Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-03-09 / 10. szám

sok betöltésre, amelyeket az új szervezeti szabályzatban szervezett a képviselőtestület, valamint azok is, amelyek esetleg előléptetés következtében megüresednek. Az ilyen választások a képviselőtestület tagjait legtöbbször — így most is — meglehetős kényes helyzetbe hozzák. Régi rossz szokás városunkban, hogy az egyes tisztviselői állásokra pályázók személyesen kérik a képviselőtestület tagjainak jóindulatát, akik — részben még nem is tájékozódva a pályázók minősítéséről — kénytelen-kelletlen Ígéretet szoktak tenni szavazatukra nézve. Nem mondjuk, hogy mi ezért a szavazat-kérő rendszerért egyedül a pályázókat tesszük felelőssé. Sőt — mondjuk meg őszintén — ők, ha a régi úzusnak, amit bátran nevezhetnénk abúzusnak is, hódolnak, akkor egyszersmind eleget tesznek akárhány képviselőtestületi tag intenciójának, akik egyenesen elvárják, hogy leadandó szavazata fejében személyesen tegyék náluk a jelöltek tiszteletüket. Pedig — amint fentebb is jeleztük — az előzetes állásfoglalás, állásfoglalás akkor, mikor az összes pályázók minősítését még nem ismerjük, éppen nem helyén való. A városnak végre is az az érdeke, hogy az arra leghivatottabb legyen közigazgatásának munkása s nem esetleg az, aki fürgébb lábbal, legelőbb járta végig az összes városatyákat s nyerte el, ha nem is éppen szavazatukat — hisz a szavazás titkos, ki tudná azt ellenőrizni? — de legalább is — Ígéretüket. Áttérve a küszöbön álló választások érdemi részére, mindenekelőtt kijelentjük, hogy e sorok célja korántsem az, hogy egyik vagy másik jelölt mellett hangulatot keltsenek. Régi elvünktől, hogy a városi választásoknál a személyi részt mindig figyelmen kivül hagytuk, ezúttal sincs semmi okunk eltérni. Hírlapírói kötelességünknek tartjuk, viszont, hogy bizonyos elvi szempontok megszivlelésére felhívjuk a közfigyelmet. A betöltésre kerülő állások közül kétségen kívül legfontosabb az adóügyi jegyzői és a közigazgatási aljegyzői állás. Mind a kettőt az új szervezeti szabályzat alkotta meg és pedig igen fontos okból. Az adóügyi jegyző tulajdonképen az egész adóhivatal főnöke lesz. Régóta érzett hiányt pótolt a képviselőtestület, amikor a tulajdonképeni pénztári kezelést s az adóügyi adminisztrációt teljesen elkülönítette, s az utóbbiban alkalmazott nem csekély számú munkaerő élére felelős főnököt állít. Ez a főnök természetszerűleg nem lehet más, mint aki a város adóügyi adminisztrációját teljesen ismeri, s akinek a formális minősítése is meg van az állásra. Kétségen kívül a város régebbi hivatalnokai között van olyan érdemes munkás, aki e felelős és fontos tisztre aspirál, s akinek, ha az állás — amely a X. fizetési osztályba van sorozva — nem is jelent anyagi előmenetelt, de erkölcsi kitüntetésnek veszi, ha öt önálló hatáskörben, főnöki jelleggel ruházzák fel. A közigazgatási aljegyzői állás az általunk gyakran hangoztatott tisztviselői szukreszcencia szempontjából bir kiváló jelentőséggel. A városnál ma a fötisztviselőkön kívül egyetlen jogi kvalifikációval bíró egyén sem működik. Ha a régi főtisztviselők közül egyik vagy másik nyugalomba vonul, a most megválasztandó aljegyző fog elsősorban igénnyel birni arra, hogy helyükbe lépjen. Jól meg kell fontolnia tehát a képviselőtestületnek, hogy kit állít be a ma csak alárendelt hatáskörű állásba. Nem annyira a jelenre, mint a jövőre kell gondolnunk, -s ha — ami valószínű, sőt biztos — olyan pályázókkal fogunk szemben állni, kik a város adminisztrációjában eddig nem működtek, akkor abban kell bizalmunknak összpontosulni, aki nemcsak az előirt legkisebb, hanem esetleg a legmagasabb jogi kvalifikációval bír, akinek tehát a közigazgatás összes ágaiban rögtön hasznát lehet venni. Az ilyen kvalifikáció megszerzéséhez kétségtelenül becsületes munka, ernyedetlen szorgalom volt szükséges, s éppen a becsületes munka, ernyedetlen szorgalom az, — hozzávéve természetesen a legteljesebb egyéni korrektséget — amire a városnál leginkább szükség van. Betöltésre kerül még két adótiszti és több írnoki állás. Az előbbiekre mindenesetre a már jelenleg állásban levők aspirálhatnak első sorban, ha az előirt iskolai képzettséggel bírnak. Ha azonban ilyenek nem lennének, akkor az idegenből pályázókkal szemben helyeser} csak azt az álláspontot foglalhatjuk el, hogy esetleg bírnak-e az előirt minimálisnál magasabb minősítéssel, esetleg működtek-e olyan munkakörben, aminőt nálunk betölteniök kell. Szerencsésnek mondjuk a pályázatot, ha olyan egyének között lehet majd választanunk, akik mindkét említett feltételnek megfelelnek. Az Írnoki állások betöltésénél természetszerűleg azok megválasztása kívánatos, kik már eddig is díjnoki minőségben a városnál szolgáltak. Minthogy ezek száma nagyobb, mint a betöltendő állásoké, tehát az anciennitás elvét kell érvényesíteni. Akik régebben szolgálnak s rátermettségüket igazolták, részesüljenek méltó jutalomban. —őr— AZ ÖREGEM is mindig azt mondta, hogy szeplők elűzésére, valamint finom, puha bőr és fehér teint elérésére és megóvására nincs jobb szappan, mint a világhírű „Steckenpferd" liliomtejszappan. Védjegye „Steckenpferd", készíti Bergmann et Co. cég Tetschen a/E. — Kapható minden gyógyszertár-, drogéria-, illatszertár s minden e szakmába vágó üzletben. Darabja 80 fillér. Hasonlóképen csodálatosan beválik a Bergmann-féle „Manera" liliomtejkrém fehér és finom női kezek megóvására, ennek tubusa 70 f-ért mindenütt kapható. — Hát magukat mL- lelte ? Elment az eszük ? . . . — Azon örülünk, hogy azt a sok könyvet elégették. Most is sok, amit meg kell tanulni, hátha még azok a könyvek is meg volnának 1 ?. . . A kisehbik fiú nem szeretett tanulni, nem terhelte agyon természetes józan eszét s lett belőle milliomos és országgyűlési képviselő; a nagyobbikból miniszteri tanácsos, méltóságos úr. Én pedig lettem, maradtam és vagyok szimpliciter Tekintetes úr. Rien plus, bien rien. Még jó, hogy nem lett belőlem „ tudománytól elbutult elme" — mint Teleki Sándor irja. Hanem — szerencsére — csak télen kellett iskolába járnunk. Virág vasárnaptól szent Mihálynapig élveztük az élet aranykorát, a gyermekkor megbecsülhetlen édes örömeit. Csizmát, nadrágot levetettük; gatyában, mezítláb futkostunk a mezőn, őriztük a fecsegő, kedves kis libákat, szedtünk veréb-, majd szarkafészket, horgásztunk a falu alatt elhúzódó kanális holt vizében. Vagy a libalegelő melletti kis füzesben két közel szomszédos fa ágaiból lehajlítottunk egyet-egyet, azok végeit összekötöztük. Így csináltunk hintát és hintáztunk, míg az ág le nem szakadt s a gyerek puffant, nyekkent a pázsiton. Jót nevettünk rajta. Nem tört se keze, se lába. Mikor ebédre hazatértem, a kerítés mögött már lesett rám az öreg tiszteletes úr és küldött a kocsmába pálinkáért. Nagyon szerette szegény ezt a fluidomot. Fizetés nem járt e szolgálatomért, hanem megengedte néha, hogy az udvará ban a disznó- ós tyúkól szerhájában mézet keressek. Vad méhek hordják a nádszálak végibe az aranysárga port, abba rejtik petéiket ; így szaporodnak. Gyakorlott szemem könnyen megtalálta, melyikben rejlik ilyen kincé. Amely nád vége tiszta volt, abban biztosan volt méz ; azt kihúztam s belőle a végső cikket letörtem. A kaliforniai aranypornak nem örültem volna úgy, mint ennek. A osikósbojtár megtanított ostort fonni. Mikor ilyen magamfonta ostorral kongattam : boldogabbnak éreztem magam Dáriusnál, Croesusnél, vagy egy udvari tanácsosnál. Oh, ti nagyvárosi kis ártatlan csemeték kik meg vagytok fosztva a gyermekkor leg, édesebb örömeitől ! Szánalommal nézek rátok, mikor dajkátok az utcára visz benneteket, hol semmi más öröm nem kinálkozik számotokra, mint a kirakatok oifraságainak bámulása. Legalább ezeket is ha bámulhatnátok, ameddig nektek tetszik ! De a goromba dajka unja az ácsorgást, erőszakkal odébb rángat benneteket 8 rövid örömötöket keserves sírással fizetitek meg. Hanem egyszer oeak jött egy tavasz. Nagy időknek kezdete, életem legnevezetesebb korszaka. Beütött a szabadság. Ragyogott az örömkiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. QPHIII TFQ ÁPnQT Szinye-Lipóczi Salvatorforrás-vállalat, ounuu CO nuUO I Budapest, V., Rudolf-rakpart 8. ^ Kapható ásványvizkereskedésekben és gyógyszertárakban. tői az emberek arca. Nemzeti szinü pántlikákért bomlottak a leányok, ugyanily szinü tolldiszárt kalapjokra a legények. — Éljen a szabadság! — kiabálták utoaszerte. El van törülve a nemesség. A paraszt is csak olyan ember most már, mint a nemes. Éljen az egyenlőség! Éljen Kossuth 1 In dolce jubilo úszott az ország. Ily örömmel köszöntött be a tavasz. Majd jött egy katona, vele egy dobos. Összehívták az embereket s bottal, kapanyóllel fölfegyverezve kivezették a libalegelőre. Ott szépen sorba állították s tanították dobszóra lépni, fordulni, jobbra-balra nézni, botot a lábhoz, vállhoz tenni. Mi eltanultuk tőlük s katonásdit játszottunk. Beszélték, hogy háború lesz. Kezdtek az emberek a kovácsműhely előtt gyülekezni kaszával, szénahuzó horoggal, vasvillával. Ezekből dárdát, nyársat formáltak. Én pedig segítettem a kováosnak fujtatni a kohó tüzét. Egy éjjel arra ébredtem, hogy apám dohányt vág gyertyavilágnál, tömi vele kostól származott zacskóját, készíti pipáját, botját. Az emberek zúgnak, zsibongnak ablakunk előtt 8 kiabálnak : „ha nem jön, húzzátok ki !" Anyám sírt, rítt, mi lesz vele s az apró gyermekeivel. Búcsúzni s menni kellett. Titkon örültem távozásának, hogy könyvestékájának rejtek fiókjában most már szabadon turkálhatok. Volt abban mindenféle vaoak; rozsdás borotva, pecsétviasz, nyulat szalonnázó tű, dugaszhuzó, összelapított gyfíszü, spagát, méheket füstülő kénlapok, ólomgolyók. Erre vágytam, hogy ezekből egyet elcsenek s vékony nádba ólomplájbászt öntök belőle; legyen nekem is olyan, ne csak a Vida Zsigának, meg a Váradi Pistinek. Elment minden épkézláb, magát biró férfi,