Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.
1912-10-19 / 42. szám
A legmodernebb szabás szerint elegáns férfi-ruhákat készít 1 1 W y ^^ IJ teehnológ-iát végzett szabómester, vago Pápa. Fő-tér 19. sz. Állandó nagy raktár elsőrendű gyapjukelmékben ! Megrendelések felvételére kívánatra vidéken is megjelenek. Tf 7T f T *kiváló minőség és csinos kiállításukéit IVIUnKaim több orsz. kiállításon érmekkel kitüntetve. sereg van, mely fix fizetésből él, könnyű szerrel lehetne megvalósítani. Szavunk azonban csak a pusztában kiáltónak szava maradt s úgy látszik azok, akik az élelmiszer fogyasztási szövetkezet létesítésére, megvalósítására — már idejüknél fogva is — leghivatottabbak volnának, a dolog legkényelmesebb oldalát fogják meg s az eszme megpendítőjétöl várják annak megvalósítását is. Jól eső örömmel tölt most el a hir, mely Kaposvárról érkezett hozzánk, hogy ott az élelmiszer fogyasztási szövetkezetet, mint a drágaság csökkentésének egy általunk is javasolt eszközét, már megvalósították, mely hasznos intézmény nyomában már ott van s érezhetővé vált az élelmiszerek árcsökkenése. Állításunk igazolására szolgáljon a következő cikk, mely a Kaposváron megjelenő .Somogyvármegye" cimü lap okt. 7-iki számában látott napvilágot. „A kaposvári élelemi piac évek óta tartó fokozódó drágasága ellen hiába kértük a hatóság közbelépését. Ennek a fontos kérdésnek is a társadalom gazdasági szervezkedése adott csak merészebb ós sikerrel kecsegtető lendülést. Néhány hónap előtt Bogyay Emil, a somogymegy ei gazdasági egyesület agilis titkára indított mozgalmat egy élelmezési szövetkezet létesítése érdekében, hogy részben a termelők, részben a kofák túlkapásai ellen kellő védelmet találjanak a fogyasztók. Az akció kellő sikerrel járt. Megalakult a „kaposvári élelmezési szövetkezet", amely néhány nap előtt csinosan berendezett telepét meg is nyitotta már az Erzsébet-ut 8. szám alatti házban. A szövetkezet a legszükségesebb élelmiszerek eladásával foglalkozik : tej, vaj, baromfi, burgonya, zöldség, tojás stb. kapható a telepen. I Főleg a modern berendezésű tejtelep érdemel igazi figyelmet. E legfontosabb élelmicikkből óriási mennyiségű kerül naponta forgalomba a kaposvári piacon. A hatóság meglehetősen lanyha ellenőrzést végez. A szövetkezet egyik legfontosabb föladatává tűzte ki a kaposvári piacról kiirtani a hamisított tejet. Ha a hatóság ebben kellőképpen támogatja a szövetkezetet, úgy ezt a célt hamarosan el is érjük. A szövetkezet a város minden pontján tejcsarnokokat fog fölállítani, hogy mindenki elsőrendű jó tejhez juthasson olcsón. Alighogy az élelmezési szövetkezet megnyitotta Erzsébet-uti telepét, a piacon nyomban árcsökkenés jelei mutatkoztak. A termelők és a kofák ilyenformán igyekeznek most a szövetkezettel versenyezni, de ha az eddig kizsarolt közönség lelkesen a szövetkezet mellé áll, úgy a kaposvári piacon rövid idő alatt alapos változások fognak beállani. A szövetkezet mindenben a legjobb minőségű élelmiszereket vásárolja és mert bevásárlásait tömegesen eszközli, árai a piaci áraknál jelentősen kisebbek. A kistermelők ós kofák most, hogy versenytársuk támadt, hirtelen kevesebb haszonnal is megelégednének és szintén csökkentették áraikat. A közönség azonban legyen óvatos. A piaci árcsökkenés az élelmezési szövetkezetnek köszönhető. Minden fogyasztónak kötelessége tehát a szövetkezetet támogatni. A kistermelők és a kofák csak azért tértek el most hirtelen eddigi zsaroló rendszerüktől, hogy ezzel a szövetkezet prosperitását megingathassák. Ha ebben célt érnének, úgy ismét a régi magas árakhoz térnének vissza. Minden fogyasztó tehát a saját érdekét támogatja, ha a szövetkezetben szerzi be szükségleteit, mert ezzel naprólnapra jelentősen olcsóbbá teszi a verseny révén a piacot. A kistermelők és a kofák eddigi együttes akciójában rejlett a kaposvári piac horribilis drágasága. Most, hogy versenytársat kaptak a szövetkezetben, egyszerre nagy riadalom támadt a piac eddigi uzsorásai között. Ez a verseny a közönség érdekeit szolgálja. A szövetkezet tehát joggal v számít árra, hogy fönnállását a fogyasztók biztosítják, mert csak így lehet a kistermelők és a kofák eddigi uzsorájának véget vetni ós a kaposvári piacon állandósítani az élelmiszerek olcsóbbságát." Ime az okos példa! Tanulhatnánk belőle mi is ! PALM4 valódi ItAllCSUK-CiPOSAROK DOBOZA, MINŐSÉGE:! ARANY hátsó gondolat nélkül hittem, mikópen ezeknek a neveknek együttese lehet osak az igazi kollégium, melyet trés faciunt, vagyia Vollmoeller-Humperdinck-Reinhardt lehetnek igazán a trés, kikfaeiunt kollégium. Szentül hittem, hogy e hármasban Akiba rabbi emberére akadt ós meg fogja cáfolni azt a mondását: „Sohon allea dagewesen". És én megint osak felültem egy szép napon a vasútra éa felutaztam Béosbe. A pályaudvarról egyenest a rotundához hajtattam, nehogy valamiképen az előadásról lekéssem. A többit talán sejted, nyájas olvasó. A jól megfizetett helyem árát a 8—11-ig tartó előadás alatt ezúttal is alaposan leültem, de a nagynevű triászba vetett hitemmel Bzintén csak — felültem. A csoda — nem az az irodalmi zenei termék, mely bennünket a lelkesedés magasabb régióiba felragadni képes lenne. Sem irodalmi, sem zenei oldalát tekintve nem áll azon a színvonalon, melyet a Vollmoeller-Humperdinok nevek hallatára joggal és méltán várhatnánk. Nos hát, ha sem literáris, sem muzikális szempontok nem érvényesülnek benne, mégis mi az, ami annyira képes hatni, hogy a szeptember 17-től október 4-ig tervezett előadások sorozatát az összes bécsi színigazgatók és színházi vezetőemberek fűhöz fához kapkodó ellenmozgalma dacára is meg kellett hosszabbítani? Könnyű ezt kitalálni. A hatás Reinhardtnak, ennek a teátrális boszorkánymesternek köszönhető, aki ismeri a tömeg pszichológiáját éa tudja, hogy nagy tömegek lelkének várát csak nagy tömegekkel lehet bevenni. A csoda — melyik műfajtához tartozik, azt úgylátszik maga Vollmoeller Károly úr sem tudta megállapítani, mert a darabot osak így jelzi : A csoda, két felvonás és egy közjáték. Vannak, akik némajátéknak tartják, de akkor egyetlen egy szónak sem lenne szabad a kétezer szereplő ajakáról elhangzania. Igaz ugyan, hogy a főszereplők csak mimikai munkát végeznek, de a tömeg az énekel, imádkozik, mormog, segélykiáltások is hangzanak el egynéhányszor, tehát a maga egészében még sem mondható némajátéknak. Inkább mimikai látványosságnak lehetne mondani, bár az, ami benne látványos, az nem mimikai, ami pedig mimika, az a nagy távolság következtében, mely a néző és a mimi kus között elterül, nem vehető ki. De hát ebben rejlik épen a Reinhardtrezsi e művészete. A rotunda, melyben Reinhardt a darabot kétezer emberrel előadatja, a falak mentén négy részre van osztva. Ez a négy rész képezi a nézőteret. Mindenik rósz 2000 ember számára készült, összesen tehát 8000 színházlátogatónak van helye. Az egyes ilyen részek között megfelelő üres térség van fenntartva. A nézőtér és a színpadi emelvény között óriási, köralaku, széles köztér van; a tömegjelenetek ezen a köztéren játszódnak le, osak a kiváltf bór- és litliiumos 4 gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. főszereplők mozognak az emelvényen. A párkányok is a darab szolgálatában állanak. Ott van elhelyezve az óriási orgona, a zenekar, az énekkar. A rotunda tetejének közepén toronykép kiemelkedő részben a harangok vannak elhelyezve. A szintér, a színpad egészen üres, a diszletezés, a színpadi kellékek elhelyezése, minden ott a nézőpublikum szine előtt történik és ez nyújt egy kis pikantériát annak, akit a szinpadi rendezés mestersége is érdekel. Igaz, hogy ebből nem sokat lehet látni, mert a szin elváltoztatása és új diszletek elhelyezése az elképzelhető legnagyobb sötétségben és a hömpölygő, hullámzó tömegek gomolya között megy végbe és amire a szem a homályban utat képes magának törni, már a szin el van helyezve ós a jelenet által megkívánt világításban áll előttünk. A rotunda belseje egészben templom jellegűvé van varázsolva. Szines egyházi festésű ablakok köröskörül. A szintér körül 28 Ívlámpa, mely a nézőtér felől világos, a színpad felől sötét burokkal van fedve, úgy hogy a színpadon törtónendők, még teljes világítás mellett is, reflektorok segélyével láthatók osak jól. A színpadon se függöny, se kulissza, se díszlet ; ami diszletezés történik, az inkább primitívnek, mint komplikáltnak mondható. A darab hosszas harangzúgással kezdődik, ós az egyes jelenetek utáni diszletezés is mindig harangzúgás mellett megy végbe. Egyáltalán a harangoknak nagy szerepe van a Csodában úgyannyira, hogy amikor másnap reggel, a szomszédomban levő Gumpendorferstrassei plébánián megszólaltak a harangok, még mindig a rotundában képzeltem magamat, annyira teleharangoztatta előző este fejemet Reinhardt úr. A darab meséje igen egyszerű. Egy régi apácakolostor templomában áll az istenanya szobra, mely már sok csudát művelt. Megildis nővér, akire a kolostor kulosai bizvák, ós egy