Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-03-01 / 9. szám

Hogy a kronológikus sorrendet megtartsuk, elmondjuk beszámolónkat a pénteki, február 21-iki előadásról, amikor Bercik Árpádnak A házasítok cimü 3 felvonásos vígjátéka került bemutatásra. Nem akarunk Bercik Árpád irói babér-koszorujából egyetlen levélkét se kitépni, amikor annak a meggyőződésünknek adunk kifejezést, hogy A házasítok nem a legszerencsésebb színpadi munkája az illusztris írónak, aránylag kevés benne a cselekmény és vidámság. Ez a kritika tulajdonképpen nem is tartozna ide, csupán csak azért említettük meg, hogy ez a műkedvelői gárda micsoda sikert tudott volna aratni egy elsőrendű darabban ! És ez a szereplők dicsérete, akik otthoniasan, vidáman, fürgén, jókedvvel mozogtak a világot jelentő — vagy ahogy Várady Antal nevezi, — a forró deszkákon, nem is említve, hogy szerepüket valamennyien tökéletesen tudták. Mindjárt az első felvonásban feltűnik a két, mindenáron házasítani akaró hölgy: dr. Kostáné (Ress Margit) és özv. Elekesné {Gaál Ilonka), akik a leleményesség és a furfang éléskamrájából minden kifőzni és kisütni valót előhoznak, csakhogy a Nagylakyné {Valkó Vilma) szépséges szép unokahugát (Gseh-Szombathy Flóra) az ő saját vőlegényjelöltjüknek megkaparítsák. Ress Margit és Oaál Ilonka ismert alakjai műkedvelő színpadunknak. Jobb kezekbe nem igen lehetett volna ezt a két szerepet adni, mint nekik, akik sokkal többet produkáltak, mint amennyit a szerző ennek a két szerepnek szánt. Ugyanez áll Valkó Vilmáról is, aki kissé egyhangú szerepét szintén nagy átgondolással játszotta meg. A női főszerepet bájos és finoman játszotta Gseh-Szombathy Flóra. A zongorajelenetben a szív húrjait hozta rezgésbe, mindvégig poétikus alakítást nyújtott. Pataki Bella igen ügyesen nyelvelő Kákánénak bizonyult, alig egy-két perces kis szerepében általános derültséget keltett. Gsomónét Kiss Mici alakította kellő rutinnal, a szobalányt pedig Ress Irén játszotta szintén ügyesen. Hirsch Jenőt külön kiemeljük. A bonvivant-szerepkörben való otthonosságát már nem egyszer megbámultuk, ezúttal azonban túltett eddigi alakításain. Elegáns, fölényes és szeretetre méltó volt. A papucskormány alatt nyögő Kosta Gábor kitűnő, szinésztalentumról tanúskodó személyesítőt nyert Nagy Andrásban, aki kevés műkedvelői előadásban jutott olyan nekivaló, hálás szerephez, mint éppen ebben, amit aztán teljesen ki is aknázott. Hálás is volt neki a közönség, mert sokszor megtapsolta. Tőrül metszett dzsentri-alak volt Molnár Béla (Mácsik Náci), aki ügyes kiszólásaival keltett derültséget. Papp József, Moravetz György, Csekey Sándor és Tóth Sándor jutottak még kisebb szerepekhez, akik így is segítői voltak az előadás sikerének. A darabot — amiről talán referádánk elején kellett volna megemlékeznünk — Sándor Pál főgimn. tanár rendezte nagy hozzáértéssel és művészi érzékkel s így a siker oroszlánrésze természetesen őt illeti. * Nehéz eltalálnunk a megfelelő tónust, hogy a közönség elragadtatását ecseteljük, amely a második este összbenyomása alapján úrrá lett rajta. Pedig az előre kitűzött program m némi változást szenvedett, mert a gazdag hang versenyműsorral kecsegtető Gergelyi Erzsi az utolsó napon beállott betegsége miatt nem gyönyörködtethetett bennünket énekművészetével, hanem azért a Jókai-körnek még ebben is szerencséje volt, mert megnyerte a szereplésre egy kedves ismerősünket, Cholnoky Margit zeneakadémiai növendéket, aki így a programm teljességét megmentette. Az est műsorát Maurer Ilona és Kiss József által két zongorán előadott Liszt-fantázia nyitotta meg. Maurer Ilona azt a benyomást keltette bennünk, hogy a zongora nem csupán pillanatnyi szórakoztató eszköz nála, hanem egy rendszeresen készült és képzett egyén zenei tudásának a hű tolmácsoloja. Két zongorán játszani különben is nehezebb, mint egy zongorán négykezest produkálni és már magával ezzel az újszerűséggel is (nekünk legalább ritkán van benne részünk) imponáló volt ez a szám. Kiss Józsefet, ezt az izig-vérig zongoraművészt viszont alig hallottuk még szebben, művésziebben, kifejezőbben játszani, mint ez estén. Kéz-ügyessége valóban elkápráztatott. Játékának érzékeltető szépsége a billentés és a tónus tömörségében, melegségében és a pianinok finom puhaságában volt. A fölviharzó tapsot, amit a közönség bőkezűen adott, mindig kiérdemelte, de olyannyira mint ezúttal partnerével együtt, — még aligha. Néhány percnyi szünet után a bájos szerénységével is hatni tudó Cholnoky Margit lépett a színpadra és melegtónusú behízelgő szép hangján énekelt Brahmstól s más modern szerzőktől néhány szép dalt, amelyekhez diszkréten simult Kiss József zongorakisérete. 'Énekművészetében nem volt kifogásolni való. Szövegkiejtése szabatos és érthető, ami pedig a legtöbb énekesnőnek a gyengéje szokott lenni. A közönség természetesen nem elégedett meg ezekkel a számokkal, hanem addig tapsolt, addig újrázott, mig az énekesnő ráadást nem adott, melyet már maga kisért zongorán. És ... és most kellene beszámolnom a műsor harmadik és legkényesebb pontjáról. Legkényesebb tudniillik azért, mert dr. Körös Endre szavalatáról van szó, aki Wildenbruchnak „A boszorkány dala" cimü költeményét szavalta el saját fordításában. Kőrös Endre ugyanis e lapnak a szerkesztője ... (A következő 15 sort pedig kihúzta a szövegemből. Referens.) Utána ismét Cholnoky Mirgit szerzett néhány élvezetes és gyönyörűséges percet Erdélyi Zoltán Laura-dalaival, amelyek mindegyike után melegen ünnepelte a közönség a kedves hangú énekművésznőt. A műsor utolsó száma a Seherezáde c. látványos revü volt (összeállította Tar Zoltán), mely bájosan egyszerű kis történetével és a benne szereplő hölgyek festői kosztümjeivel vált frenetikus hatásúvá. Csakugyan nehéz feladatot ró a tudósítóra ennyi szép leányról külön-külön dicséretet mondani. A toll ugyan nem fárad bele, csak a jelzők fogynak el. Salamon Edit (Seherezáde) fejedelmi szép alakjával és imponáló megjelenésével, valamint ízlésesen szines és elegáns toalettjével hódította meg a közönséget legelőbb. Majd Csizmadia Irén, Gyurátz Linus, Hajnóczky Margit, mint palotahölgyek, Ress Irén mint jósnő tűntek ki. Egyenesen szenzációs volt a Bélák Rózsi, CsehSzombathy Flóra, Horváth Irén, Kálmán Irén, Kiss Mici és Tompa Bözsi (táncosnők) török tánca. Annyi kecs, annyi poézis volt e táncban, hogy a közönség alig tudott betelni látásával és lelkes tapsok között megismételtette. A tapsok egy része Mérő József oki. tánctanítót illette, aki a táncot betanította. Schönfeld Edit mint bájos cserkészlány férkőzött a közönség szivéhez és két költeménynek elszavalásával őszinte szép sikere volt. Jelenés ben az utolsó, de jól megérdemelt sikerben az elsők között volt Nyárády Margit, aki szép, iskolázott, csengő erős hangján egy dalt énekelt, de a közönség vele is megismételtette a dalt, amelynek egyszeri eléneklésével is dicsőséget aratott. A szultán komoly szerepét Szabó Imre kreálta színésznek is becsületére válló jellemzetes alakításban. Ezeket elmondva, be is számoltunk volna a Jókai-kör estélyeiről. Nem volna azonban teljes a beszámolónk, ha a legnagyobb elismerés hangján meg nem emlékeznénk ezeknek a fényes sikereknek legfőbb mozgatójáról, megteremtőjéről : Tar Gyulánéról, a Jókai-kör szinészeti szakosztályának agilis, fáradságot nem ismerő, lelkes elnökéről. Az elismerés, a siker teljességében az övé legelsősorban, aki finom érzékkel, kitartással, szüntelen próbákkal, irigylésre méltó türelemmel és buzgalmával tette lehetővé, hogy a Jókai-kör két ilyen fényesen sikerült esttel dicsekedhetik. M. K. kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynéi, czukorbetegségnél, vörhenynéi, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. Kopható dsvdnyvizkereskedésskben és gyógyszertárakban. SCHULTES ÁGOST Szinyelipóczi Salvatorforrás-vállalí' Budapest, V. Rudolf-rakpart 8. „A cél szentesíti.. — Levél a szerkesztőhöz. — * Tekintetes Szerkesztő Úr! Ismert tárgyilagosságánál fogva engedje meg, hogy becses""1apja múlt számában a Szemlerovatban közlőitekre néhány észrevételt tehessek. Ebben a rovatban „A cél szentesíti . . ." cím alatt a Tek. Szerkesztőség kifogásolja, hogy a német birodalmi szociáldemokrata képviselők a jezsuiták ellen érvényben volt kivételes törvények hatályon kivül helyezése érdekében a klerikális centrum-párttal szavaztak, s habár nyíltan nem is vádolja őket elvföladással, arra a következtetésre jut, hogy a szocialisták taktikai okokból — a birodalmi kancellár megbuktatása okából —• megfeledkeztek elveiknek tartozó kötelességeikről. Mint szociáldemokrata kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a Tek. Szerkesztőség — habár a liberálizmus szempontjából tiszteletre méltó — tévedésben van. A német szociáldemokraták támogató szavazatukkal nem cs elekedtek elveik ellen, hanem — a felületesen Ítélők előtt hangozzék bármily küsönösen is — szigorúan elveik értelmében s azokhoz alkalmazk odva jártak el. Bizonyíthatom állításomat azzal, hogy a szociáldemokraták minden kivételes törvénynek elvi ellenségei, s ha azok — mint a jelen esetben — a jezsuiták ellen irányulnak, akkor a jezsuiták ellen alkalmazott kivételes törvények ellen foglalnak állást, anélkül, hogy egyébként a jezsuitarendről és annak szelleméről alkotott nézeteik a legkevesebb változást is szenvednék. De ép így cselekednének, ha azok a kivételes törvények valamely evangélikus vagy zsidó vallási intézmény ellen hozattak volna. A sz ociálistákat, nem — mint a Tek. Szerkesztőség következteti — a régi, ismert jezsuita-elv, hogy „A cél szentesíti az eszközt", hanem az a krisztusi elv, hogy „Amit nem kívánsz magadnak, te se tedd embertársadnak" — vezeti. Egyébként is a kivételes törvények — a történelem tanúsága szerint —• el szokták téveszteni céljukat. Az elnyomatás, az üldöztetés rendszerint fokozottabb ellenállásra, fokozottabb ténykedésre sarkalja az erőket, s megtörtént akárhányszor, hogy a megsemmisítésre ítélt törekvések és irányzatok a kivételes állapotok alatt megszaporodtak fanatikus apostolokkal és hivőkkel. Mert hát „Palmam sub pondere ereseit" — teher alatt nő a pálma, s talán sohasem fejlődött volna a németországi szociáldemokrácia olyan hatalmassá, ha a hires vaskancellár: Bismarck jóvoltából nem kellett volna a tizenö t évig tartó kivételes törvények sok áldozatot , sok megpróbáltatást követelő tortúráján keresztül esnie. A jezsuita-törvény eltörlésével talán el is felejtik Németországban, hogy vannak jezsuiták, míg eddig a kérdés örökös felszínen tartásával önkéntelenül is reájuk terelődött a közfigyelem és érdeklődés. így fogva fel és megvilágítva a dolgot, nyilvánvaló, hogy a német szociáldemokraták nemcsak elvileg, de taktikailag is helyesen cselekedtek, amikor szavazataikkal elősegítették, hogy a jezsuita törvényt Németországban hatályon kivül helyezzék. Az inkvizíciótól pedig — pláne Németországban — ne féljünk. Az a hatalmas német liberális, demokratikus közszellem, amely majd 100 szociálista-képvise lőt küldött a parlamentbe, nemcsak a jezsuita-törvényt törölte el — bizonyára abban a tudatban, hogy a németeknek a jezsuitáktól már nincs okuk félni —, de elég erős volna ahhoz is, hogy elsöpörje az egész jezsuita-rendet, ha a kivételes törvények eltörlésétől holmi inkvizitorikus hajlandóságokat kapnának. — A liberálizmus, a demokrácia terén bárcsak mi tartanánk már ott, ahol a jezsuitatörvényt eltörlő németek állanak. Ezzel a néhány sorral — úgy vélem — tartoztam az igazságnak s a szociáldemokrata álláspont megvédelmezésének. Megköszönve soraim közzétételét, vagyok tisztelettel egy szociáldemokrata. * Ámbár nem szándékszunk úzussá tenni, hogy a Szemlénkben foglalt széljegyzetek vita tárgyává tétessenek, ezúttal kivételesen közöljük e cikket. Érveit ugyan mind ismerjük, hisz ezeket az érveket mondták el maguk a szociáldemokrata vezérek a birodalmi gyűlésen s mi a beszédek elhangzása után tettük meg reflexiónkat, melynek lényegén ma sincs változtatni valónk. A határozaton magán pedig majd változtat a szövetségi tanács, mely semmi szín alatt nem fog belenyugodni egy új vallási háború felidézésébe.