Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-07-20 / 29. szám

Szól ezután a jelentés a tanítás idejének beosztásában végrehajtott újításról. Az egyfolytában tanítás rendszere jól bevált s továbra is fenntartják. További fejezetek az iskolai ünnepélyekről, szórakozásokról és jótékony ünnepélyekről szólnak. A tantestületnek 10 tagja volt, tantestületi értekezletet 13 izben tartottak, jótéteményben 50 növendék részesült. Az iskolában látogatást végeztek Papp Sándor és Győri Vilmos, kik mindketten teljes megelégedésüket nyilvánították a tapasztaltak felől. Az állami polgári iskolai tanterv közlése után következik az órarend, a használt tankönyvek jegyzéke és a záróvizsgálati sorrend. Majd a növendékek névsorát közli az értesítő, az I-osztályban 43, a Il-ban 49, III-ban 36, IV-ban 26 volt a rendes tanuló. Magántanuló volt az I-ben 9, a II-ban 17, III-ban 11, IV-ben5. A kézimunka tanfolyamon úgy az I., mint a II. évfolyamon 10—10 tanuló volt, akik igen szép eredménnyel végezték gyakorlati irányú tanulmányaikat. A statisztikai adatok közül itt közöljük a fontosabbakat. Összesen beiratkozott a polgáriba 154 rendes, 42 magántanuló. A rendes tanulók közül pápai volt 80, vidéki 74, vallásra 40 r. kath., 13 ref., 18 ág. h. ev. és 83 izr., anyanyelvre 154 magyar. A tanulás eredménye: kitűnő 25, jeles 56, jó 50, elégséges 5, elégtelen 14 = 9'3, ami a tavalyi 7"3 %-hoz képest 2 % emelkedést mutat s valószínűleg az alsóbb osztályok nagyobb létszámával függ össze. Az értesítőt az iskola érdemes igazgatója, Nagy Gabriella körültekintő gonddal állította össze. III. Az izr. hitközség iskolái. Az izraelita hitközség iskoláinak idei értesítőjét, melyet Blau Henrik tanár, a polg. iskola helyettes igazgatója szerkesztett, Schor Árminnak, a polg. iskola nemrég elhalt jeles igazgatójának arcképe ékesíti. Az arcképet meleg hangon megírt nekrológ egészíti ki, mely híven jellemzi az elhunyt pedagógust. Az iskola, mint a nekrológ írja: „nagytudású, páratlanul szorgalmas, kötelességtudó, az önfeláldozásig jószivü, bölcs látással megáldott és a tanítói hivatásnak tiszteletet parancsoló férfiút vesztett el benne". E jellemzésnek mi is minden szavát aláírjuk. A polgári iskola történeti adatainak során olvastuk a megboldogultnak utolsó ünnepi beszédét, melyet március 15-én tartott. A beszéd lényegileg Petőfi szellemének apotheozisa s arra int, hogy a nagy költő műveit olvassák a tanulók. Szól az értesítő e része a polg. iskola tervbe vett fejlesztéséről, mely képviselőtestületi határozattal jó nyomon mengindult. Beszámol a népkonyháról és ingyenfürdőről, valamint a segélyegyesület működéséről. A tantestület 11 tagból állott, ezen kívül 4-en csak hittant és héber tárgyakat tanítottak. A növendékek száma volt az év végén : I. o. 23, II. o. 36, III. o. 39, IV. o. 30, összesen 128. Köztük izr. 84, róm. kath. 32, ág. h. ev. 12, ref. 4, nemzetségre 1 kivételével mind magyar. Előmenetelre 4 kitűnő, 26 jeles, 49 jó, 23 elégséges, 25 elégtelen. Az elégtelenek százaléka: 19% • Külön fejezetben szól az értesítő arról, hogy az intézet Schor Ármin alapítványt létesít s közli a felhívást, mit e cél elérésére kibocsátottak. Az elemi fiu- és leányiskolában új rende s tanerőként működött idén Ambrusné Schor Róza, helyettesként Krausz Franciska. A tantestület tagjai közül nyugalomba vonult Rosenthalné Reiner Franciska, kinek működéséről az értesítő szép szavakban szól. A tantestület 11 tagból állt, kik 4 leány-, 4 fiú-osztályban tanítottak. Létszám a leányoknál I. 39, II. 36, III. 46, IV. 34, a fiuknál I. 31, II. 32, III. 58, IV. 29. Előmenetelre kitűnő volt 65, jeles 78, jó 65, elégséges 47, elégtelen 36 = 12% • TARKA ROYAT. Ki van jobban megelégedve? Jóképű magyarok ülnek a korcsmában és borozás közben egymásnak rébuszokat adnak fel. Persze, hogy egyik sem tudja megfejteni a másikét, ilyenkor aztán a kérdező kidüllesztett mellel, büszkén magyarázza meg a feleletet. Egy őszbe csavarodott atyafi egyik félreeső asztalnál csak hallgatja egy darab ideig a hencegést, végre megszólal: — No öcsém, hát azt mondják meg, — hogy kettő közül ki van jobban megelégedve; akinek sok pénze van, — vagy az, akinek sok leánya ? Egyhangúlag rámondják, hogy akinek sok pénze van, mindenesetre jobban meg van elégedve. Mire az öreg felcsóválva felelt: — Nem a'. Akinek sok leánya van, az jobban meg van elégedve. Mert akinek sok pénze van, az még többet kiván, de akinek sok leánya van, az már nem kiván többet. Mikor ad kölcsönt. Székesfehérváron történt ez az eset. Egyik korcsmában üldögél bor mellett négy ember. E gyik jobban dicsekszik a pénzével, vagyonával, mint a másik. Az egyik gondolt egy okosat és azt mondja szomszédjának, aki legjobban hencegett: — Azért csak mégis megszorul néha az ember. Teszem most én is úgy vagyok, hogy kéne vagy 500 pengő, oszt nincs. Adhatna sógor váltóra. Aztán hamiskásan odapislant a többire. Amazok élértik a célzást, tüzelve mondja az egyik: — Bizony adhatna neki. — Váltóra elvből nem adok pénzt. — Hát adjon készpénzt váltó nélkül, becsületre. Amazok megint tüzelik: — Ugy ám, ha vóna neki. — Vóna neki ? Ezer pengőt minden órában találok a ládafiában. — Hát adjon neki ezer pengőt. Már szorul a kapca, a tekintély veszendőbe kezdett menni, azért ki kellett mászni valahogy a hínárból, mert ha ad, sohasem kapja vissza, ha pedig nem ad, kinevetik hencegéseért. Tehát azt mondta: — Adok, adok, mért ne adnék, csakhogy megfogadtam, hogy borközi állapotban nem adok kölcsönt még az apámnak se. — Nem baj, majd kijózanodik. — Én? Sohase józanodok én ki, mert akkor ki a fene inná meg azt a sok bort, — ami nekem termett? Ha tudta volna. Egyik városban a kir. járásbíróságnál egy becsületsértési pört tárgyalnak. Két aszszony egymást kölcsönösen mindenfélének elmondotta, — ebből támadt a pör. A járásbiró törvény szerint ki akarta békíteni a feleket, de azok hallani sem akartak erről. Mind a kettő azt hitte, hogy csakis neki l van igaza, csakis őt sértette meg a másik, hát mind a ketten szigorú büntetést kértek egymás fejére. A járásbiró tehát kénytelen volt meghozni az ítéletet, mely szerint mind a kettőt 1—1 napi elzárásra Ítélte, de tekintettel az új büntető novella rendelkezéseire, az Ítéletet felfüggesztette. Mikor felolvassa az ítéletet az egyik aszszony ájuldozni kezd. — Hát magának mi baja? — kérdezte •Me a bíró. Mire az összekulcsolt kézzel rebegi: — Könyörgöm, könyörgöm, inkább én kibékülök. — Hát miért nem mondta ezt előbb ? — Hiszen eleget békítettem. — Igen ám, de nem hittem volna, hogy lenni, én érzem, hogy egy édes és drága ember, aki, ha engem megismer, szeretni fog és jó lesz hozzám és nem nyugszik addig, amig én szerződést nem kapok egy pesti színháztól . . . Kedves és megható naivitással beszélt, közben elérzékenyülve odasimult a kövér Doktorhoz, s bájos kis arcával, mely osakugy tüzelt az izgatottságtól, bizalmasan ráhajolt a vén kritikus kezére, mely már annyi nagyszerű karriér útját egyengette ós annyi tehetségtelen tolakodót taszított vissza az ismeretlenség homályába. Az epés öreg ember egy pillanatig némán tűrte ezt a kedveskedést, aztán elgondolkodva nézett a vendége szeme közé. — Kisleány, mi a véleményed az erényről ? — kérdezte kivánosian. — Fogadjunk, hogy maga azt szeretné, ha a legrosszabb véleményem lenne róla ? — felelte kokettül a leány, miközben édes gyerekszeme asszonyosan csillogni kezdett . . . A Doktor helyeslőleg morgott valamit, majd gyöngéden eltávolította magától a hízelkedő kis cicát, aki még mindig veszedelmesen hozzásimult. — Drága gyermekem, — mondta hűvösen, gonosz pillantással, — készséggel kiállítom neked a bizonyítványt, hogy pompás nappali szinésznő vagy, mert komédiázni jobban tudsz, mint Duse Eleonora. Azt is elismerem, hogy a tizenhótóves korod ellenére, máris romlottabb vagy, mint egy párisi cocotte, s így nincs benne kétség, hogy nagyszerű karriér előtt állsz... De a kis ravaszságod ez egyszer mégis csütörtököt mondott, mert én, fájdalom, már túl vagyok azon a koron, amelyben az embert a hozzád hasonló kis csirkefogók elszédíthetik. Engem legföljebb azzal kötelezhetsz le, ha egy kérdésemre őszintén válaszolsz . .. — Milyen kérdésre ? — dadogta Fáy Tusi szomorúan. — Arra, kicsikém, hogy nem sül-e ki a szemed szégyenletedben, amikor azt akarod elhitetni velem, hogy kedvesnek találsz ? Nem félsz, hogy megnyilik lábad alatt a föld, amikor egy ilyen utálatos, vén ember iránt szerelmet affektálsz ? Mered azt mondani, hogy az előbbi kedveskedés a szivedből jött ? Diadalmasan, lesújtó gúnnyal beszólt, de a kis leány, aki eddig zavartan sütötte le a szemét, most egyszerre haroiasan kiegyenesedett, s vakmerően, impertinens bátorsággal nézett a kövér Doktorra, aki szinte megdöbbenve visszahőkölt. — Azt akarja tudni, hogy az előbbi kedveskedés a szivemből jött e ? — kérdezte lihegve. — Azt. — Nem jött a szivemből, sőt majdnem sirva fakadtam, hogy ilyen alávalóan hazudnom kell. Már hogy szeretném ón magát, aki az öregapám is lehetne ! Hazudtam, hazudtam, hazudtam, de osak azért, hogy elérjem a célomat, s hogy mielőbb szerződóst kapjak egy pesti szinbázhoz. Még lopni is képes lennék, csakhogy bejussak valahová, mert nekem minden mellékes a világon, osak az a fontos, hogy játszhassak, s megmutathassam az embereknek, hogy mi lakik bennem! Mert én tudom, hogy különb tehetség vagyok, mint az a sok vén I skatulya, aki sárkány módjára vigyáz, nehogy a poziciójából kitúrja valaki. De mit őr a tehetség protekció nélkül ? Én csak tizenhét éves vagyok, de azt már sajnos tudom, hogy minden férfi önző ós szemtelen, s hogy maguk valamennyien csak akkor tesznek szívességet egy fiatal leánynak, ha hazug és alávaló őrzéseket affektál. Most már tudja, hogy miért alázkodtam meg maga előtt, miért kedveskedtem, holott valósággal irtózom magától, — most már tudja és akár kidobathat a lakásából. Szerződést, igaz, hogy nem fogok kapni, de végre egyszer nyíltan elmondhattam mindazt, ami a szivemet elfacsarta . . . Kipirult arccal beszólt, a szeme elhomályosult a könnyektől, s csillogó, szőke haja borzasan szabadult ki divatjamúlt, nyári kalapja alól. Csöpp hijja volt, hogy hangosan el nem pityeredett, de ekkor a kövér Doktor egyszerre osak odahajolt hozzá. — Kisleány, — mondta meghatva, miközben nagy kezével gyöngéden megsimogatta a Fáy Tusi nedves aroocskáját, — kisleány, gratulálok neked, mert most egyszerre akkorát nőttél a szememben, hogy minden ostobaságodat megbocsátom, őszintén és okosan beszéltél, s ne legyek tisztességes ember, ha egy hót alatt be nem viszlek valami pesti színházhoz. Ha tovább hízelkednél, szó nélkül kikergetnélek, de így, itt a kezem, hogy én leszek ezután a legőszintébb barátod. Ha gorombáskodol velem, ez már egészen más dolog . . . Gyöngéden helyet mutatott a kisleánynak, azután kivett az éjjeli szekrényéből egy doboz csokoládét, hogy Fay Tusit megkínálja . . .