Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-05-09 / 19. szám

iparunk nincs, kereskedelmünk pang, — vájjon mi lesz velünk, ha így tart ez, tovább is? Nem rémképeket festünk, de jogos aggodalmakat táplálunk a jövő kilátásaira nézve. Hisz már földmivelésünk is érzi az abnormis helyzet kártévö hatásait. S ha ezen egyedül kultivált közgazdasági ágban is csökkenést jelez a mutató, akkor nem messze vagyunk a nagy devalváció rémétől. Az értékpapírok kereslete az áremelkedéstől függ. Az áremelkedést a biztos jó közgazdasági állapotok teszik szilárddá. Ott, ahol magas fokú ipar és kereskedelem ninc3, biztos jó közgazdasági viszonyok nem lehetnek. Első sorban tehát állítsuk talpra iparunkat és kereskedelmünket, azután magától bekövetkezik az értékpapírok maradandóbb áremelkedése és mint természetes eredmény, vele fog járni a magyar nép értékpapír vásárló kedve is. Addig erről hiába beszélünk. Gj. Gj. résdkfrül ölesd, mert kaeessik&SI készült Szerezzük meg a kereskedelmi iskolát. Jankovich Béla, a kultuszkormány jelenlegi feje a képviselőház keddi ülésén hosszabb beszédben ismertette a tárcája körébe eső vallási és kulturális intézményeket. Az expozé méltatását elintézték a kormányhű lapok, az ellenzékiek pedig igyekeztek okokat találni arra, hogy olvasóiknál a kormány politikáját befeketítsék. Én e helyen nem politizálni akarok, hanem kiragadni a közoktatásügyi miniszter nagyszabású beszédjéből egy alig négy soros mondatot, melyet mielőtt megjegyzéseimmel kisérnék, engedtessék meg nekem, hogy hűen, szó szerint ide írhassak. Szól pedig a következőkép : „A kereskedelmi iskolák pompásan beváltak. Ötvennégy kereskedelmibe 10.700 tanúié járt s jövőre már hatvan kereskedelmink lesz. A kereskedelmit végzettek 48% a tényleg az ipar ós kereskedelem terén maradt." Szó van tehát arról, hogy a már meglévő felső kereskedelmi iskolák számát a minisztei — igen helyesen — szaporítani kívánja. Köszönet érte a kultúra és kereskedelem nevében Én azonban tovább megyek s remélni szeret ném, hogy e köszönet szaporodni fog eggye és ez Pápa város köszönete lesz. Régi óhaja e városnak s fekvése, kereskedelmi fejlettsége minden tekintetben predesztinálják is arra, hogy a már meglevő iskolák száma ezzel a szak iskolával bővüljön. Csak nem régen a legko molyabb formában foglalkozott a város egy nemorándummal, mely községi kezelés mellet' egy ily intézet felállítását célozta. Akkor a ki küldött bizottság munkálkodásából a legjobl eredményre lehetett következtetni, azonbar egyszerre megakadt minden, nem beszéltei kereskedelmi iskoláról, államsegélyről, szóval a szalmaláng itt is ellobbant. Most azonban elérkezett a legjobb alkalon s ha a város vezetőségének komoly szándékf valaha egy ily iskolát Pápára hozni, úgy fel tétlenül hinni merem, hogy kevés utánjárással sok jóindulattal nekünk adja a kormány a újonnan felállítandó hat intézet egyikét. Nálunk nál sokkal kisebb, minden tekintetben jelenték iparunk és ezen épülő eleven kereskedelmünk van, az értékpapír vásárló kedv magától föltámad bennünk. Sajnos, nemcsak a balkán háború óta, hanem már néhány évvel előbb is, közkormányzásunkban nem látunk őszinte melengető jó akaratot az indusztriális érdekek és jogos törekvések iránt. Mintha megijedtek volna városaink, az ipari központjaink szép fejlődésétől, a falut tették, a város rovására, kedveltségük tárgyává. Amióta pedig a balkán háború fölkavarta az európai nyugalmas állapotokat s főleg a mi gazdasági érdekeinket kivetette régi kerékvágásából, azóta még mindig a föleszmélés lelki folyamatában vagyunk, a szemünket dörzsöljük, hogy jobban lássunk. Pedig már eleget láthatunk. A legelső s legjobban virágzó ipari vállalatok értékpapírjai a magasból a mélybe estek. A magyar állam hitelén nyugvó értékek szintén alábuktak. És még mindig inkább a tovább hanyatlásnak, semmint az emelkedésnek eshetősége festi be közel jövő közgazdasági életünk égboltozatát. Biztatást a jobb időkre keveset hallunk ; tetteket a bajok elhárítására vajmi gyéren tapasztalunk; sopánkodunk, mint a kárvallott cigány és biztatjuk azt, akinek még van valamije, hogy tegye rizikóra. A társadalmi reakcióval karöltve jár tehát most a közgazdasági reakció is. S mi, mint a XVIIL században, a szatmári békekötés után, fatalisztikus nemtörődömséggel, tunya lethargiával várjuk, hogy mit csinálnak a körülöttünk levő más nemzetek s nem ér-e el hozzánk is anyagi erőinket kizsaroló szándékuk. Még nem tűnhetett el a magyar ember emlékéből az a rettenetes nagy csapás, amelyet I. Ferenc király napoleoni hadjáratai után, 1811-ben a devalvációval szenvedtünk. Állami kiadásaink minden téren : hadügyi és nem hadügyi téren is, rohamosan emelkednek; erőforrásokat nyújtó nak szolgálnak, hanem az megragadja az örök fejlődés fonalát, a jelenségek prózája nem hozza tévedésbe, habár az sürü felhő gyanánt szakad is, hanem az örök eszmének sugarával éppen e felhő cseppjeiből teremti a szépség szivárványát. Eddig Gottschall. Egyszóval, — fűzi hozzá találóan Rodin — mindenütt van szépség. Nem rajta múlik, hanem szemünkön, hogy nem tudjuk meglátni. A művész tehát saját nagy lelkét nézze bele a jelenségekbe, lásson, az embert találja meg bennük a szó szoros értelemben, azt az embert, amelyről oly találóan írja Arany János: Embernek lenni mindig s minden körülményben, s ne az állatot. Valamint a lomberdőn átszűrődő alkonypír mindent sajátos, misztikus fénnyel áraszt el, így az igazi művész élettapasztalatát saját nagy lelkén szűri át s egyéniségének sajátos világításában szemlélteti azokat; egy Ibsen, egy Anatole Francé műveiből a legnemesebb világfelfogás, de másrészt, vagy legalább is az emberi tudatlanság, korlátoltság, gonoszakarat, rosszindulat, farizeizmnst átható megrendítő gyűlölete árad, de egyszers- 1 mind a jóért s igazért odaadó emberszeretettel küzdő művészi humanizmus is. E művészi humanizmus hiányzik a naturalisták s neonaturalisták termékeiből, mohó gyönyörrel rajzolják a visszataszítót, a testi s erkölcsi hitványságot, beszélik el azokat a jeleneteket, amelyekben az ember züllöttsége, elaljasodása, állatiassága nyilatkozik; az élet minden testi nyilvánulását undorgerjesztőleg leplezik le önönmagát, mert ez természetes ! Majd a vad érzéki láz, az erotikának buja, szilaj lángja hatja át alakjaikat s így mind gyakoriabbakká lesznek az obszcén helyzetek s durva szavak (Szomory, Móricz Zs.) a naturalizmus erkölcsi főtörvénye — az erkölcsi főtörvénynek, a szeretetnek negációja — az egyén korlátlan szabadsága, az irodalom tárgya, az öncélú egyén, amely ép ezért csak ösztönéletet él, ösztönének él szeretet nélkül. E romboló iránnyal szemben, amelynek főképviselői nálunk Kóbor Tamás, Bródy Sándor, Bíró Lajos, Móricz Zsigmond, Szomory, Jób stb., az egészséges realizmus, amely éppen nem a törekvések eltiprása árán igyekszik felszínen maradni, az a bizonyos szabályzó órarugó, amely ha kiesik a funkcióból, az egész szerkezet bomlottan jár, minden alkotásában, esztétikailag hü a természeteshez, adja az egész lelkű embert, a valódi apát, anyát, a valódi hitvest, az igaz ifjút, az önzeí len szerelmet, itt mindegyiket a maga igaí emberi voltában, jellemzetességében, eszmé jében. Jól mondja Rodin, korunk e legnagyob! esztétikusa, akire a modernisták úgy hivatkoz nak, mint aki a szobrászatban, a modernizmu megteremtője, a művészetben csak az csunyé ami nem jellemző, vagyis az, aminek sem belsc sem külső igazsága nincs, amiben nincs igaz ság, nincs lélek; az emberi test mindig tükr a léleknek s onnét ered legtöbb szépsége. Ami az emberi testben imádok, ez több, mint szé formája, ez az a belső lény, amely áttetszőe keresztülsugárzik rajta, egyszóval azok a leg tisztább remekművek, amelyekben minden féltéi lenül gondolattá s lélekké oldódik föl; vagy feltétlen hive az ideál reális, az egészségi reális iránynak, amely mindenkor az örök embí rinek megtestesítésére törekszik; most is vallon mint már ismételten vallottam: az örök embet az örök szép lényegében változhatatlan, a hí vesi, az anyai szeretet, a hazaszeretet, a nőiesséj a férfi eszméi mindig ugyanazok fogalmila csak megjelenési módjuk, megtestesülésük váltó hátik, számtalan alakot ölthet korok, népe miliők szerint, a vitézség eszméje más alakb; jelent meg, mikor még ismeretlen volt a pusk por; ugyanaz a hitvesi szeretet egészen má képen nyilatkozik egy Rozgonyinéban, mint ej Rákóczinéban, e meggyőződésemet teljesen me: erősíti egy modern iró, Kutasi Elemér e szava val: „Vannak az emberi életnek bizonyos nyilv nulásai, melyek a társadalom átalakításait függetlenek, függetlenek azért, mert az embe létnek örök, természeti bázisain épülnek f< l^Ö^^^^Í > OE gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. « Kopható ásvdnyvizkereskedésekben crUTTT TTÍQ Ám<iT Szinyelipóczi Salvatorforrás-vállakt , és gyógyszertárakban. XnULlW AWOl Budapest, V. Rudolf-rakpart 8.