Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-09-28 / 39. szám

Jk. fővároshoz szokott ké

nyesebb igényű urak ízlésének: is megfelel

ő I* 1111 <1 %51101 Pápán Fő-utea 19. sz. alatt Kraus^ Arthur és Társa Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, uri- és egyenruha-szabóknál lehet megrendelni. Utolérhetetlen szabásforma és kidolgozás! Nagy választék valódi angol- és sko'tországi kelmékbea! A színházi hét. E hét a felújítások hete volt, újdonságok csak éppen az utolsó két napra jutottak. Ám közönségünk szívesen néz régi darabokat is jó előadásban s így pártoláshiány miatt most se panaszkodhatott az igazgató, bár e hét határozottan gyöngébb volt az előbbieknél. Nagy várakozással mentünk szombaton a Bocaccio előadásra. Suppeé hires operettjét már sokszor láttuk szinpadunkon s mindig szívesen. A szinte klasszikussá vált vidám muzsika párosulva a kedves — bár verses részeiben kissé elavult — szöveggel, méltán kecsegteti az embert művészi élvezettel. Ez élvezetet meg is nyertük, amit első sorban a címszerepet alakító Albert Böskének köszönhetjük. A Jánosvitézben aratott sikerét még felülmulta ezúttal. Könnyed, fölényesen szellemes, megjelenésben gyönyörű volt s hangja szebben csengett, mint valaha. Szárnyalt könnyedén felfelé s az édes melódiákat vitte, vitte magával igazi gyönyörűségünkre. Hát még ha partnerje olyan lett volna, aminőt megérdemel. De Irányi Ella, akit rendező gyanánt ö dirigálgatott a színpadon, még igen messze áll attól, hogy jó Fiametta legyen. Hangja feltétlenül fejlődésképes, de mennyit kell még fejlődni játékbeli biztosságának. Kellemes megjelenéséért, szép hangjáért mindazáltal sokat el lehetne neki nézni, azt már azonban nem, hogy a románc utolsó két sorát a vers iránti ily abszolút érzéketlenség gel zengte : Hogy hű, nem kérdem azt, Hogy az lesz, van rá remény. (Azt és remény, ez már a csősz és bakternál is jobb rim!) A két másik szubrett énekesnő a régi: Sellő, az új: Csenyery a komikával egyetemben szintén egész jelentéktelenek voltak. De annál pompásabbak voltak a komikusok. Fáludy (kádármester) vezetett közöttük, akinek groteszk komikuma falrengető kacajokat keltett, e mellett a buffo szerepben is érvényesült kellemes tenorja. A másik két komikus Tábori, Sebestyén szintén igen jók voltak, mint mindig megállta helyét Tihanyi, de Sorr Jenő kirít az ensembleből. A rendezés kitűnő volt: illúziót keltő díszletek, jól összetanult kar. Külön dicséretképen feljegyezzük, hogy ezúttal a teljes Bocacciót láttuk az összes gatja, aztáD kitör belőle az önkény telen hódolat. — Hát fizesse akkor nálam is egyhuezával, — na ! Én se legyek rosszabb. Megrösteli, amit mondott, mintha elárulta volna magát. Kint már esteledik, meleg, nagy városi alkonyat, villanylámpák gyúlnak, az utcalárma nyújtottabb zenésebb. Egy közel kávéházban oigánybanda oinoogása kezdődik. Lám ! Hogy egy perc alatt mi minden járhat az ember eszében ! S a vásárló Újra szóbafog, lábszik, készakarva. — Friss-ó? Eláll holnapig? De el is álljon, mert elátkozom! Igen, azt már ón is hallottam, hogy olajjal kenik be a sütés előtt. Köszönöm! Mindig tanul a* ember. Persze maga ért ehhez, — mestere! Igen, hát vendéglőkben is úgy csinálják ? Ezt nem tudtam. Sürgeti, folytatja, fenntartja a szóváltást, mig a férfi módosan, kimerítően felelgetve pzép lassan becsomagolja a hust, nagy, barna papirba, átköti szorosan, csinosan, odaadja. Á pénzt e közben nyújtja felé, a szeme közé néz, ám az ujjait gyorsan visszarántja. De mosolyog. A pénzdarab esengve gurul a fiókba, — kinn alkonyodik ; a boltos bajjal tudja összeolvasni, ami visszajár. Vagy osak húzza, hal lasztja ? Pedig a szép vendég egyszerre elnémult s már kifelé néz a boltatajtón a szürkülő utcai világosságba. Óh, mindjárt elmegy . . . — Először van szerencsém ! Merre méltóztatik lakni? — kookáztatja meg kicsit remegő hangon, de nem kap feleletet. Az asszony a kinyitott kis bőrtároáját nyújtja felé az apró pénznek, ám akkor már nem érti el a férfi. A énekszámokkal s kihagyásnélküli szöveggel. A darab nagy tetszést aratott szombaton, vasárnap és csütörtökön egyaránt. A szerelem gyermeke hétfői előadásán Zöldi Elza végre minden indiszpoziciótól menten játszott, s teljes mértékben ragyogtatta kiváló képességeit. Hangja, mimikája ezúttal már kifejező s az érzelmek minden fázisának interpretálására alkalmasnak mutatkozott. Fizikuma a legnehezebb jelenetekben sem hagyta cserben. Mindezen tulajdonságai mellett ez estén káprázatosan szép toalettjeivel is nem csekély hatást ért el. Kitűnő partnere volt Rantz államtitkár szerepében Turai Antal, aki előkelő méltósággal, finom rutinnal játszott. A címszerepben Fodor Oszkár dicséretleméltó ambíciót fejtett ki, anyjával való érzelmes jelenetei a szivekhez találtak. Baróthy Antal, Báthory Mária, T. Báródy Kató szépen illeszkedtek bele az ensemblebe. — A szereplők ez estén a dicséretet általában hatványozott mértékben érdemelték ki, mert igazán szinte önfeláldozás ennek a darabnak légkörébe magukat beleélni. Páris erkölcsi fertőjének bűze ütötte meg orrunkat, mikor a színpadon mozgó leányokról, fiukról sorjában kisül, hogy „a szerelem önfeledt pillanatának" köszönhetik létüket, — mikor a fiúnak nem szabad a szobában tartózkodni, ha az anyjánál látogatóban van az államtitkár, — mikor ez a házasságon kívüli anya a fiának bevalja, hogy ő inkább szerető, mint anya, mikor a férjhez menni készülő leányzó a neki tetsző fiatalembernek mintegy önként oda kínálja magát s tőle kér tanácsot, hogy máshoz férjhez menjen-e. A darabnak kétségtelenül megvan a maga erős erkölcsi tendenciája, de azért az ember másodszor már nem szívesen nézi végig. A másik operett-reprizről, a Bobherceg-érői már nem írhatunk olyan elismeréssel, mint a Bocaccióról. Albert Böske ugyan ez alkalommal is szépen énekelte a jól ismert kedves dallamokat, de azért az egész előadás elég hangulattalan volt s épen nem emlékeztetett a régi diadalmas Bob-estékre. Annié szerepében Sellő René egész helyes volt, csak a hangocskája volna ici-picikével helyesebb. A borbély szerepét Faludy nagy csodálkozásunkra elejtette (ki emlékszik rá, mit csinált e szerepből valaha Szigethy Andor ?), Fodor Andor Pomponiusa ha nem is egész gyönge, de elég színtelen volt, kezét, - hisz ép ezt akarta. — És hirtelen meréssel átszorítja gömbölyded, rövid ujjaival az asszony csuklóját. Bár nem is nagyon . . . Nem is nagyon, és az egész osak egy perc, — mint az álom. A boltba új vevő jön, — kettő is, az inas meggyújtja a lámpát; — mire széjjel néz, volt — nincs; kisurrant. — Furcsa ! mondja mély eltűnődéssel, mig egy oldalast húz elő a jégszekrényből ós ügyes , mértékes szeletekre metéli . . . — Soká voltál kicsit. Azt hittem, baj van — nevet az asszonya felé Forgó Ákos úr, amig összekerülnek. — No látod, mily ügyes vagy, kiosi ! Ütemes sietéssel iramodnak hazafelé; azaz előbb egy trafik boltig a oigarettáért. Az asszonyka nem mosolyog mindjárt, — kicsit kelletlenül ődöng az eazóben az a pillanat. Milyen izetlenség. Arra gondol, hogyha az ember kilép valamiért a szokott stílusából, igen, ha aszszony, hát így kell járnia. Ördög vigye ! — Ördög vigye! Ez se lát többet a boltjában, de még a tájékán se. A férje azt hiszi, a hamispénz miatt érez lelkifurdalást és mosolyog. Már vett cigarettát is, mindjárt otthon lesznek, és mindketten nevetnek már . . . Azután igen hamar elfelejti mindenki a szegény tallér kalandját egy nyári délután. Mert ilyen nagy városban, mint ez a Pest, minden is elvész szem elől, letűnik, elfelejtődik hálistennek. (itt meg Polgár Károlyra kellett gondolnunk). A tréfás elem terén csak Sebestyén (táncmester) és Turai (a kocsmáros) produkáltak élvezhetőt. A királyi anya félig drámai szerepét Barótiné igen jól megjátszotta s jól játszott, akit már emiitettünk, a primadonna is, de azért az egész előadásban nem volt igazi élet, a kar meg szinte megbénultnak látszott, pedig a zenekarban a repedt cintányért még keservesebben verték mint egyébkor. Tegnap este a Piktorok c. új francia vígjátékot adták zsúfolt ház előtt. A darab tréfásan tárgyalja annak a piktornak esetét, akit bejelentett öngyilkossága után még életében nagy dísszel eltemetnek s ő az ablakon át nézi a megukat mutogatni akaró gyászolókat s a szerető karján boldogan lépdelő drága nejét. Ez a felvonás igen mulatságos, de az eleje a darabnak kissé nehézkesen indul. A piktort Fodor Oszkár játszotta a maga könnyed társalgó modorával s ismert rutinjával. Egyetlen jó barátját, a zeneszerzőt, akinek a halott élő először mutatkozik, Turai ábrázolta pompásan, a bonvivant-szerepkörben is kiváló talentumának adva tanújelét. A többi szereplők közül kiemeljük Barótinét, aki a bánatos özvegy szerepében kitűnő volt, Bátori Micit aki igen bájosan játszotta meg a zeneszerző megértő nejét. Zöldi Elza ez este ismét visszaesett bágyads ágába, neki, úgy látszik, még csakugyan pihenőre volna szüksége. A kisebb szerepekben Baráti, Tábori, Horváth stb. hozzájárultak az est sikeréhez. A VÁROSHÁZÁRÓL. § Városi közgyűlés. A képviselő testület e hó 26-án Lamperth Lajos h. polgármester elnöklésével gyűlést tartott. A gyűlés elején politikai izü interpellációt mondott Becsey Ferenc azért, hogy a városban egy szakasz -csendőr volt a napokban Összpontosítva. Válaszképen Barthalos István interpellált, elitélvén azokat, kik egy tisztán egyházi gyűlést, melynek elnöke évente kétszer hasonló célból megjelenik Pápán, politikai fanatizmusból megzavarni akartak. Kerbolt Alajos a rendőri zárka sötét ós piszkos voltát tette szóvá, dr. Fehér Dezső azt, hogy a rendőrök pápai közismert polgárokat sem eresztettek át a kordonon. Szokoly Ignác az interpellációkra válaszolva kijelentette, hogy a csendőrség a közrend megóvása céljából jelent meg, a zárkák rossz állapotát elismeri, de ő már tett erre nézve előterjesztést, amit nem fogadtak el; a rendőrök között van néhány új, akik a városi közönséget nem ismerik, hasonló alkalommal majd a régi rendőröket osztja be a csendőrök mellé. Válaszát a közgyűlés tudomásul vette azzal, hogy a zárkák jó karba helyezésére nézve újabb előterjesztést vár tőle. A napirendre térve, a Schlick-Nicholson gyárn ak abbeli kérelmét, hogy a vágóhídi munkák befejezésére kitűzött idő 3 hónappal meghosszabbíttassék, nem teljesítették. Nagy vita volt a liget-utcai lakosok abbeli kérelme körül, hogy utcájuk csatornázása elrendeltessék úgy, hogy a költségek amortizációját ők maguk fizetik. A vitában részt vettek dr. Fehér Dezső, Barthalos István, Keresztes Gyula, Hajnóczky Béla és dr. Hoffner Sándor, kinek abbeli javaslatát, hogy a kérelmet teljesítsék, a csatornázást sürgősen rendeljék el, a 12.500 K költség amortizációjának a háztulajdonosok részéről leendő megtérítését addig is kötelező nyilatkozattal biztosítsák, amíg e tárgyban külön szabályrendelet nem készül, mely nemcsak a most meglevő, de a később épülő házak tulajdonosainak hozzájárulási arányát s a dijaknak közadók módjára behajtását megállapítja s mely azt is kimondja, hogy az általános csatornázás létesülte esetén a liget-utcaiak e tehertől mentesíttetnek, viszont azonban az általános csatornázás költségeit a város egész lakosságával