Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-11-23 / 47. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. A hadtestparancsnok gondja. Háborús szelek fújdogálnak. A szél néha jeges vihar jelleget ölt, úgy hogy az emberek fázósan borzonganak össze. A győzelmüktől megittasult szerbek packáznak a monarchiával, egyszeriben fejünkre akarnak nőni s hiszik, hogy e törekvésükben az északi kolosszus is támogatni fogja őket. A Délvidéken olyasféle izgatás észlelhető, mint 48-ban s a szerbek abban bizakodnak, hogy ez az izgatás most is termő talajra talál. Pedig akkor is akadtak Damjanichok, de mit tudják azok az analfabéták: ki volt Damjanich ? Ők azt hiszik, hogy a mi szerbjeink is majd a törökországi szerbek példáját követik. Hej, de keservesen csalódhatnak! . . . Háborús szelek fújnak. Éjben, titkon vonatok haladnak dél felé, megrakva katonasággal, Manlicher-fegyveres jó magyar bakákkal. Háborúra gondol mindenki s festi a jövő harci képet. Mindenki ezt teszi, még annak a civilnek sincs más gondja, aki soha katona nem volt. Egyedül a budapesti hadtestparancsnoknak van másra gondja, Ö — nem vesztve el lélekjelenlétét — arról ad ki napiparancsot, hogy a tiszteknek nem szabad hölgyek karjába kapaszkodva járni s nem szabad lóról, kézben tartott lovaglópálcával szalutálni. A napiparancsnak föltétlenül meg lesz az eredménye. A kincstári hölgyek ezentúl kénytelenek lesznek a kapaszkodás rendszerét megfordítani s a tisztek átteszik másik kezükbe a lovaglópálcát, ha szalutálnak. S ezzel helyreállván a katonás rend, a budapesti hadtestparancsnoknak nem lesz több gondja. Nem még a háborúra sem. Ö immár teljesítette minden kötelességét, amivel állásának tartozik. A vágóhídi építkezés. A közvágóhíd építése ügyében elhangzott interpellációról lapunk városi közgyűlési tudósításában referálunk. A személyi részt, mert ilyen is volt benne, szándékosan mellőztük, mert ez valószínűleg az interpelláló részéről is inkább szónoki külsőség volt, mi pedig, ahol és amikor lehetett, csak kerülni igyekeztünk közügyeknek személyi vonatkozásait. Bennünket a kérdés lényege érdekel s csupán ehhez kívánunk ezúttal is hozzászólni. A közvágóhíd építkezését annak idején a város egy budapesti vállalkozó cégre, mint a legolcsóbb ajánlattevőre bizta. A határozatot nagy szótöbbséggel hozták s akik meghozták, legjobb meggyőződésűk szerint a város érdekét akarták vele szolgálni. Reájuk nézve a határozathozatalnak semmi további jogi vagy anyagi következménye nem lehet. A munkára kiadták a megbízatást, hogy aztán az a terveknek megfelelőleg kifogástalanul hajtassék végre, annak ellenőrzése a városi tanácsnak kötelessége. Teljesítette-e a tanács ebbeli kötelességét ? Úgy az interpelláló által felolvasott jegyzökönyvekből, mint az építkezési naplóból, melyet szintén átböngésztük, azt láttuk, hogy a tanács ez ügyben teljes lelkiismeretességgel járt el. Saját szakközegén kivül még egy szakközegről gondoskodott, kényes kérdésekben tanácsért fordult felsőbb műszaki hatóságokhoz, a vállalkozó munkája ellen több izben jogosult kifogást tett s csak mikor a vállalkozó, az észlelt hiányokat pótolta, mulasztásait helyrehozta, ekkor engedte meg, hogy a munkát tovább folytassa. A tanács szigorúan rigorózus ellenőrzésének lett aztán következménye, hogy a z a munka, amit a vállalkozó eddig elvégzett teljesen rendben van, amint ezt egy szak.' értő bizottság hivatalosan megállapította Aláhuzottan irtuk, „amit a vállalkozó eddig elvégzett". Mert a fő, a legfőbb baj az, hogy a munkálatoknak egy jelentékeny része még befejezve nincs, holott a szerződés értelmében a vágóhídnak már okt. 1-ére készen kellett volna lennie. Ezzel a késedelemmel szemben a városi képviselőtestületnek megvan az a szerzödésadta joga, hogy a munka végleges befejezését másra bizhatja. Igaz, hogy a nagy elkésés okául a vállalkozó az idei esős nyáron kivül azt is felhozza, hogy a vasbeton munkák készítését addig nem engedték meg neki, míg a számítások felülvizsgálatot nem nyertek s ez az ö legjobb munkaidejéből két hétnél többet elvett, ámde a késést ez legfeljebb redukálja, meg nem szünteti. A városnak az a joga, hogy a munka befejezését másra bizza, kétségtelen, de hogy a vele való élés opportúnus-e, hogy t. i. a vállalkozó és alvállalkozó-iparosai tönkretételén kivül elérjük-e azt a célt, hogy A „PAPAI HÍRLAP" TARCA

JA. Dimitrovics kapitány. Irta: Pakots József. Skerlitz hadnagy az ügyvédek báljáról referált a kapitánynak. — Pompásan mulattunk, kapitány úr ! Én magam tiz üveg pezsgőt pusztítottam el, pedig tudod, hogy jámbor fiu vagyok. Igazi franoia pezsgő volt, meggyőződtem a nacionáléjáról. Dimitrovics kapitány türelmetlenül hallgatta a hadnagy szapora beszédét. A nagy vörös rác valamire várt és boszusan kérdezte : — Hát más nem történt? — Na igen! képére másztam az egyik parasztnyuzónak. Komázott velem, hát kioktattam a dienstreglement-re! — Saorament! Már megint valami bolondot csináltál. A hadnagy kacagott. Gyermekesen, boldogan, mint valami vásott fiu, aki sikerült osinyt követett el. — Ugyan hagyd el, kapitány úr. Muszáj volt. Fejbe kellett vernem valakit, különben szétpukkadtam volna, mint egy srapnel! Az a sok parasztnyuzó megvadított. A tömérdek prókátor eszembe juttatta minden születésem előtti és utáni adósságomat. A néhai való, oopfot viselő, térdharisnyáp, derék Skerlitzek minden bagatellügye rémes bosztont járt a fejemben. Nem volt levegőm. Hát megtisztítottam. A kis szőke hadnagy úgy kacagott, hogy majd szétvetette a vaffenrokkját. Felült a Bzázadiroda asztalára és onnan deklamált. — Nem tudod, micsoda levegőtisztuláá volt ott! Mikor az első pezsgős üveg repült, magam maradtam a csatatéren. Akkor aztán megittam a fent nevezett tiz üvegpt. A kapitány dühöngött. vörös arca biborpirosra és úgy bömbölt: — Ekkora botrány ! Különben az ügyedet elvállalom, bajtárs. — Köszönöm ! — riadt fel a hadnagy ijedten, — lehetetlen . . . — Mi ? Mi az ? — Nem lehet. A hatalmas rác vált. Felfújta a mellét — Hát ez már megint micsoda szamárság ? Hát nem megmondtam neked te gyerek, hogy mindig rám bizd az ügyedet? Én vagyok az öregapád, érted! Csak nem engedhetem, hogy holmi ostoba segédkezéa miatt agyonvágjanak ! Mit osinálna akkor a te imádságos, törékeny mátkád a kis baronessz, mi ? Kisírná a két gyönyörűséges búzavirágain szemét, te bikfic! Dimitrovios kapitány nagyon haragudott. A legénység, még a katolikusa is, viszájára vetette ilyenkor a keresztet, mikor a „fenevad" haragudott. A hadnagy szepegett, akár a gyermek. Munkát és időt takarít meg, AGG 3 féle húsleveskockát \ kocka */4 lítef leves részére 5 f. használja. Ez épp oly kitűnő gyenge levesek, mártások, főzelékek stb. megjobbítására, mint húslevesnek tésztanemüekkel való készítésére, booíllonok előállítására, valamint főzelékek, ragouk stb. főzéséhez. Ügyeljünk a MAGGI névre és a keresztcsíllag védjegyre.