Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-06-07 / 23. szám

lyeket alaposan összekuszált a hosszú munkanélküliség, némiképen rendezhessék. De a bojkott városunk közgazdasági élete szempontjából is igen bántó, s több annál, mintha a Chalupka-cégnek privát-ügye volna. Ehhez édesmindnyájunknak köze van. Nemcsak azért, mert ha helyhezkötött munkásaink nem kereshetnek, akkor kevesebb portékát ad el a kereskedő s kevesebb megrendelést kap az iparos, tehát érzékeny károkat szenved egyébként is nyomorúságos közgazdasági életünk, hanem főként azért, mert a kérdéses gyár felépüléséhez tetemes áldozatot hozott városunk közönsége, tehát joggal elvárhatjuk, hogy rekompenzációképen munkabérben, illetőleg piaci forgalomban térüljön vissza az az áldozat, melyet-szegénységünk dacára olyan egyértelműen hoztunk meg a gyár érdekében. A vidéki munkás — a dolog természeténél fogva — keresetének csak kisebb részét költi itt el, nagyobbrészét idegenben levő hozzátartozóinak küldi, így tőlük nem sok haszna van a városnak. Az anyagi veszteség nagyságát, ami ily módon éri városunkat, csak akkor érté kelhetjük teljes mértékben, ha tudjuk, hogy a nagyszabású építkezés évekre terjed, s milliókra menő összegeket emészt fel. Végtelen nagy kár volna, ha ez az óriási összeg munkásaink bojkottálása révén nagyobb részben idegenbe vándorolna. Ámde ennek megtörténni nem szabad. Ez ellen fel kell zúdulni az egész közvéleménynek. Csak helyeselni tudjuk tehát, hogy az oktalan bojkott idején-való megszüntetése érdekében már is tétettek lépések. A munkások vezetői vasárnap deputációban jártak a polgármesternél közbenjárásának kérése végett, a hétfői közgyűlésen pedig interpelláció keretében hivták fel a polgármester és az egész képviselőtestület figyelmét a viszás állapotra. Városunk derék polgármestere teljes jóindulatával állott a munkásság igazságos ügye mellé, s úgy a deputációnak, mint a közgyűlésen kijelentette, hogy sürgősen közbelép az építő cégnél, s iparkodik érvényt szerezni annak az okos, az önfenntartás ösztönéből fakadt patriotizmusnak, hogy első sorban a jó és rosszban velünk levő, városunk fenntartásának terheit viselni segítő saját munkásaink jussanak keresethez' és kenyérhez, — azután ám jöjjenek az idegenek! Az ősz óta — mint az országban általában — dúl falaink között a nagy munka nélküliség, nyomorgó családok várják a helyzet jobbrafordulását. Más városokban az inség enyhítésére jelentékeny segélyeket osztottak ki; a munka nélküliek között — legutóbb Debreczenben is 20.000 koronát —, szükség-munkákat rendeltek el, nálunk meg a munkaalkalmakat is elzárják előlük. Pedig a mi munkásaink nem kérnek megalázó alamizsnát, panaszos kegyadományt, hanem csak az emberi méltóságot és önérzetet emelő munkát. S ezt nem szabad megtagadni tőlük, pláne akkor, amikor van bőven. Azért állunk most mi is — mint mindig, ha igazságos ügyről van szó — munkásaink mellé, hogy amikor polgármesterünk egyéni és hivatali súlyával interveniál érdekükben, mi meg a nyilvánosság trombitájának megfuvásával hivjuk fel a semmivel nem indokolható bojkottra az érdekeltek figyelmét, s tolmácsoljuk a közvélemény elitélő megnyilatkozását. Reméljük, felszólalásunkat meghallják mindazok, akiket illet, s meghallja köztük a Hungáriaműtrágyagyár igazgatósága, amely — ha akar — igen sokat tehet az igazságtalanság megszüntetéséért. N. P. JE^ig-.veljen a névre és kérjen mindig határozottan ÜJrdög-yöng-yétHasonnevü értéktelen utánzatok visszautasítandók! Erdőgyöngyeművek Moi-ítz Löw, Brünn-Hussowitz. Városi közgyűlés. — 1913 junius 2. — Hétfőn városi közgyűlés volt, melynek elején a húsdrágaság ügyében figyelemreméltó interpelláció hangzott el. Óhajlandó, hogy ez ügyben a tanács végre-valahára erélyesen járjon el. A gyűlésről, magáról tudósításunk itt következik : Megnyitás, interpellációk. Mészáros Károly polgármester a gyűlést megnyitja s jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Teli Anasztázt, Billitz Ferencet, Koréin Vilmost, Keresztes Istvánt és Szeleczky Ferencet kéri fel. Napirend előtt Becsei Ferenc a miatt interpellál, hogy a Hungária-gyárnál a pápai kőműves-munkásokat nem alkalmazzák. (L. erről bővebben mai cikkünket.) A polgármester megígérte, hogy a munkanélküliek ügyében saját hatáskörében mindent megtesz. Ugyancsak Becsei azt a hallatlan állapotot teszi szóvá, hogy a vágóhid megnyíltával a hentesek 16 fill. emeléssel álltak elő. Ez nincs indokolva, mert a sertés olcsó s a drágább vágatásért némi kárpótlást nyernek a hentesek azáltal, hogy otthon nem kell készülniök, kisebb helyiségre van szükségük stb. A polgármester kijelenti, hogy ha a hentesek 15 nap alatt le nem szállítják az árakat, a város állandóan lerendezkedik sertéshús eladására. Muli József a Gyimóti uti gyalogjáró s a Rákóczi utcai úttest megkészítését sürgeti, mire nézve a polgármester Ígéretet tesz. Ugyancsak Muli az Erzsébetligetben illemhely felállítását kéri. A rendőrkapitány válaszában tudatja, hogy erre már bekért ajánlatokat s a költség az 1914. évi költségvetésben elő fog irányoztatni. A Major-utcából az Irhás-közbe. A városi tanács javasolta, hogy a nyilvános házak az Irház-közbe helyeztetvén át, a Gzincza ott beboltoztassék. Billitz Ferenc a Rozmaring-utcát hozza javaslatba. Dr. Teli Anasztáz kifejezést ad abbeli aggodalmának, hogy a régi helyükről elkerülő házak áta lakítás révén a Korona-utcára is kijárást nyerh etnek, holott ez utcán van a zárda s közlekedik száz meg száz iskolás gyermek. A polgármester kötelezőleg kijelenti, hogy a Korona-utcára a tanács sohasem engedi e házakat megnyittatni. Mátz József mindazáltal ellene van a helynek, közel van az iskolához. Baráth Károly is a régi mellett szól. Fischer Gyula pénzügyileg nem látja rendben a dolgot, hátha nem tudnak ott házakat szerezni a tulajdonosok, a város pedig költséget nevelt. Becsei Ferenc alkalInnenlovább a Kamuthy-nemzetségben ivadékról-ivadékra szállt a vörös kéz. Apa fiára hagyta, s úgy kell lenni, hogy mindnyájukat megfogta a vörös kéz, mert egytől-egyik nyomorultan pusztultak el. II. Kamuthy Lázárnak, a tékozló nagyúrnak ötödizigleni unokája, Kamuthy András alatt a Nyárádvidék ismét a Kamuthyak birtokába jutott. Kamuthy András, mikor birtokfoglaló nagy munkáját befejezte, a negyven évet szántotta már és erősen szürkült. Deresedő haja megijesztette a dolgos, fáradhatatlan embert. Ez már egy kissé korán jött, nagyon is korán. Hiszen még tavasz sem volt, már jelentkezik a tél hava. Nem élt még semmit s már elmúlás fenyegeti. Elhatározta tehát, hogy nem dolgozik többet. Könnyű, vidám életet fog élni, hiszen joga van hozzá. És hozzáfogott a gondok nélküli új, szabad élethez. De nem ment könnyen. A röghöz kötött, örökös, nehéz munka őt magát is nehézkessé tette. Kamuthy András egész életén át kétségbeesett erőfeszítéssel küzdött a Kamuthyak végzete ellen, amely ott kisértett a legendás családi ereklyében. Az erős lelkű, erős akaratú férfit ideges félelem fogta el, valahányszor rágondolt a hideg vörös kézre. Pedig sokszor gondolt rá. Néha, amikor nyári munka idején izzadó arccal és fáradtan járta be a nyárádmenti földeket, egyszerre csak a telisugárzásu, napfényes levegőben könnyű káprázat gyanánt villant meg előtte a vörös kéz. Kamuthy András most, élete forduló pontján dühös elszántsággal hessegette el maga elől a kisértő rémet. Hiszen dolgozott már eleget, többet mint négy nemzedék, pihenhet talán. És pihenni kezdett. A negyvenéves férfiszivbe zuhogva áradt be az új élet pezsdítő fénye. Mint mikor régi, bezárt lakásban begyújtanak az ódon kandallóba s a szikkadt, kiszáradt bútorok a melegtől recsegni, ropogni kezdenek, úgy feszültek, pattogtak az erei az új, szokatlan áramlásra. Egyszerre szomjas, mohó életkedv fogta el. Az erős, szilaj akarat, amely a rögöt arannyá változtatta eddig a kezén, most a álMfO kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbeíeységnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható dsvdnyvizkereskedésskben CfHíIl TP<\ ATH^T és gyógyszertárakban. OtHULlC^ Szin\ elipóczi Salv;itorforrás-vállulg Budapest, V Rudoll-rakpart K. szivében tobzódott tovább szenvedélyes, mámoros vágyak alakjában. Élni, élni akart! Ebben a vad, szertelen hangulatában a sors eléje sodort egy asszonyt. Égő szemű, halavány, törékeny asszony volt, olyan fajtájú teremtés, akit végzete is arra szánt, hogy játékszer legyen valamely erős, szenvedélyes férfi kezében. Kamuthy András magának kívánta ezt az asszonyt. Az utcán látta meg, a nagy városban és lázas lelke mohón ölelte magához az ismeretlen nő törékeny alakját. Szenvedélyes harc indult meg ezután. Az asszony becsületes, egyszerű lélek volt s mikor a sötétarcu, vadtekintetü férfi első izben állt eléje, irtózva menekült. Kamuthyban éhesen lihegtek a kiszabadult. szenvedélyek. Valamikor a nyárádmenti erdőségekben űzte — hajkurászta ily mohósággal a vadat. Az elemek féktelensége viharzott ilyenkor a belsejében s fölvert indulatait a haldokló vadnak utolsó, megtört pillantása tudta csak lecsillapítani. A nemes vad most is megtorpant. A törékeny asszony meghódolt. Félve, de boldog remegéssel mondta el a férfinak, hogy a férje köznapi ember, egyszerű kereskedő, akinek külvárosi apró üzletében minden kapható, fűszer és más efféle, csak épen boldogság nem. — Az én portámon az is van ! — mondta Kamuthy András szenvedéllyel. Az asszony reszketve menekült a súlyos szavak elől. Egy hét múlva azonban forró, gyötrelmes üzenetet küldött a férfinak :