Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-11-02 / 44. szám

állam támogatásával országosan kelleneszervezni egy olyan részvénytársaságot, melynek részvény többsége belőlük állana ugyan, de a részvények 40°/ 0-a olyan tőkepenzesek kezeibe lenne, akik j értenek a dologhoz s kezükben nem volna a színházak felosztása olyan válalkozás, mint ma az állami színházaké, vagy a szegény vidéki igazgatóké. A művészet érdekében való szervezkedés súlypontjai a városok lennének, a fővárossal élükön, mert így közvetlenebb volna a kapcsolat köztük, ha nem függnének az államtól. Az államtól elég lenne a felügyelet és az eddigi költségekkel való hozzájárulás. Természetesen a városoknak, mint a színművészeti részvénytársaság főrészvényeseinek feladataik teljesítéséhez anyagi eszközök után kellene nézniök. Már most, ha a mozi-engedélyek jogát minden város monopoliummá teszi, hogy szinházat, zeneiskolát létesíthessen ennek jövedelméből, úgy ez a megoldási mód sokkal gyümölcsözőbb lenne, mint a mai, mikor az állam milliókat áldoz segély gyanánt es még sincs csak két városban színtársulata, a többi 59 városban csak a színház építéséhez adott segélyt, az ország többi városában és községében se színház nincs, talán magyar színtársulat sem volt soha. Ellenben a fővárostól kezdve a valamire való községig latjuk, hogy hatósági engedély mellett hogyan működik a német, olasz és francia filmipar hasznára a mozi, még pedig háromszor akkora jövedelemmel, mint amivel a magyar szinművészetet és mozit virágzóvá és a magyar kultura előharcosává lehetne tenni. Ma úgy áll a dolog, hogy a színészetnek a mozi a vidéken versenytársa, néhol meg épen feleslegessé teszi s távozásra kényszeríti a színtársulatot, ha megengedik a mozinak is a működést a. szintarsulat ottléte alkalmával. Ha azonban a mozi monopólium és a színielőadások jövedelme a városoké lesz, akkor ez a versengés ki van zárva. Ez már nagy előny. Sőt még kedvezőbb oldala is van a dolognak a színészetre és a mozira. A színészet ugyanis költséges befektetéseket kiván, ami bár busásan kamatoz, de erre ma nincs fedezetük a városoknak. Viszont a mozi-előadá sok is nagyon alkalmatlan helyiségekben folynak le, ami szintén kárára van a vállalatnak. Ha azonban egy kézben egyesül a két üzlet, ha mint monopóliumot a város birja, akkor a vidéken egy épület költségeit, ennek amortizációját a két üzlet bőven fedezi majd és így olyan vidéki városok, községek, amelyeknek sem színházuk, sem kulturházuk, kaszinójuk, sem báltermük nincs, hozzájuthatnak egy szép palotához, amelyben helyet találnak a kulturház, könyvtár, daloskör, zeneegyesület, mert a mozi-előadások és bálák jövedelme bőven fedeznék a törlesztéseket. A Pápai Önsegélyző Egyesületi Szövetkezet decennális jubileuma. Városunk ezen népszerű és közkedvelt pénzintézete a folyó év végén tölti be fennállásának 10-ik esztendejét, amely idő alatt a szövetkezeti eszmét a maga tisztaságában és népszerűségében valósította meg. Meggyőződtetett bennünket arról, hogy ezen egyesületnek tagjai igazi bajtársak, áldozatkész testvérek, akiket a közös érdek fűzött össze és a felebaráti szeretet olvasztott egybe; azon igazi felebaráti szeretet, 1 amely a szegénységen nem kőnyöradományokkal akar segíteni, hanem akként, hogy józan munkásságra gerjesszen és takarékosságra buzdítson. E me llett a humanizmus szelleme hatja át, mert a tagok, a társak egymáson segíteni, nem pedig egymáson nyerészkedni akarnak. Döntő bizonyságot tett ezen szellemről, valamint a maga belső szilárdságáról és ellenálló képességéről azon örvendetes tapasztalatunk, amely szerint a pénzpiac rendkívül kedvezőtlen alakulá sának súlyos következmenyei a kölcsönre szoruló szövetkezeti tagokat sohasem érintették és a legteljesebb sikerrel védte meg azokat a lefolyt 10 év alatt változatlanul minden kamatlábemelés ellen, még akkor is, amidőn a helyzet súlya abban rejlett, hogy egyebütt a legjogosabb hiteligények sem találhattak kielégítést és "amidőn ;i pénzpiac magatartása és hatása a pénzviszonyokat az elviselheti enségig f'okozía. Mindez kétségtelenül a vezetőség érdeme, amely a legnagyobb liberalitással és a legbensőbb odaadással törekedett minden jogosult igény méltányos kielégítésére. Ez a szellem tette a szövetkezetet anyagilag és erköcsileg erőssé és az a humanisztikus irány, amelynek ápolását és fejlesztését tűzte ki feladatául és amelynek a vezetőség minden értelmét és képességét szenteli. 'Az a sok és nagy eredmény, "amellyel ezen jubiláns szövetkezet az egyesek és az összeség anyagi és erkölcsi jólétét dolgozva, fáradva és hatva előmozdította, egy kimagasló érdemmel gyarapodott meg alapításának 10-ik évfordulója alkalmából, amennyiben ezen időhatár megörökítése cáljából egy tanulmányi ösztöndíj alapítványt létesített felsőbb ipari-, kereskedelmi- és gazdasági iskolai tanulók segélyezésére, amely jelentékeny összegű és időkről-időkre emelkedő ösztöndijakat a 60.000 koronáig emelkedhető törzsalap kamataiból teremti elő szegény sorsú jó tanulók jutalmazására, hogy ezzel is közreműködjék a hazai ipar, kereskedelem és földmivelés fellendítésében. Az igazgatóság igen ügyesen gondoskodott az ösztöndijak fedezetéről, amidőn erre a törzsalap hozamát jelölte ki, tehát olyan fedezetet, amely a szövetkezeti tagoknak sem osztalékát, sem vagyonilletőségét nem csökkentheti és semmiféle tekintetben sem befolyásolhatja. Az ily módon ünneplő szövetkezetet és ennek igazgatóságát, élén Karmos Zoltán elnökkel, tanulmányi jubileumi emlékéért nagyrabecsüléssel és tisztelettel üdvözöljük és áldásos tevékenységüknek hatalmas arányokban való tovább fejlődést kívánunk, a helyi közgazdasági érdek hasznára. -fTARKA ROVAT. ~ Mese két hasáb fáról meg a szegény emberről. Hol volt, hol nem volt, de az bizonyos, hogy az Óperenciás tengeren, innen, volt egyszer, egy faáruló paraszt. Fáját árulván a piacon, oda megy hozzá egy hosszú szakáll u bácsi, s komolyan, mint komoly vevőhöz illik, megkérdezi tőle, hogy mire tartja a fát. — Huszonöt koronára, mondá foghegyről a paraszt, inert hát ab ban az időben azon a vidéken nagy fainség volt. % A hosszuszakállu bácsi elszörnyüködött a'rettenetes áron, de mivel nem volt odahaza egy darab fája sem, kénytelen volt a silány kocsi fa nagyralátó gazdájával alkudozásokba bocsátkozni. — Adok érte huszonkettőt, mondá, hiszen kend úgy összehúzta a kocsiját, hogy majd kiszorul a lélek abból a pár hasáb fából, ami rajta van. — Ha nem tetszik, ne vegye meg, majd megveszi más, vágja oda neki a paraszt. Addig-addig alkudoztak aztán, mig végre a köz leapadt egy koronára. De ezt sehogysem sikerült kiegyenlíteni. A paraszt nem engedett, a hosszuszakállu bácsi nem igért. Már már úgy látszott, hogy nem lesz semmi a vásárból. Ekkor a parasztnak ravasz ötlete támadt. Mig vevője a szomszéd árusoknál érdeklődött a fa ára iránt, két hasáb fát hamarosan leemelt kocsijáról, s azt az út szélére csempészte, gondolván, hogy ezeket majd eladja másnak, s ezzel kiegyenlíti a differenciát, amelyet a hosszuszakállu bácsi kiegyenlíteni sehogysem akart. Alig végzett a ravasz müvelettel, a hosszuszakállu bácsi visszatért a kocsihoz azzal a szomorú tapasztalattal, hogy a többi árusok is repülőgépnek képzelik a fa árát, amely úgy szép, ha minél magasabbra száll. viseli soha. Minek hozza folyton elő? Miért nem dobja már el ? Az asszony elszólta magát : „Kegyeletből nem dobom el, mert igen sok pénzt hozott ez már nekem a konyhára." Konyha alatt a nőiszabók műhelyét értette. Miután kifogyott az érvekből, áttért az utolsó eszközre: a szerelemre. Csókolgatta a férjét, dédelgette. Szerelmi áriákat duruzsolt a fülébe. Gőgicsélt, átölelte, majd agyonszorította a kedveskedésével. Ballangó fuldokolt, prüszkölt, hápogott. „De ... de angyalkám . . . nem tudok . lélegzetet venni . . ." „Minek vennél te lélegzetet? Inkább vegyél nekem egy blúzt ..." Röviden áttért megint a tárgyra. „Öt korona az egész. Alkalmi vétel. S meglátod, olyan jótáll. Már megpróbáltam. No, Szilik ém, legyél jó fiú. Szeresd a te kis aranyos feleségedet, aki csak azért szeret öltözködni, hofify minél jobban tessék neked." „Te nekem akkor tetszel a legjobbau, ha . . Ballangóné az ura szájára ütött. „Csak semmi egyértelműség. Csitt, most én beszélek . . . Hol is hagytam el . . . Hja igaz is . . . Igen, hogy tessem neked . . . Mert látod, az asszonynak arra keli vigyázni, hogy a féjre meg ne unja." „Pénzt adni?" „Csacsi, hogy a férj meg ne unja a feleségét 8 mindig újabb és újabb formában jelenjék meg." „Nálam a forma mellékes. A tartalom a fő." „Ehhez te nem értesz. Bizzd csak rám Öt korona mindössze . . És csókolt, könyörgött, esdekelt. „Eredj, te hízelgő macska, te." Az asszony mosolygott. Már a zsebében érezte az öt koronát. Mihelyt a férje azt mondja: macska, akkor már nyert ügye van. „S meglátod másodikáig nem kérek tőled semmit sem. No ógy-e, adsz ötkoronát." „Adok ! — mondta Ballangó s letolta az öléből a feleségét. — De osak holnap." „Semmi holnap. Ma. Most . . Hogyisne, gondolta, hogy majd holnap elölről kezdje a komédiát. „Hátha tudsz valamit, amit rbe lehetne tenni", — mondta szomorúan Ballangó, — akkor tedd be. Holnap kiváltom." „De nincsen semmi sem. Ami értékesíthető volt, az elsejéig bevándorolt." Ballangó me lankóliku san rázta a fejét. Aztán hirtelen kie gyenesedett, mint egy hős és haláltmegvető elh atározással kicsavarta két arany fogát s átadta a feleségének. „Fogd, tedd be. Te érted mindent." „Hiszen ezt akartam" , mondta örvendve az asszony s elsietett. Ballangó elkeseredetten kiáltott a után;. : „Hallód é, tudnék egy jó pártit az ördög számára 1" „Kit, fiacskám ?" — kérdezte az előszobában visszafordulva az asszony. „Téged !" — kiáltotta bánatosan Ballangó ós bee sapta a felesége után az ajtót. — Mert csak az ördög tud téged eltartani."