Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.
1913-01-04 / 1. szám
X. évfolyam. I. szám. A íj. Átfp Pápa, 1913 január 4. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. esztőség : Liget-utca 6. ígész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Korok — Ítéletek. Gyermekkoromból emlékszem arra az égő gyűlöletre, amellyel majdnem mindenki, aki közüggyel foglalkozott, a Görgey nevét emlegette. Azt mondották, azt hitte jóformán minden ember, hogy az osztrákok megvesztegették, kapitulációja rút hazaárulás volt és ö a bécsi kamarilla pénzéből, sok sok arany pénzéből él. Átkot, gyalázatot kiáltottak nevére s feledték a dicsőséget, amit /— árulása előtt — legfőképen ő szerzett a „honvéd" nevének . . . Egy emberöltő telt el azóta s egy nagybeteg kilencvenhat éves aggastyán betegeágyánál szorongó tisztelettel áll az egész ország. Más érzés ma már nincs, mint ez: haldoklik a harcok oroszlánja, a magyar hadi dicsőség utolsó megtestesítője. És szánó mosollyal gondolunk vissza, hogy voltak valaha valakik, akik elfogult gyűlölséggel az ő bűnének tartották, azt ami a viszonyok kényszerűségéből fákadó okosság volt. Idők, Ítéletek ime így változnak. A Görgey sorsa a történetben ezerszer megismétlődik. Az „egyenlő elbánás". A jelenlegi pénzügyminiszter duzzadó önérzettel jelentette kí a híres nyugdíj törvényjavaslat országos tárgyalásakor, hogy a tisztviselők 35 évi szolgálatában az összes állami, illetve közigazgatási tisztviselők közszolgálatára vonatkozó egyenlő elbánást akarja megvalósítani. Nagyon sok horpadása van ennek az egyenlő elbánási módozatnak az örök emlékű nyugdijtörvényben. De mégis, mert legalább mégis némi törtetés a nagy elv felé meg van e törvényben, elhall I gátjuk róla való, méltó és igazságos bírálatunkat. Eszünkbe jut a jő régi latin közmondás : in magnis et voluisse sat est. Bizony csak akartak ők is a nagyok, a hatalmon levők. És pedig talpra esett bölcseséggel csak az állami és a vármegyei, 110 meg a városi tisztviselőknek akartak a sorsán enyhíteni. Nem azért, mintha az ország összes anyagi és szellemi jóvolta éppen csak e föltétlenül nagyérdemű tisztviselői karokon fordulna meg, hanem, valószinüleg azért, mert országos dobbanású szívükhöz ezek esnek közelebb. Nem irigylem sem a családi pótlékot a sokszor dúsgazdag vármegyei tisztviselőtől, sem nem irigylem a nyugdijtörvény igen sok, rendkívül humánus intézkedéseit az említett tisztviselőktől. Azonban, ha már egyszer megszállta a törvényhozói föfaktorokat az egyenlő elbánás vágya a tisztviselőkkel szemben, akkor a következetesség érdekéből sem, ha már másból n^m akarják — ne hunyják be teKintetöiíéf, annyira, miliiba az állami és a közigazgatási tisztviselőkön kivül más honorácio nem volna Magyarországon, akik éppen úgy alkotó és pedig honszeretettöl áttíatott alkotó és munkálkodó intelligens középosztálya ennek az országnak, mint bármelyik más, aki az állam pénztárábál veszi föl közvetlenül fizetését, illetve az alispán vagy polgármester fölhatalmazására az illetékes pénztáraknál. A többiekről nem is szólva — a nem állami tanítók és tanárok nem tesznek-e legalább is oly nagy fontosságú szolgálatot az államnak, mint pl. a közigazgatási tisztviselők, — és mégis, sem a családi pótlék törvénye nem terjed ki rájok, sem pedig a nyugdíj-javaslat az illetékes miniszter kijelentésében foglalt jó Ígéreten kívül semminemű áldását nem érezteti velők. És így van ez évtizedek óta az egész vonalon. Mig a nem állami, illetve vármegyei és városi tisztviselőknek a IV. osztályú kereseti adó után egy fillér községi és megyei pótadót nem kell fizetniök, addig a többi tisztviselőknek keservesen megszolgált fizetésük nem menekült meg ez adók terhe alól. Pedig hogy micsoda különbség van e két teher között, csak a pápai viszonyokra utalok, ahol a nem kedvezményes tisztviselőnek állami adójának 80°/o-át kell a jelenben még pótadóul lerónia a városi pénztárnál. Később, ha e tempóban haladunk, még 100°/o-nái is magasabbra nő e járulék. Akárhány nem állami tisztviselőnél 180—200 koronára rug ez az Összeg. Vájjon annak a nem állami tisztviselőnek, aki egyébként a legeminensebb állami célt és érdeket szolgálja, nem esnék-e jól a maga háztartására fordítani az összeget. Közadókban, illetve a közterhekben i „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJ A. Egy magyar meg két Vác. Irta: Kőrös Endre. I. — Hagyja már abba az irást, önkéntes úr, feküdjék le. Elfújták a zapinstrajkot, mindjárt jöhet a batalioninspekciós s ha világosságot talál nálunk, belekerülünk a meldungba. Aztán az magának is baj lesz, nekem is. — Rögtön végzek már, csak éppen a mondatot nem akartam félbe hagyni ... így ni . . . nem is pazarlom már tovább a maga olaját, Petrovics. Le tudok én feküdni sötétben is. A fiatal önkéntes még egyszer átfutotta az utolsó teleirt papírlapot. Meg lehetett elégedve azzal, amit irt, mert halvány arcára pír ült, míg olvasott s szemében — lelkes kék szemében — az öröm sugara villant. Majd minden irományát felszedte a festetlen, zsírfoltos asztalról, melynek szennyétől egész garmada itató védte irását, kihúzta ládáját az ágya alól s hamarjában elrakodott" A lámpát elfújta s a sötétben hozzálátott a vetkezéshez. — Sok van még hátra? szólalt meg az előbbi hang. — Egy hét leforgása alatt befejezem, feltéve, hogy Rakovicska főhadnagy úr nem oszt be megint a nachzüglerekhez s nem kell még este 8-kor is a bakkancsom talpát csapkodni a kaszárnya-udvar kavicsához. Igaz, '^nagyon nehéz a fejem. A kniebeugen und strecken, magas tudományát semmikép sem akarja bevenni; ami keveset a fegyverfogásban elértem, azt is csak a maga privát óráinak köszönhetem, Petrovics. — Nekem ugyan nem köszönhet semmit, az önkéntes úr. Én csak egy szegény tanulatlan rác bakakáplár vagyok, aki azt szeretném, ha az ilyen tanult úrral úgy bánnának, ahogy megérdemli. De nem úgy bánnak. Sem magával, sem a többi önkéntesekkel. Még komiszabb sorsuk van, mint tavaly. — Megvan annak a maga jó oka, Petrovics. Mi itt a bosszú ártatlan eszközei vagyunk. Rajtunk töltik ki itt az idegenben a dühüket azért, amért otthon a hazánkban azt merték követelni, hogy az önkéntes a maga katonai tudományáról — ami kevés ráragad —• magyarul adhasson számot. Ezért sanyargatnak bennünket jobban, mint a tavalyiakat. Ezért készül oly nehezen az én munkám is. Hát maga, menynyire van a magáéval, Petrovics ? — Hogy az én munkámmal ? Hisz az nem munka volt, hanem élvezet. És ma már végére is jártam. Elolvastam az egész könyvet, amiről az önkéntes úr ír. Bizony arról lehet is mit írni olyan tudós embernek. Én ugyan mást nem tudnék irni róla, csak azt, hogy: „gyönyörű szép volt". — Hisz ennél többet nem is kiván az, aki megírta. Meg legfeljebb még azt, hogy a tanúságát megjegyezze magának. — És mi az ? — A tanúsága az, hogy nem kell magyarnak születni ahhoz, hogy valaki jó magyar legyen, hogy a magyar föld, a magyar levegő a magyarnak százados erényei, szenvedésekkel teli múltja, reményekkel teli jelene, még a magyar ellenségét is magyarbaráttá, nem : szívvel-lélekkel magyarrá teszi. — Igen ezt így érzem én is, mióta itt Bécsben annyi jó, annyi derék magyart mégisA legmodernebb szabás szerint elegáns férfi-ruhákat készít || F V WW akadémiát végzett szabó mester, vago Uezso Pá P a, Fő-tér 19. sz. Állandó nagy raktár elsőrendű gyapjukelmékben ! Megrendelések felvételére kívánatra vidéken is megjelenek. W7T 1 r * kiváló minőség és csínos kiállításukért iVIUnKaim több orsz. kiállításon érmekkel kitüntetve
