Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-08-10 / 32. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Csalnak az urak. A becsület bajnokairól, a lovagiasság félisteneiről, a született párbajbirósági elnökökről megint kiderült,' hogy csalnak. Csalnak úgy, mint a legközönségesebb országos vásári kókler, csak azzal a különbséggel, hogy nem tizet-huszat tiz fillérjével, hanem ezreket ötven-száz uszkve ezer koronájával. Csalnak az urak, amikor futtatják a lovaikat úgy, ahogy nekik tetszik. Nyeretik őket, amikor nekik jól esik. Visszatartatják őket, mikor ez látszik előnyösebbnek. Csalnak az urak, amikor a lóversenyről elhitetik, hogy abban a lovak versenyeznek, pedig ott csak az urak nyerészkednek. A lovak, melyeket a Széchenyi habzó pályája volna hivatva edzeni, dróton rángatott fabábuk, miket a háttérben krokodilbőr tárcáját szorongató Redves úr a saját és megbízói szerint dirigál. Csalnak az urak. Bizonyossággá vált, amit eddig mindenki csak rebesgetett, de kimondani nem mert. De bármilyen nyilvánvaló is lett az az igazság, mely eddig is mindenki lelkében ólt, azért "ne gondolja senki, hogy az urak közül valakinek bántódása történik. A szegény pénztárnokot, aki egész éjjeli virrasztás, X-számu sporteredmény összevetéséből kieszelte a holtbiztos tippet, aminek papírforma szerint be kell jönnie, s aki, mikor a, nagy állat szépen hátul maradt, elvesztette rajta a főnöke pénzét, ezt a csalót, ezt bizony nyakon csípték, dutyiba tették, nem is egyszer, nem is kétszer. De azt vagy azokat, akik miatt szegény jóhiszemüleg nyakát szegte, azokat — tessék csak rá vigyázni — azokat, mivelhogy közülük valók, bizton futni hagyják. A futás esetleges görögtüzes visszavonulás lesz, melynek vörös fényében egy nagy istálló „feloszlik". Büntetés ? Ó arról szó sem lehet. Ha büntetnének, mi lenne a tekintélyből, a lovagi, párbajbiróság-elnöki tekintélyből? Büntetni csak a nyomorult pénztárnokokat szokás, a Baltazzikat soha, mivelhogy régi, örök és lélekemelő igazság marad : Die kleinen Diebe hángt man auf, die grossen lásst man laufen. Az új yéderőtörvény. írta : Kömény Béla. I. Az 1889. évi VI. törvénycikk, vagyis a korábbi véderötörvény letűnt az aktualitás teréről és helyébe az 1912. évi XXX. t.-c., vagyis az új véderötörvény lépett. Az országszerte folyó hó 12-én kezdődő, városunkban folyó hó 21—22. napjain tartandó fösorozást már ez új véderötörvény rendelkezései szerint hajtják végre s akik besoroztatnak, már ennek megfelelően nyernek beosztást és tesznek szolgálati kötelezettségüknek eleget. A fegyveres erőt a törvény szerint a közös haderő, a honvédség, ezek mindenikének póttartaléka és a népfelkelés képezi. Ezeken kivül a törvény 7. §-a szerint: azok a hadköteles korban álló egyének, akik a tulajdonképeni hadi szolgálatokra ugyan nem, de az ezekkel kapcsolatos másnemű szolgálatokra alkalmasak, mozgósítás (hadi állományra való kiegészítés) esetében és háborúban ily szolgálatokra alkalmazhatók. A honvédség viszonyait külön törvény, az 1912. évi XXXI. t.-c. szabályozza. Úgy a véderő-, mint a honvédségről szóló törvény a két éves szolgálati kötelezettség jegyében látott napvilágot. A szolgálati kötelezettség tartama általában két év a tényleges szolgálatban és tiz év a tartalékban; a lovasságnál és lovagló tüzérségnél, valamint a két évi tényleges szolgálati idővel szervezett alakulásoknál a költségvetésileg megállapított altiszti állománynak megfelelő legénységre nézve három év a tényleges szolgálatban, hét év a tartalékban, a póttartalékban tizenkét év, a haditengerészetnél négy év a tényleges szolgálatban, öt év a tartalékban és három év a tengervédben. Katonává lehet valaki uioncállítás vagy önkéntes belépés utján. Ujoncállítás alá tartozik minden férfiú 21—23 éves korának betöltéig, vagyis amenyiben be nem soroztatnék, három éven keresztül. Aki állításkötelezettségének az állításköteles korban meg nem felel, az annak az évnek december 31-éig marad állításköteles, amelyben életének 36. évét betölti. Az állításköteles korban levő és állíA „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Özvegyasszony álma. Irta: Krúdy Gyula. A ködből egy vitéz lépett elő — őszi estén, az erdő szélen. Árnyból, fellegből és falevelek láthatatlan szellőjéből látszék megalkotva lenni a vitéz, midőn az erdőből megindult. Csak midőn a szabad országútra ért, akkor lett valósággá: nagy csizmája, tollas kalapja és rövid, buggyos zekéje, amelynek bársonya apró virágokkal volt teleszórva. Rövidre nyírott fekete szakálla volt, felfelé borzolt bajusza, a szája bizonyosan élveteg és piros volt egykor, a szeme kerek, mozdulatlan és sötét, mintha valamely régi képről lopta volna. A hold akkor bujt ki az erdő felett, bánatos, halotti rongyokhoz hasonló fellegei közül és a holdvilágban a furosa vitéz megnézte óráját, amely tányér nagyságú volt és lapjára az égitestek voltak festve. — Itt van az időm - dörmögte a vitéz és hosszú lépésekkel megindult a falu felé. A kardját, amely vékony és finom volt, amilyent azelőtt az urak osak az esküvőjükön viseltek, no meg a saját temetésükön, könnyedén a hóna alá fogta és széles, tollbokrétás kalapját szemébe húzta. A faluhoz érve, a kutyák ugyancsak vonítottak mindenfelől az alacsony kerítések mögül. A vitéz valamit mondott a kutyáknak és azok nyomban elhallgattak. A hold a látóhatárról sápadt tekintettel kisérte a vitéz lépteit, amelyek most elcsendesedtek, amint a falu közepén álló oszlopos uriház közelébe érkezett. Régi ház volt ez

; már száz esztendő óta egyebet sem tettek vele, mint reparálták, toldozták-foltozták, jelenleg egy özvegyasszony lakott benne, bizonyos Tamásiné, az nyaranta még virágos kertet is ültetett a ház elébe. De most késő őszi éjszaka volt és az udvaron osak a lombjavesztett vén fák álldogáltak, hogy minden ok nélkül felnyögjenek, összesúgjanak, megzörrenjenek, mintha ez éjt választották volna panaszaik elmondására. Az özvegyasszony sem aludt ezen az éjszakán. Az ebédlőben ült ós naplóját Írogatta. A magányos életben, midőn már a hetyke szolgabíró minden bókját elmondta, az ifjú ós ábrándos káplán csaknem lefogyott, mint a gyertyaj szál ós a sokgyerekes jegyző is kancsalított a szemével, miközben gyér bajuszát harabdálta az özvegyasszonytól jövet; midőn már a kántornó előre összetörte a tejes fazekat lőoslábu, penészvirágkópü ura fején, hogy most rajta volna a sor a falusi gavallérok között, — az özvegy naplót irt ós így társalgott önmagával, meg azzal a képzeletbeli férfiúval, aki a lábánál térdepel. — Nem érnek a mai férfiak egy hajítófát ! — irta éppen az Özvegyasszony, amikor az ajtó felnyílott ós a ködből, árnyból valósággá vált lovag a szobába lépett. Tamásinó hatalmas, megtermett asszony volt, aki a bakon a legszilajabb kocsilónak is megfogta szárát, mig a feleselő férfiicselédeket sajátkeziileg szokta megfenyíteni, — korántsem ijedt meg az éjjeli látogatótól. Talpraállott és az asztalfiókból előhúzta a pisztolyt. A jövevény azonban szelíden intett: — Nem iBmersz meg, Katalin ? Én vagyok Krájozer Vinoe, a Tamásiak ősapja. — Az ördög vigye el kegyelmedet, bizony rámijesztett. Hisz mindjárt megismerhettem volna. Odaát függ a képmása a szomszéd szobában — A legmodernebb szabás szerint elegáns férfi-ruhákat készít • • F w ^^ FF technológiát végzett szabómester, vago Uezso^fi^ Pápa, Fő-tér 19. sz. Állandó nagy raktár elsőrendű gyapjukelmékben ! Megrendelések felvételére kívánatra vidéken is megjelenek. K7T f r *^^ kiváló minőség és csínos kiállításukért iVlUIlJkdJ.111 több orsz. kiállításon érmekkel kitüntetve.