. 11. Jutalmak kiosztása. 12. Magyar népdalok. Előadja a főiskolai zenekar. Az áll. tanítóképző intézet f. hó 14-én d. u. tartja évzáró ünnepélyét. Műsor: 1. Révfy G.: A Grand Gaféban. Énekli a nagy énekkar. 2. Rudnyánszky Gy.: Egy szál virág. Szavalja Herczeg Kálmán. 3. Liszt F. II. rapszódiája. Játsza Steffek Ernő. 4. Búcsúbeszéd. Mondja Szentgyörgyi Ferenc. 5. Valéta-nóta. Előadja a nagy énekkar zenekar-kisérettel. 6. Igazgatói évzáró beszéd, jutalmak kiosztása. 7. Jean Gil­bert: Induló. Játsza a III. évesek zenekara. Az ünnepély után a tornavizsga lesz meg­tartva, ugyanekkor tekinthető meg egyúttal a rajzkiállítás is. Tornavizsgák. A pápai szentbenedekrendi kath. főgimnázium f. évi junius hó 12-én dél­után 3 órakor tartotta intézeti tornaversenyét az urodalmi depot-kertben. A verseny nagy közönség előtt folyt le s igen szépen sikerült. Immár a bencés gimnáziumnak is vannak „na­gyobb" diákjai s így valóságos atlétikai produk­ciókban volt a megjelent nagy közönségnek része. Az elért jeles eredményért, a rendért és fegye­lemért Halmos János tornatanárt teljes elismerés illeti. A pápai református főgimnázium 1914 junius hó 14-én, vasárnap délután 5 órakor tartja évzáró tornavizsgáját a református fő­iskola udvarán. A közönség számára a Széchenyi­téri főkapu áll nyitva, a többi bejárók zárva lesznek. Zenevizsga. A ref. főiskolai zenetanfolyam növendékei f. hó 16-án, kedden délután 3 órakor a tornateremben tartják zene vizsgájukat. Rajzkiállítások. A pápai ref. főgimnázium növendékeinek az 1913—1914-ik iskolai évben készült rajzaiból, olajfestményeiből, mintázott íggelizés előtt féipohár chmidthauer-féle jználata valódi áldás gyomorbajosok­székszorulásban szenvedőknek • I Keserűvíz az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbehozza. Kis üveg 40 fill. Nagy üveg 60 fill. §Í®T Kapható helyben és a környéken minden gyógyszertárban és jobb füszerüzletben.

Next

/
Thumbnails
Contents