Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-12-27 / 52. szám

— köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a jó barátaimnak és ismerőseimnek, kik diplomám elnyerése alkalmával szerencse-kivánataikkal fel­kerestek, ezúton is hálás köszönetet mondok. Schischa Hedvig old. zongoratanárnő. — Gyermek-ünnepély. A Perutzgyári Ön­képzőkör, mult vasárnap délután kedves banső­séges gyermek-ünnepélyt tartott a Griff szálló­ban. Az ügyesen összeállított műsor minden száma, melyben külön érdekességgel bírt a kétszólamú gyermek-énekkar, szépen sikerült, s főként nagy figyelemmel hallgatták kicsinyék és nagyok egyaránt Kemény Béla gyermek meséit. Rózsa Dezső szavalt, a kis Kemény Szilárd Schwartz Annus zongora-kisérete mellett hege­dült, Schwarz Mariska és Fleische Julis zongora­négykézest adtak elő — mind igen ügyesen. Közben A 100 esztendős láda c. vígjáték mulat­tatta a közönséget. Műsor után 69 gyermeket ajándékoztak meg ruhanemüekkel. Igen jó be­nyomást keltett, hogy az ünnepélyen a gyár népszérü igazgatója Gerstl Leó is megjelent. — Milyer> időt várhatunk ? Az öreg Szirius mester, az újév közeledtével, megint vizsgála­tott tartott, a horizonton és fölállította a borosz kopját. Ennek eredménye gyanánt ujabb idő­jóslással, lepte meg a nagy közönséget. Elmondja, hogy e hónap végéig hidegebb idők, havazások (?) várhatók.. .1914 január 1-től hideg, szeles időjárás ígérkezik. Több helyen nagy havazás lesz, míg 14 tői ködös, enyhe időjárás Ígérkezik és az 21-ikéig tart el. Ettől kezdve ismét hide­gebb idö várható, helyenkint hócsapadékkal és nagy ködökkel. Január 8 és 14 között több helyen nagyobb földrengések várhatók. Különö­sen Dél-Olaszországban, lesznek erősebb föld­rengések. Februárban az időjárát átlag véve hidegnek Ígérkezik és több helyen nagyobb havazások várhatók. Egész Európában és nálunk is hatalmas hóviharok lesznek Márciusban az idő szeszélyes lesz. A hónap közepéig hideg és : szeles. Itt, ott, hóval és esővel. — Ilyen időjárást várhatunk. — Uti gőzhenger. A város hatósága régóta foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy utáink javítását miképpen lehetne olcsóbbá tenni, úgy azonban, hogy utaink azért mégis jobbak legyenek. Ezt a kérdést a város egy uti gőz­henger beszerzésével véli gyökeresen megoldani s az államépítészeti hivatal javaslatára indít­ványozni is fogja a közgyűlésnek, hogy ezen nélkülözhetetlen gőzhengert 8580 koronáért szerezze be< beszerzés előtt azonban az uti­hengert Hoffner Elek máv. főmérnökkel vizsgál­tassa felül. Az uti gőzhengert a tanács a vasúti váfrYpénztár terhére javasolja beszerezni, tekintve azóriban, hogy a vasuli vámpénztár ekkora ösákéggel nem rendelkezik, azt ajánlja a köz­gyűlésnek, hogy a 8580 korona vételárat a város 7%-os folyószámlára a Pápai Takarék­pénztártól vegye fel. r\ S'- ii i ! .'.'»• —- Esküdtbirósági tagok. A veszprémi kir. törvényszék most küldötte meg a veszprémi esküdtbirósághoz ÍIZ 1914. évre megválasztott esküdtek és helyettes esküdtek névjegyzékét. A névjegyzék szerint rendes esküdtszéki tagokul Pápáról a következők választattak meg : Benedek Oszkár ékszerész, Brenner Ferenc fogyasztási adóellenőr, Böröczky Lajos mészáros, Gságoly Ferenc kateszteri mérnök, Geböck Ernő füszer­kereskedő, Gedey József vaskereskedő, Galamb József ügyvéd, Hercz Béla órás, ifj. Horváth Jóisef építőmester, Hutflesz Pál borbély, Iinreh Albert kataszteri mérnök és Kis József zpngora­táiiár. A helyettes esküdtek, mint természetes is, kivétel nélkül veszprémi lakosok. — Villamos vasút Veszprém és Jutás között. Erdély Ignác veszprémi mérnök válla-l­kozó előmunkálati engedélyt kért a kereskedelem­ügyi minisztertől Veszprém város és Jutás állo­más között létesítendő közúti villamos vasút létesítésére. A kereskedelemügyi miniszter az iratokat most leküldte a városhoz véleményezés végett. x Egger mellpasztillál gyorsan és biz­tosan hatnak köhögésnél, rekedtségnél és el­nyálká.sodásnál, felülmúlhatatlanok a torok és légzési szervek működési zavarainál, a gyomiot fiétn rontják és kitűnő izüek. Kaphatók minden gyógyszertárban és drogériában. Doboza 1 K és 2 korona. Próbadoboz 50 fillér. — Himen. Szántó Lipót, szövőgyári hiva­talnok, a gyári önképzőkör tevékeny titkára, 1914 január hó 4-én d. u. 2 órakor tartja eskü­vőjét Weiller Etelka kisasszonnyal a menyasszony szüleinek Korvin-utca 26. sz. lakásán. — Az alsóvárosiak táncvigalma. A pápai alsóvárosi olvasókör 1914 január 3-án (szombaton) a Jókai-kör régi helyiségében (Schwarcz-féle sörödé) zártkörű táncvigalmat rendez. Belépő-dij személyenként 1 K. Kezdete esti 8 órakor. A mulatság tiszta jövödelmét könyvtáruk gyarapítására és új körhelyiség­létesítési alap javára fordítja a kör, miért is felülfizetéseket hálásan fogad. — A dalmát bor ellen. Veszprém vár­megye törvényhatósági bizottsága legutóbbi közgyűlésén a dalmát borhamisítás kérdésével foglalkozván, felterjesztést intézett a földinive­lésügyi miniszterhez. Ebben a dalmát törkölybor behozatalával űzött visszaélés meggátlása ér­dekében sürgősen kéri annak elrendelését, hogy a dalmát bor csakis oly módon legyen be­hozható Magyarországba, ha azt előbb vegyileg megvizsgálták. — Edison lángelméje. A huszadik szá­zaddal úgy van az ember, mint az egyszeri hegymászó az Alpesekkel: mindig magasabb és magasabb hegycsúcsra ér azon hitben, hogy egy még magasabb most már igazán nem követ­kezhetik, inig egyszer aztán a Montblacon ta­lálta magát . . . így voltunk a huszadik század nagyszerű találmányaival; azt hittük, hogy a találmányok századának csodavolta a repülő­géppel már betelt; de nem, egy napon fezét­röppen New-Yorkból a hir, pogy az emberi elme a nem várt magasságot is elérte: Edison föl­találta a beszélő- mozit! Mintha csak a nagy hal­hatatlan, Edison a maga halhatatlanságának részesévé akart volna tenni bennünket, szegény, halandókat is, mondván, legyen ezentúl teste­rnozgása, hangja, halhatatlan bárkinek. Mert a Kinetophon, a beszélő-rnozi azt a csodát képes megcsinálni, hogy évezredek számára msgöro kíteni képes az ember leglényegesebb elemen­tumait. Arról nem is szólva, hogy nemcsak a jövendőnek, de a jelennek is pazarul adózik a kinetophon. Már mint a ma emberének; és pedig azzal, hogy a legtökéletesebb és egyben a legolcsóbb kulturális szórakozási eszköz. Hogy mi mindent várhat az ember a Kinetophontó! e téren, arról bőséges felvilágosítással szolgál az a díszes album, ami most jelenlent meg a Magyar Kinetophon Társaság kiadásában .(Budapest, V., Falk Miksa utca 30). Többek közöt legkiválóbb íróink, színművészeink és színművésznőink is elmondják véleményüket Edison csodaalkotásá­ról, Csupa hódolat minden szavuk. Igazan nem csoda, hogy Budapesten a legelőkelőbb szín­házak és moziiulajdonosok vételkedve nyitják meg kapuikat a Kinetophonnak, De a mi szá­munkra a mi közönségünk szempontjából ennél is fontosabb, hogy mielőbb láthassuk és élvez­hessük a lángelméjű amerikai legújabb csoda­alkotását a beszélő-mozit. x Tánciskola. Mérő József ezidei tánctanfolyama a Griff-szálló nagytermé­ben a felnőttek részére 1914 január 7-én (szerdán) kezdődik. Beiratkozni lehet már most, Fő-tér 16. II. 13. szám alatt. (Ura­dalmi ház.) II : fej és fog-fájásnál, rheumánál, influenzánál stb. |g H elismert fájdalomesillapi Lőszer : 'g§ lt sokszor kisebb értékű készítményekkel utánozzák, g |§ hogy biztosan va':ódi Aspirint kapj'u k, vegyük Ü^ a ^,Bayei" féle Aspirin tablettákat Egy csö a jf W 20 á 0,5 gros table'tát tartalmaz ára 1 kor. fj? J" 20 fill. x Fémszálas izzólámpák. Az utóbbi napokban gyakran esett szó a villanylámpa előállítása körül történt szabálytalanságokról, amennyiben egyes villanylámpákat előállító gyárak, szabadalmuk megsértése miatt, parbet) állottak és ezen pereket meg is nyerték. Ez alkalomból érdemes lesz megemlíteni, hogy a legrégibb húzott fémszálból készült villany­lámpákat a Magyar Siemens Schuckert Művek hozták forgalomba, és hogy a jelenlegi e cég által forgalomba hozott „Wotan lámpa" alatt ismert villanylámpa a legjobb, legtartósabb és legtakarékosabb. x Felülfizetés. Az ev. leányegyesületnek dec. 14 iki hangversenye alkalmával felülfizetni szívesek voltak: Gyurátz Ferenc 10 K t; dr. Adorján Gyula és Kristóffy Gyula 5—5 K-t; Bodai István 3 K-t; dr. Kovácsics Sándor, Kis Tivadar, Lengyel Gyula és Fa Mihály 2—2 K-t; dr. Molnár Imre 1*40 K-t; Schneller Karolin, Kiss István, Gömbös Elek, Tóth András,^zv. Kohn Adolfné, özv . Szabó Béláné és Dattler Szilárd 1—1 K-t"; Mesterházy László 80 f-t; Zakots István 60 f-t és Bélák Lajos 40 f-t. Az adományokért hálás köszönetet mond: a leány­egylet elnöksége. x Nyilvános nyugtázás. Intézetünkben a szegény iskolás gyermekek javára előadott színi­előadásoknál dec. 6. és 7-én, továbbá dac. 21. és 22-én kegyesen felülfizettok, részben pedig külön adakoztak: gr. Esterházy Móricné (Bécs) 100 K-t; Nöger Ágoston (Veszprém) 30 K-t; gr. Wallis Gyuláné (Pápakovácsi) 20 K-t ; dr. Domonkos Géza 12 K-t; Bosanbach Károlyné, Horváth Elekné, dr. Óvári Ferenc (Veszprém), Nyikora Judit (Rákospalota), Seidemann Ilona (Ősi), Mayersberg Samu 10—10 K-t; Viz Ferencné 5"80 K-t; Karlovitz Adolf, Wajdits Károly, Hajnóczky Árpád, Kránitz Kálmán (Veszprém), Mayer Istvánné, Béri Zsigmond (Komárom), Csizmadia Irén (Ódalmand) 5—5 K-t; N. N. 4'40 K t; Hajnóczky Béla, dr. Kóródi Simon, Schultzné sz. Wallis grófné 4—4 K-t; Danassy Józsefné, Hnát Lajosné (Kiscsém), Bóday Mariska, Jándi Bernardin (Panonhalma), Virosztek Vilma (Szepesbéla), Keresztes Gáborué, Gárdos Lajosné, Málik N. 3—3 K-t; Szeift Imréné 2'40 K-t; Pamer Janka, Hevesi Bernát, Mészáros Károly, Heurigs József (Valla), Lukács Dezsőné, Stichleut­ner Edéné, Wohlraab Gyula, Kolbe Nándorné, Strommer Mátyás, Farkas Dezsőné, Tatjai Terus, Wuest Ferencné, N. N., Hoffmann István, Trauner Margit, Varga Rezsőné, Kalmár Károlyné, Sztanovszky Gizi (Csesztreg), Horváth Mici, Cziráky Etelka (Ipolyság), Petróczy Ilona (Heves­csány), Petrócy Rózsa (Szombathely) 2—2 K-t; Heim Ignácné, Horváth Jánosné, N.'N. L30—T30 K-t; Kiss István, Pereszteghy Lajosné, Kreizer Erzsike, Mayer Gyuláné, Leiner Ignácné, Csősz Nándorné,' Varga Sándor, Niszler Teodoz, Flóri Oszkár, Újvári József, Soós Pál, Galambos Annus, Wohlmuth Ferencné, Tamás Zoltán, Ener Józsefné, Barcza Dánielné és 2 névtelen 1 — 1 K t; Kobera Károlyné, Szóllásné, Szekeres Anna 80—80 f-t; Turner Nándorné, Kun Józsefné 60—60 f. Továbbá: Schneider József (Budapest), 6 m. barchent és 6 in. kartont, Saád Lajosné és N. N. úrhölgy viselt ruhákat, Carnap báró­nők horgolt ruhadarabokat, Párisi áruház meleg kendőket és ruhakelmét, Mika Tivadar ruha­kelméket, Okolicsányi Józsefné 28 m. barchent és viselt ruhákat küldtek. A befolyt adományok­ból kiosztottunk: 112 öltözet ruhát, 20 drb. kötényt, 45 pár cipőt, 36 drb. meleg fejkendőt. Isten fizesse meg a nagylelkű jótevőknek! Hálás köszönetet mond az irg. nővérek főnöknője. IRODALOM. Heltai Jenő új komédiái, Heltai Jenő sürün megjelenő új könyvei közt is a 'talános hatást fog kelteni kis komédiáinak az a sorozata, amely most jelent meg Radó Antal Magyar könyvtár-ában Egy operett története címmel. Mulattató, kedvesen tanító képek a budapesti bohém-életből, két iró és egy zeneszerző tör­ténete, akik egy soha el nem készülő operette irásra szövetkeznek. Holtai humorát annyira kedveli a közönség, annyi kellemes, vidám órát köszönhet neki, hogy minden új munkája szivesen fogadott ajándék. A kis könyv a Lam­pel R. (Wodianer F. és fiai) cég kiadásában jelént meg; ára 60 fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents