Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-10-05 / 40. szám

A fővároshoz szokott kényesebb ig-ényii urak ízlésének is meg-felelő pnháZRtot Pápán csakis Fő-utca 19. sz. alatt Krausz Arthur és Társa Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, uri- és egyenruha-szabóknál lehet megrendelni. Utolérhetetlen szabásforma és kidolgozás! Nagy választék valo'di angol- és skótországi kelmékben Acsay Ferenc évtizedeken át igazgatta a győri főgimnáziumot s mint pedagógus, tudós, iró egyáltalán ismert és becsült nevet vívott ki magának. Dísze volt rendjének, melyet elhuny­tával súlyos veszteség érte. Jelenlegi és volt tanítványainak, Győr város egész társadalmának és rendtársainak hálás részvéte kisérte sírjába. — A győri főgimnázium ideiglenes vezetésével a főapát Börzsönyi Arnold tanárt bizta meg. — Mütörténeti kiállítás. A vasvármegyei mütörténeti kiállítás igazgatósága foglalkozott a kiállítás meghosszabbításának gondolatával. Ezen propoziciót azonban el kellett ejteni, mert több akadály merült fel ellene. Hogy azonban a közönség kivánságát lehetőleg teljesíthessék, elhatározta az igazgatóság, hogy a látogatás idejét 2 órával meghosszabbítja, s így október 3., 4., 5. és 6 án a kiállítás reggel 9 órától este 8 óráig tekinthető meg. — Politika Ugodban. ögodon vasár­nap délután népes gyűlés volt, amelyen a kerület ötvenkét községe képviseltette magát. Jankovich-Bésán Endre elnökölt. Gróf Esterházy Pál, a kerületi munkapárt volt elnöke beszélt és éles hangon elitélte Lukács és Tisza par­lamenti erőszakát. Gerstner Ignác esperes­plebános, Gubica Ferenc gazdálkodó után Szentgyörgyi Ignác káplán a pápai keresztény­szociálisták, gróf Batthyány Lajos a fehérmegyei, Lippay Géza pedig a győri ellenzék nevében beszélt. Szólott még Márkus Miksa főszerkesztő és ifjabb báró Szentkereszthy Béla. A nép­gyűlés határozati javaslatot fogadott el, amely­ben bizalmatlanságot szavazott a kormánynak. Végül kimondották, hogy a gyűlésen jelenlevők kilépnek a munkapártból. A népgyülésről gróf Andrássy Gyulát és mindazokat, akik az ellen­zék küzdelmében vezető szerepet visznek, táviratilag üdvözölték. — Székesfehérvár helyett Nagykanizsa. A székesfehérvári 17., a soproni 18., a pécsi 19. és a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred önkénteseinek a f. évtől kezdve nem Székes­fehérvárott, hanem Nagykanizsán lesz az ön­kéntesi iskolájuk. Ugyancsak Nagykanizsán lesz annak a három önkéntes századnak egyike, melyet a teljes egy évi katonai szolgálatra kötelezett tanítókból állítanak össze. — A színtársulat Győrött. Dr. Paték Béla színtársulata a mai napon Győrött kezdi meg előadásait. Az első hét műsora így van összeállítva : szombat: Boccaccio, vasárnap : János vitéz, hétfő: Tolvaj, kedd: Casanova, szerda : Vörös alár, csütörtök, péntek, szombat: Asszonyfaló. — Társas vacsora. A polgári kör jövő szombaton, vagyis 12-én este 8 órakor téli helyiségében családias jellegű társasvacsorát rendez. húzott drótszállal. TÖRHETETLEN! Magyar SIEMENS-SCHUCKERT-MŰVEK Budapest, VI., Teréz-kÖrút 36. — „Kórházat Pápának." Ily cimü múlt heti vezércikkünkre a következő „helyreigazítást" kaptuk : Dr. Lővy László a „Pápai Hirlap" szept. 28-iki számában hosszasan fejtegeti egy, a Pápán felállítandó kórház szükségességét; de teszi ezt azzal a tendenciával, hogy a helybeli irgalmasrendiek 1757 óta fennálló s mindmáig szépen virágzó kórházának létezését egyszerűen letagadja. Az irgalmasrend kórház­igazgatósága csak sajnálkozni tud azon, hogy van orvos Pápán, aki — mint dr. Lővy — vagy Győrbe küldi betegeit, vagy járvány alkal­mával ott hagyja a megbetegedett gyermeket, ahol annak testvérei ugyanazt a betegséget megkapják s a ragályt a városban széjjel­hurcolják. Épp ennek elhárítása végett állítta­tott fel a fertőző osztály az irgalmasrend helyi kórházában, amely ha méreteivel nem teljesíti is mindenben a XX. század modern követeléseit, nem mellőzésre Ítélendő, hanem felkarolásra méltó, hogy megfelelő kibővítés által továbbra is teljesíthesse hivatását. A kibővítés eszmélyé­vel komolyan foglalkozik az irgalmasrend, csak megfelelő támogatásban is részesüljön. A kibőví­tést a rend olyképen tervezi, hogy a mostani nagy terem belgyógyászati osztály maradna, melyhez járulna a női és sebészeti osztály, mig a most is létező fertőző és bőrbeteg osztály csak némi nagyobbítást kívánna. Lenne ezen­kívül néhány külön betegszoba is. A kórház 100 betegre rendeztetnék be. Nem hihető, hogy Pápán a dr. Lővy által tervezett 250 ágyra valaha szükség lenne és nem hihető, hogy ily nagy kórház felépítése, berendezése és fenntartása cimén a város csaknem elvisel­hetetlen terhet vállaljon magára akkor, mikor a kérdésnek sokkal egyszerűbb megoldása önként kínálkozik. — Uj iskolalátogató. Vármegyénkben eddig csak a vezető-tanfelügyelő teljesített iskolalátogatást, mig a kir. segéd-tanfelügyelő a közigazgatási ügyeket intézte. Most a miniszter külön utiátalány élvezetével kötelezte Göndör Ferenc kir. s.-tanfelügyelőt is az iskolák láto­gatására. így tehát október hó 1-től dr, Vértessy Gyula kir. tanfelügyelőn kivül Göndör Ferenc kir. s.-tanfelügyelő is látogatni fogja az iskolákat. — Népgyűlés Pápán. E hó 13-án ellenzéki négyülést terveznek Pápán, melyre Andrássy Gyula gróf is kilátásba helyezte lejövetelét. — Tanulmányi kirándulás. A helybeli ref. főgimnázium 142 növendéke Faragó János főgimnáziumi igazgató s 12 kisérő tanár veze­tésével e héten, hétfőn tanulmányi kiránduláson volt Szombathelyen. Reggel 6 órakor négy külön vasúti kocsival utazott át Vasvármegye szék­helyére s az egész délelőttöt a mütörténeti kiállí­tás megtekintésének szentelték. A festmények­ben, fegyverekben, ötvösművekben és egyéb régiségekben gazdag kiállítás igen tanulságos volt a tanuló-ifjuságnak. Ebéd után még a Mayer-féle gyufagyárat szemlélték meg, gyara­pítva vegytani ismereteiket, este 1/ 2S órakor tapasztalatokban gazdagon tértek haza. — Gyárunkról. A Hungária műtrágyagyár értesítette a várost, hogy határozatát örömmel fogadta s legközelebbi igazgatósági összülése elé terjeszti. Az igazgatóság minden valószínűség szerint szintén el fogja fogadni ajánlatunkat s a gyár építését még idén megkezdik. — Szüret. A pápai szőlőhegyekben a héten megvolt a szüret. Mennyiségre kevés, minőségre gyönge bor termett, de ára azért lesz és ez vigasznak elég. — Az izr. ingyen-népkonyha és ingyen­fürdő folyó hó 8-án kezdi meg rendes műkő­dósét. Most is, mint minden évben, özv. Blau Adolfné adja az első ebédet. A jó lelkű adakozók becses figyelmébe ajánljuk továbbra is ezen nemes intézményt. A természetbeni adományo­kat az izr. elemi iskolában veszi át a vezetőség. — Pintér és Parlagi egyetlen estélye. Valamint a jó bornak nem kell cégér, úgy Pintér Imre a budapesti v. népszínház elsőrangú tagjának folyó hó 15-re hirdetett egyetlen művész­estélye sem szorul a szokottnál nagyobb rek­lámra, tekintve azt a meleg hangulatot és elismerést, mely a közönség részéről a tavalyi művószestén megnyilatkozott. Parlagi és Pintér azzal akarják meghálálni ezt a tüntető szeretetet, hogy az idén még jobb és mulattatóbb műsorral ismételik meg előadásukat. Csupa újdonság úgy az énekben, mint a prózai dolgokban, színpadi apróságokban, melyek Szemere Gyula elsőrangú szalonkomikusban találtak hivatott képviselőre, aki egyúttal a konferansziér tisztjét is betölti, mig a zongorakisóret kényes feladatára Kereszthy Jenő oki. zenetanár vállalkozott. A művészest részletes programmját falragaszok közlik, a jegyek előre árusítását Golberg Gyula köny- és papirkereskedése vállalta el. x A világ minden részében tudják, hogy a Phosphatine Falliéres tápszer a legkiválóbb. Az elválasztás pillanatától kezdve sohase gon­doljon egyetlen anya se más tápszerre, mint az ezerszeresen kitűnőnek bizonyult Phosphatine Falliéres-re, miáltal a gyermek erőssé és egész­ségessé lesz. — Halálozás. Őszinte részvéttel vettük az itt következő gyászjelentést: „Özv. Zsilinszky Lajosné úgy a maga és gyermekei, valamint az összes rokonság nevében megtört szivvel jelenti szeretett sógornője, illetve nagynénjük Zsilinszky Irma úrnőnek rövid szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után f. évi október hó 3-án életének 66 ik évében történt gyászos elhunytát. A megboldogult földi maradványai a kálváriái kápolnából a családi sírboltba f. hó 5-én d. u. 3 órakor fognak a róm. kath. vallás szertartásai szerint örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise áldozat f. hó 5-én d. e. 10 órakor a Szent Ferencrendiek tem­plomában fog a Mindenhatónak bemutattatni. Pápa, 1912 október 3. Nyugodjék békében!" — A Meteor jelentése. Az időjóslásra sokszor rácáfol az — idő, mégis jólesik az em­beri gyarlóságnak a remény, hogy talán mégis lesz móg részünk egykét melegebb, derült, kelle­mes napban. A Meteor legújabb jelentése sz érint októberben valamivel kedvezőbb időt várhat unk, mint eddig volt, mert októberben még melegebb jelleg érvényesül. Október változási napjai a következők: 4-én meleg, de csapadékos jelleg fejlődhetik (megtörtént!) mert 7-ike már erősen csapadékos. 11—12 meleg, míg 15 szeles, eset­leg viharos, hűvös, 18—19. száraz, meleg, 28. hűvös, szeles, esetleg viharos jelleggel. — Szerencsétlenség. F. hó 4-én d. e. Sándor Józsefné 56 éves, szívbajos vaszari lakos nő, betegsége rohama közben a kútba zuhant, mire megtalálták bele is halt. PALM A valódi KAUCSUK-CIPOSAROK DOBOZA, MINŐSÉGE: ARANY

Next

/
Thumbnails
Contents