Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-05-02 / 18. szám

— Szezón-zárás a leányegyesületben. leányegyesület f. évi május hó 3-án, azaz sárnap este 8 órakor rendezi ez évadban 3lsó előadó ülését, a következő műsorral: Ady Endre: a) Szent Margit legendája; b) szivárvány halála. Szavalja Kohn Irma. 2. Jok. Énekli Kolbe Nándorné, zongorán kiséri enlgyörgyi Sándor. 3. Az élet és irodalom, a és felolvassa dr. Kapossy Lucián. 4. B. tdard: Deuxieme Valse. Zongorán előadja ivész Arnoldné. 5. Álom. Jörgné Draskóczy nától. Szavalja Weisz René. — A patronázs. E nagyfontosságú humá­s intézmény, mint azt már megírtuk, Ruffy .1 min. tanácsos jelenlétében május 3-án ala­1 meg városunkban. Az alakuló gyűlés d. u. órakor lesz a városházán. — Halálozás. A városnak egy, élete delén pő, szorgalmas és kötelességtudó derék tiszt­lelője dőlt ki múlt vasárnap az élők sorából 'bán Károly városi adóvégrehajtó személyé­n. Az életerősnek látszó tisztviselő már hóna­k óta szédülésekről panaszkodott, s gyengél­iése dacára hivatalában maradt, mig hetek­1 ezelőtt állítólag fel nem ismert baja annyira őt vett rajta, hogy ágynak esett s a gondos zelés és ápolás ellenére állapota mindjobban lyosra válván, két héttel ezelőtt Budapestre ték, ahol azonban már nem tudtak segíteni la s vasárnap vérszegénységben meghalt, ilttestét hozzátartozói Pápára szállíttatták s netése múlt kedden ment végbe tisztviselő­•sainak és nagyszámú közönség részvétele illett. Halálát a kiterjedt és nagyszámú rokon *on kivül neje és négy kis gyermeke siratja, iket nemcsak a férj, illetve apa halála, hanem ig az is mélyen sújt, hogy itt maradtak nyérkereső nélkül s a várostól — a régi ugdijszabályzat szerint — egy fillér nyugdijat ii kaphatnak, mig az új nyugdijszabáiyzat igalkotása folytán legalább a nyomortól meg­jnthetők lettek volna. Hisszük azonban, hogy képviselőtestületben lesz inajd annyi könyö­et, hogy a rideg álláspont helyett az érző ibéri sziv szavára hallgat s a szerencsétlen üádot nem fogja a nyomor karjaiba dobni. — Hussein Arif. Érdekes vendége volt ilt szerdán városunknak, Hussein Arif elő­ő török honpolgár személyében. Hussein pike azon törököknek, akik a nyugati kultura lulmányozását hazájuk hasznára kívánják dítani s ezért nagy számban keresik fel a Iföld egyetemeit, hogy a külföldön szerzett íulmányaikkal és tapasztalataikkal a szeren­itlen kimenetelű balkáni háborúban meg­ebbedett országukat gazdasági és egyéb Iturális téren naggyá tehessék. Hussein Arif, í különben igen rokonszenves, finom modorú, elligens egyén és lelkes magyarbarát s nyel­nket is eléggé birja, itt tartózkodása alkal­,val a ref. főiskola több tanáránál is látoga­t tett, főleg azonban dr. Lakos Béla látogatá­•ajött, akinek tervbe vett kisázsiai tanulmány­ában útitársa lesz. Hussein Arif a jövő hó ; n ismét Pápára jön és két hétig itt tartózkodik. x Felhívás a nőkhöz I Mindazon hölgyek, adnak valamit arra, hogy szép, tiszta le­in az arcbőrük, ne legyen szeplőjük és patta­saik, használják bizalommal a Kriegner-féle jicia arckrémet, púdert és szappant. Ezen ighirü kozmetikai szerek bámulatos gyorsan itetik el a különféle arctisztátlanságot ós glepően finomítják, üdítik, szépítik a bőrt. y tégely Kriegner-féle Akácia-Créme 2 kor., ler 1 kor., szappan 1 korona a gyógyszer­akban és drogériákban, de csak Kriegner­it fogadjunk el. Postán minden rendelést >nnal teljesít az egyedüli készítő : Kriegner­>gyszertár, Budapest, Kálvin-tér. — Öngyilkos fiatalember. Tóth Gyula sahegyi postaszolgagyakornok, Tóth Sándor­a helybeli ref. egyház volt szolgájának aki néhány nap óta látogatóban volt szülei­| pénteken délelőtt 11—12 óra között szülei­felsőhosszu utcai lakásán revolverrel szíven B magát, s rögtön meghalt. Borzalmas tettét leinek otthon nem létekor követte el. Az erős, 25 éves fiatalember végzetes csele­ete szivettépő mély fájdalommal töltötte el agg szülőket, akiknek még az a vigasztalá­sincs, hogy az öngyilkosság okait ismernék, ^érthetnék, mert az életunt ifjú levelet sem yott hátra. — A városok országos nyugdíjintézete. A magyar városok kongresszusának a városok nyugdij-ügyének országos rendezése tárgyá­ban kiküldött albizottsága május 6-án Buda­pesten ülést tart, amelyen az ügyre vonatkozó eddigi munkálatok előrehaladásáról és ered­ményéről fog a bizottság beszámolni, s az ez­után követendő eljárás módozatait fogják meg­állapítani. — A tüdőbetegek gondozó intézetének főorvosa, dr. Weltner Sándor előterjesztésére múlt ülésében a tanács elrendelte a felszerelési tárgyak beszerzését s annak teljesítésével az intézet főorvosát megbízta. Tekintettel azonban arra, hogy az intézet felszerelésére nyújtott 2000 korona államsegélyt a beszerzések telje­sen felemésztik s így a bútorok árának vissza­térítésére már fedezet nem állana rendelke­zésre, megkereste az intézet elnökségét, hogy a város által teljesített felszerelések költségét a fenntartási összegből a város részére utalja át. — írni és olvasni tudás. Tegnap kezdőd­tek meg a városháza nagytermében az uj válasz­tói jog alapját képező írni és olvasni tudás igazolására jelentkezők vizsgálatai. A vizsgára jelentkeztek 379-en, tehát koránt sem annyian, mint első pillanatban hittük. A tegnapi vizsgára megjelent 83 egyén, ezek egy kivételével, aki a keze reszketése miatt nem tudott írni, min­den levizsgáztak. Az egy visszautasított azon­ban az összeíró bizottság előtt annak idején még vizsgát tehet. — Pápa város polgármes­tere ez alkalommal közzé teszi, hogy az írni és olvasni tudást igazoló bizottság a gyári munkásokat a kitűzött vizsganapokon esti 8 óráig levizsgáztatja, közli továbbá, hogy azok, akik az 1., 4. és 7-iki vizsgán bármi okból részt nem vehettek, de előzőleg vizsgára már jelentkeztek, a folyó hó 11-én tartandó vizsgán is megjelenhetnek. — Kinema-szkeccs. Csütörtökön és pén­teken kinema-szkeccset adtak városi szín­házunkban. A darab nem-mozi részében régi kedves színpadi ismerősünk Ivánfi Jenő szere­pelt s ez a körülmény nagy közönséget vonzott a színházba. Ivánfi meg is felelt hivei várakozá­sának, szépen játszott, sőt énekelt is. Ám maga a szkeccs, valami Csavargó c. hihetetlen törté­net, az bizony gyönge mű. Gyönge a tartalma és — eredeti magyar film, gyarló a felvétele. Még jó, hogy a pótműsor valahogy kárpótolta a közönséget, a féldráma, félmozi bizony gyarló vala. — Halál — egy szem babtól. A gyer­meki vigyázatlanságért életével fizetett a kis Kovács Jóska. Jóska mindössze 5 éves volt, s az alsóvárosi magánóvodában tanulta a versi­kéket, a szép gyermekjátékokat, hallgatta a jó tanácsokat, hogy a szájba játékból nem szabad semmit bevenni, mert könnyen baj lehet. Ám hiába hallgatta, mert csütörtökön délelőtt mégis bevett a szájába egy babszemet, melyet addig forgatott nyelvecskéje alatt, mig az a légcsőn lecsúszott. A kis Jóska krákogott, cikákolt, de bizony a babszem nemhogy kijött volna, hanem mindig jobban behatolt a légcsőbe. A fuldokló gyereket ijedten ölbe kapták, futottak vele orvoshoz, ide is, oda is, de mire az otthon­talált dr. Sugár Jenőhöz eljutottak, Jóska már menthetetlen volt. Kis szive ott dobbant utolsót az orvos rendelőjében. Halála szomorú példa, hogy az oktalan apróságokat folyton óvjuk a vigyázatlan játéktól. : fej és fogfájásnál, rheumánál, influenzánál stb. Jj elismert fájdalomcsillapitószer: hogy biztosan a M valódi Aspirint kapjuk, kérjük a „Bayer" féle Aspirin §g tablettákat. Ezek eredeticsomagolásban csövenként H r 20 tabletta á 0,5 g 1 kor. 20* fill. ért kaphatók. ^ jf Minden tablettán az Aspirin szó látható. gj? Az Aspirin szó védjegyzett, tehát a törvények — Őszi szezon. Az őszi szini szezont a szinügyi bizottság tegnap tartott ülésében három pályázó közül dr. Patek Béla győri igazgatónak adta, aki augusztus 29-étől október 4-ig fog ná­lunk működni. — Leányegyleti hangverseny. A refor­mátus leányegyesület múlt vasárnap a főiskolai tornatermet zsúfolásig megtöltő nagy közönség előtt hangversenyt rendezett. A műsort érdekessé és értékessé tette az a tanulságos felolvasás, melyet vetített képek kíséretében Zadák Ilona, fővárosi rajztanár tartott a népművészet lénye­géről, értékéről és alkotó elemeiről. A tárgy iránt lelkes szeretetről és kiváló szaktudásról tanús­kodó szép dolgozatot lelkesen megéljenezték. A műsor többi pontja is igen sikerült volt. Szmoligovich Erzsi az átmeneti betegségben szenvedő zongorán is ragyogtatni tudta pompás technikáját. Erdélyi Edit pár műdalt énekelt igen helyesen. Nagyon jól mulatott a közönség a Modern lányok c. dialógon, melyet Csizmadia Irén es Kálmán Irén frissen, ötletesen, zajos tetszés mellett adtak elő. A miisort Szommer János, Battyán Elek, Zwierina Béla és Szalay Imre jeles zenei tudásról tanúskodó kvartettje zárta be, melyre zúgó tapsokra igen szép ráadást adtak. Hangverseny végeztével Kis József esperes­lelléíz megköszönte az egylet vezetőségének és t igjainak ez évi buzgóságát. Eztán kezdetét vette a tombola, mely derűs hangulatban óra hosszat tartott. — Biciklisták panasza c. mult heti köz­leményünkre a következő észrevételeket kaptuk : Tek. Szerkesztő Ur! „Egy iparos" — való­színűleg ál-iparos — b. lapja mult számában lojális bókok közben panaszkodik a rendőr­kapitányra, hogy a Kossuth Lajos utcán délután 5 órától kezdve megtiltotta a biciklizést. Én meg azt mondom erre a rendőrkapitányi tila­lomra, hogy igen okos, igen helyes intézkedés! Mert a különben sem valami széles Kossuth Lajos utca az esti órákban városunk legélén­kebb személyforgalmi helye. A munkából haza­térő munkásnép sürü rajokban ezen az utcán vonul keresztül, később pedig a korzózó kö­zönség százával sétál rajta. Már most tessék elképzelni, hogy micsoda kellemetlen dolog az, ha akár a fáradt munkások közé, akár a szóra­kozásból sétálók közé vadul beleront —• mint ahogy nálunk szokás — egy „sürgős" dolga után száguldó biciklista. (Érdekes, hogy a bicik­listák dolga mindig „sürgős".) Hamis érvelés az, hogy a tilalom miatt a sürgős dolga után menő iparos kárt szenved. Először azért, mert tud­tommal vajmi kevés iparos jár biciklin Pápán, másodszor pedig azért, mart az egész Kossuth Lajos utca nem olyan hosszú, hogy 2—3 parc alatt gyalog is végig ne lehetne haladni rajta. Egész más t dolog, ha valami nagyobb túráról van szó. Nyugodjék csak meg tehát a rendőr­kapitány igen helyes intézkedésében a t. panasz­kodó „iparos", s ha utja az esti órákban bicik­lin a Kossuth Lajos utcába vinné, hát szépan szálljon le a gépről, s azt a pár percet tegye meg gyalog. Mert fontosabb a közönség testi épsége, mint néhány biciklista érdeke. Ennyit a jogtalan panaszra. Tisztelettel: egy gyalogjáró. — Atlétikai verseny. A pápai ref. főgimn. és a győri áll. főreál közötti mérkőzés, amely május hó 10 én kerül döntésre a huszár lakta­nya melletti gyakorlótéren, a következő verseny­számokból fog állani: 1. 100 m. síkfutás alsó és felső oszt. tanulók részére. 2. 200 m. sík­futás. 3. 110 m. gátfutás. 4. 4 X 100 m. staféta­futás. 5. 100—200—300—400 m. stafétafutás. 6. Magasugrás alsó és felső oszt. tanulók részére. 7. Távolugrás. 7. Rudugrás. 9. Gerelyvetés. 10. Súly dobás (5-ös csapatverseny). 11. 1 kilométeres távgyaloglás. Az érdeklődő közönség kényelmes elhelyezéséről jól szervezett rendezőség fog gon­doskodni. Belépő dijak: ülőhely 1 K, állóhely 60 fillér. — Számozott ülőhelyek előre válthatók Kis Tivadar könyvkereskedésében. — Adományozás. Bauer Zsigmod szövő­gyári hivatalnok a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíj-egylete segélyezési alap­jának 3 koronát adományozott. Köszöni az elnökség. x Saád Lajos üveg- és porcellánkeres­kedő lapunk mai számában közölt hirdetésére felhívjuk olvasóink szives figyelmét.

Next

/
Thumbnails
Contents