Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-10-04 / 40. szám

nak a városi önkormányzatra vonatkozó eddigi álláspontjának. Beszél ezután az előadó az állami kinevezési rendszerről, amelynek a városokra való alkalmazását kizártnak tartja. Álláspontja, hogy az önkormányzat szorosan vett kormányzati ügyeiben (szabályalkotás, szervezés, pénzügy) határozathozatal a polgárság képviseletét illesse. Mindezek előkészítése és végrehajtása, valamint a konkrét ügyekben a határozathozatal is szakképzett, hivatásos egyének, tehát tisztviselők kezében legyen. Az időszakos választások hátrányainak orvosszeréül e választásoknak a vezető állásokra való korlátozása mellett a városi tisztviselők és a városi polgárság szolidaritásának kifejlesztését ajánlja. Harrer Ferenc dr. előadásához Rimler Károly nagyváradi polgármester szólt hozzá. A kérdést nem lehet cs;<k a főváros szempontjából megcsinálni. Különben ez a kérdés két évvel ezelőtt a városok kongresszusa alkalmával már tisztázva volt. Csodálatos, hogy erre a törvényre nézve teljes tájékozatlanság uralkodik az összes érdekelt körök között és a kormány ezt a törvénytervezetet hétpecsétes lakat alatt tartja. Várhidy Lajos szerint azoknak a közigazgatási ágaknak az államosításáról lehet csak szó, amelyeknek államosítása a közvéleménybe már úgyis átment, mint a rendörségé, a közegészségügyé és az adóügyé. Dr. Antal Géza országos képviselő az önkormányzati tevékenység sikere érdekében kívánatosnak tartja, hogy a tisztviselők és közönség között meglegyen a harmónia. Ezt ápolni és erősíteni kell. A törvény szerint a viszonosság alapján álló nyugdíjat kötelesek adni a városok is a tisztviselőknek. Ezáltal az egyes városok háztartására jelentékeny megterheltetés háramlik. Mindezekért az állandó bizottság elé javaslatot akar terjeszteni egy egyetemes városi nyugdíjintézet megalakítása iránt. Bárczy István dr. polgármester összegezte ezután a hozzászólásokat. Dr. Antal Géza indítványáról kijelentette, hogy azt a kongreszszusi állandó bizottság érdeklődéssel várja. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a kongresszuson megjelentek és a kongresszus tárgyalásán részt vettek. Arra kérte mindazokat, akik a magyar városokat képviselik, hogy azt a szolidaritást, amely az értekezleten kifejezésre jutott, őrizzék meg. Délben Nagyvárad városa díszebédet adott a kongresszus tagjainak tiszteletére a Pannóniaétteremben. Gondolatszabadság — egyéni szabadság, Az egyes szakminiszterek az őszi politikai campagne közeledtével nem késnek a nyilvánosság elé hozni azt, hogy micsoda törvénytervezetek vannak munkában, melyek készek már és ezek közül, melyik az, amely legelsőnek törvényhozási tárgyalás alá kerül. Ezen híradások között általában nem kis feltűnést kelt az igazságügyminiszter programmjába felvett sajtóreform, melynek szükségessége a köztudatban gyökerezik és megvalósítását leginkább a hivatásos irók és újságírók várják. És méltán. Az 1848. évi XVIII. t.-c. epochális kijelentése, hogy ,gondolatait sajtó utján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti

8 — amely kijelentés egy szóval kifejezve a gondolat szabadságát jelenti, bizonyos tekintetben muzeumba való régiség ós a technika jelenlegi állása mellett sok tekintetben mosolyt kiváltó kuriózum. A modern fejlődés, az élet lüktető ereje keresztül gázolt ilyen — bármi magasztosnak tetsző — elvi kijejentéseken s a való élet azt nézi, azt értékeli, amit gyakorlatinak nézni, értékelni valónak tart. Az pedig elvitázhatatlan, hogy a mai sajtó nem eszmék és elvek propagálása már, hanem kiadói üzleti érdek hasonlóan más vállalathoz. Ekként a kiadói érdek szabályozása tulajdonképpen a sajtóreform. Messze, nagyon messze menne csak nagy vonásokban is határkőként megjelölni azokat az etappokat, melyek a tényleg létező jelent a mult országútján erre és ide vezették. Még terjengősebb lenne, valóban kulturtörténelmi adattár felhalmozását képezné a fejlődés utján az elváltozás fázisait csak megállapítani is. Sokkal helyesebb, ha egy kijelentéssel ütjük el a dolgot s azt mondjuk, hogy a közönség terem tette meg ezt az állapotot, amely — sajnos lenne — ha megváltozhatatlan helyzetnek fogadtatnék el. Mert, az vitán felüli, hogy ez a helyzet: tarthatatlan. Tarthatatlan etikailag, de tarthatatlan emberileg is. A politikai érdektől eltekintve a kiadó üzleti élelmességét szolgáló szenzációk neme, iránya és zabolázatlansága ethikailag már is korrumpáló; az újságírók, irók helyzete, megélhetése, jogviszonya a kiadókkal szemben emberileg is sajnálandó. Csak egy példát reá. Közönséges mindennapi a példa. A kiadó érdeke az, hogy ez vagy az a közlemény ilyen vagy olyan tendenciával nyomdafestéket lásson. Hogy ez meg legyen, ezt a tendenciát valakinek meg kell érteni, feldolgozni és a feldolgozás keretében mint a saját egyéni meggyőződését visszaadni. Hiszen azért fizetett munkatárs. Ha megteszi : lelkiismerete ellen vét igen gyakran, ha ellenszegül : állását veszti a hírlapíró. Nem rettenetes ez etikailag és emberileg egyaránt? De ettől eltekintve nemcsak méltányos, hanem jogos is, hogy a hivatásos újságírók státusának jogviszonya a kiadóval szemben speciális törvényben Írassék szabatosan körül. Ámde éppen itt van a bökkenő. És mi magunk is, kik lalán nem vagyunk analfabéták a sajtóreform évtizedes története ismeretében, s nagyon is számon tartjuk Kenedi javaslatától kezdve a vidéki hírlapírók szövetségének nem régiben megjelent reformterveit: komoly belátással és mérlegeléssel valljuk és hisszük, hogy így kiszakítottan a sajtóreformot megalkotni nem lehet. Jogi tételeket, büntető jogi kautaleval ellátott tiltó rendszabályokat lehet lefektetni egy új törvényben, de gyakorlatilag ezt üdvösen alkalmazni csak akkor lehet, ha e tételek, ezek a rendszabályok az egész intézmény célját szolgálják. Ebbe az intézménybe pedig a kiadók üzleti érdeke is belevág.. Nagyon is az elevenbe. Nélkülök, az ő meghallgatásuk nélkül a kérdést rendezni nem lehet — nekünk legalább ez a szerény véleményünk. Az üzleti érdek pedig nem hunyászkodik meg az élni akarás kényszere folytán csak úgy egyszerűen ; természetéből folyik, hogy a konjunktúrákat veszi figyelembe és ezeknek okszerű felhasználásával tesz és cselekszik. Éppen ezért, valahányszor sajtóreformról olvasunk, hallunk és adózunk, bár a legnagyobb elismeréssel a jó szándék iránt — hiszen a pokol utja is jó szándékkal van kikövezve — nem tagadjuk : meg szeretnők látni azokat a köveket, pilléreket, melyeken ez a reform felépítve van. De arról — lehet, hogy nem így van s ekkor szánjuk-bánjuk tudatlanságunkat — kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyuviz. •sfl-ÍTÍI TF<s ATfKT Színyelipóczi Salvatorforrás-vállala OtnULlED /WjVJO 1 Budapest, V. Rudolf-rakpart 8. nem olvastunk, nem hallottunk, hogy az újságkiadók szindikátusát összeegyeztették volna magával a nagy elvi kijelentéssel a gyakorlati megvalósítás mikéntjére nézve, hogy a gondolat szabadsága valóban az egyének szabadsága legyen. A szinliázi hét. Dr. Patek Béla győri színigazgató a héten befejezte a pápai őszi szezónt s társulatával távozott városunkból. Minthogy a jövő évekre dr. Patek Kaposvár városival kötött őszi és tavaszi szezónra szerződést, egyelőre a győri társulat többé nem jő városunkba. Eít részünkről sajnáljuk, mert bár most ősszel a társulat nem volt hibátlanul szervezve, így főkép hiányát éreztük egy igazi jó szubrettprimadonnának, általában meglehettünk elégedve. Különösen rendezés és kiállítás terén dr. Patek sokkal többet nyújtott, mint elődei s ezt érdeme gyanánt szives készséggel jegyezzük fel. Múltkori tanácsunkat, hogy vasárnaponként népszínműveket vegyen elő a társulat, megfogadták, s a népszínmű cimén a kaszába ismét szépen hullott az obulus. De ha jelen lehetett volna az előadáson néhai való jó Ábonyi Lajos, A betyár kendőjének népszerű irój \, aliglianém csúnyán ö?szeteremtettézte volna az egész társaságot, amiért olyan infámisan elbántak szellemi munkájával. Nem kevesebbet cselekedtek meg ugyanis vele, minthogy felét elhiggták, úgy hogy a darab cselekvénye nagy részében összefüggéstelen, értelmetleu zagyvaság lett, s a négy felvonásból és egy változásból álló előadással jó másfél óra alatt végeztek. Nítn tudjuk kinek az intézkedéséből és hozzájárulásával történt ez az irodalmi harakiri, de ho„

ry a közönség — az egész belépti díjat fizető közönség — mód felett boszankodott rajta s nem a leghizelgőbb jelzőkkel illette a migcselekvőjét, az bizonyos. Zsúfolt ház — fél előadással, nem valami szolid üzleti elv. Hogy a tönkre silányított előadás mégis valamennyire élvezhető volt, az főként a női szereplőknek, ezek között is első sorbam B. Almássy Júliának (Boris asszony) köszönhető, aki feleség-gyilkos fiával való nagy jelenetében nem egy nézőnek könnyeket csalt a szemeibe. Huzella Irén (Örzsi) szintén erőteljes drámai alakítást nyújtott, mig T. Zalai Irma a környezetére csak áldást, boldogságot árasztó melegszívű nagyasszony élethű megszemélyesítésével szerzett kellemes megnyugvást a színpadon történő izgató események közben. Mezei Margit (Zsófi) ellenszenves szerepét igyekezett elfogadhatóvá tenni. Bandit érthetetlen okból Fodor Oszkár játszotta, így természetesen elmaradtak a betyár-nóták, melyeket előírás szerint énekelnie kellett volna, Lintos Ferenc (András) szimpatikus megjelenésű szerelmes ifjú volt, de ennél többet nem igen mondhatunk róla. No de még olyan fiatal! Hétfőn a klasszikus zene hangzott fel színházunkban és bár egy operának vidéki színpadon való előadása sohasem lehetett énekben, díszletben, játékban és zenekarban még csak közepes sem, mégis Verdi Troubadurját jóleső örömmel hallgatta végig a színházat ezúttal is egészen megtöltő hálás közönség. Mindenki tudja, hogy egy opera-előadáson nemcsak a színészek, de a zenekar is nagy feladat elé van állítva, ez azonban sok helyütt lapos ós színtelen volt. Csupán kitöréseiben, nagy nekilendüléseiben volt némileg hasonló a rendes operai előadáshoz. Dicsérettel kell azonban megemlékeznünk Tihanyi Béláról ós Fábián Linkáról. Előbbi Luna gróf, utóbbi Leonora szerepében jutott nemes ambíciójával és nagy tudást és hanganyagot igénylő énekével jól megérdemelt hangos elismeréshez. Különösen meglepett bennünket Tihanyinak mindvégig egyformán csengő baritonja, tiszta szöveg-kiejtése, amit Fábián Linkáról mint partneréről már nem mondhatunk. Faludy (Maurico) tenorjának szintén a szintelenség volt egyedüli hibája, mig játókban, drámai kitörésekben Guthy Sarolta (Azucena) az összes szereplőket felülmúlta. A közönség hálás volt a klasszikus előadásért ós lelkesen tapsolt a szereplőknek.