Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-05-10 / 19. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: T)

R- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Az öngyilkos esperes. Saját magunkon szerzett tapasztalatunk alapján kétkedéssel fogadunk minden oly8n fővárosi lapokban megjelent hírt, ami vidéki társadalmi szenzációról szól. így vollunk a múltkor is, mikor arról az öngyilkos református esperesről olvastunk, akit állítólag névtelen levelek kergettek volna halálba. Biztosak voltunk benne, hogy a szomorú esetnek mélyebben rejlő oka van, a névtelen leveleket csak a valamit mégis kitalálni akaró fanlázia koholta. És íme a napokban egy szatmári lap került kezünkbe és pedig olyan, mely igen közel állhatott a kora véget ért derék és népszerű lelkészhez és e lapból igazolva láttuk az országban hirlelt vádat. Valóban úgy van. Az esperest, kit kifogástalan tevékenységgel megszerzett bizalom' környezelt, halálba űzték azok a névtelen levelek, melyekben megfenyegették, hogy ne merje a szatmári papi állást elfoglalni, mert ott nem veszik be a feleségét a társaságba. Nem veszik be azt az asszonyt, kivel évtizedek óta boldog házasságban élt, ki neki hat gyermeket nevelt fel, nem azért, mert húsz év elöttvőX tudnak róla valamit. Az a valami talán soha igaz nem volt, ám ha igen, két évtized erényes eltöltése annak oldalán, ki tán oka volt a hajdani hibának, mindent, mindent feledtet. Feledtet a jólelküek, az igaz emberek, de nem az irigyek, a kegyes farizeusok szemében. Ezek a kegyes farizeusok, kik folyton hirdetik a szeretetet, de maguk csak áskálódni, kajánkodni, gyűlölni tudnak, nem akartak pihenni addig, mig Kiss Bertalan le nem mondott a tisztességesen megérdemelt szatmári papi állásról. És céljukat elérték. Kiss Bertalan lemondott végleg és alaposan. Most már aztán a farizeusok is pihenhetnek — véres babérjaikon. „Pápa-Alsóváros." Amint értesülünk, valószinüleg már a legközelebbi városi közgyűlésünk foglalkozni fog Rechnitz Béla, pápai lakos, ^zon nagyjelentőségű kérvényével, amelyben a pápa—sümegi h. é. vasútra már megszavazott 100 ezer koronán felül még 50 ezer koronát kér abból a célból, hogy a közóhajnak megfelelően az Alsóvároson „Pápa-Alsóváros" elnevezéssel rendes rakodó állomás létesíttessék a jelzett új vonalon. Mai pénzügyi helyzetünk nem valami biztató ugyan, sőt tekintve a folyton emelkedő pótadót és a fogyasztási adó nagymérvű csökkenését, valóban terhes is, mindazonáltal az említett kérvényben jelzett célra, némi módosítással ugyan, a kért összeg megszavazását a képviselőtestület részéről igen okos és hasznos ténynek tartanók. Nagyon sok szempont támogatja e felfogásunkat. Mi csak a legfontosabbakra térünk ki, amelyek között első helyen áll az Alsóváros jogos közóhajtása. Már 1909-ben, amikor augusztus végén a képviselőtestület nagy vita után szótöbbséggel megszavazta az új helyi érdekűre a 100 ezer korona hozzájárulási összeget, a nem kis számú ellenzék nagy része azért állott el a megfellebbezéstől, mert megígértetett néki, hogy a város alsó vége is kap egy állomást. És ennek az erős óhajnak van is figyelemre méltó alapja. Nem ok nélküli makacskodó idea ez. A város hosszúra elnyulása miatt Pápa alsóbb részei szinte el voltak szakítva a vasúttól, oly messzire esik az állomás tőlük, noha közintézményeinknek legnagyobb része, de legkivált középiskoláink, majdnem mind e részekre esnek, sőt országos vásárterünk is e városrész legalsó végén van, ami legjobban érezte mindig a vasútállomás távolságának károsságát. Az ezekben csoportosuló köztényeken kivül az alsóvárosiakban bizonyos nyugtalanság is támadt és él most is bennük amiatt, hogy a jelenlegi vasútállomás felé eső részek rohamos fejlesztése közben róluk teljesen megfeledkezik a hatóság és ennek folytán nekik le kell mondaniok a. szintén óhajtott fejlődésről, a hanyatlásnak nézhetnek elébe, ami végzetes lenne az e részeken munkálkodó kereskedelemre és iparra is, de súlyos kihatását éreztetné csakhamar a várossal is. Ez okokkal és ezen aggodalommal számolnia kell a város egyetemlegességének akkor, amikor kedvező alkalom kínálkozik a jogos panaszok és aggodalmak forrásainak betömésére. A PÁPAI HÍRLAP TÁRCÁJA Miért öregedett meg annyira a pápa? — Lagerlöf Zeltna elbeszélése. — Svédből fordította: Osváth Kálmán. (Vége.) Az utcán járó-kelőket egytől egyig hasonló gondolat foglalkoztatta. Csak akarni kellett, szóba lehetett állni akárkivel is. Ki-ki örvendett rajta, hogy kiönthette búját-bánatát. És mindazok, a kikkel csak találkozott Goncenza anyó, elbeszélték neki mily rettenetes szerencsétlenség lenne rájok nézve a pápa halála. És az öreg asszony egyre csak azt hajtotta : A fiamnak igaza van. A pápának csakugyan nem szabad meghalnia. Egy betegápoló nő állott nagy sereg ember közepette s igen hangosan beszélt. Izgatottságában könnyei peregtek le az arcán. Elmondta, hogy öt évvel ezelőtt azt a parancsot kapta, hogy utazzék el s szolgáljon egy ragályos betegeket ápoló kórházban egy távoleső szigeten, messze a földgolyó másik felén. Természetesen engedelmeskednie kellett, de bizony kelletlenül tette. Rettenetes félelemmel töltötte be ezt a megbízatást. De mielőtt útra kelt, kihallgatáson fogadta a pápa. Külön áldással látta el s megígérte neki, hogy újra maga elé bocsátja, ha* visszatér. S az alatt az öt év alatt amit a távolban töltött, csupán az a reménység éltette, hogy még egyszer megláthatja a pápát. Ez segítette rá az összes borzalmak elvi selésére. S ime, hogy végre hazatér, azzal a hirrel fogadják, hogy halálos beteg a pápa, tehát nem láthatja többé. Egészen kétségbe volt esve s nagyon meghatotta az öreg Concenzát. — Igazán nagy veszteség lenne minden emberre, ha meghalna a pápa — tűnődött, miközben tovább haladt az úton. Látva, mennyire ki van sirva soknak a szeme, jóleső érzéssel gondolta el: milyen boldogság lenne látni mindezek örömét a pápa felgyógyulásán. És mivel tulajdonképpen a haláltól se félt jobban, mint az élettől, akár száz meg száz vigkedélyü ember, így szólt magában : — Csak tudnám, hogy s mint lesz, szivesen feláldoznám a szentséges atya javára éltem hátralevő esztendeit, mert az övé immár alkalmasint leperegtek. Félig tréfásan mondta e szavakat, de volt bennök komolyság is. Igazán szeretett volna ilyesmit véghez vinni. Ennél szebb halált nem is kivánhat öreg asszony — gondolta. — Segítenék vele a fiamon is, meg a lányomon is, azon fölül még egy sereg embert boldoggá tennék. így eltűnődve félrehúzta a kis sötét templom ajtajában a bélelt függönyt. E templom egyike volt azoknak az ősi templomoknak, a melyek mind mélyebbre sülyedni látszanak, mert a város talaja évről-évre emelkedik körülöttük. Belsejében megőrzött .bizonyos kornor ódonszerüséget, nyilván abból a sötét korból, a melyben épült. Akaratlanul is megborzadt az ember a mérhetetlenül vastag oszlopokon nyugvó alacsony boltozat alatt s a falakról meg oltárokról alátekintő barbárul festett szent képek láttára. Signora Concenzát, amint az imádkozókkal zsúfolt ódon templomba betért, titkozatos félelem és tiszteletérzés fogta el. Érezte, hogy az Isten lakozik e falak között, hogy a nehéz boltivek alatt végtelenül tartalmas és rejtélyes Május hó 15-én megnyílik a Fő-utca 23. számú újonnan épült Györke-féle palotában (a volt Gráf-kávéházzal szemben) P0L1TZER FERENC úri

v és női divatámháza. Lapunk; mai száma ÍO oldal.